20. fejezet

Sziasztok!
Először is köszönöm a véleményeket az előző részhez :) Előre is bocsánat ennek a fejezetnek a minőségéért, de egyszerűen az iskola leszívja minden erőmet és délután már képtelen vagyok használni az agyamat bármire is és abból lesznek az ilyen fejezetek... :/ De jövő héten szerencsére szünet, úgyhogy megpróbálok egy jobb és jóval hosszabb fejezetet összehozni :) Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

Vasárnap délelőtt nem volt valami sok kedvem bemenni dolgozni, de muszáj volt. Ahogy láttam, Ashley sem volt éppen hangulatban. Ő tegnap este Camerontól tudta meg nagy vonalakban a Mike-sztorit, én pedig elmondtam neki, hogy miért volt ott a bárban. Egyetértett azzal, hogy Mike egy szemétláda. Csak abban reménykedtem, hogy hamar elmennek Londonból…

Kivételesen szótlanul végeztük a munkát és csak a vendégekre koncentráltunk, ezért most nem kaptunk szúrós pillantásokat a főnöktől. Viszont megváltozott a hozzáállásom a munkához, mikor megláttam, hogy kik ülnek az egyik asztalnál…

- A fenébe – morogtam. Ashley követte a tekintetem.

- Honnan tudja, hogy hol dolgozol? – kérdezte meglepetten.

- Ő Mike… - sóhajtottam. – Elég sok embert ismer ahhoz, hogy ilyeneket is kiderítsen. – Ash rám nézett és nyugtatólag megsimogatta a karom.

- Nyugi, majd én elintézem. Cseréljünk asztalt – intett a fejével azok felé, akiknek épp most vette fel a rendelését. Hálásan bólintottam. Ezután a fél szemem mindig Mike-on volt, és tudtam, hogy lát engem. Nem tűnt túl csalódottnak, amikor Ashley szolgálta ki. Kimentem a dolgozók ajtaján, hogy elszívjak egy cigit és kicsit lenyugodjak. Nem lesz semmi baj, ezentúl ügyet sem vetek majd Mike-ra, és mikor észreveszi, hogy már egyáltalán nem érdekel, továbbállnak. Próbáltam elhitetni magammal, hogy így lesz. Nem érek én annyit bárkinek is, hogy ennyit fáradjon…

Mikor visszamentem a pulthoz, szembetaláltam magam Vele…

- Fizetni szeretnék – közölte fülig érő vigyorral, a szemöldökét vonogatva. Úgy néztem rá, mintha őrült lenne. Talán az is.

- Az asztalnál is jelezhetted volna, az egyik pincér odaadta volna a számlát – mondtam, egyértelműen a tudtára adva, hogy takarodjon a fenébe.

- Ugyan, akkor esélyem se lenni ilyen kedélyesen elbeszélgetni veled – mosolygott.

- Mégis mit akarsz tőlem, Mike? – sóhajtottam fel. – Ha azt hiszed, hogy a történtek után még hajlandó vagyok lefeküdni veled, biztosan nem vagy százas.

- Én viszont reménykedem, Stew. Ki tudja, egy fájdalmas szakítás után talán én foglak megvigasztalni…

- Őt ne keverd bele – morogtam a szemébe nézve. – Életemben először igazán boldog vagyok és ha ezt tönkreteszed, személyesen zúzom össze a nyeszlett kis mogyoróidat. – A mondat végére nyugodt, de szadista mosoly került az arcomra. Mike meglepődött.

- Nahát bébi, igazi harcos amazon lett belőled – nevetett. – De tudod mit? Engem nem zavar, ha személyesen akarsz találkozni a mogyoróimmal – kacsintott. Látványosan megjátszottam, hogy mindjárt öklendezni kezdek, mire ő megint felnevetett. – Mindig is te leszel a legviccesebb csajom, Stew – mondta.

- Fizess, aztán tűnj el – mondtam neki nem túl kedvesen, odacsúsztatva a számlát. Előszedett pár bankjegyet a tárcájából és odaadta.

- Minden ügyfelednek ezt mondod? – incselkedett vigyorogva. Legszívesebben tökön rúgtam volna. Utolsó morcos pillantásom láttán még egyszer elnevette magát, majd kiment a kocsiban várakozó haverjaihoz. Emiatt a barom miatt egész délután fel voltam paprikázva. Miután hazaértem, úgy éreztem, hogy muszáj felfrissülnöm egy ilyen nap után, első dolgom volt lezuhanyozni és átöltözni. Nemsokára meghallottam az egyetlen hangot, ami jobb kedvre derített: a csengőt. Vidáman szaladtam le a lépcsőn és egy pillanatra fel is nevettem, ahogy megláttam Cameront elterülve a kanapén, pár méterre az ajtótól, de persze esze ágában sem volt kinyitni.

Mikor szélesre tártam az ajtót, egy mosolygós Robbal találtam szembe magam. Azonnal a nyakába ugrottam, ő pedig felnevetett heves köszöntésemen. – Úgy látom jó kedvedben vagy – jegyezte meg féloldalas mosollyal.

- Csak miattad – sóhajtottam.

- Milyen volt a napod? – érdeklődött kedvesen, miközben már hozzájuk mentünk.

- Hát… semmi különös – feleltem óvatosan, mert nem akartam, hogy felidegesítse magát Mike miatt. – Csak a szokásos unalom.

- Igazán? – kérdezte kétkedve. Ránéztem, ő pedig felsóhajtott. – Ashley elmondta, hogy mi volt Mike-kal.

- A fene vigye Ashley-t – morogtam. Rob halványan elmosolyodott. – Csak azért nem szóltam, mert alig pár szót váltottam vele és amúgy sem akartam, hogy emiatt dühös legyél.

Rob leállította a kocsit a házuk előtt és felém fordult. Tekintete komoly és tűnődő maradt, miközben megsimogatta az arcom. – Ne miattam aggódj, Kris – mondta. – Én csak azt akarom, hogy hagyjon téged békén és ne okozzon több fájdalmat. Biztos, hogy nem tud minket szétszakítani. Ahogy senki más sem.

Meghatódtam magabiztos szavaitól és egyszerre hajoltunk egymáshoz közelebb. Amint ajkaink egymást érintették, megszállt a nyugalom. Hittem Robnak, tényleg elhittem, hogy Mike békén fog hagyni. Most semmi mással nem akartam törődni, csak azzal, hogy végre kettesben lehetünk, a mai napon először.

Kiszálltunk a kocsiból, Rob pedig kézen fogott és így mentünk be a házba. Leültetett a kanapéra, majd arra utasított, hogy maradjak ott amíg vissza nem jön. Mikor visszatért a nappaliba, a kezében egy bögre gőzölgő valami volt. Leült velem szemben és odanyújtotta nekem.

- A mai nap után rád fér – mosolygott. Megállapítottam, hogy a bögrében lévő forró ital kakaó volt és felnevettem. Hogy lehet valaki ennyire imádnivaló?

- Most visszaidézted az ovis koromat – mondtam továbbra is nevetve. – Köszönöm, ez figyelmes tőled.

Még sokáig csak ültünk és beszélgettünk, ami most nagyon jól esett. Rob nem csak a férfi, akit szeretek, de egyben a legjobb barátom is. A legelső éjszaka óta – mikor találkoztunk Párizsban – úgy éreztem, hogy előtte nincs semmi szégyellnivalóm, nem ítél el semmiért.

Egy idő után azonban nem a szavakkal voltunk elfoglalva. Finoman kóstolgattuk egymás ajkát, egyre jobban belelendülve a dolgokba, percről percre nagyobb vággyal. – Talán fel kéne mennünk – ziháltam kicsit eltávolodva Robtól. A hangom csak egy suttogás volt. Tőle is csak egy bólintásra futotta, kezei máris végigsimítottak a combomon és a csípője köré fonta őket, majd felemelt és megindult velem a szobája felé.

