16. fejezet

Na, most aztán lesz nemtetszikezés meg minden ami belefér... :D De legalább ez lett az egyik leghosszabb rész. Előre is bocsánat az utolsó mondatért, de így lesz min izgulni és remélem a kommentírásra is ráveszlek ezzel titeket :D
Abellana

(Kristen)

Mikor visszamentem a házba, belebotlottam Cameronba és Ashley-be, akik kézenfogva jöttek le a lépcsőről.

- Oh, hű… nem is tudtam, hogy itt voltál az éjszaka, Ash – nyögtem ki meglepetten, mire ő és a bátyám egy túlságosan is erotikus pillantást váltottak egymással.

- Azt nem csodálom, ti is elég jól elvoltatok – vágott vissza drága barátnőm, mire csak egy gyilkos pillantást kapott tőlem. – Mindegy is, most muszáj mennem, majd később összefutunk.

Ashley egy utolsó perverz mosolyt villantott a bátyámnak, majd kimasírozott a házból. – Szóval mi ez az egész? Együtt vagytok, vagy ilyesmi? – fordultam Camhez.

- Nem. Csak független partnerekként kihasználjuk, hogy most közel vagyunk egymáshoz és egyedülállóak vagyunk – adott magyarázatot nagyon tudományosan Cameron. – Hé hugi, gondolj bele! Tegnap éjszaka párhuzamosan szexeltünk! – vigyorgott rám.

- Jesszusom, fúj… - mondtam megborzongva. – Ha ezentúl közben te meg Ashley juttok majd az eszembe, örök életedre megnyomorítalak!

- Már megint miről folyik a vita? – csatlakozott hozzánk anya.

- Hidd el, nem akarod te azt tudni – nyögtem. Nem voltam éhes, úgyhogy a reggelit kihagytam és inkább felmentem a szobámba, hogy rendesen adjak a depressziónak. Benyomtam valami lassú és szomorú zenét és végigdőltem az ágyamon. Még éreztem rajta Rob illatát, és ez nem igazán segített a tényen, hogy péntekig nem láthatom. Hihetetlen, de ahogy kinéztem az ablakon, még az időjárás is rosszabb lett. A tegnapi napsütésnek nyoma sem volt, az ég szürke volt és nagyon esőre állt az idő. A szürkeség és a lassú zene lassacskán elnyomott…

Ahogy ránéztem az éjjeliszekrényen álló órára, észrevettem, hogy nagyjából öt órát aludtam egyhuzamban és már délután van. Az idő még rosszabb lett – nem esett az eső, de a felhők tompa sötétségbe burkolták a várost – a zene pedig már nem szólt. Kicsit kómásan felkeltem és felderítettem a házat. Ha én eddig aludtam, Cameron is biztosan ezt tette, mivel ő bárhol és bármikor elalszik. Anyát sem találtam, úgyhogy ő biztosan dolgozott vagy a dolgait intézte.

Nem tudtam mihez kezdjek magammal. Az idő pocsék volt, család sehol, gondolataim főszereplője pedig jelenleg Chicagóban élvezheti a nyári időt. Unottan beültem a tévé elé és össze-vissza kapcsolgattam az értelmetlen és bugyuta hétfő délutáni műsorok között. Teljesen nyomott lettem ettől a semmilyen időtől, el sem tudom képzelni milyen lesz London télen. Vissza fogom sírni a napos Los Angeles-t, az biztos.

Mikor épp azon gondolkodtam, hogy mivel üssem el az időt, megszólalt a mobilom. Szinte kétségbeesetten kaptam utána. Ahogy megláttam ki az, rögtön vidámabb lettem.

- Szia! – kiáltottam mosolyogva.

- Mi ez a lelkes üdvözlés, szépségem? – nevetett fel Rob, én meg rögtön olvadozni kezdtem a hangjától. Nem vagy normális, Kristen…

- Megőrülök Londontól, csupán ennyi – puffogtam. – És mindennek a tetejében még te sem vagy itt.

- Hidd el kicsim, szívesebben lennék ott veled – sóhajtotta. – De hamar elmegy az idő, addig majd Cameron elszórakoztat…

- Pontosan ettől félek én is – nevettem fel. A következő pillanatban megszólalt a csengő. – Óh, a francba, valaki csöngetett, le kell tennem. De majd még beszélünk, ugye?

