12. fejezet

Halihó mindenki! :)
Máris itt a következő rész, habár szintén csak egy rövidke fejezet, de jól felvezeti a következőt... :D Na és a lényeg: egy alkut ajánlok nektek. Ha sikerül összehozni egy kicsivel több komit mint eddig (mondjuk úgy 10 fölött) akkor vasárnap este vagy hétfő délután megkapjátok az új részt. Persze azzal sincs gond, ha nem így lesz, akkor majd valamikor a jövő hét közepén vagy végén. Most viszont jó olvasást ehhez :)
Abellana

(Kristen)

Fantasztikus volt az az egy hét amit újra Los Angelesben töltöttem, elképesztő szükségem volt rá. Amandáéknál voltam ezalatt, akivel rég nem töltöttem már ennyi időt együtt, és a bátyámmal is sokszor találkoztam. Egyszer még apuhoz is átmentünk, aminek nagyon örültem, mivel őt se láttam már pár hete.

Viszont nélküle semmi sem lehet tökéletes. Akármennyire is bizonytalan voltam abban, amit Rob csinált, nagyon hiányzott. Nem tudtam volna őt elengedni, így hát eldöntöttem: akármi is volt Camillával, adnom kell neki még egy esélyt.

Furcsa volt, de a Los Angelesben töltött idő arra is ráébresztett, hogy London kezdett az igazi otthonommá válni, hiába tiltakoztam először. Hiszen szereztem munkát, barátokat, és… valami mást is. Bár azt egyelőre nem tudom, hogy hívhatom-e szerelemnek…

Mikor egy hét múlva visszatértem, a hosszú repülőút után szinte csak beköszöntem az anyámnak és leraktam a csomagjaimat, majd máris Robhoz vitt az utam. Szerencsére minden simán ment és még az éjszakát is együtt töltöttük… habár nem volt könnyű tartóztatni magunkat. Már-már azt fontolgattam, hogy megmondom neki, nem érdekel semmi, most akarom őt, akarom, hogy végre mindenhogyan együtt legyünk. De nem így történt…

Mikor reggel hazaértem, anyám már a konyhában tevékenykedett. Felcsillant a szeme, mikor meglátott. Mintha valamit mondani akart volna, de nehezére esett kimondani. Végül megtette.

- Jó, hogy megjöttél Kristen. Beszélgetnünk kéne… - szólalt meg kelletlenül.

- Miről? – kérdeztem gyanakodva. Valahogy nem tetszett ez nekem. Akkor is így viselkedett, mikor közölte, hogy Londonba költözünk.

- Szóval… este felhívtál, hogy Lizzyéknél alszol – jelentette ki. Értetlenül bólintottam. Azt persze nem említettem, hogy ki miatt alszok ott. – Van neki egy bátyja is, igaz? – folytatta.

- Igen – feleltem egyszerűen. Fogalmam sem volt, hova akar kilyukadni.

- Szóval ti ketten… együtt jártok, vagy ilyesmi? – érdeklődött bizonytalanul. Ha a bátyámat faggatja így, megszakadtam volna a röhögéstől. De nem, most én voltam az áldozat.

- Ezt meg honnan veszed?

- Sok időt töltesz ott, többet mint mondjuk Ashley-nél, aki az itteni legjobb barátnőd. Gondoltam, van ennek valami oka…

- Hát… igen, együtt vagyunk… olyasmi – habogtam össze-vissza.

- Nézd, Kristen – sóhajtott fel. – Én csak tudni akarom, hogy ha ott töltöd az éjszakát, óvatosak vagytok.

Pár pillanatig nem esett le a mondanivalója, de aztán… felkiáltottam. – Jesszusom anya, kérlek szépen ezt hagyjuk!

- Csak nem akarok idő előtt nagymama lenni! – tiltakozott.

- Nem leszel az, ezt megígérhetem – fújtam ki a levegőt idegesen. – Figyelj, mi még… még nem. De ha sor kerül rá, próbálom észben tartani, hogy ne tegyelek nagymamává.

Anyám láthatóan megkönnyebbült és elmosolyodott. – Rendben van, csak tartsd észben amit mondtam. Tudom, hogy megbízható lány vagy, kicsim. – Csak bólintottam. Mit mondhattam volna erre? „Ne aggódj anya, még szűz vagyok, de biztonságosan fogok szexelni a kedvedért.”

