9. fejezet

Elkészült a teljes fejezet, remélem tetszeni fog, és örülnék, ha többen véleményt írnátok :) Egyébként köszönöm a részlethez érkezett komikat, most pedig jó olvasást ;)
Abellana

(Kristen)

Reggel már kitisztult fejjel botladoztam le a konyhába, ahol Cameron kortyolgatta kómásan a kávéját. Ahogy eszembe jutott a tegnap este, hirtelen dühbe gurultam.

- Csak nem felkelt Casanova…? – morogtam, miközben töltöttem magamnak a kávéból. A bátyám is morgós hangulatában volt, habár ő a másnaposság miatt.

- Neked is jó reggelt… - dörmögte.

- Hát ez hihetetlen – kiáltottam fel. Valamitől felment bennem a pumpa és idegesíteni kezdett Cam tegnapi viselkedése. Lefeküdt az egyik legjobb barátnőmmel – ami mégis csak törékeny barátság, hisz nem olyan régóta ismerjük egymást – anélkül, hogy gondolt volna a következményekre. Mi lenne, ha elkezdenének érezni egymás iránt valamit, aztán a bátyámnak vissza kéne mennie Amerikába? Talán Ashley rám is megharagudna, és elveszíteném a kevéske londoni barátaim egyikét.

- Miről beszélsz? – értetlenkedett Cam.

- Arról, hogy idejössz és csak úgy megfekteted az egyik barátnőmet! Hogy a francba lehetsz ilyen önző?

- Most meg mi bajod van? Tegnap még semmi bajod nem volt vele!

- Dehogynem volt, csak te egy tuskó vagy és nem vetted észre! – ellenkeztem.

- Minek jössz a szentbeszéddel? Nagy lány vagy már, üdv az életben ahol nem minden úgy történik, ahogy te akarod. Különben is ne rajtam vezesd le a feszültségedet!

- Kurvára tudom, hogy a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy szeretném! – kiabáltam. – Szerinted akkor most itt lennék ebben a rohadt szürkeségben a barátaim nélkül?

- Most komolyan amiatt vagy így kiakadva ami tegnap Ashley-vel történt? – Úgy néztem a bátyámra mint egy idiótára, mintha nem lenne tök egyértelmű amit mondok… - Talán neked is dugnod kéne egyet és akkor nem ordibálnál a képembe! – kiabált rám Cameron, én meg döbbenten hápogva álltam a konyha közepén, míg ő kisétált. Nem szoktam vele veszekedni, vagy legalábbis nem így. Azt meg pláne nem vágta még a fejemhez, hogy „dugnom kéne egyet”, ahogy ő fogalmazott.

- Hát belé meg mi ütött? – kérdezte anya értetlenül, mikor belépett a konyhába.

- A fiad egy idióta – morogtam, majd további szó nélkül távoztam.

***

Ashley nyitott ajtót, mikor kissé idegesen becsengettem hozzájuk. Eléggé idegbeteg fejem lehetett, ami nem is csoda, mivel Cameron kiabálása felhúzott.

- Beszélnünk kell – mondtam rögtön, beljebb tessékelve magamat. Ashley meglepődött, de nem igazán bánta.

- Rendben, miről? – kérdezte ártatlanul.

- Összevesztem Cameronnal – sóhajtottam, mire Ash arcán aggódás jelent meg.

- Jaj ne… csak azt ne mondd, hogy a tegnapi miatt. Tudom, hogy egy kicsit bunkóság volt kikezdeni a bátyáddal, pláne mivel holnapután elutazik.

- Nem ez a bajom – legyintettem. – Vagyis azt hittem, de mégsem. Aztán Cam elkezdett velem kiabálni, mintha csak azt mondaná, hogy én féltékeny vagyok arra, hogy ti ketten… tudod.

- Féltékeny lennél arra, hogy lefeküdtem a bátyáddal? Az kicsit beteg lenne.

- Dehogyis, fúj! – tiltakoztam. – Azt mondta nem ordibálnék vele, ha…

Ash kitalálta a mondat végét, és felnevetett. – Van benne valami – jegyezte meg még mindig mosolyogva. – Mindig ez van egy új kapcsolat elején. Ott van köztetek az a szexuális feszültség, amitől nem tudsz szabadulni. Csak egy módon…

- Neked hogyan történt meg… az első? – kíváncsiskodtam. Ashley vállat vont.

- Még mikor tizenöt voltam, Kellan meg én elmentünk egy házibuliba. Persze a szüleim a lelkére kötötték, hogy vigyázzon rám, de tudod, a bulin elváltunk… Úgyhogy találkoztam egy helyes sráccal, egyre forróbbak lettek a dolgok egy idő után, és aztán az egyik szobában megtörtént.

- És nem bántad meg? – kérdeztem meglepetten. Én biztosan lelkifurdalással ébredtem volna a következő reggel.

- Nem igazán – felelte. – Előbb-utóbb úgyis meg kellett történnie. – Elgondolkozva hallgattam, Ash pedig az arcomat fürkészte. – Kezdesz iránta érezni valamit, nem igaz? – kérdezte mindentudó csillogással a szemében. Jól tudtam kire gondol. És azt is tudtam, hogy igaza van.

(Rob)

- Szóval tényleg igaz – sóhajtott fel Tom, ahogy lehuppantunk a nappaliban, mikor megérkeztünk hozzánk este.

- Micsoda? – kérdeztem értetlenül.

- Hát hogy ti ketten… úgy értem, persze, egyértelmű volt, hogy bírjátok egymást. De ma este egy csajt se bámultál meg, végig Kristent nézted! Azt fontolgattam, hogy szélütést kaptál – hitetlenkedett Tom, mintha ez lenne a legfurább dolog a világon. – Szóval tényleg komolyodik a dolog? – kérdezte.

- Igen – kúszott egy mosoly az arcomra. – Nem is tudom, hogy magyarázzam el… mindig is elvoltam, de mintha minden fekete-fehér lett volna. Aztán egyszer csak megpillantottam őt Párizsban és… az élet színes lett. Egy érdekes, okos és gyönyörű lány aki egyszerűen magával ragadott.

- Most egymás nyakába borulunk és megnézzük a Szerelmünk lapjait? – kérdezte ijedten Tom.

- Oké, tudom, nyálasan hangzik – nevettem fel. – De ő sokkal különlegesebb, mint az eddigiek.