- Hát persze – felelte Rob lágyan, hallottam a hangjában megbújó mosolyt is. Elköszöntünk, én pedig az ajtóhoz siettem, hogy megtudjam, ki zavarta meg a beszélgetésünket. Kinyitottam az ajtót, és… ledöbbentem.

- Te jó ég, Amanda! Hát te meg mit… szóval hogyan… miért… ? – dadogtam, mire a legjobb barátnőm hatalmas mosollyal a nyakamba vetette magát.

- Gondoltam megleplek. Ugye nem zavarok? – érdeklődött aggódva.

- Dehogyis, te sosem zavarsz – húzódott mosolyra a szám. És rögtön le is fagyott, mikor eszembe jutott egy kis bökkenő. Amanda nem tudja, hogy Cam itt van, és ezért jött váratlanul. Ó-ó… ez határozottan nem jó. Bizonytalanul beljebb tereltem Amandát, és mit ad isten, ki támolygott le álmos fejjel az emeletről…?

- Oh… Cam – nézett rá meglepődötten barátnőm.

- Amanda, hát te meg mit…? – tátogott a bátyám értetlenül. Tudtam, hogy minden egyes alkalommal fáj neki, ha látja Amandát.

- Azért jöttem, hogy meglepjem Kristent. De azt hiszem inkább elmegyek egy szállodába, nem akarok kényelmetlenséget okozni.

- Ugyan, ne butáskodj, Am… természetesen itt maradsz, ameddig csak szeretnél, igaz Cameron? – néztem könyörögve a bátyámra. Tudtam, hogy ez nagyon összekuszálja a dolgokat, na de a legjobb barátnőmről van szó.

- Persze, miattam ne menj – legyintett Cam. Nem szemrehányó hanggal mondta, őszintén beszélt. És még mindig ott ragyogott az Amanda iránti rajongás a szemében. Utáltam magam, amiért most „összezárom” ki tudja meddig az ex-barátnőjével, akibe még mindig szerelmes, és aki úgy mellesleg boldog házasságban él.

- Annyira sajnálom, nem tudtam, hogy a bátyád is itt van – szabadkozott Amanda, amint bementünk a szobámba. – Tényleg nem akarok semmi gubancot, úgyhogy…

- Szívem, fogd be – mosolyodtam el Amanda hadarásán. – Tudom, hogy kicsit gázos a szitu, de addig maradsz, ameddig csak akarsz, komolyan mondom.

- Köszönöm, Kris – nézett rám hálásan. – Tudtam, hogy előre szólnom kellett volna. Csak gondoltam örülsz majd ha megleplek és hiányoztál már.

- Örülök is! És én is nagyon hiányoltalak. – Amandával a következő órákban belemerültünk a mesélésbe, elmondtunk egymásnak mindent, ami az utóbbi hetekben történt. Nagyon örült annak, hogy Rob és én már tényleg együtt vagyunk és szent meggyőződése volt, hogy ő lesz számomra az igazi. Én csak mosolyogtam ezen, egyelőre nem gondolkoztam ennyire előre.

Este anya is bekopogott mikor hazajött. – Amanda, édesem, most hallottam, hogy itt vagy. Úgy örülök neked! – ölelgette meg mosolyogva a legjobb barátnőmet.

- Köszönöm, Jules! De nem szeretnék zavarni, holnap elmegyek egy szállodába inkább…

- Ne butáskodj, szó sem lehet róla! – jelentette ki anyám szigorúan. – Téged bármikor szívesen látunk, bármeddig maradhatsz! És hogy van Jackson? – érdeklődött.

- Nagyon jól, most éppen a munka miatt utazgat, ezért is gondoltam, hogy meglátogatlak titeket – felelte Amanda.