A délelőttöt és a délután egy kis részét azzal töltöttem, hogy kipakoltam végre, lezuhanyoztam, és még a szobámban is rendet raktam. Ashley-vel is beszélgettem, elmeséltem neki mindent Los Angelesről és a tegnap éjszakáról, amin csak kajánul vigyorgott.

Nem sokkal azután, hogy anyám elment itthonról elintézni néhány dolgot, betoppant Rob is. Reggel láttuk egymást utoljára, mégis hiányoltam, pláne egy hét különlét után, volt mit bepótolnunk. Betettünk egy filmet a lejátszóba, de inkább egymással voltunk elfoglalva közben. Megint azt éreztem, amit tegnap éjjel is. Egy csodálatosan feszítő érzés volt a gyomromban, amitől nem tudtam szabadulni, de egyre csak nőtt, ahogy a dolgok szenvedélyesebbé váltak közöttünk…

- Van egy meglepetésem, aminek örülni fogsz – jelentette ki egyszer csak Rob. Kíváncsian méregettem, miben sántikál.

- Félnem kéne? – mosolyogtam. Rob csak felnevetett, és kivett valami a farzsebéből, amit átnyújtott nekem. Egy egyszerű, fehér boríték volt az. – Mi ez? – kíváncsiskodtam.

- Bontsd csak ki – biztatott Rob. Eleget tettem a kérésének, és mikor megláttam a boríték tartalmát, kis híján könnyek gyűltek a szemembe.

- Rob, ez… - Csodálatos? Lenyűgöző? Bármelyiket mondhattam volna, de egy szót sem bírtam kinyögni. Senki nem tett még értem ilyet.

- Párizs különleges hely számunkra – vont vállat szerényen. – Gondoltam örülnél neki, ha eltöltenénk ott egy hétvégét. Csak mi ketten…

Levettem a tekintetem a Párizsba szóló repülőjegyekről, és rápillantottam. Egy szó sem tudta kifejezni azt, amit ebben a pillanatban Rob iránt éreztem, úgyhogy csak meghatódva a nyakába borultam.

- Szóval benne vagy? – kérdezte. – Úgy értem, nem túl nagy dolog. Csak két nap és két éjszaka egy szép hotelben, de… mindenképp szerettelek volna meglepni, hogy végre te is meglásd, mit jelentesz nekem, Kristen.

Újra ránéztem és végre összeszedtem magam. – Ez… elképesztő. Köszönöm – suttogtam. – És már alig várom. – Rob mosolya még nagyobb lett, és egy apró csókot nyomott ajkaimra. Viszont épp mikor belemelegedtünk volna, a bejárati ajtó nyílására szétrebbentünk.

- Anya… azt hittem később jössz – mondtam idegesen.

- Azt látom – vigyorodott el. – Ne zavartassátok magatokat, csak hazaugrottam bevásárlás előtt.

Csak bólintottam, majd rájöttem: itt az idő, hogy bemutassam egymásnak a herceget és a tornyot őrző sárkányt. – Öhm… izé, anya… ő itt Rob, mi…

- Együtt járunk – fejezte be Rob a mondatomat, amiről nekem fogalmam sem volt, hogyan fejezhetném be. Elmosolyodtam attól, hogy nem egy barátomként mutatkozott be, hanem A barátomként. Hatalmas különbség. Rob mosolyogva és illedelmesen bemutatkozott az anyámnak, akiről könnyen le tudtam olvasni, hogy kedveli a kislánya kiszemeltjét…

Egy kis kötelező fecsegés után anyám fogta a bevásárló listát és újból elment itthonról. – Bocs ezért – néztem félénken Robra. – Gondolom nem számítottál rá, hogy ma délután még pofavizit is lesz.

- Éppen ideje volt már, hogy megismerjen a barátnőm édesanyját – mosolygott rám, miközben végigsimított az arcomon. Éreztem, ahogy kipirulok az érintésétől. – Gondolod, hogy nem lesz baja a párizsi úttal?

- Biztosan nem – ráztam meg a fejem. – Viszont… ahhoz ragaszkodom, hogy minimum a saját jegyemet kifizessem.

- Ne butáskodj – forgatta a szemeit. – Ez az én ajándékom neked, Kristen.

- Akkor is… ez hatalmas ajándék – motyogtam. Csak nem engedhettem, hogy kifizessen mindkettőnknek egy egész hétvégét Párizsban.