- Esküszöm, elmehetnél valami ügynöknek. Még a monogám kapcsolatokat is jónak tünteted fel… - csóválta a fejét.

- Hülye vagy – vigyorogtam. – Tényleg nem gondoltam, hogy ez lehet ilyen is…

- Én pedig azt nem gondoltam, hogy előbb érik be a fejed lágya, mint nekem – nevetett Tom, de a hangjában komolyság is volt.

- Amelyik lány képes lesz téged levenni a lábáról, tényleg különleges lesz. Vagy elmebeteg – viccelődtem, mire Tom csak gúnyosan fintorgott. Egy kis ideig beszélgettünk még, aztán felmentem a szobámba. Megint Kristen lett a gondolataim központja, mielőtt elaludtam.

Másnap a húgom elment valahova Ashley-vel és Krisszel, viszont nem hagytam Liznek, hogy kisajátítsa őt. Együtt töltöttük a délutánt, eleinte csak beszélgettünk, de aztán valahogy az ágyra keveredtünk.

- Valami baj van? – kérdeztem végigsimítva aggódó arcán, miközben egymással szemben feküdtünk.

- Semmi különös – sóhajtotta. – Csak… ma reggel összevesztem Cameronnal, méghozzá elég csúnyán, pedig már csak két napig marad.

- Ashley miatt? Tegnap úgy tűnt, hogy kibékültél a helyzettel.

- Igen, de aztán reggel mikor megláttam a bátyámat, ideges lettem. Mármint… még csak meg sem fordult a fejében, hogy Ash és én emiatt összeveszhetünk.

- Ashley nem ilyen, Kris – nyugtattam meg. – Nem fog veled emiatt veszekedni. És most… mi lesz? Beszélsz Cameronnal?

- A francokat – tiltakozott. – Majd ha elém áll és bocsánatot kér…

- Makacs vagy – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

- Csak kitartó – nevetett fel Kristen. Ezzel a mosollyal annyira imádnivaló és ellenállhatatlan volt, akaratlanul is egy csókért hajoltam felé. Ajkaink gyengéd, de határozott csókban forrtak össze, ami még mindig ugyanolyan felemelő érzés volt, mint a legelső alkalommal. Nyelvem besiklott ajkai közé, a csók pedig még szenvedélyesebb lett. Kristen kezei utat találtak maguknak a pólóm alatt és így tapintották végig a hátamat. Egy apró morgás tört fel belőlem az érintése hatására, miközben egyik kezem a combját kezdte el cirógatni, ami most a csípőm köré fonódott. Másik kezem az oldalán pihent, vészesen közel a melltartója aljához. Ki tudja meddig jutunk el, ha nem zavarnak meg minket…

Morogva fordultam az ajtóm felé, amin épp kopogtattak. Bocsánatkérően Kristenre néztem és az ajtóhoz mentem. Bár talán jobb is így, lehet, hogy nem tudtam volna visszafogni magam…

- Bocs, hogy zavarok – szabadkozott Lizzy – de egy csaj keres, odalent van.

- Milyen csaj? – értetlenkedtem.

- Nem tudom, nem mondta meg a nevét sem. Azt mondta, hívjalak le téged. Meg hogy biztos örülni fogsz neki.

Már éppen rávágtam volna, hogy azt kétlem, mikor Kristen megjelent a hátam mögött. – Gond van? – kérdezte.

- Nem, gyere csak – mondtam megragadva a kezét és lefelé vettem az irányt. Bárki is van odalent, azt nem fogom titkolni Kris elől. De mikor megláttam a lányt, ledöbbentem. Végképp nem számítottam őrá.

(Kristen)

Rob láthatóan meglepődött a lány láttán, aki nem mellesleg sokkal szebb volt nálam és valószínűleg megfordult már Rob ágyában, úgyhogy kezdtem magam feleslegesnek érezni.

- Camilla… - lehelte Rob döbbenten, mire a csaj ragyogó mosolyt vetett rá, majd engem és az összefonódó kezeinket kezdte el méregetni. – Mit keresel itt? Azt hittem elköltöztetek a családoddal az ország másik végébe.

- Elmúltam tizennyolc, már ott élek ahol akarok – vont vállat. – Egy barátnőmmel lakást bérelünk Londonban. – Rob köpni-nyelni nem tudott, így hát újból a Camillának nevezett csaj szólalt meg. – Be sem mutatsz?

Összeszedte magát és rám nézett, majd vissza a lányra. – Camilla, ő itt Kristen. A barátnőm – hangsúlyozta ki az utolsó szót, és meg kell mondjam, ez jól esett.

- Oh. Csak nem megszelídültél végre? – kérdezte döbbenten, miközben felém indult és a kezét nyújtotta. – Örülök, hogy találkoztunk Kristen – mondta, bár az arckifejezéséből ítélve ezt igen nehéz volt elhinni. – Meglep, hogy Rob nem mesélt rólam, régi jó ismerősök vagyunk.

A mondat közben kajánul Robra vigyorgott, aki nem viszonozta ezt. Gondoltam, hogy miféle ismerősök. – Engem nem lep meg – feleltem gőgösen. – Csak fontos dolgokról szoktunk beszélni. – Mindezt olyan édes vigyorral mondtam, hogy a csaj műmosolya rögtön lehervadt.

- Kösz, hogy benéztél Camilla, de most eléggé elfoglalt vagyok – nézett rá Rob keményen.

- Oh igen, nem akartam zavarni, csak gondoltam szólok, hogy a városban vagyok. Jó volt téged újra látni – kacsintott rá, majd mormogott nekem egy sziát és kiment.

- A kis ribanc – kiáltott fel Lizzy, aki eddig messziről figyelte csak az eseményeket. Rob rá is csak egy szigorú pillantást vetett, majd újra felfelé húzott engem, ahol már nem hallhatnak.

- Sajnálom ezt – mondta halkan, miközben kezei közé vette az arcomat. – Ő csak…

- Csak kicsoda? – érdeklődtem kicsit idegesen.

- Camillával két éve ismerjük egymást, és ő… egyike volt annak a nagyon kevés lánynak, akivel többször is együtt voltam. De ő sem jelentett semmit, mindig leráztam, aztán pár hónapja elköltöztek innen. És ezzel vége, most már nem számít.

- Hát úgy tűnik szerinte még nincs vége – jegyeztem meg.

