Helyzetjelentés

Sziasztok! :)

Örülök, hogy itt és az másik blogon is akad pár érdeklődő az új történetre. Én is szeretném veletek megosztani, de előtte szeretném ha néhány fejezet teljesen elkészülne (most írom a harmadikat), és egyelőre még címe sincs.

Viszont... hamarosan találok neki címet, megcsinálom az új blogot, és felteszek egy kis ízelítőt, amiből talán kitaláljátok, hogy miről is szól majd a történet ;) Plusz jó hír még az is, hogy a fejezetek sokkal hosszabbak lesznek.

Köszi mindenkinek, aki visszajelzett!
Abellana

Ui.: Ezentúl a másik blogra fogom kiírni az újdonságokat, szóval azt figyeljétek. :)

Sziasztok! :)

Több, mint egy éve nem írtam már ide és hogy őszinte legyek, azóta nem is nagyon figyeltem a magyar fanficeket, azt sem tudom, hogy van-e még valaki aki ebben a témában ír és azok közül akik régen olvastak, jár-e ide még valaki.

Viszont néhány hete gyökeret vert bennem egy bizonyos ötlet és végül elhatároztam, hogy megírom Twilight ficként. Először csak magamnak akartam, mert folyton továbbfűztem a történetet a fejemben, de most úgy döntöttem, megkérdezem: akad még olyan, aki olvasná?

Ha így van, akkor csinálok neki egy blogot és először felkerülne az ismertető, stb... szóval ha még valaki olvassa ezt akkor adjatok valamilyen visszajelzést. :)

Abellana

Felkerült az első fejezet

Bizony, bizony, ma belém bújt valami és az új blogra máris felkerült az első rész :D Remélem benéztek ;)

http://nothingwithoutyou-rs.blogspot.com/

Új történet

Sziasztok! :)
Először is... köszönöm az eddigi véleményeket és az ezután érkezőket is, nagyon jó őket olvasni. Niki kérdezte, hogy letölthető lesz-e a történet... ehhez a bloghoz én nem igazán fogok nyúlni szóval fent marad rajta minden, de ha többen is kéritek, akkor megcsinálom.

Mint azt már bizonyára kitaláltátok, a meglepetés egy új történet! :D Sokáig úgy volt, hogy ezután nem lesz új, de aztán eszembe jutott valami és végülis úgy döntöttem, hogy megírom és újra a jól ismert Robsten párost kínzom majd :D Az új történet kicsit más lesz (vagyis remélhetőleg az lesz, mert arra fogok törekedni), azt mondanám, hogy olyan mint ennek a történetnek és a Fifty Shades of Greynek a keveréke. :D Remélem néhányan velem maradtok továbbra is! :)

http://nothingwithoutyou-rs.blogspot.com/

Egyelőre csak az ismertető van fent, most kell egy kis pihenés, szóval még nem tudom mikor lesz első fejezet, de majd ide is kiírom.

Azt hiszem leírtam mindent amit akartam, bár kicsit megrészegültem a Hófehér és a vadásztól, szóval... :D Még egyszer köszönök mindent nektek! :)

Abellana

45. fejezet

Hát elérkezett ez is, az utolsó fejezet. Több, mint tíz hónapig íródott a történet, furcsa elengedni, hiszen a napjaim része lett, ti pedig minden csütörtökön itt voltatok és olvastátok ami kipattant a fejemből. :D Szóval most nem csak azoknak köszönöm, akik véleményt írtak (de nekik külön is), hanem azoknak is, akik csak olvastak. Már ez is rengeteget jelentett nekem. Na de nem kezdek valami csöpögős világvége beszédbe. :D Olvassatok, aztán majd este írok egy új bejegyzést, ugyanis van egy kis meglepetésem... (amit néhányan már láttatok is) :)
Abellana

(Kristen)

Könnyek bugyogtak elő a szememből. Az asztalra dobtam a tesztet. Rob pár pillanatig döbbenten bámulta az apró jelet, majd felém fordult és a mellkasára húzott. - Semmi baj – mormolta közvetlenül a fülembe. Meg akartam állítani a könnyeimet, bocsánatot akartam kérni, amiért ilyen buta vagyok, hogy ennyire zokogok. Lassan és türelmesen ringatott a karjai közt, míg véget nem ért a hüppögésem.