Érzéki csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, miközben lerakott az ágyra és fölém gördült. Szinte megőrültem a közelségétől, csókjaink egyre vadabbak lettek. Mikor Rob eltávolodott tőlem, a szemembe nézett, majd tekintete lassan végigsimogatta a testem, pillantását pedig hamarosan egyik keze is követte. Blúzom aljánál megállt, és kicsit feljebb gyűrte az anyagot. Leheletfinoman csókolgatta a hasamat, én pedig elmosolyodtam. Ahogy ajkaival egyre feljebb haladt, a felsőm is úgy tűrődött még feljebb, míg nem Rob óvatosan áthúzta a fejemen. A melltartóm sem váratott sokáig magára, rögtön követte is az előző ruhadarabot.

Rob kínzó lassúsággal kényeztette melleimet a kezei és nyelve érintésével, én pedig halkan nyögdécseltem az élvezettől. Még magamnál voltam annyira, hogy az én kezeim is lejjebb igyekeztek, egészen a pólója aljáig, ő pedig készségesen segített abban, hogy minél gyorsabban lekerüljön.

Ajkai újból az enyémeket ostromolták, miközben tovább kezdett vetkőztetni. Ujjai a nadrágom gombjánál tevékenykedtek, majd lehúzta lábaimról a zavaró anyagot. Csak azt érzékeltem, amit ajkai műveltek velem, csókjai mintha mindenhol égették volna bőrömet. Nem bírtam tovább lassú kínzását, egyetlen mozdulattal fölé kerültem. Miközben felültem, csípőmmel őrjítően köröztem vágyódó testrésze fölött, mire ő is felült és vadul ajkaim után kapott. Karjai szorosan öleltek, amitől kissé nehezebb lett az a feladat, hogy végre őt is megszabadítsam a nadrágjától, de végül sikerült.

Boldogan merültem bele Rob csókjaiba és simogatásaiba, elfeledkezve az egész világról és mindenről, ami a kettőnk közös kis buborékának kívülre esett. Azt viszont nagyon is érzékeltem, mikor egyik keze befurakodott az alsóneműmbe és két ujját eltűntette bennem. Mellkasából egy apró morgás tört fel mikor megérezte, hogy mennyire is kívánom valójában. Szenvedélyesen csókolt tovább, miközben csípőm az ujjai által diktált ritmusra mozgott. Viszont már mindketten türelmetlenek voltunk, mielőtt elérhettem volna az édes beteljesülést, Rob mindkettőnket megszabadított az utolsó ruhadaraboktól.

Elégedetten ereszkedtem vissza ölébe, ajkaimon pedig egy nem túl halk nyögés szaladt ki, ahogy újra egybefonódott a testünk. Lassan kezdtem el mozogni, Rob pedig gyengédebb csókokkal kényeztetett, miközben ujjai az oldalamat és hátamat cirógatták finoman. Valahogy sokkal visszafogottabbak lettünk, csak élveztük egymás közelségét és ahogy a testünk reagál a másik minden kis mozdulatára. Az ilyen pillanatokban alig tudtam elhinni, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy találtam egy olyasvalakit, mint Rob.

Hosszú ideig kényeztettük egymást, míg nem mindkettőnket magával sodort a gyönyör hulláma. A fárasztó nap után egymás karjában zuhantunk álomba végül. Furcsa, de mielőtt elaludtam volna, még eszembe jutott Mike. Eltűnődtem, hogy vajon mit forgathat még a fejében, de már túl kimerült voltam ezen gondolkozni és aggódni.

Mikor másnap reggel felébredtem, Rob éppen öltözködött. – Mit művelsz? – nyöszörögtem fáradtan, mire ő felnevetett.

- Hát nem emlékszel? – kérdezte. – Hétfő reggel van. Ki kell mennem anyuék elé a reptérre.

Ahogy kimondta a szavakat, rögtön felpattantam és máris a szanaszét dobált ruháim után kutattam. Rob mosolyogva nézte a kapkodásom, de végül megszánt és felém nyújtotta a ruhadarabokat. – Nem kell sietned, Kris – mondta nyugodtan. – Még bőven van időnk, haza is vihetlek előtte.

- Nem, jobban szeretnék sétálni – tiltakoztam. – Ne fáradj, csak menj ki eléjük. Később úgyis találkozunk, ugye? – kérdeztem reménykedve.

- Persze – felelte magától értetődve. – De komolyan mondom, hogy nyugodtan…

Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, egy csókkal fojtottam belé. – Nem akarom, hogy miattam rohangálj, gyalog is csak pár perc az egész.

- Hát legyen – sóhajtotta. – Gondolom Lizzynek úgyis az első dolga lesz, hogy átrohanjon hozzád. – Ennek örültem, ugyanis Liz nagyon jó barátom lett a nyáron és most, hogy egy hete nem is láttam, már hiányzott, és jó lesz megint személyesen beszélgetni vele.

Miután felöltöztem, még elbúcsúztam Robtól, aztán hazaindultam. A borongós hét után végre napos hétvége volt Londonban, úgyhogy különösen jól esett a séta. Mikor azonban a házunk közelébe értem, valami furcsa dolgot vettem észre…

a mocsok... :P

a.n kérésére íme Mike :D

19. fejezet

Sziasztok! :)
Előre is bocsánat, de ez a fejezet nem lett az eddigi legjobb, azon egyszerű oknál fogva, hogy borzasztó volt ez a hét (és még nincs vége...) és csak ennyit tudtam most összehozni. Nem is túl izgalmas, ne várjatok valami nagy dologra :D Az előző részhez érkezett véleményeket azért köszönöm és remélem, hogy ide is írtok majd :)
Abellana

(Kristen)

- Minden rendben? – kérdezte a gyengéd hang. Lassan végigsimított az arcom oldalán ujjbegyeivel, én pedig felébredtem a bambulásomból. Robra néztem, és megpróbáltam kipréselni magamból egy némileg meggyőző mosolyt.

- Persze, semmi gond – legyintettem. Pedig volt gond, méghozzá az, hogy minden porcikámmal undorodtam attól, hogy egy bizonyos személy a múltamból most felbukkan a jelenemben. Utáltam őt, mert kétszínű és hazug, a nők pedig annyit se érnek neki mint a kosz a cipőjén.

- Nem muszáj ma is elmennünk – erősködött Rob. – Különben is, egész nap annyira… nyugtalan vagy.

Felsóhajtottam. Naná, ő mindent észrevesz. – Muszáj most a barátaim közt lennem, különben beleőrülök – feleltem halkan. Rob hirtelen elrántotta a kormányt és félreállt a kocsival.

- Nem megyünk tovább, amíg nem mondod el, hogy mi a baj – jelentette ki. – Kristen, ha a tegnapi miatt van…

- Egyáltalán nem amiatt van – szóltam közbe. – Már megbeszéltük a tegnapi dolgot és túlléptünk rajta.

- Akkor meg…

- Rob, kérlek! Csak ne most beszéljük ezt meg, megígérem, hogy a ma este után mindent elmagyarázok. – Pár pillanatig tanulmányozta az arcomat, végül nyugtalanul bólintott. – Sajnálom. Később tényleg elmondok mindent.

Rob szótlanul indított és vezetett tovább. Remek, egyetlen telefonhívás és máris képes vagyok elijeszteni magamtól azt, akit tényleg szeretek. Csendben voltunk egész idő alatt, míg oda nem értünk a bárhoz. Mikor Rob kiszállt a kocsiból, úgy indult befelé mintha ott sem lennék, de a karjába kapaszkodtam, hogy megállítsam. Morgósan felém fordult, de lebiggyesztettem az ajkaimat és elővettem a kiskutya-nézésem. Megenyhült az arca, de még mindig nem volt teljesen nyugodt. Lábujjhegyre álltam és apró csókokat nyomtam ajkaira. Ettől rögtön felolvadt a fagyos álcája és egy igazi csókért hajolt felém.