- Pedig így van – bizonygatta Rob. Pár pillanatig vizsgáltam az arcát, mielőtt újra megszólaltam.

- Most én is megyek – sóhajtottam fel.

- Kristen, ne, kérlek! Ő komolyan csak egy lány, aki sosem jelentett semmit. Most itt vagy nekem te, és csak te számítasz. Ne törődj Camillával.

- Tudom Rob, csak… ez eléggé megölte a hangulatot – nevettem fel keserűen. – Majd később találkozunk – mondtam, majd egy apró puszit nyomtam a szája sarkához és lementem. Hazafelé vettem az irányt, de mégsem a mi házunkba mentem be, hanem újra Ashnél kötöttem ki és elmeséltem neki mindent. Annak a lehetősége, hogy Rob bármikor egy másik csaj „társaságát” keresheti, eléggé elkeserített.

- Próbálj meg nem aggódni emiatt – javasolta Ashley. – Bízol Robban, nem?

- Tudom, hogy nem hazudik. De bármikor megelégelheti, hogy engem még nem kapott meg, és akkor mást keres.

- Nem hinném, hogy ezt fogja tenni. Úgy tűnik nagyon odavan érted – mondta félénken, de aztán eszébe jutott valami. – Tudod mit? Feledkezz meg egy kicsit az egészről, és ehhez a régi bevált módszert fogjuk alkalmazni! – Csak kérdőn néztem Ashley-re, de nemsokára kiderült a „terve”.

***

Ash ugrasztotta Nikki-t, és lementünk a bárba. Annak ellenére, hogy tudtam róla, milyen borzasztó ötlet, engedelmesen iszogattam az összes koktélt, amit elém toltak az este folyamán. Na igen, Ashnél ezt jelenti a jótékonyság. Viszont ezután sem hagytak magamra, szépen hazavittek és befektettek az ágyamba. Ash félrészegen jó éjszakát kívánt, majd átsétált a szomszédba. Persze arra nem gondolt, hogy innen könnyű a szökés…

Kocsiba ülni enyhén elmebeteg vállalkozás lett volna, úgyhogy taxit hívtam és bediktáltam Rob címét a pasasnak. Magam sem tudtam miért, de a kábult elmém hozzá hajtott.

- Kris, hát te meg… - kezdte Rob, mikor ajtót nyitott, de egy csókkal félbeszakítottam. Úgy látszik részegen hajlamos vagyok rávetni magam.

- Nem akarok zavarni, csak látni akartalak – mondtam botladozó nyelvvel, mire Rob a szemembe nézett.

- Te ittál? – kérdezte, mire én csak röfögve elröhögtem magamat. – Na jó, gyere szépen – sóhajtotta Rob, majd a karjába kapott, én pedig ösztönösen visítottam fel. Óvatosan lépkedett felfelé a lépcsőn, míg elértünk a szobájáig, ahol talpra állított.

- Találkoztál ma vele? – kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal. Rob tudta kire gondolok.

- Hát persze, hogy nem – felelte halkan, végigsimítva az arcomon és a nyakam oldalán. – Mondtam, hogy ne aggódj emiatt. Ezért ittál?

Figyelmen kívül hagytam a kérdését, és a karjaiba bújtam, mire egy kicsit megfeszült. – Veled akarok lenni, Rob – mormoltam a mellkasába, mire ő ellazult.

- Együtt vagyunk, Kristen – suttogta, majd egy apró csókot nyomott a számra. Egy kis ideig így öleltük egymást, majd Rob nagyokat nyelve lesegítette rólam a farmeremet és az ágyba fektetett, majd ő is mellém telepedett. Hozzábújva nyomott el az álom.

9. fejezet - részlet

Úgy látszik hatással volt rám a kommentek hiánya, bevallom, hogy egy hétig egy szót sem írtam. Viszont tegnap összehoztam egy-két oldalt, úgyhogy most felteszem az elejét. Még nem tudom mikor kerül fel a teljes fejezet.
Abellana

(Kristen)

Reggel már kitisztult fejjel botladoztam le a konyhába, ahol Cameron kortyolgatta kómásan a kávéját. Ahogy eszembe jutott a tegnap este, hirtelen dühbe gurultam.

- Csak nem felkelt Casanova…? – morogtam, miközben töltöttem magamnak a kávéból. A bátyám is morgós hangulatában volt, habár ő a másnaposság miatt.

- Neked is jó reggelt… - dörmögte.

- Hát ez hihetetlen – kiáltottam fel. Valamitől felment bennem a pumpa és idegesíteni kezdett Cam tegnapi viselkedése. Lefeküdt az egyik legjobb barátnőmmel – ami mégis csak törékeny barátság, hisz nem olyan régóta ismerjük egymást – anélkül, hogy gondolt volna a következményekre. Mi lenne, ha elkezdenének érezni egymás iránt valamit, aztán a bátyámnak vissza kéne mennie Amerikába? Talán Ashley rám is megharagudna, és elveszíteném a kevéske londoni barátaim egyikét.

- Miről beszélsz? – értetlenkedett Cam.

- Arról, hogy idejössz és csak úgy megfekteted az egyik barátnőmet! Hogy a francba lehetsz ilyen önző?

- Most meg mi bajod van? Tegnap még semmi bajod nem volt vele!

- Dehogynem volt, csak te egy tuskó vagy és nem vetted észre! – ellenkeztem.

- Minek jössz a szentbeszéddel? Nagy lány vagy már, üdv az életben ahol nem minden úgy történik, ahogy te akarod. Különben is ne rajtam vezesd le a feszültségedet!

- Kurvára tudom, hogy a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy szeretném! – kiabáltam. – Szerinted akkor most itt lennék ebben a rohadt szürkeségben a barátaim nélkül?

- Most komolyan amiatt vagy így kiakadva ami tegnap Ashley-vel történt? – Úgy néztem a bátyámra mint egy idiótára, mintha nem lenne tök egyértelmű amit mondok… - Talán neked is dugnod kéne egyet és akkor nem ordibálnál a képembe! – kiabált rám Cameron, én meg döbbenten hápogva álltam a konyha közepén, míg ő kisétált. Nem szoktam vele veszekedni, vagy legalábbis nem így. Azt meg pláne nem vágta még a fejemhez, hogy „dugnom kéne egyet”, ahogy ő fogalmazott.

- Hát belé meg mi ütött? – kérdezte anya értetlenül, mikor belépett a konyhába.