- Helyesen tetted, drágám. Kristen, gondoskodj róla, hogy Amanda jól érezze magát! – utasított anyám, mintha én épp arra készültem volna, hogy leküldöm a barátnőmet az istállóba, hogy a szalmán aludjon. Nem mintha lenne istállónk, na de ez elvi kérdés…

Miután anya kiment, Amanda és én befeküdtünk az ágyba és ránk tört a nosztalgiázás. Arról beszélgettünk, hogy hányszor aludtunk már így együtt kiskorunkban, és mennyi apró hülyeséget csináltunk… és most jöttem csak rá igazán, hogy mennyire hiányzott a legjobb barátnőm. Viszont nem sokkal éjfél előtt valaki csöngetett…

- Ez fura – ültem fel az ágyban. – Ki a fene az ilyenkor?

- Nem lehet, hogy Cameron most ért haza valahonnan? – találgatott Amanda.

- Ő biztosan nem csöngetne – ráztam meg a fejem. Felsóhajtottam, tudomásul véve, hogy fel kell tápászkodnom. – Lemegyek, mindjárt jövök.

Miközben az ajtóhoz mentem, észrevettem, hogy már az eső is csöpögött odakint. Remek. Kinyitottam az ajtót, és ma már másodszor lepődtem meg az ott álló személyen. Ashley volt az, méghozzá kisírt szemekkel.

- Ash, mi a baj? – kérdeztem aggódva, rögtön beljebb húzva őt.

- Irtó nagy balhé volt otthon – szipogta. – Nem tudtam tovább elviselni Kris, sajnálom, muszáj volt átjönnöm.

- Ugyan, semmi gond – nyugtattam meg. Aztán rájöttem, hogy mibe is keveredtem. Itt van a bátyám. Itt van a bátyám nagy szerelme, aki összetörte a szívét mikor férjhez ment. És végül, itt van a bátyám jelenlegi… szexpartnere, vagy mi. És a két lány most találkozni fog. Gratulálok Kristen, ilyen helyzetbe is csak te kerülhetsz. – Öhh… valamit el kell mondanom, Ash – kezdtem, miközben felmentünk a lépcsőn.

- Mi az?

- Szóval emlékszel, hogy meséltem Amandáról? Aki szakított a bátyámmal, meg minden…

- Naná, hogy emlékszem. Megkedveltem, mikor ott voltunk az esküvőjén. Aztán elmesélted, hogy mit művelt Cameronnal – mondta utálkozva.

- Ahha, hát… vicces sztori, de épp a szobámban van – jelentettem ki félve, de Ash már nem tudott visszafordulni, ugyanis a szobám előtt álltunk. – Nézd csak, Amanda! Ő Ashley, emlékszel rá? Vele voltam Párizsban.

- Hát persze, örülök, hogy újra találkozunk – mosolygott rá Amanda a rá jellemző kedvességgel.

- Aham, képzelem… - morogta Ashley, mire én oldalba könyököltem. Amanda meglepődött, de mivel mindig a legjobbat feltételezte az emberekről, azt hihette, hogy csak a rossz kedve miatt van. Pár kínos perc után felajánlottam Ashnek egy matracot, mivel nyilván nem akartam visszaengedni a balhézó szüleihez. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy itt vajon hányan fognak balhézni holnap…

Reggel a két lány feltűnően nem szólt egymáshoz, én meg kétségbeesetten próbáltam valami kommunikációt kiprodukálni belőlük, de esélytelen volt a dolog. Mire lementünk a konyhába, már feladtam a dolgot, csak csendben iszogattuk a kávénkat. Tisztán lehetett hallani az eső kopogását. Mikor Cameron is belépett, végignézett rajtunk, tekintete ide-oda ugrált Ashley-ről és Amandáról.

- Ash, hát te meg…? – nézett rá döbbenten Cam.

- Hosszú történet, késő este átjöttem – felelte Ashley, majd közelebb ment a bátyámhoz és igencsak vérforraló csókban részesítette. Amanda szeme kikerekedett, majd a kávéját bámulta lesokkolódva. Ő eddig nem tudta, hogy van valami Ash és Cam között. Miután a bátyám itt hagyott engem a szarban, mondván „elmegy sétálni egyet az esőben”, a légkör még feszültebb lett. Idióta Cameron, ezért még megfizetsz!

- Nem is tudtam, hogy ti ketten… - habogta Amanda.

- Attól még, hogy te összetörted a szívét, nem kell egyedül keseregnie – nézett rá szúrósan Ashley. Én meg csak közbenyögtem egy „ajajj”-t.