- Szeretlek – suttogtam, miután különváltunk, de továbbra is szorosan ölelt.

- Tudom – villantotta meg Rob a legszexisebb féloldalas mosolyát, amitől rögtön elolvadtam. Kézen fogva mentünk be, miközben arra gondoltam, hogy talán pár órára elfelejthetem a ma reggeli hívómat. Ebben Ashley is készségesen segített, akinek a mai mottója valószínűleg az lehetett, hogy „igyuk le magunkat a sárga földig aztán feküdjünk a hányásunkba”. Ebben ő és Tom voltak a profik, de ennek ellenére Ash folyamatosan újabb koktélokat rakott elém – valószínűleg látta a feszültségemet. Mivel étteremben dolgoztam, be tudtam őket azonosítani, drága barátnőm csakis a legerősebb mérgeket dugta le a torkomon. De nem érdekelt… ma nem.

Ő pedig csak akkor jutott eszembe, mikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen számot jelzett, először arra gondoltam, hogy nem veszem fel. De mégis… megtettem.

- Óh édesem, ha tudnád, mennyire hiányollak… - szólt bele a bájologva az a borzasztó, behízelgő hang. Meg sem várta, hogy beleszóljak a telefonba.

- Mi a faszt akarsz? – kérdeztem botladozó nyelvvel. Hiába, az alkoholtól nem csak káromkodok, de a nyelvem is összecsomózódik. Ő felnevetett.

- Na de Stew… - szólított a régi becenevemen, amitől rögtön kirázott a hideg. – Egy hölgynek nem illik káromkodnia, pláne ha ilyen észveszejtően fest a szűk nacijában és a kivágott felsőjében.

Ijedten néztem körül. Tényleg egy csőnadrág volt rajtam – az egyik kedvenc farmerem – és egy fekete mélyen dekoltált, ujjatlan felső. – Hol vagy? – kérdeztem kicsit tisztább fejjel. Pedig tudtam a választ.

- Nézd meg egy kicsit jobban – nevetett. Kétségbeesetten tekintettem körbe, de rengeteg ember volt ma a bárban, a fejem pedig zsongott a sok koktél miatt. Aztán hátranéztem… a mögöttünk lévő bokszban ott volt egyedül egy telefonáló férfi. Megdöbbenve bámultam, a torkom elszorult, egy pillanatra mintha nem kaptam volna levegőt… Ő volt az.

Előre fordultam és lassan letettem a telefont a kezemből. Körbenéztem a barátaimon akik mind önfeledten nevetgéltek minden apró hülyeségen, hiszen teljesen a fejükbe szállt a sok alkohol. De én… nagyon is kijózanodtam. Tudtam, hogy az Ő jelenlététől szédülök. Rob persze észrevette, hogy valami nincs rendben.

- Nagyon elsápadtál – jegyezte meg aggódva, miközben megsimogatta az arcom. Sírni tudtam volna ettől a gyengédségtől. Tudtam, hogy be kell vallanom…

- Rob, ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni… - kezdtem lassan, mire arcvonásai megkeményedtek.

- Miért kéne kiakadnom? – kérdezte óvatosan. Nem tudtam válaszolni. Az asztalunk mellett megjelent az a személy, akit többé nem akartam látni. Arcán magabiztos – vagy inkább nagyképű – vigyor ült. Mike tenyérbemászó, idegesítő modorral pillantott le rám. Hallottam, ahogy Cameron felmordul.

- Micsoda meglepetés! Ki hitte volna, hogy itt látjuk egymást viszont, Kristen… - mondta mosolyogva, de én csak undorodva néztem rá. Nem akartam, hogy a barátaim előtt műsort rendezzen, felálltam és a karjánál fogva arrébb rángattam őt.

- Mi a fenét képzelsz te magadról? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdezősködtem.

- A kismadarak csiripelték – nevetett fel. – Nem valami szép fogadtatás, Stew…

- Mégis mit vártál? Mire jó ez a játék, csak mondd meg, hogy miért zaklatsz! – fakadtam ki kétségbeesetten, de ő természetesen teljesen nyugodt maradt.

- Nem tagadom, hogy rosszul sültek el a dolgok köztünk. De értsd meg, úgy tekintek rád mint egy befejezetlen ügyre. És addig nem nyugszok, amíg meg nem kapom amit akarok.

- Te beteg vagy – köptem felé a szavakat. Mike viszont úgy folytatta, mintha nem is mondtam volna semmit.

- Bár azt be kell vallanom, hogy kissé elkeserít, hogy ennyivel túlléptél rajtam – magyarázta bosszúsan. – Úgy látszik az egyikükkel – itt az asztalunk felé bökött a fejével – nagyon is jóban vagy.

- Semmi közöd hozzá, hogy kivel vagyok jóban és kivel nem – feleltem.

- Kíváncsi lennék… vajon tud rólam? Vagy azt hiszi, hogy az az ártatlan szűzkislány típus vagy?

- Semmit sem jelentett az, ami köztünk volt, Mike. Neked mindig is csak egy tárgy voltam, valaki akit nem kaphattál meg és ez zavart téged! Csak egy újabb trófeának kellettem, de én a többiekkel ellentétben nem feküdtem hanyatt neked, és ezért tekintesz befejezetlen ügynek!

- Jaaaj, csak azt ne mondd, hogy ti ketten… - forgatta a szemét. – Nagy kár, bájos lett volna, ha én lehetek a legelső, de megelégszem azzal is, ha csak a második leszek.

- Mondj le róla – morogtam. – Szeretem őt és ezt te sem teheted tönkre!

- Fogadunk? – nézett rám kihívó tekintettel. Álltam a pillantását, pedig legszívesebben elrohantam volna és hagytam volna Mike-ot a fenébe… de nem abból a fából faragtak engem.

- Hagyj békén Mike és tegyél le az elmebeteg ötletedről – mondtam, majd mielőtt megvárhattam a válaszát, visszamentem az asztalhoz.

- Mi a francot keres itt Mike? – kérdezte Cameron dühösen amint odaértem.

- Vagy ami még érdekesebb, hogy ki is ő pontosan… - nézett rám Rob várakozva, de ezt nem a többiek előtt kívántam megbeszélni. Megkértem, hogy menjünk most és elmagyarázok mindent. Cameronnak pedig megígértem, hogy otthon beavatom a dolgokba. Rob nem tűnt túl boldognak és tudtam, hogy azután sem lesz az, miután mindent elmondtam neki. – Szóval… elmondod végre, hogy mi közöd ehhez a Mike-hoz? – kérte számon kíváncsian, miután visszamentünk hozzájuk.

- Elmondom – sóhajtottam, miközben lehuppantam az ágyra. Ebből aztán hosszú monológ lesz. Rob leült velem szemben és idegesen fürkészte az arcomat. – Egy éve ismertem meg Mike-ot, mikor még tizenhét voltam… - kezdtem. – Cam egyik haverjával randizgattunk és ő vitt el egyszer egy házibuliba, ahol Mike és én találkoztunk. Hallottam már róla, egy-két barátnőmet akkor már jól kihasználta és még Amandánál is próbálkozott. Mégis mikor azon a bulin rám hajtott, valahogy imponált nekem a dolog. Egy naiv kislány voltam, azt hittem érdeklem őt, de csak egy dologra kellettem neki. Elvitt minden buliba és mindenkinek azt mesélgette, hogy egyszerűen csak meg fog fektetni aztán szakít velem. Persze akkor ezt még nem tudtam. Úgyhogy az egyik ilyen házibulin bementünk egy szobába és elég sokáig elmentünk, majdnem megtörtént közöttünk a dolog. – Miközben erről meséltem, Rob arca dühös maszkba fordult, láttam ahogy a keze ökölbe szorul. – De az utolsó pillanatban leállítottam, részeg voltam és nem akartam, hogy vele történjen meg. Úgyhogy ő teljesen dühbe gurult, elmondott mindennek a többiek előtt. Elég szarul esett és komolyan azt hittem, hogy alakul köztünk valami… szerelemféle. Irtó hülye voltam – nevettem fel keserűen.