- A fiad egy idióta – morogtam, majd további szó nélkül távoztam.

8. fejezet

Elkészültem a következő résszel :) Kicsit talán összecsaptam a végét, de azért örülnék a véleményeknek.
Abellana

(Kristen)

Boldogan rohantam a bátyám tárt karjaiba, szinte a nyakába ugrottam. – Micsoda fogadtatás – nevetett.

- Miért nem szóltál, hogy jössz? Vártalak volna – nyafogtam rögtön, de Cam csak vállat vont. – Mióta vársz itt?

- Ne aggódj, csak pár perce. Gondoltam, így nagyobb lesz a meglepetés – vigyorgott. – Vidámabbnak tűnsz, mint mikor telefonon beszéltünk – jegyezte meg, miközben bementünk a házba.

- Gondolom kezdem elfogadni a helyzetet…

- Csak ennyi? – kérdezte gyanakodva. Felvontam a szemöldököm. Talán tud valamit? – Mikor Amanda visszajött Los Angelesbe a férjével, összefutottam vele…

- Oh… sajnálom – mondtam halkan. A legjobb barátnőmnek és a bátyámnak is megvolt a maga múltja. Két éve jöttek össze, és minden rendben volt köztük, nagyon szerették egymást. Amanda még azt is elmondta, hogy neki Cameron volt az első, de a bátyám szexuális életéről inkább nem akartam tudni. Össze voltak nőve, mindenki egy egységként gondolt rájuk. Aztán nyolc hónapja találkozott Amanda és Jackson… Cam maga alatt volt, nekem pedig ezért haragudnom kellett volna a barátnőmre, de nem tudtam. Mikor megláttam őt és Jacksont, rájöttem, hogy ez nem csak egy szeszély, tényleg imádják egymást.

- Megemlítette, hogy aggódik miattad, mert magad alatt voltál. És hogy… van egy fiú is a képben – folytatta Cameron.

- Jajj, inkább hagyjuk ezt – sóhajtottam. – Jól vagyok és már minden megoldódott.

- Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem törik össze a szíved.

- Úgy mint a tiéd? – szaladt ki a számon, mire Cam lehajtotta a fejét. – Sajnálom, ezt nem kellett volna. De nagylány vagyok már, tudok vigyázni magamra. Aranyos ez a törődő báty szerep, de semmi szükség rá.

- Legyen, ahogy gondolod – hagyta rám Cam. – De nekem örökké a kishúgom maradsz, akivel megismertettem a cigit és az alkoholt.

- Na igen – nevettem fel. – Neked köszönhetem a végtelen züllöttségemet.

- Cameron!! – visított fel anyánk, ahogy belépett a házba és meglátott minket. – Te aztán jól meg tudod lepni az anyádat, nem mondom… Mikor érkeztél? – érdeklődött, miközben megszorongatta a fiát.

- Csak most jöttem – mosolygott Cam, miközben anya jól végigmérte, mintha az elmúlt négy hétben olyan rengeteget változott volna…

- Meddig maradsz?

- Pénteken megyek vissza Los Angelesbe, dolgoznom kell. – Anya sopánkodott egy sort vacsora közben, hogy milyen rövid ideig marad az egy szem fia, mire Cameron belekezdett a „mit vársz tőlem, hogy egy évre jöjjek?”- beszédébe, én meg csak röhögve hallgattam őket. De aztán…

- És kislányom, ma merre voltál? – A kislányom felszólításból valahogy rájöttem, hogy nem Cameronnak szólt a kérdés és felnéztem.

- Most mi van, már nem Cam a téma? – kérdeztem értetlenül.

- Egész napra eltűntél, gondoltam azt már csak megtudhatom, hogy merre jár a gyerekem… - nézett rám anya szúrós tekintettel. – Ashley-vel voltál?

- Mondhatjuk úgy is… - hárítottam, de anyám csak nem engedett.

- Mi az, hogy mondhatjuk? Akkor most vele voltál vagy nem? – Utolsó mentőövként a bátyámra néztem, hogy kisegítsen szorult helyzetemből, de ezúttal ő vigyorgott rajtunk.

- Hát… nemrég benéztem hozzá, igen. Azelőtt meg Lizzynél voltam – füllentettem. – Tudod, a múltkor náluk volt az a buli.

- Óh, Cameron, ha láttad volna, hogy pénteken milyen állapotban hozták haza a húgodat… - sopánkodott anyám újra, úgyhogy szerencsére a következő tíz percre lekerült a napirendről a „merre kóborolt ma Kristen?”- téma. Mielőtt újra előjöhetett volna, előadtam egy-két műásítást, megköszöntem a vacsorát, és felmentem. Egy gyors zuhany után lefeküdtem, és mielőtt elaludtam, a mai nap járt az eszemben…

- Ébresztőőő, álomszuszék – keltegetett egy hang finoman. Olyan érzésem volt, mintha csak egy órája aludtam volna el, úgy aludhattam mint akit fejbe vágtak. De a szoba már teljesen világos volt. Felnéztem a galád ember arcára, aki nem hagyott tovább aludni.

- Megmondanád, hogy mit művelsz az ágyamban, Ashley? – morogtam kómásan. – Egyáltalán hogy jutottál be?

- Hát nem vagytok túl óvatosak, annyi szent. Nyitva volt az ajtó. Gondoltam meglátogatom az én Kristen barátnőmet – mosolygott szemkápráztatóan, de korán reggel ezzel nem tudott meghatni.

- Reggel nyolckor???

- Héé, a múltkor te is felébresztettél, kvittek vagyunk…

- Igen, Ash… délben! – emeltem meg a hangom.

- Na ne legyél már durci. Hamarosan amúgy is mehetünk dolgozni. – Felnyögtem. Naná, ma még az étterembe is mehetünk… Erőt vettem magamon és feltápászkodtam, majd Ashley-vel lementünk a konyhába és csináltam kávét. Egy ideig csacsogtunk mindenféléről, de aztán megjelent a konyhában kómás fejjel – és nem mellesleg félmeztelenül – Cameron.

- Oh… ömm, sziasztok – motyogta, mikor meglátta, hogy nem vagyok egyedül.

- Szija – vigyorgott bárgyú mosollyal Ashley, miközben szemrevételezte a bátyámat, majd bemutattam őket egymásnak. Leesett állal figyeltem, ahogy a bátyám visszamosolygott rá, és végig egymás szemébe néztek, míg Cameron kávét töltött magának és beleivott. Úgy éreztem magam mintha valami párzási szertartás közepén lennék.