- Sajnálom, fogalmam sincs, miért sírok – szabadkoztam, letörölve a nedvességet a szemem alól. – Hiszen ezt akartuk, és még nem álltunk rá készen… csak már annyira beleéltem magam, hogy pozitív lesz – tettem hozzá magamban. Mint egy hisztis nyafkának, újra eleredtek a könnyeim.

Rob aggódva simogatta meg az arcom, a könnyekkel mit sem törődve magához húzott és apró, puha csókokat nyomott ajkaimra. – Semmi baj – suttogta újra, én pedig nem bírtam tovább, türelmetlenül követeltem tőle hosszabb csókot. Szükségem volt Robra, szükségem volt rá, hogy elfeledtessen velem mindent. Szükségem volt rá, hogy legalább egy kis időre csak ő és én létezzünk, csak mi ketten, nem törődve semmi mással. És ezt ő is tudta.

Gyengéden az ölébe húzott, miközben csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Karjai szorosan öleltek magukhoz, alig érzékeltem, mikor felemelt és a szobába vitt, majd ott óvatosan lefektetett az ágyra és ő is fölém került. Ajkai elszakadtak az enyémektől, hogy finom csókjai beborítsák először a nyakamat, majd onnan lejjebb haladva a kulcscsontomat. Kezei lassan feljebb gyűrték a pólómat, én viszont türelmetlen voltam, egy gyors mozdulattal áthúztam a ruhadarabot a fejemen és Rob is így tett a sajátjával. Újból csókra húztam magamhoz, miközben mindkét kezem kóborolni kezdett csupasz mellkasán és hátán. Annyira megnyugtató volt az érintése, belül mégis azt éreztem, hogy meggyulladok a vágytól.

Rob engem is magával húzva felült, így megint az ölében voltam. Kezei felsiklottak a hátamon, majd megállapodtak a melltartóm kapcsánál. Gyorsan és precízen tüntette el rólam az anyagot, volt benne gyakorlata, annyi szent. Türelmetlenkedve szabadítottuk meg egymást az összes többi ruhától, mígnem végre akadályok nélkül simult egymáshoz a testünk.

Rob elhúzódott tőlem annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Miközben lassan magára húzta testemet, végig fogva tartott a tekintete. Tudtam, hogy akár egy pillantásomból kiolvassa, mire van szükségem. Édes csókba csábított újra, majd arcomat a nyakába temettem és elkezdtem mozogni. Karjaimmal úgy öleltem körbe, mintha az életem függne tőle, és ő is hasonlóképpen tett.

Órákig csak szeretkeztünk, és nem főként a vágy miatt, hanem mert nagyon is szükségünk volt egymásra. Sikerült, amit el akartam érni… pár órára elfelejtettem mindent és mindenkit.

Mikor felébredtem, rögtön megéreztem magam körül Rob ölelő karját. Óvatosan megfordultam – nehogy felébresszem – és az arcát kémleltem. Annyira békés volt és nyugodt, mosolyognom kellett a látványtól. Azonban eszembe jutott a tegnap este, és ez kicsit elszomorított. Nem számítottam rá, hogy negatív lesz a teszt, hiszen minden arra utalt, hogy terhes vagyok. Habár… nem, az képtelenség. Megráztam a fejem, kiűzve belőle a nem oda való gondolatokat. Megint nagyon óvatosan kiszálltam az ágyból és a fürdő felé indultam.