Félve Robra tekintettem, akinek megenyhült az arca, bár úgy tűnt, dühíti az, amit Mike-ról meséltem. – És mit keres most Londonban? – kíváncsiskodott.

- Ma reggel hívott fel, azért voltam egész nap ilyen. Azt mondta, hogy a haverjaival van egy európai körúton. Naná, képzelheted, a kőgazdag szülei kifizetnek neki bármit…

- Kitalálom. Zavarja az önbecsülését, hogy téged nem kapott meg. Most pedig kihasználja az alkalmat, hogy Londonban van… - találgatott Rob. Én csak bólintottam.

- Istenem, most azt gondolhatod rólam, hogy mekkora hülye liba vagyok – mondtam, szemembe akaratlanul is haragos könnyek gyűltek.

- Sosem gondolnék rólad ilyet, Kristen – nyugtatott meg, miközben egyik kezével megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek. – Nem fogom hagyni, hogy ez a szemétláda egy ujjal is hozzád érjen. Nem érdemel meg egy olyan lányt, mint te.

Elmosolyodtam a szavain, és egy csókért hajoltam felé. Pontosan tudta, hogy mire van most szükségem, gyengéden kóstolgatta ajkaimat, ujjai pedig a tarkómat simogatták. Mégis megszakította a csókot, úgy tűnt, mintha rájött volna valamire.

- Hát ezért voltál olyan, amikor először találkoztunk Londonban – mondta. – Tudtad, hogy milyen vagyok, hiszen azzal is tisztában voltál, hogy egy lány miatt mentem Párizsba. Mike-ra emlékeztettelek, aki kihasznált, és nem akartál még egyszer akkora csalódást.

- Részben ezért – vallottam be. – Persze azóta tudom, hogy nem vagy olyan, mint ő, te megváltoztál és sosem lennél képes így… megalázni valakit – kerestem a megfelelő szót.

- Te változtattál meg, Kris. Miattad megérte – vont vállat. Elmosolyodtam és újabb csókot nyomtam ajkaira.

Nem sokkal később mindketten elaludtunk – vagyis inkább csak Rob, én pedig álomtalanul figyeltem őt. A gondolataim a ma este körül jártak. A múltam és a jelenem kezdett összekeveredni… ez pedig egy cseppet sem tetszett.

19. fejezet - részlet

Ismeretlen számot jelzett, először arra gondoltam, hogy nem veszem fel. De mégis… megtettem.

- Óh édesem, ha tudnád, mennyire hiányollak… - szólt bele a bájologva az a borzasztó, behízelgő hang. Meg sem várta, hogy beleszóljak a telefonba.

- Mi a faszt akarsz? – kérdeztem botladozó nyelvvel. Hiába, az alkoholtól nem csak káromkodok, de a nyelvem is összecsomózódik. Ő felnevetett.

- Na de Stew… - szólított a régi becenevem, amitől rögtön kirázott a hideg. – Egy hölgynek nem illik káromkodnia, pláne ha ilyen észveszejtően fest a szűk nacijában és a kivágott felsőjében.

Ijedten néztem körül. Tényleg egy csőnadrág volt rajtam – az egyik kedvenc farmerem – és egy fekete mélyen dekoltált, ujjatlan felső. – Hol vagy? – kérdeztem kicsit tisztább fejjel. Pedig tudtam a választ.

- Nézd meg egy kicsit jobban – nevetett. Kétségbeesetten tekintettem körbe, de rengeteg ember volt ma a bárban, a fejem pedig zsongott a sok koktél miatt. Aztán hátranéztem… a mögöttünk lévő bokszban ott volt egyedül egy telefonáló férfi. Megdöbbenve bámultam, a torkom elszorult, egy pillanatra mintha nem kaptam volna levegőt… Ő volt az.

18. fejezet

Íme itt lenne az új fejezet :) Részletet nem kaptatok, mivel a kommentek számából jól látszik, hogy hiába fáradtam volna vele... mindegy, remélem most megtiszteltek a véleményeitekkel, amiket mindig örömmel olvasok :)
Abellana

(Kristen)

A péntek estét nem úszhattuk meg, hiába mentegetőztem Ashley-nek, hogy egy ilyen borzalmas reggel után most Rob és én inkább kettesben szórakoztunk volna… őt ez sem hatotta meg.

- Ugyan már, Kristen – győzködött a telefonon keresztül. – Hát ez nem egy újabb ok az ünneplésre? Rob itthon van és ráadásul még él is!

- Ó, hogy én milyen kiváltságos vagyok… - morogtam közbe.

- Naaaa, kérlek. Gyertek le ma este, itt lesz Cam is.

- Még egy ok, hogy ne menjek. Egész nap bámulhatom Cameront, és nekem közel se olyan élvezetes, mint neked, Ashley.

- Gonosz vagy. De én megbocsátom – trillázta barátnőm jókedvűen.

- Jól van – sóhajtottam fel megadóan. – Ott leszünk, most örülsz?

- Végtelenül – felelte Ashley, én meg tudtam, hogy hatalmas vigyor feszül az arcán. Hát igen, így kell csúfondárosan elveszteni egy csatát ellene… Így hát este Robbal elindultunk a törzshelyünkre, hogy csatlakozzunk a többiekhez. Viszont nem akartam „alulöltözött” lenni, ezért előtte tettünk egy kitérőt hozzánk, hogy lecseréljem a farmer-póló összeállításomat valami más öltözékre. Mikor beléptünk az ajtón, rögtön kiderült, hogy csak anya van itthon.

- Nem számítottam rád, szívem – mosolyodott el. – A bátyád épp most ment el Ashley-vel.

- Igen, mi is hozzájuk megyünk, csak előbb át akartam öltözni – magyaráztam. Anyám a mellettem álldogáló Robra sandított, és egy megenyhült mosolyt küldött felé is.

- Örülök, hogy minden rendben ment ma reggel – paskolta meg a vállát, mire Rob félszegen elmosolyodott. Olyan hihetetlenül édes volt, legszívesebben most azonnal nekiestem volna, de nem biztos, hogy anyu értékelte volna.

- Köszönöm, Jules – felelte, majd felrángattam magammal a szobámba. – Anyukád nagyon őszintének tűnt – mondta nekem Rob, miután becsuktam az ajtót.

- Hát persze – feleltem magától értetődően. – Kedvel téged és látta, hogy milyen voltam amikor hallottam róla, hogy… tudod.

Rob nagyon elgondolkozott valamin, miközben én feltúrtam a ruhásszekrényemet, valami szexisebb ruha után kutatva. Miután megtaláltam amit kerestem, odaléptem elmélkedő szerelmemhez és egy aprócska csókot nyomtam ajkaira. – Csak pár percet kérek – mondtam bocsánatkérően.

- Itt várlak – válaszolt mosolyogva, én pedig bevonultam a fürdőbe, hogy átöltözzek, kisminkeljem magam, és kezdjek valamit a hajammal is.