- Viszlát, hölgyeim – kacsintott Cam Ashley-re, majd kisétált a konyhából.

- Mi az, hiányod van? – röhögtem Ash-re nézve.

- Kristen, tudod te, hogy mikor voltam utoljára pasival? Párizsban, Amanda esküvőjén! Naná, hogy hiányom van.

- Különben ki is volt az? – érdeklődtem.

- Mit tudom én… - vont vállat. – Valakinek a rokona, másodunokatesó vagy ilyesmi. Vagy valami pincér, már nem emlékszem, ittam egy kicsit.

Nevetve csóváltam a fejemet Ashley szavai hallatán. Ő mindig spontán volt, de mégis törődő, ezért is lett ilyen jó barátom. De nem igazán tetszett ez a flörtölgetés a bátyámmal, hisz ő tanulhatott volna az Amandával való kapcsolatából, de úgy látszik nem tette. Viszont nem akartam beleütni az orrom ebbe az egészbe. Egy óra múlva bementünk az étterembe, az egyetlen gond csak az volt, hogy negyed óra késéssel. Jack, a főnökünk csúnya pillantást mért ránk.

- Majd mikor kirúgnak, emlékezz arra, hogy én előre megmondtam – sóhajtottam fel.

- Amúgy sem melózunk már itt olyan sokáig – vont vállat Ashley. – Jack meg egy pöcs. Azóta pikkel rám, mióta nem hagytam, hogy megdugjon az irodában. Vén kéjenc, vagy ötven éves…

- Azt hittem nős – jegyeztem meg.

- Az is – felelte Ash, majd mindketten felnevettünk és nekiláttunk a munkának. Most, hogy végre teljesen ébren voltam, teljesen eluralkodott felettem a jókedv. Gőzerővel benne voltunk a nyárban, ráadásul itt van a bátyám is, sőt… Robbal sem alakulnak éppen rosszul a dolgok. Magamnak sem akartam bevallani, de ennek örültem a legjobban.

A délután elején Ash és én helytálltunk a szokásos csúcsforgalomban, majd következett egy „csendesebb” óra, általában ilyenkor szoktunk szünetet tartani. Kimentem a hátsó, személyzeti bejárón, hogy elszívjak egy szál cigit. Közben Cam-et is felhívtam, hogy megtudjam hogyan bírja otthon egyedül. Feltalálta magát és úgy döntött, hogy kimozdul és felfedezi Londont. Azt is megbeszéltük, hogy valamelyik nap benéz az étterembe.

Mikor visszamentem, Ashley épp felém igyekezett. – Valaki miattad jött – mosolyodott el, majd elindult vissza, én pedig követtem. Amint megláttam a rám váró személyt, hatalmas vigyor kúszott az arcomra.

- Mi járatban? – kérdeztem meglepetten Robtól, miután egy vágyakozó csókot váltottunk.

- Liznek a környéken volt dolga, megígértem, hogy elhozom. Gondoltam benézek – vont vállat.

- Ó, szóval… nem is csak miattam jöttél? – játszottam meg a sértődöttet lebiggyesztett ajkakkal.

- Az segít, ha bevallom, hogy hiányoltalak? – nevetett fel Rob.

- Megteszi… - mosolyodtam el, mire ő még közelebb húzott magához és ajkai újból megérintették az enyémeket.

- Emberek, szét! – került mellénk Ashley. – Ez egy nyilvános hely. – Rob és én mosolyogva összenéztünk. – Apropó, ha már Rob is itt van, támadt egy ötletem. Mi lenne ha ma is lemennénk a bárba mindannyian? – „Miért is ne?” alapon belementünk a dologba, majd Ashley folytatta. – Szuper! Mi lenne ha elhívnád Cameron-t is?

- Jajj, Ashley, én nem is…

Ash egy „édes, naiv Kristen”- mosolyt vetett rám, majd félbeszakította a mondatomat. – Akkor másképp fogalmazok. Hívd el Cameron-t is!

- Ki az a Cameron? – szólt közbe Rob.

- A bátyám – feleltem. – Mint kiderült Ashley odavan érte.

- A bátyád itt van Londonban? – érdeklődött tovább.

- Igen, tegnap este jött.

- Tudod mit? Szerintem is jó ötlet, hívd le őt ma este – mondta Rob, mire én vetettem rá egy „te meg mi a fenét művelsz?”- pillantást. De ő csak ártatlanul mosolygott rám…

- Felőlem, legyen… - adtam meg magam sóhajtva. Még egy kicsit beszélgettünk, majd miután Rob elment, kora estig folytattuk a munkát, aztán hazamentünk elkészülni. Cam lelkesedéssel fogadta a meghívást, főleg mikor megtudta, hogy Ashley is ott lesz. Drága barátnőm át is jött és megkérte a bátyámat, hogy menjenek együtt, arra hivatkozva, hogy Rob és én kettesben legyünk… Azt azért reméltem, hogy nem a taxiban fognak egymásnak esni.

- Minden rendben? – kérdezte Rob, mikor meglátott. Csak mosolyogva bólintottam, de átlátott rajtam. Közelebb jött és körém fonta karjait, ami most is – mint mindig – megnyugtató érzés volt. – Ne gondolj ma este semmire. Ashley és Cameron felnőttek már, biztosan egy futó kapcsolatot is tudnak kezelni. Te meg csak engedd el magad, szórakozz.

- Igazad van – feleltem halkan, mire ő elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám. Ajkaink – majd nyelveink – mohón mozogtak együtt, miközben egyre szorosabban öleltük egymást. Észre sem vettem, mikor hátrálni kezdtünk, csak mikor lehuppantunk a kanapéra… vízszintes helyzetben.

A csók egyre követelőzőbb lett, amennyire Rob próbálta visszafogni magát, én annyival vadabb lettem. Nem tudtam már irányítani mit teszek és mit nem. Szüzesség ide vagy oda, legalább ugyanannyira akartam őt, mint ő engem. Nem szándékoztam elmenni a végletekig, de mint mondtam… kontrollálhatatlan lettem.

Kezem elindult kettőnk közt és befurakodott az inge alá. Viszont Rob megfogta az elvándorló kezemet, és elhúzta magától.