- Nem tudsz te semmit – felelte megbántottan Amanda. – Cameron és én már rég végeztünk egymással, és én csak a legjobbat akarom neki.

- Ezért csaltad meg valami gazdag sráccal, akivel aztán elvetetted magad!

- Oké csajok, ezt nagyon nem kéne! – szóltam közbe. – Ash, ez az ő dolguk, és nem ismered Amandát, úgyhogy…

- Te még véded őt? – kiáltott fel Ashley.

- Ő a legjobb barátnőm, és te tényleg nem tudod, miket beszélsz! Nem védem, csak kimondom, amit gondolok.

- Hát ez… fantasztikus – morogta Ashley, majd felpattant és meg sem állt, amíg ki nem ért a házból. Tehát most haragszik rám, mesés…

- Sajnálom – sóhajtotta Amanda. – Ezt nagyon nem így akartam.

- Nem a te hibád – nyugtattam meg őt. A nap hátralévő részében nem beszéltünk se Ashley-ről, se Cameronról, csak próbáltuk elszórakoztatni magunkat. Nem akartam, hogy Amanda arra emlékezzen a látogatásából, hogy összeveszett Ashley-vel. És azt sem akartam, hogy a két legjobb barátnőm haragban legyen, úgyhogy kitaláltam egy tervet.

Mivel egész héten rossz idő volt, Amandával nem mentünk el várost nézni, de így is jól elvoltunk. Csütörtökön tervezett hazautazni, úgyhogy azt mondtam neki, hogy szerda este mi ketten elmegyünk bulizni. Az apró kis füllentés az volt, hogy Ashley-nek is ugyanezt mondtam. Tudtam, hogy amúgy sem jönnének, ha megmondtam volna, hogy a másik is ott lesz. Szokatlanul kicsíptem magam – amolyan Ash-módra – és Amandának is adtam kölcsön egy ruhát. Miközben átöltözött, én küldtem Ashley-nek egy üzenetet, hogy mindjárt lent leszek a ház előtt. Mikor viszont leértünk… lefagyott a lelkes mosoly az arcáról.

- Ugye ez csak egy vicc? – kérdezte.

- Na ne – tiltakozott Amanda is. – Figyelj, Kris. Ashley világosan kifejtette, hogy nem bír engem, úgyhogy ne erőltessük, oké?

- Csajok, ne csináljátok már! – nyafogtam. – Ti vagytok a legjobb barátnőim, tudjátok milyen szar érzés, hogy nem bírjátok egymást? Ma szépen bulizunk egy hatalmasat, ti ketten pedig kibékültök, értettétek?

A két lány csak morgott valamit, majd mindhárman taxiba szálltunk. Még mindig nem voltak hajlandóak beszélni egymással, de biztos voltam benne, hogy egy kis alkohol rögtön oldja majd a hangulatot. A szokásos bárba mentünk, bár kicsit fura volt, hogy ezúttal nem volt mellettem Rob, Liz nem énekelt a színpadon, Tom pedig nem próbálkozott be az összes becsípett csajnál…

Leültünk a bárpulthoz, és első körben rögtön töményet kértem magunknak, a két durcinak úgyis szüksége lesz rá. – Nem értem, minek kellett ide elrángatnod – panaszkodott Ashley. – Minden vágyam a bátyád ex-csajával bulizni.

- Hát nekem se egy álom, elhiheted – morogta Amanda.

- Ugyan már! Amin veszekedtek, az már a múlté – mutattam rá a lényegre.

- Ez nem változtat azon, amit tett. Megcsalni valakit egy sráccal, csak azért mert gazdag…

- Rohadtul nem azért mentem hozzá Jackhez mert gazdag! – kiabálta Amanda félbeszakítva Ashley-t. – Elhiheted, hogy nagyon is fájt, amit Cammel tettem, mert szerettem őt. Sokáig utáltam magam érte, de megtaláltam igazit. És most csak azt akarom, hogy Cameron boldog legyen.

Ash megilletődött Amanda kiabálásán, amit nem is csodálok. Nem hiszem, hogy sokan hallották volna a legjobb barátnőmet ilyen hangon beszélni. Pár percre csend ereszkedett közénk.

- Sajnálom amit mondtam – szólalt meg Ash halkan.