(Rob)

Elállt a lélegzetem ahogy Kristen kilépett a fürdőből. Tátott szájjal bámultam az alakjára simuló extra rövid ruhát, ami szabadon hagyta a vállait és láthatóvá tette hosszú, szexi lábait. – Azt a rohadt… - suttogtam, szemem még mindig őt pásztázta. Ő csak elmosolyodott, odajött hozzám és az ölembe helyezkedett. – Elképesztő vagy – mondtam teljes áhítattal, miközben végigsimítottam selymes combjain, hogy aztán két kezem megállapodjon a fenekén.

- Te meg nagyon is elfogult – mosolygott Kristen, de az arca egy árnyalattal pirosabb lett.

- Azt kötve hiszem – ellenkeztem. – Alig várom, hogy hazamenjünk és letépjem rólad ezt a ruhát – súgtam érzékien a fülébe, majd vadul lecsaptam ajkaira. Kris beletúrt a hajamba, csípőjét pedig ringatni kezdte érte vágyódó testrészem fölött. Cserébe egy apróbb harapást kapott, combjait pedig erősen megmarkoltam, hogy esélye se legyen tovább szítani bennem a tüzet, mielőtt itt helyben leteperem és sosem jutunk el a bárba.

- Már én is alig várom – suttogta közvetlenül a fülembe, majd a fülcimpámat harapdálta. Istenem, ma még megőrjít ez a lány… hogy a fenébe fogom kibírni azt a néhány órát, miközben minden kan megbámulja majd? Nehezen, de végül elindultunk, habár ezúttal a szokásosnál gyorsabban hajtottam, hogy előbb odaérjünk. Túl nagy volt a kísértés, hogy leálljak az út szélén és magamévá tegyem a mellettem ülő tüneményt, aki az előbb olyan csúnyán felhúzott.

Mikor megérkeztünk, rögtön a többiek keresésére indultunk, de én közben azokat a pillantásokat figyeltem, amelyekkel az én barátnőmet méregették más pasik. Nagyon idegesített, hogy igazam lett és elöntött valami furcsa düh. Tudtam, hogy mi ez. Egy olyan érzés, amit még soha nem volt alkalmam megtapasztalni, mivel az eddigi „barátnőim” csak egy dologra kellettek. De most… kibírhatatlanul féltékeny lettem.

Ahogy a szokásos bokszunkhoz értünk, ott volt már Ash, Cameron, Tom és még Nikki és Kellan is, akiket elég régóta nem láttam már. Mikor Tom meglátta Kris-t, az ő álla is leesett egy pillanatra, majd egy perverz vigyort és kacsintást küldött felém. Megdöbbentett, hogy még legjobb barátom reakciójától is ideges lettem.

- Úgy látszik mégsem hiába voltam a mestered – mondta Ashley elismerően Krisnek.

- Utállak – mosolygott vissza rá édesen Kristen, mire Ash csak elnevette magát. Egész jó estének indult, még annak ellenére is, hogy megijesztettek a bennem feltörő új érzések. Most már szégyelltem magam érte, de régen egy csomó üresfejű libát ugrasztottam össze a pasijával, csak hogy egy éjszakára az enyém legyen. Viszont most nekem volt féltenivalóm. És tudtam, hogy a karma egy ribanc. Ha Kristen megtudná, milyen voltam régen, biztosan eltaszítana magától.

Egyelőre semmi sem adott okot az aggodalomra, legalábbis amíg Kristen mellettem volt… míg Tommal dumáltunk, ő és Ashley kimentek a mosdóba. Odatévedt rájuk a tekintetem, mikor visszafelé belebotlottak egy srácba. Úgy tűnik, hogy ismerhették, ugyanis barátságosan üdvözölték. A pumpa akkor ment fel bennem, mikor az ismeretlen egy puszit nyomott Kristen arcára, és átölelte a derekát.

- Hát ez meg ki? – követte Tom a tekintetem.

- Fogalmam sincs, de ha így folytatja, azt tudom, hogy hamarosan mozgássérült lesz – morogtam.

- Csak nem féltékeny vagy? – vigyorodott el Tom. Csak egy gyilkos tekintetre futotta tőlem, amiből rögtön tudta, hogy igaza van. Újra a bárpultnál álldogáló trióra néztem, és láttam, hogy a srác mosolyogva mesél valamit, Kristen pedig vidáman nevetett. Betelt nálam a pohár, felpattantam és feléjük indultam.

- Már hiányolunk titeket az asztalnál – mosolyogtam Kristenre, és próbáltam nyugodt hangon közölni. Kezemet a csípőjére tettem és közelebb húztam magamhoz a testét. Elégedetten figyeltem, ahogy a srác mosolya halványabb lesz.

- Oh… csak belefutottunk a szemben lakó szomszédunkba. Tyler, ő itt Rob, a barátom – mutatott be Kristen, mire ez a Tyler a kezét nyújtotta felém. Úgy fogtam kezet vele, mintha ez a legnagyobb megtiszteltetés lenne számára. Ashley észre is vette a leereszkedő viselkedésemet és meglepetten bámult rám.

- Két hónapja vagy Londonban és máris meghódítottad az összes pasit – vigyorgott az idegesítő srác Kristenre.

- Ugyan már – válaszolta egy kicsit elpirulva.

- Valójában Párizsban hódított meg – mondtam, végigsimítva Kris arcán, mire ő egy imádnivaló mosolyt küldött felém. A szeme szerelmesen csillogott, és az ilyen földöntúli pillanatokban tényleg úgy éreztem, hogy ő csak és kizárólag az enyém.

- Olyan gusztustalanul édesek vagytok – sóhajtotta Ashley, mire Tyler felnevetett.

- Nagyon szerencsés vagy, az egyszer biztos – mondta nekem.

- Tudom jól – feleltem, és még közelebb húztam magamhoz Kristent.

- Hát… örülök, hogy minden rendben van veled, Kris. Valamikor átjöhetnél dumálni, ha van kedved. – Egyértelműen rányomult Kristenre. Itt áll mellette a másik szembeszomszédja, Ashley, őt mégsem hívja át.

- Az klassz lenne – válaszolta Kristen, szabad kezem pedig ökölbe szorult. Elköszöntek a sráctól és visszamentünk az asztalunkhoz.

- Még sosem említetted nekem ezt a… Tyler-t – mondtam.

- Mert nincs is semmi említésre való benne – felelte Kris. – Párszor összefutottunk, mióta Londonban élek, váltottunk egy-két szót, kiderült, hogy egész jófej és ennyi.

- És tervezed, hogy átmész hozzá? – kíváncsiskodtam idegesebb hangon.

- Nem tudom, talán – vont vállat.

- Szó sem lehet róla! – emeltem fel a hangom, mire ő rám kapta a tekintetét. Szinte már fájt az a pillantás, amivel rám nézett, minden porcikájával azt sugallta, hogy most átléptem egy határt. De végül csak cinikusan felnevetett.

- Ó édes, azt nem te mondod meg…

- Lerí róla, hogy meg akar dugni – morogtam.

- És szerinted hagynám neki? – kiáltott fel felháborodva. – Ha jól emlékszem, csak beszélgettünk, miközben ott volt Ashley is. Nem rángatott az egyik fal mögé, hogy aztán lesmároljon – vágott vissza. Nem volt mit mondanom, ez az elevenembe talált és igaza volt. Van még egyáltalán jogom ilyeneket mondani azok után, amit Camilla tett? Beállt közöttünk a csend, végül Kristen felsóhajtott: - Nem akarok maradni.

Bólintottam, majd követtem kifelé. Mikor beszálltunk a kocsiba, egyikünk se szólt egy szót sem. Csendben tettük meg az utat. Mikor a ház előtt leálltam, ránéztem Kristenre. Láttam rajta, hogy még mindig dühös. Combjára simítottam a kezem, mire apró sóhaj bukott ki belőle és lehunyta a szemét. Tudtam, hogy az érintésem még most is nagy hatással van rá.