- Ne aggódj emiatt. Az a legfontosabb, hogy belementél, és el sem hinnéd, milyen boldoggá tettél ezzel. – Felsóhajtottam, tudván, hogy úgy sem győzöm meg Robot. Mivel holnap reggel terveztük az indulást, Robnak és nekem is kellett egy kis idő, hogy összepakoljunk, na meg az anyámmal is beszélnem kellett…

Mikor kora este megérkezett, már egyedül voltam otthon, és jó kislány módjára segítettem neki behordani a szatyrokat a kocsiból.

- Figyelj, anya… - szólaltam meg, miközben a konyhában pakolásztunk. – Lenne valami, amit meg kéne beszélnünk.

- Rendben, ki vele!

- Szóval, Rob és köztem kezdenek komolyodni a dolgok. És… tudom, hogy csak tegnap reggel jöttem haza, de arra gondoltam, talán nem bánnád ha két napra elutaznék.

- Mikor is pontosan? – kérdezte gyanakodva, miközben az arcomat fürkészte.

- Holnap reggel – feleltem tömören.

- És hová mennétek? – faggatott tovább.

- Párizsba.

- Párizsba?? Miért pont Párizsba? – kíváncsiskodott anyám. Hát persze, neki még nem meséltem semmit az Amanda esküvője utáni éjszakáról.

- Szóval… úgy alakult, hogy Amanda esküvője után Rob és én is Párizsban kószáltunk és ott találkoztunk először. Ő nem az esküvőn volt, csak egy barátjával utazott oda. Egész éjszaka beszélgettünk és azt hittük, többet nem látjuk egymást. Aztán a sors közbeszólt…

Anyám meleg, lágy mosollyal pillantott rám. – Látnod kéne az arcod, mikor róla beszélsz. Hát… gondolom elérkezett az első szerelem ideje is – sóhajtotta.

- Tehát mit mondasz? Nem bánnád, ha holnap elutaznék?

- Nem, menj csak. És érezd jól magad. – Szinte reflexszerűen borultam a drága anyukám nyakába, aki csak nevetve megpaskolta a karomat. – Azt hiszem el is kezdhetsz pakolni – emlékeztetett, majd igazat adván neki felrohantam a szobámba, hogy eldöntsem mit is viszek magammal. A kisebb bőrönd pakolása közben kerültem szembe az első dilemmámmal: nem csak nappalokat töltünk majd együtt Párizsban, hanem két teljes éjszakát is. Hirtelen elkezdtem pánikolni, ahogy eszembe jutott, hogy valószínűleg mi fog történni… akár már holnap éjszaka.

Leültem az ágyra és nagy levegőt véve próbáltam megnyugtatni magam. Nem arról volt szó, hogy nem akartam. Mert borzasztóan akartam, és azt is tudtam, hogy Rob semmiképpen sem erőltetné. De nemrég neki még ez volt az élete, mindig más lány, mindig valami tapasztalt csaj. Sziklaként zuhant rám a gondolat, hogy csalódást okozhatok neki.

A tenyerembe temettem az arcom és elgondolkodtam. Hiszen egyszer úgyis meg kell történnie! És most éreztem azt, amit eddig soha egy barátomnál sem. Éreztem, hogy Robbal kell megtörténnie. A szekrényemhez sétáltam és megálltam előtte. A fehérneműs fiókom egyik sarkában ott hevert egy szinte sosem használt szett. Fekete, csipkés melltartó és franciabugyi volt. Ezek voltak a legszexibb ruhadarabjaim. Ha valamikor, hát most szükségem lehet rájuk, így hát apró hezitálás után röpültek is a bőröndömbe.

Mielőtt lefeküdtem, a korábbi gondolataim a holnap éjszakáról újra a fejembe kúsztak. Mielőtt megint bepánikolhattam volna, lecsuktam a szemeimet és megpróbáltam elaludni…

Másnap reggel elköszöntem anyától, aki még egyszer jó szórakozást kívánt, és egyetlen pillantással emlékeztetett a tegnapi beszélgetésünkre arról, hogy majd vigyázni fogunk, ha eljön az ideje. Szintén egy pillantással jeleztem neki, hogy átjött az üzenet.

Nem sokkal később Rob is becsöngetett, és már egy taxival várt a ház előtt. Mosolyogva csókoltuk meg egymást, tudtam, hogy ő is izgatott az út miatt. Miközben a reptérre tartottunk, azt tervezgettük, hogy milyenek lesznek a nappaljaink… szembetűnő módon nem esett szó arról, hogy a maradék időben mit csinálunk majd. Mégis tudtam, hogy mindketten ugyanarra gondolunk. Egy órával később pedig már útban voltunk Párizs felé… ahol először találkoztunk.