Beálltam a zuhany alá, és ahogy a langyos vízsugár végigsimogatta a testem, rögtön ellazultam. Nem akartam sokáig bent időzni, de annyira jól esett a frissítő zuhany, hogy nem akaródzott kijönnöm onnan. Fogalmam sincs mennyi ideje voltam bent, mikor egyszer csak meghallottam a zuhanyfülke nyílását és belépett mellém Rob. Apró csókot nyomott a vállamra, én pedig megfordultam és egy mosollyal köszöntöttem. Ajkai ezúttal az enyémeket vették birtokba, és én cseppet sem bántam. Vagy fél óráig bent voltunk a zuhany alatt, csakis csókokkal és simogatásokkal kényeztetve egymást.

Miután kijöttünk, azon kezdtem gondolkodni, hogyan is mondjam el Robnak azt, ami már tegnap este óta bennem volt, de mégsem szóltam róla. Amíg ő a fürdőben maradt borotválkozni, én kimentem kávét csinálni. Csak egyszerűen elmondom neki amire gyanakszom, és kész – döntöttem el, pont abban a pillanatban, mikor csatlakozott hozzám.

- Tessék – nyomtam a kezébe egy bögre gőzölgő kávét.

- Köszönöm – felelte a legkedvencebb féloldalas mosolyommal.

- Figyelj, Rob… - szólaltam meg bizonytalanul. Nem tudtam, hogy a tegnap este most mennyire számít tabunak. – Azon gondolkodtam, hogy ha nem vagyok terhes, akkor is kellett valaminek lennie.

- Ezt hogy érted? – vonta föl egyik szemöldökét kérdőn.

- Hát, valami oka csak volt a rosszulléteknek meg annak, hogy késett… és ha nem az volt az oka, amire gondoltam, hát akkor… lehet, hogy valami sokkal súlyosabb – böktem ki.

Rob arcára döbbenet ült ki és még valami, amit nem tudtam leolvasni. Letette a kávéját és teljesen szembefordult velem. – Dehát… az nem lehet. Annak biztosan lett volna valami másik jele is – bizonygatta.

- Gondolj csak bele! Ott volt az a pár évvel ezelőtti baleset. Mi van, ha akkor nem vettek észre valamit? Végülis logikus lenne – érveltem. Rob mintha feszültebbé vált volna.

- Nem lehet, hogy csak egy egyszerű vírus? Talán csak ez az oka – mondta reménykedve.

- Akárhogy is… holnap reggel elmegyek az orvoshoz – vontam vállat. – Megvizsgáltatom magam, aztán meglátjuk.

- Veled megyek – vágta rá Rob határozottan.

- Jobb lenne, ha egyedül mennék – feleltem a fejemet lehajtva. – Nyugodtabb lennék.

Rob egy ideig az arcomat fürkészte, majd szólásra nyitotta a száját, valószínűleg tiltakozni akart. Azonban a telefon csörgése megakadályozta. Ránéztem a mobilom kijelzőjére, majd felvettem. – Anya?

- Drágám, nagyszerű hírem van! – mondta izgatottan. Remek, arra ugyanis most szükségem van. – Képzeld csak, apád ma Londonba jött!

- Micsoda? – kérdeztem meglepetten.

- Számomra is meglepetés volt, de látni akart téged és Cameront. Azt kérte, tartsunk egy családi ebédet, Cam hozza Ashley-t, te pedig Robbal jössz! Mit szólsz?

Hűha. Ez lesokkolt. Évente néhányszor elutaztam pár napra Los Angelesbe, és mindig meglátogattam Amandát és az apámat is. Azt is tudtam, hogy teljesen békésen és harag nélkül váltak el anyámmal. Így hát mind jó kapcsolatban voltunk vele, de nem hittem volna róla, hogy képes ilyenekkel meglepni.