- Sajnálom – mondtam halkan. – Egy barom voltam. De az egyetlen mentségem, hogy őrülten szeretlek és nem akarlak elveszíteni.

- Tudod, hogy soha nem tennék semmi olyat – enyhült meg Kristen. – Szeretlek téged, Tyler meg egyáltalán nem érdekel. És senki más sem.

Egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra és csókért hajoltam Kristen felé. Elhatároztam, hogy megpróbálok mindent megadni neki, hogy tényleg ne érdekelje senki más a jövőben sem. Ajkaink gyengéden becézgették egymást, belesűrítettem minden szerelmemet ebbe az egy csókba.

Mikor beléptünk a házba, rögtön a szobám felé indultunk. A veszekedés ellenére még mindig nagy teljesítmény volt, hogy nem ugrottam rá Krisre az első adandó alkalommal. – Figyelj, Rob… amit a bárban mondtam… - kezdte, de félbeszakítottam a mondanivalóját.

- Igazad volt – mondtam. – Nem kellett volna beszélnem Camillával és akkor nem történt volna meg az, ami végül történt. És meg is volt hozzá a jogod, hogy a fejemhez vágd, miután úgy begolyóztam…

- Nem, egyáltalán nem volt – tiltakozott. – Csak azt akarom, hogy felejtsünk el mindent ami ma történt, nem akarok veled többet veszekedni. – Odaléptem hozzá, és két kezem közé fogtam az arcát.

- Hivatalosan is el van felejtve – mosolyogtam és a szemébe nézve megsimogattam az arcát. Sikerült belőle is kicsalnom egy mosolyt, majd megszüntettem a köztünk lévő távolságot, hogy ajkaink egy újabb csókban forrjanak össze. Azt akartam, hogy megnyugodjon és tényleg elfelejtse a mai dolgokat, de a csók egyre csak vágyódóbb lett. Nyelveink mohó táncba kezdtek, kezeim pedig Kristen csípőjéről egyre csak lejjebb igyekeztek, míg be nem furakodtak rövid ruhája alá. Belenyögött a csókunkba, miközben ujjai máris az ingem gombjainál tevékenykedtek, míg le nem csúsztatta rólam az anyagot.

Ajkaink játékát egy-két apró harapás fűszerezte, miközben Kristent a fenekénél fogva vontam közelebb magamhoz, így biztosan érezhette, hogy mennyire kívánom máris. Kezeim felcsúsztattam két karján és határozottan a falhoz vezettem őt. Háta mögé nyúltam, és lehúztam a ruha cipzárját, ami a lábainknál landolt könnyedén. Nagyot nyeltem ahogy végignéztem majdnem fedetlen testét, hiszen a ruha alatt csak egy apró bugyi volt. Végigsimítottam minden porcikáján, majd újra ajkaira vetettem magam. Egyre lejjebb haladtam, először nyakát szívogattam finoman, aztán melleit vettem kezelésbe csókjaimmal. Kris felnyögött, körmei a hátamba véstek mintákat, de ezzel még inkább csak megőrjített.

Letérdeltem elé, ajkaim ezúttal lapos hasát borították be csókokkal. Felnéztem rá és elégedetten figyeltem várakozva ziháló arcát. Kaján vigyor kúszott az arcomra. Ujjaimat becsúsztattam a bugyija pántja alá aztán szépen lassan lehúztam kívánatos lábairól. Először csak végigsimítottam combja belső részén az ajkaimmal, alig érintve a bőrét, épp csak annyira, hogy egy kicsit az őrületbe kergessem. Viszont kínlódó arcára tekintve úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább.

Nyelvem ezúttal legérzékenyebb pontját kényeztette, mire Kristen felsikoltott, keze pedig a tarkómra kúszott. Mindent beleadtam, az volt a célom, hogy minél nagyobb legyen az ő élvezete, hogy legalább a ma este miatt is kárpótolhassam. A neki való örömszerzés volt most az első. Elképesztő érzés volt, ahogyan a teste a kezeim alatt remegett, ahogy a gyönyör kapujában az én nevemet sóhajtozta… Nem is értem, hogy ezidáig hogyan elégedhettem meg az egyéjszakás kalandokkal, mikor itt volt ez a csodás lány akitől az utóbbi hetekben több élvezetet kaptam, mint egész életemben együttvéve.

Mikor újra vele szemben álltam, vadul ajkaim után kapott és máris az ágy felé igyekeztünk. Finoman döntöttem őt hátra rajta, én pedig fölé helyezkedtem. Kezei kettőnk közt végigsimítottak a mellkasomon, miközben izmaim megfeszültek az érintésétől. Villámgyorsan eltűntette rólam a nadrágot, de tovább „kínoztam” azzal, hogy újra és újra végigcsókolgattam testének minden egyes centijét.

- Rob, kérlek… - nyögte halkan, én pedig visszamásztam ajkaihoz. Mélyen a szemébe néztem és egy végtelenül gyengéd csókban részesítettem, miközben lassan belé hatoltam. Kris még hangosabban felnyögött, arcát a vállamba temetve. Először ráérősen mozogtam benne, azt akartam, hogy kiélvezze a szeretkezésünk minden egyes pillanatát, végig arra figyeltem, hogy mikor mit kíván. Azonban egyszer csak felnézett a szemeimbe, tekintete gyengéden fúródott az enyémbe. Egyik kezét az arcomra simította, megcsókolt, majd a hátamra fordított, hogy ő legyen felül.

- Azt akarom, hogy te is élvezd – suttogta a fülembe, majd vadítóan ringatni kezdte a csípőjét.

- Hidd el, én kimondhatatlanul élvezem – mondtam halkan, de a vége nyögésbe fulladt, ahogy érzékien sodort minket a beteljesülés felé. Azt akartam, hogy ő érjen fel előbb a csúcsra, de lehetetlenül áhítoztam már őérte, és amint elértem a pontot, ahonnan nincs visszafordulás, elöntött a teljes mámor. Pár mozdulat után Kristent is elérte a gyönyör és fáradtan omlott mellkasomra. Apró csókokat váltottunk, szüntelenül simogatva a másikat. Így maradtunk még jópár óráig…

(Kristen)

Reggel a mobilom szüntelen és idegesítő csipogására ébredtem fel, viszont úgy tűnt, Rob egy atomtámadás esetén sem tudna most felébredni, úgyhogy gyorsan felkaptam a készüléket és kisiettem a szobájából.

- Halló? – szóltam bele a telefonba, nem is gondolva arra, hogy bár ne vettem volna fel…

- Szervusz cicám – köszönt a mézes-mázos hang, amit nem bántam volna, ha soha többet nem hallok. Hallottam rajta, hogy vigyorog.

- Mi a francot akarsz? – morogtam.

- Ugyan már, ennél kedvesebb is lehetnél. Hiszen jó híreim vannak. Tegnap este végre megérkeztem Londonba.

- Mi a fenét csinálsz te Londonban? – érdeklődtem, megrettenve a hírtől, hogy itt van. Ha valakit, hát őt biztosan soha többet nem akartam látni.

- A haverokkal körbeutazzuk Európát. De ne aggódj, még egy ideig itt maradunk.

- Gondolom nem azért hívtál, hogy látnivalókat ajánlgassak – mondtam idegesen.

- Én inkább téged akarnálak látni – felelte. – Ne legyél durci, Stew. Lépj túl a régi dolgokon, találkozzunk újra, összemelegedhetnénk egy kicsit.

- Ha melegségre lenne szükségem, előbb tenném be a fejem a sütőbe, mint hogy újra lássalak – szűrtem a fogaim közt, de ő csak felnevetett.