- Én meg azt, hogy rád kiabáltam – felelte Amanda kelletlenül.

- Most viccelsz? Meglepett, hogy egyáltalán képes vagy kiabálásra – nevette el magát Ashley, mire Amanda is elmosolyodott. Ő is tudta, hogy a kedvesség áll neki a legjobban. Pár pohár után már felbátorodott a két lány, és kezdtek elfeledkezni a balhéjukról, én meg örültem a fejemnek, hogy sikerült a tervem. Nagyon jól sikerült az esténk.

Csütörtök reggel enyhén másnaposan vittem ki Amandát a reptérre. Sajnáltam, hogy máris megy, de ma már úgyis dolgoznom kell, holnap pedig már Rob is itt lesz, úgyhogy most tudtam a legtöbb időt fordítani a barátnőmre. Csak azt sajnáltam, hogy egész héten borzasztó időnk volt, és nem úgy nézett ki mintha ez változni akarna. Mielőtt bementem az étterembe, még Nikkivel is találkoztam délelőtt, mivel őt is nagyon rég láttam már. Beültünk egy kávézóba és a mostani dolgokról beszélgettünk. Eszembe jutott, hogy nem is olyan sokára vége a nyárnak, pedig számomra olyan volt, mintha most kezdődött volna. Mikor Londonba költöztünk, csak Ashley-t és Nikkit ismertem, és akkor még eszembe sem jutott, hogy ez a nyár új barátságokat és még szerelmet is hoz.

Mikor este hazaértem, fáradtan dőltem az ágyamba, mégis nagyon vidám voltam, hiszen holnap végre Rob is hazajön. Megbeszéltük melyik járattal jön és mikor ér ide, utána pedig hozzájuk megyünk, hiszen a családja még hétfőig marad Amerikában. Alig vártam a három napos hétvégét, nem is hittem volna, hogy borzasztóan fog indulni…

Másnap reggel korán kidobott magából az ágy, és össze-vissza pattogtam egész délelőtt, amit anyám csak mosolyogva figyelt. Robnak nem sokkal dél után kellett ide érnie, addig pedig menthetetlenül hiperaktív voltam.

- Jaj, Kristen… - csóválta a fejét anyám. – Nem lehetne, hogy egy percre leülj és nyugton maradj?

- Menthetetlen, anya – jött le Cameron az emeletről kómás fejjel. – Tegyél le róla.

- Ha-ha… hogy lehet, hogy nem csinálsz semmit, mégis délben kelsz? – küldtem egy utálatos pillantást a bátyám felé.

- Fárasztó dolog királynak lenni – vigyorgott rám idegesítően, mire én fulladozó hangot adtam ki. Hihetetlen, hogy néha milyen komolytalan tud lenni.

- Mint két óvodás… - mosolyodott el az anyánk, én meg inkább nem szálltam vele vitába.

Az évődés Cameronnal egy kis időre el is terelte a figyelmem, de ahogy az órára néztem, észrevettem, hogy Robnak már régen meg kellett volna érkeznie. Kezdett valami nagyon rossz érzésem lenni. Próbáltam nem törődni vele, miközben beültem Cameron mellé értelmetlenül bámulni a tévét… addig is megy az idő.

- Nem úgy volt, hogy mostanra már nem leszel itthon? – érdeklődött anya.

- Dehogynem – feleltem. – Fogalmam sincs mi lehet, felhívom Robot.

- Biztosan csak késik a járat, ne aggódj – paskolta meg anyám a vállamat. Én magamhoz vettem a mobilomat, és rögtön a számát tárcsáztam. De a mobilja ki volt kapcsolva. Anyának igaza lehet… biztosan késik a gép, Rob telefonja pedig azért nem elérhető, mert még mindig nem szállt le. Ennek ellenére nyugtalanul ültem vissza Cam mellé. Fogalmam sincs miért, de hirtelen annyira borzasztó előérzetem lett…

A következő pillanatban pedig minden rémálommá változott, mintha lassított felvételen láttam volna széthullani mindent. A hírek elárasztották a tévét… több, mint egy órája egy Chicagóból Londonba tartó gép lezuhant. Azonnal tudtam, hogy ez az a járat, amin Ő is rajta volt. Túlélők pedig…

Nem voltak.