- Kristen… - zihálta elválva az ajkaimtól. – Ha ezt folytatnád, nem tudnám türtőztetni magam. Azt pedig nem hagynám, hogy bármit is megbánj.

- Rendben, igazad van… megint – sóhajtottam fel, majd a törődése miatt hálásan a szemébe néztem és újabb csókban forrtunk össze. Ez viszont már gyengéd és édes volt. Nemsokára rávettük magunkat, hogy elinduljunk a többiekhez…

Természetesen utolsónak érkeztünk, Ashley nagy örömére, akinek perverz vigyor jelent meg az arcán, mikor meglátott minket. Őt sem kellett félteni, szépen összemelegedett a bátyámmal. Rajtuk kívül ott volt még Nikki, Kellan, Lizzy és Tom is. A szórakozással persze nem vártak meg minket, már nagyban ittak. Liz mégis intett a fejével, hogy menjünk a bárpult felé.

- Hála az égnek, hogy itt vagytok – sóhajtott fel, mikor távolabb kerültünk a többiektől. Olyan kétségbeesettnek tűnt, nem tudtam nem felnevetni.

- Miért, mi a gond? – kérdeztem.

- Ashley meg a bátyád mintha szemmel dugnák egymást, nem viccelek! Tom meg minden csajjal kikezd aki a párméteres körzetébe kerül. Úgy éreztem előbb-utóbb valami orgiába kerülök… - Elnevettem magam Lizzy komoly hangján, de ő nem találta viccesnek a helyzetet. Ekkor egy huszonéves srác jött oda hozzánk.

- Ne haragudj, de… meghívhatnálak egy italra? – kérdezte a szemembe nézve. Nem tűnt túl szimpatikusnak, pláne, hogy így a lényegre tért.

- Öhm… kösz, de nem – hárítottam mosolyogva, de csak nem adta fel.

- Ugyan, csak egyetlen ital, kicsit beszélgetnénk, ilyesmi… - Ki tudtam találni mi az az „ilyesmi”, de mielőtt felelhettem volna, a következő pillanatban nagy meglepetés ért. Hirtelen pár pillanatra ajkak érintették meg az enyémeket, fel sem fogtam mi történik, csak mikor megláttam a srác döbbent arcát.

- Nem gerjed a pasikra, felfognád végre? – nézett Lizzy gúnyosan a szemébe, nekem pedig leesett. Az aprócska csókot ő adta. A srác sokkosan távozott, Liz és én pedig abban a pillanatban elnevettük magunkat. Még akkor is megszakadtunk a röhögéstől, mikor visszamentünk az asztalhoz, de úgy látszik, senki sem vette észre a bárpultnál történteket. Kivéve Robot…

- Szóval ezentúl ez lesz? – kérdezte, mikor becsusszantam mellé. – Meg kell küzdenem a húgommal?

- Csak nem féltékenykedsz? – érdeklődtem nevetve. Viszont ekkor Rob arcáról eltűnt az eddigi viccelődő mosoly.

- Hát, ha rá nem is, a nyomuló srácra mindenképpen…

- Azt hiszem őt egy életre elijesztettük.

- Hát tényleg nem vetted észre? – kérdezte Rob. Nem értettem mire gondol, de a következő pillanatban megértette velem. – Amikor bejöttünk ide, szinte nem is volt olyan pasi aki ne nézett volna meg magának.

- Most csak túlzol – forgattam a szemeimet.

- Nagyon is komolyan mondom. De azon leszek, hogy megtartsalak – mondta halkan, miközben végigsimított az arcomon és egy törődő csókban részesített. Az este hátralévő részében nem beszéltünk erről, inkább a többiekkel szórakoztunk. Egy idő után viszont Ashley és Cameron menni készültek, a bátyám meg csak annyit fűzött hozzá, hogy „majd valamikor otthon lesz”. Fantasztikus, nem akartam tudni róla, hogy mi fog történni a szomszédban, mikor hazamegyek…

A többiekkel még vagy két óráig maradtunk, ami nagyjából azzal telt el, hogy vagy Tom sikertelen csajozásain nevettünk, vagy pedig ő sopánkodott azon, hogy nem látta a „leszbi csókot”, ahogy ő hívta.

Mikor hazaértem, a ház előtt nem másba botlottam, mint a bátyámba, aki elégedett vigyorral jött át a szomszédból éppen. Szúrós pillantást vetettem rá.

- Mi van? – kérdezte Cameron értetlenül.

- 24 órája vagy itt és máris sikerült megfektetned valakit – csóváltam a fejem nevetve, miközben előhalásztam a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.

- Drága húgom, ez az amit… művészetnek hívnak. – Felnevettem a részeg, vigyorgó bátyám láttán, majd beléptünk a házba.

7. fejezet

Hát íme, megérkezett a következő rész :D Alakulgatnak a komik is, remélem ennél több is lesz majd ;) Köszönöm annak aki írt, most pedig jó olvasást... :D
Abellana

(Kristen)

Mikor reggel felébredtem, sorban az agyamba kúsztak a tegnap este emlékei. Önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogy eszembe jutottak az édes pillanatok Robbal. És habár az este először nem úgy alakult ahogy elterveztem, tökéletesen végződött.

Amint kikászálódtam az ágyból és emberi külsőt teremtettem magamnak, el is határoztam, hogy személyesen kérek elnézést Lizzy-től, hiszen tegnap azért is mentem oda, hogy meghallgassam őt, de végül ez nem jött össze. Érthető módon a bent történtek után se nekem, se Robnak nem volt kedve visszamenni a bárba. Habár szívesen okoztam volna egy-két kellemetlen pillanatot a szöszinek…

Mikor leszökdeltem a lépcsőn, anyám is észrevette az örömömet.

- Mi ez a kicsattanó jókedv? – kérdezte mosolyogva.

- Süt a Nap, az ég kék… - sóhajtottam ábrándozva, mire a drága édesanyám úgy nézett rám, mint egy most szabadult mentálisan sérültre.

- Kristen, te bevettél valamit? – nézett rám komolyan, mire én csak felnevettem és egy puszit nyomtam az arcára.

- Szervusz anya – mondtam búcsút még mindig nevetve, majd bevágódtam a kocsiba. Persze nem minden hátsó szándék nélkül igyekeztem pont Lizzy-hez, de tényleg szerepelt a terveim közt, hogy elnézést kérek tőle. Mikor megérkeztem és csöngettem, szerencsére pont Lizzy nyitott ajtót, és rögtön be is rántott a házba.