- Mindig is bírtam a humorérzéked, drágaságom. Hidd el, ha látni akarlak, akkor foglak is.

- Menj a francba – emeltem fel a hangom és mérgesen kinyomtam a telefont. Mi az, hogy lépjek túl a régi dolgokon? Hogy merészel felhívni, hogy találkozzunk? Miért nem hagyhatták ki Londont, miért van ilyen balszerencsém…? Kérdésekkel tele, feszülten bújtam vissza szerelmem karjaiba, azt várva, hogy a közelségétől megnyugszom majd. De most az egyszer… képtelen voltam rá.

17. fejezet

Sajnálom, hogy csütörtökön nem jött a friss de egész azóta nem volt netem, úgyhogy most pótolok. Biztos, hogy nem egy csúcs fejezet, de ennyi telt ki tőlem ezen a héten :D
Abellana

(Kristen)

Nem, ez nem lehet. Biztosan csak egy szörnyű rémálom, mindjárt felébredek, Ő pedig megérkezik és megnyugtat, azt mondja majd minden rendben…

Akárhogy is fohászkodtam, hogy kinyíljon a szemem és az ágyamban találjam magam, nem történt meg. A könnyeim anélkül kezdtek el folyni, hogy észrevettem volna. Cameron végtelenül döbbenten rám pillantott, olyan volt, mintha vigasztaló szavakat próbálna találni, de a sokktól nem képes rá. Anya reagált először.

- Kristen, szívem. Nyugodj meg… - mondta határozottan, megragadva a két vállamat. Nem értettem. Miért mondja ezt, miért szorít ilyen erősen? Ekkor vettem észre. Cameron nem főként a hírek miatt nézett rám ilyen sokkosan. Hanem a reakcióm miatt. Az anyám azért nyugtatott, mert olyan volt, mintha valami rohamom lett volna. A hüppögés úgy tört fel belőlem, hogy akarattal sem tudtam leállítani, csak reszkettem és az zakatolt a fejemben, hogy ez nem létezhet. Nem, nem, nem és nem. Rob nem lehetett azon a gépen, ha történt volna vele valami… nem élném túl, nem lehet. Hihetetlen volt így rájönni, hogy mekkora része is ő az életemnek, és mennyire szeretem.

Az anyám még erősebben szorított, és a kezével kényszerített, hogy a szemébe nézzek. De nem tudtam, a könnyeimtől nem láttam semmit. – Kicsim, higgadj le. Legyünk ésszerűek, először hívd fel újra Robot, aztán Lizzy-t is, ha kell. Tudd meg, hogy mi a helyzet.

Logikusnak tűnt amit mondott, úgyhogy kétségbeesetten kaptam a mobilom után. Kipislogtam egy adag könnyet a szememből, hogy lássak valamit és kicsit kitisztuljon a fejem. Rögtön Rob telefonját hívtam, de újból sírva fakadtam, ahogy az idegesítően nyugodt hang közölte, hogy a tárcsázott szám jelenleg nem kapcsolható.

- Nem, ilyen nincs – nyüszítettem fel sírva. Megint összeomlottam volna, de az anyám nem hagyta. Felhívtam Lizzy-t, jelenleg ő lehetett minden reményem. Zaklatottan szólt bele a telefonba.

- Kris, hallottál felőle? Nem lehet elérni, istenem, minden tele van a hírekkel… - hadarta zokogva Liz, amitől friss, meleg könnycseppek gurultak le az arcomon.

- Az volt az utolsó reményem, hogy te tudod, mi van vele – mondtam remegő hangon, mire Lizzy még kétségbeesettebb lett. – Ezer százalék, hogy felszállt arra a gépre?

- Arra szólt a jegye és Vic azt mondta, hogy szerinte Rob időben kiért a repülőtérre – ismerte be gyászos hangon. Mindketten teljesen tanácstalanok és döbbentek voltunk, az egyetlen dolog amit tehettünk az volt, hogy megígértük, bármit is tudunk meg, értesítjük egymást.

Nem tudom, mennyi idő telt el, miután letettem a telefont. Folyamatosan hívogattam Rob számát, de semmi. A könnyeim végig csak folytak, miközben én vagy fel-alá járkáltam, vagy zombiként ülve próbáltam reménykedni. Már vagy egy óra is eltelhetett, mikor a ködön keresztül érzékeltem valamit. Anyám kipillantott az ablakon, az arcára pedig furcsa kifejezés került. Mintha megkönnyebbült volna. Azonnal odarohantam, így láttam meg, ahogy a házunk előtt valaki sietve kiszáll a kocsijából.

Kitört belőlem a zokogás, a padlóra rogytam volna, ha nem parancsolom meg magamnak, hogy maradjak állva. Feltéptem az ajtót és kiszaladtam, egyenesen a karjaiba. Most tényleg összeomlottam a hirtelen megnyugvástól, hogy itt van és jól van, de erősen tartott, így nem landoltam az esőtől nedves gyepen.

- Annyira sajnálom… - mormolta a fülemhez közel.

- Mi a… mi történt? – kérdeztem a szemébe nézve, miközben többször is végigsimítottam az arcán, hogy megbizonyosodjam róla, hogy tényleg velem van.

- Lekéstem a járatom, mégsem értem ki időben – magyarázkodott Rob. – Fel akartalak hívni, de a mobilom teljesen lemerült, használhatatlan volt. De azt gondoltam, hogy nem lesz gond, úgyhogy felszálltam a következő Londonba tartó gépre. Fogalmam sem volt arról, ami történt. Aztán leszálltunk és a Heathrow tele volt a hírekkel. Gondolkodás nélkül azonnal hozzád jöttem.

- Soha… többet… ne tegyél… velem… ilyet! – morogtam összeszorítva a fogaimat, minden egyes szó után megütve őt – de az erőm egy pillangóéhoz sem ért fel jelen pillanatban.

- Soha többet, megígérem – susogta a fülembe, miközben magához szorított és a karjaiban ringatott. A megkönnyebbülés könnyei törtek most utat maguknak, de nem bántam. A lényeg, hogy Ő itt volt velem…

Miután Rob egy kicsit megnyugtatott, felhívta Lizzy-t is, akinek szintén hatalmas kő esett le a szívéről és rögtön közölte a jó hírt a szüleivel. Az eredeti terveink szerint mi átmentünk az ő házukba. Bár az útközben csendben voltunk, én végig Robra figyeltem, miközben ő egyik kezével a combomat simogatta. Az érintése teljesen lenyugtatott, alig hittem el, hogy túl voltam életem legrosszabb óráján.

Mielőtt kiszálltunk a kocsiból, Rob még adott egy rövid – számomra túlságosan is rövid – csókot, aztán bementünk a házba. Míg ő lerakta a cuccokat a szobájában, én csendesen lehuppantam az ágyára. Most döbbentem rá, hogy túlságosan is durva volt ez a reggel. Rob észrevette a letörtségemet, lassan odajött hozzám és megállt velem szemben. Mélyen a szemembe nézett, mintha azt sugallta volna, hogy most már tényleg minden rendben lesz. Ahogy összeforrt a tekintetünk, annyi érzelem söpört végig rajtam…

Összeszorult a szívem, annyira szerettem őt, amennyire csak bírtam. Végigsimított kipirult arcomon, én pedig nem bírtam tovább… feltérdeltem az ágyon, hogy elérjem ajkait. Vágyakozva és türelmetlenül csókoltam, amit ő azonnal viszonzott is, miközben két karja szorosan ölelt. Kezei lassan cirógatták az oldalam, egyre lejjebb tévedő ujjai befurakodtak a felsőm alá. Akaratlanul is belenyögtem a csókba, nem csak a vágy miatt, hanem azért is, mert szimplán jól esett ilyen közel érezni őt magamhoz majdnem egy hét távollét után. Na jó, csak öt nap…

Mikor eltávolodtunk, még egy-két apró csókot nyomott ajkaimra, majd gyengéden a szemembe nézett. Egyik keze beletúrt összefogott hajamba és kihúzta belőle a hajgumit. – Hiányoztál, gyönyörűm – mormolta, mire fülig érő vigyor kúszott az arcomra. Már csak a szavaitól is hevesebben vert a szívem.

- Te is hiányoztál – mondtam halkan, és újabb lágy csókért hajoltam felé. Miközben ajkaink érzékien játszadoztak, eddig derekamon nyugvó keze most feljebb gyűrte a blúzomat, én pedig örömmel hagytam, hogy megszabadítson tőle. Miután lekerült rólam a ruhadarab, ujjaim máris Rob ingjével foglalatoskodtak. Kicsit nehéz volt a dolgom úgy, hogy közben megőrjített a csókjával, de nem adtam fel. Amint lesimítottam vállairól az anyagot, óvatosan hátradöntött az ágyon és fölém került.

Kezeim bejárták a mellkasát és a hátát, elképesztően jól esett az érintése, és ahogyan éreztem meleg testét az enyémnek feszülni. Ő a nadrágom gombjához vezette egyik kezét, hogy eltüntesse rólam a farmerem, amiben készségesen segédkeztem is neki. Mikor már csak fehérneműben feküdtem Rob alatt, a hátára döntöttem őt, és átvetve combomat a teste fölött, most én voltam irányító helyzetben. Ajkaim lejjebb vándoroltak és most a nyakát szívogattam finoman, ami láthatóan nagyon is tetszett neki. Miközben lassan végigcsókolgattam mellkasát, a kezem is lejjebb igyekezett, hogy ő is megszabaduljon a nadrágtól végre. Izgalomtól remegő kezekkel varázsoltam le róla az utolsó ruhadarabokat. Az izgalom természetes volt, hiszen olyat készültem tenni, amit még soha.

Visszamásztam ajkaihoz, hogy újabb csókot kapjak tőle, majd újra bejártam az előbbi vonalat nyakától a hasa aljáig. Rob rekedtesen felnyögött, ahogy kezembe vettem feszülő vágyát, én pedig élvezettel figyeltem, hogy mit váltok ki belőle. De itt még nem akartam leállni. Viszonozni akartam mindazt az örömöt amit eddig ő okozott nekem. Kezem mellé ezúttal csatlakoztak ajkaim és nyelvem is, hogy így kergessem őt az őrületbe.

- Kristen… - nyögte nevemet elfúlva, és ez még inkább lázba hozott. Egyre gyorsabban szedte a levegőt, miközben számmal kényeztettem őt, míg végül átadta magát az édes kielégülésnek. Izgatottan figyeltem gyönyörittas arcát, ami hatalmasat dobott az egómon. Ahogy arcunk ismét egy vonalba került, máris letepert szenvedélyes csókjával. – Hihetetlen vagy – mormolta, miközben nyakam csókolgatására tért át. Kezei végigsiklottak hátamon, hogy aztán elérjenek a melltartóm kapcsához. Rob könnyedén biztosította a szabad utat melleimhez, hogy aztán azokat borítsa be finom csókjaival, én pedig nyögdécselve tűrtem kényeztetését.

Egyik keze lefelé indult, ajkaimat pedig hangos sóhaj hagyta el ahogy megéreztem ujjai játékát legérzékenyebb pontomon. A csípőm szinte hullámzott a vágytól, miközben egyre közelebb kerültem a gyönyörhöz. Nem is érzékeltem semmit a külvilágból, még azt sem vettem észre, hogy az ajkamba haraptam, csak mikor Rob végigsimított rajta és a fülembe suttogott: - Hallani akarlak…

Nem is fojtottam el a nyögéseimet miközben ajkai a fülem alatt szívogatták nyakam érzékeny bőrét. Akaratlanul is felé lendült a csípőm, körmeim pedig a vállát karcolászták. Hamarosan a csodás érzések egyre csak feljebb törtek bennem, mígnem elértem az élvezet tetőpontját. Elégedetten pihegtem Rob karjaiban, míg ő mosolyogva szemlélte az arcom. Pillanatok alatt újra vágyódni kezdtem utána, köszönhetően a további kényeztetésének. Újra ajkaira hajoltam, hogy ezúttal mindennél tüzesebb csókban forrjunk össze. Mikor Rob eltávolodott, a szemembe nézett, és közben végigsimított a melleimen, majd az oldalamon, végül megemelte a csípőm és őrjítően lassan belém temetkezett.

Magamon kívül nyöszörögtem az édes kínzástól, de úgy tűnt, hogy ő sem tudja visszafogni magát, a vágytól remegve merült el bennem újra és újra. Hol gyorsan, hol pedig egészen lassan űzött minket az újabb kielégülés felé. Hiába volt öt napja, hogy utoljára voltunk együtt, most mégis olyan volt, mintha több hónapig távol lettünk volna egymástól. Olyan intenzíven rohantak le a szerelmes érzések, hogy megint azt éreztem, egyszerűen túlcsordul a szívem mert nem képes mindezt elviselni. Ahogy Rob újra a szemembe nézett, tudtam, hogy neki is ilyen gondolatok járnak a fejében. Lágy csókot nyomott ajkaimra, nyelveink pedig mesés táncba kezdtek egymással. Nem hiszem, hogy ez az érzés lehetne még jobb vagy még erősebb. Nemsokára egy hangos nyögés kíséretében öntötte el testemet a legnagyszerűbb érzés, hamarosan pedig Rob is követett.

Ahogy elégedett pillantásunk egybefonódott, teljes harmónia lett úrrá rajtam. Rob még egy utolsó csók után mellém feküdt és a mellkasára húzott, miközben lassan cirógatni kezdte a hátamat. Egy szó sem kellett ahhoz, hogy kifejezzük az érzéseinket.

- Tényleg sajnálom a ma reggelt, Kris – szólalt meg egyszer csak Rob halkan.

- Nem a te hibád – mosolyogtam fel rá. – Annyira örülök, hogy már vége van. Borzasztó érzés volt a bizonytalanság, hogy nem tudhattam mi van veled…

- Ne is mondd – sóhajtotta Rob. – Azt hiszem ha fordítva történt volna… ha egy pillanatra is azt hittem volna, hogy történt veled valami… valószínűleg beleőrültem volna.

Meghatódtam a szavaitól és még közelebb bújtam hozzá, mintha csak eggyé akarnék válni vele. – A lényeg, hogy most már minden rendben – feleltem halkan. – És ha még egyszer így rám ijesztesz, nem lesz ilyen élvezetes az újratalálkozás – viccelődtem.

- Nagy kár lenne érte – vigyorodott el Rob, majd egy elképesztő csókban részesített újra. – Tudod… - halkította le a hangját – még mindig azon jár az eszem, hogy ha időben megérkezek a repülőtérre, most én is…

Mielőtt kimondta volna a végét ennek a borzasztó gondolatnak, tenyerem az arcára simítottam és a szemébe néztem. – Elképesztően örülök, hogy nem így történt – suttogtam. – Bár nagyon megijedtem, amikor Lizzy azt mondta, hogy valószínűleg időben kiértél.

- Túl nagy volt a forgalom, én meg persze, hogy az utolsó pillanatra hagytam mindent. És most jól jött – húzódott ajka keserű mosolyra.

- De legalább most már egy remek hétvége áll előttünk – mondtam.

- Így igaz – felelte Rob már egy őszintébb mosollyal és újból egy csókért hajolt felém. Biztos voltam benne, hogy most már semmi sem ronthatja el a következő napokat.