- El kell mondanod mindent – szólt rögtön kíváncsi vigyorral.

- Nem értem miről beszélsz – próbáltam adni az értetlent, de a mosolyom elárult.

- Tegnap este már nem tudtam a bátyámmal beszélni, de Ashley azt mondta, hogy történt valami, úgyhogy el kell mesélned mindent – kérte. Miközben a nappaliban leültünk, belekezdtem a tegnap este történetébe.

- Miután a fellépésed előtt találkoztunk, Ashley észrevette, hogy Rob és Tom  az egyik asztalnál ülnek, de ott voltak velük a múltkori csajok is…

- Tipikus… - fintorgott Liz. – Szóval mit csináltatok?

- Nem tehettem róla, de szarul esett látni, ahogy az a szőke nyomul Robra, úgyhogy mondtam Ashley-nek, hogy maradjon de én hazamegyek. De aztán Rob utánam jött, és…

- Jajj Kristen, ki vele!

- Szóval az elején összevesztünk, de aztán meggyőzött róla, hogy nem érdekelte az a csaj és utána… megcsókoltam – sóhajtottam, mire Lizzy örömujjongásban tört ki.

- Akkor ti most…?

- Hát, nem tudom. A csók után hazavitt, aztán abban maradtunk, hogy ma beszélünk – vontam vállat.

- Remélem, hogy most már minden rendeződik köztetek – mosolygott Lizzy. – Eddig Rob csak felhordta ide az iskola ribancait, de tudtam, hogy ő legbelül nem ilyen. Veled újra önmaga lehetne.

Jól estek Lizzy szavai, de nem akartam előre inni a medve bőrére. – Egyébként azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért tegnap nem maradtam ott.

- Ugyan, hagyd már – legyintett. – Ha minden jól megy, lesz még alkalom, hogy ott énekelek. – Még pár percig csevegtünk, de aztán Lizzy megszólalt: - Na jó, nyomás. Odafent van.

- Ugye nem bánod? – kérdeztem az ajkamat harapdálva.

- Nem, turbékoljatok csak – nevetett, én pedig felpattantam és a már ismerős szoba felé vettem az irányt. Mikor azonban a közelébe értem, hangokat hallottam. Zene hangjait. A lehető leghalkabban nyitottam be Rob ajtaján, hogy ne zavarjam meg. Déja vu érzésem lett mikor megláttam gitárral a kezében, hiszen a múltkor is így jöttem be hozzá. De ezúttal énekelt is…

A dal gyönyörű volt, és ahogy Rob játszotta – teljesen átadva magát a zenének – rájöttem, hogy Lizzynek igaza volt. Ő tényleg nem olyan mint amilyennek hiszi és mutatja magát. És azt hiszem Párizsban volt olyan szerencsém, hogy találkoztam az igazi Robbal.

Én magam is annyira belefeledkeztem a dalba, hogy szinte észre sem vettem, mikor Rob az utolsó akkordokat játszotta és felnézett.

- Oh… nem tudtam, hogy közönségem is van – mosolyodott el félszegen.

- Rob, ez… csodás volt – mondtam, keresgélve a szavakat, miközben beljebb mentem. – Te írtad?

- Pár barátommal együtt, igen – vont vállat szerényen. – Örülök, hogy itt vagy – mondta halkan, miközben közelebb lépdelt hozzám és karjaival átölelte a derekam. Beleborzongtam az érintésébe.

- Én is örülök neki – suttogtam, mire Rob egyik keze az arcom oldalára vándorolt. Az alsó ajkamba harapva vártam, hogy még közelebb kerüljön hozzám. Úgy éreztem magam mint egy félénk lány aki a legelső csókját készül éppen megkapni. Rob lassan felém hajolt, míg végre ajkaink találkoztak és mesés táncba kezdtek együtt. Megremegett a gyomrom, ahogy egyik keze végigsimított a karomon, míg rá nem talált az én kezemre és ujjaink összefonódtak. Másik karja még mindig szorosan tartotta a testemet, közelebb húzva magához. A csók annyira édes volt és magával ragadó, még sosem éreztem ilyet. Kivéve persze Párizst, amikor először csókolt meg…

Miután ajkaink eltávolodtak egymástól, Rob mosolyogva a szemembe nézett. – Ugye ma nem dolgozol? – kérdezte, mire én csak megráztam a fejem. – Jó, akkor elviszlek valahová – villantotta meg féloldalas mosolyát, majd anélkül, hogy elengedte volna a kezemet, magával húzott kifelé a szobából.

- Hová megyünk? – kíváncsiskodtam, miközben próbáltam Rob nyomában nem lezúgni a lépcsőről.

- Majd meglátod – titokzatoskodott. – Tetszeni fog, ígérem.

- Félnem kéne, hogy mit eszeltél ki? – kérdeztem gyanakodva, mikor már a kocsiban ültünk. Rob felnevetett.

- Ne aggódj. Tényleg élvezni fogod. – Rob annyira vidámnak tűnt, hogy ez rám is teljesen hatással volt. Még mindig alig fogtam fel a tegnap estét és a ma történteket is… hiszen valami elkezdődött köztünk. Biztos voltam benne, hogy ezt akarom.

Miután kiszálltunk a kocsiból, sétálnunk kellett, de aztán elértük a célt… - Ez gyönyörű – sóhajtottam megilletődve, Rob pedig mosolyogva szemlélt. Felismertem a helyet, London legrégebbi parkja volt, a St. James’s Park. A nyári napsütésben millió színben pompázott a hely, tényleg lélegzetelállító volt.

- Voltál már itt? – érdeklődött Rob.

- Nem… mikor megérkeztünk ide, anyám felajánlotta, hogy megnézzük a város legszebb helyeit, de annyira tiltakoztam az ittlétünk ellen, hogy nem voltam hajlandó meglátni a szépet Londonban.

- Gondolom nagyon hiányzik az otthonod – mondta halkan, én pedig keserűen felnevettem.

- Már nem az otthonom. Viszont London egyre jobban tetszik – sandítottam Robra, mire ő egy rövid csókot nyomott ajkaimra. Ahogyan a parkban sétálgattunk, elkezdett foglalkoztatni egy gondolat. Nem akartam erről kérdezni Robot, de a kíváncsiságom nagyobb volt. – Szóval ide hozod az összes lányt?

Rob gúnyos pillantást vetett rám. – Nem, Kristen. Ha az összes lányt idehoznám, veled már nem jönnék ide. Mert te nem egy vagy a sok közül. – Ahogyan ezt mondta és az arcomat fürkészte közben, teljesen elolvadtam. Ajkaira hajoltam egy rövid csókért, amit ő készséggel meg is adott nekem.

- Volt már valakivel komolyabb? – faggattam, miközben tovább sétáltunk.

- Nem igazán – vont vállat Rob. – Sosem érdeklődtem egy lány személyisége iránt sem, mert sosem éreztem, hogy… összeillenénk. – Elgondolkodtam a szavain. Vajon irántam így érez?

- És neked? – rántott ki hirtelen a gondolataimból.

- Azt hiszem ebben a tekintetben eléggé le vagyok maradva utánad – nevettem fel. – Eléggé… sorsszerű elképzeléseim vannak a szerelemről. Volt pár fiú aki érdekelt, de egyikbe se tudtam beleszeretni. Úgyhogy sosem fordult komolyabbra a dolog. – Azt hiszem ez a nyíltság közöttünk már megvolt az első pillanattól kezdve, hiszen kitárulkoztunk egymás előtt mikor még csak két idegen voltunk. És Rob egyik hülye kérdésének köszönhetően még arra is rájött, hogy még nem voltam pasival. És ennek ellenére érdeklem őt…

- Kris, sajnálom a tegnap estét – sóhajtott fel. – Mármint, hogy láttál azzal a csajjal.

- Nem érdekes, elmondtad, hogy mi történt – vontam vállat.

- Csak szeretném, hogy tudd, megbízhatsz bennem – állt meg hirtelen Rob velem szemben. Kezei végigsimítottak az arcomon, a tekintete komolyságot sugallt…

- Tudom – bólintottam. – És meg is fogok benned bízni.

Rob az arcomat fürkészte, de végül lassan felém hajolt, hogy újra – ma már sokadjára – megcsókoljon. Nyelveink érzéki játékától megint elbódultam, elképesztő hatással volt rám egyetlen érintése. Most az először tényleg úgy gondoltam, hogy megérte Londonba jönni…

(Rob)

Egy kicsit féltem attól, hogy a tegnap este ellenére Kristen meghátrál, de szerencsére nem tette. Pedig azt is megértettem volna, hiszen ő annyira különleges volt, miért vesztegetné az idejét egy srácra aki egyfolytában az idióta haverjával csajozik…

Már-már tökéletes napot töltöttünk együtt, fogalmam sincs mikor voltam utoljára ilyen vidám és szabad. Valahogy újra teljesnek éreztem magam Vele. Este hazavittem Kris-t és hosszas búcsúzkodás után elváltunk egymástól, de máris alig vártam, hogy újra láthassam.

Mikor beléptem a házunk ajtaján, kisebb meglepetés fogadott: Lizzy és Tom a kanapén ülve nevetgéltek. Mivel Tom gyerekkorunk óta a barátom, természetesen a húgommal is sok időt töltött együtt, de mindig csak marták egymást.

- Te meg mi járatban? – kérdeztem Tomtól. Nem számítottam ma rá.

- Csak átjöttem lógni egy kicsit – vont vállat. – De Lizzy elmondta, hogy Kristennel mentél valahova. Aztán elbeszélgettük az időt…

Ezt kicsit furcsálltam, de inkább nem foglalkoztam vele. – Inkább mesélj – vigyorgott Liz. – Akkor ti ketten most…?

- Nagyon úgy tűnik – mosolyodtam el akaratlanul is, mire a húgom felvisított. Tom viszont panaszosan felnyögött.

- Na ne már, cserben hagysz!? Ki lesz ezentúl a szárnysegédem?

- Tom, tíz lányból nyolc felpofoz ha hozzá szólsz, a maradék meg olyan részeg, hogy bárkivel lefeküdne. Egyedül is boldogulni fogsz – vigyorogtam.

- Jajj, annyira örülök nektek – sóhajtott fel Lizzy. – Még a végén kiderül, hogy képes vagy egy óránál hosszabb kapcsolatra is…

- Tizenkilenc vagyok, Liz – forgattam a szememet. – Mit vársz tőlem?

- Tudod mit? – szólt közbe Tom. – Nagyon is jól tette, hogy eddig nem láncolta magát egy nőhöz sem.

- Hiába, egyszer fel kell nőni… - nevettem. Persze Tom véleménye nem egyezett az enyémmel, de fiatalok voltunk, hajtott bennünket a vérünk. Csak hogy most volt valaki, akit mindennél jobban akartam…

(Kristen)

A mai nap után hihetetlenül jó kedvem volt, és úgy éreztem, hogy muszáj kibeszélnem magamból a dolgokat. Mivel még korán volt, átmentem Ashley-hez, de miközben felmentünk a szobájába, elég idegesnek tűnt.

- Ash, valami baj van? – érdeklődtem aggódva.

- Csak a szüleim – sóhajtott fel. – Már megint összebalhéztak, unom már ezt hallgatni…

- Oh, sajnálom – motyogtam. Ismerős helyzet volt, bár velem és Cameronnal értelmesen megbeszélték a szüleink, hogy a kapcsolatuk már nem a régi és el akarnak válni. Azelőtt is voltak ennek jelei, de ennek ellenére szíven ütött. Úgy nőttem fel, hogy a szüleim együtt éltek és szerették egymást. De ahogy az anyám mondta, van olyan szerelem, ami elhalványul…

- Na jó, tereld el a figyelmem – kérte Ashley. – Inkább mesélj arról, hogy mi volt tegnap este miután Rob utánad ment. – Elmeséltem neki az egészet töviről hegyire, akárcsak reggel Liznek. Ash legalább ugyanolyan izgatott lett, örültem, hogy voltak olyan barátaim akik támogattak. Még vagy egy óráig beszélgettünk, de aztán úgy döntöttem, hogy ideje hazamenni, hiszen anya is nemsokára otthon lesz. Nem akarom, hogy azt higgye az új környezet rossz hatással van rám, pedig az utóbbi napok alapján lenne rá oka…

Mikor átindultam a szomszédba, csak arra vágytam, hogy vegyek egy forró fürdőt és elaludjak a pihe-puha ágyamban. De mikor a házunk elé értem, valaki már állt az ajtó előtt…