- Hát az… csodálatos lenne! – mondtam anyámnak. Apu még nem is találkozott Robbal, bár az biztos, hogy sokat hallott róla. Anyám még izgatottabb lett, és örült, hogy mi is elmegyünk… habár ezt még meg kell beszélnem Robbal.

- Mit szólnál egy újabb családi ebédhez? – kérdeztem tőle, miután anya letette a telefont. – Apám Londonban van.

- Az apád? – kérdezte meglepve. – Végülis… épp ideje megismernem az embert, aki oltárhoz kísér majd – mondta mosolyogva, miközben közelebb jött hozzám és karjait körém fonta. – Amit a hívás előtt mondtál…

- Ne beszéljünk most arról – kértem. – Holnapig ne aggódjunk semmi miatt, rendben?

- Rendben van – bólintott, majd ajkaimra hajolt egy csókért, én pedig máris elfeledkeztem minden aggodalmamról…

Nagyjából egy órával később megérkeztünk régi otthonomhoz. Már szálltam volna ki a kocsiból, de Rob még mindig ott ült, kezeivel a kormányt szorítva. – Mi a baj? – kérdeztem, mire ő lassan nagy levegőt vett és kifújta. – Csak nem ideges vagy? – érdeklődtem nevetve.

- Ugyan, dehogy – forgatta a szemeit. Mosolygásra késztetett a feszültsége, amit egy csókkal próbáltam enyhíteni.

- Na gyere, kedvelni fog téged, majd meglátod – ígértem, majd egy újabb nagy levegő után rávette magát, hogy kiszálljon. Még nem igazán láttam Robot ennyire idegesnek, azért egy családi találka nem olyan nagy cucc.

Anyám nyitott nekünk ajtót és alaposan megszorongatott minket. – Menjetek be, Ashley és Cam már itt vannak – jelentette. Amint beléptünk a nappaliba, apám felpattant a bátyám mellől és anyámhoz hasonlóan bordaropogtató ölelésben részesített.

Bemutattam egymásnak őt és az újdonsült vőlegényemet. Apám pillantásából és mosolyából egyértelműen ki tudtam olvani, hogy Rob idegessége teljesen felesleges volt, apunak nagyon is szimpatikus volt. Vetettem rá egy „na ugye megmondtam”-pillantást, mire újabb szemforgatást kaptam válaszként.

Az ebéd jó hangulatban telt, annak ellenére, hogy apám alapos inkvizíciónak vetette alá Robot. Ő azonban úgy tűnt, nem bánta. Persze nem csak mi voltunk terítéken, Ash is ki lett faggatva, de a csúcspont mindenképpen az volt, mikor apám azzal nyagatta Cameront, hogy ő mikor kéri már meg a barátnője kezét. Kárörömmel figyeltem, ahogy a bátyám elvörösödik, de nem élvezhettem sokáig a műsort, anyám ugyanis kedvesen elterelte a témát.

Miután mind végeztünk, apám kivonult a teraszra Cammel és Robbal beszélgetni, anyám a konyhában ténykedett, Ashley pedig felvonszolt engem a régi szobámba. – Mesélj, mi volt tegnap? – követelte türelmetlenül. Nagyot sóhajtottam és lehuppantam az ágyamra. Ashley leült velem szemben.

- Hát… este elmondtam Robnak a dolgot. Ő pedig először nagyon meglepődött, de aztán megnyugtatott és azt mondta, hogy ha babánk lesz, akkor ő még boldogabb lesz.

- És?? Megcsináltad a tesztet? – kíváncsiskodott Ashley kikerekedett szemekkel. Bólintottam, mire ő kérdőn rám nézett.

- Negatív lett – feleltem halkan.

- Óh – nyögte ki csüggedten. – És utána mi volt?

- Furcsán szomorúnak éreztem magam. Pedig reggel még teljesen meg voltam ijedve a gondolattól, és egyáltalán nem is terveztük ezt be, de aztán amiket Rob mondott… hát, csalódott lettem a negatív teszt miatt. És neki is csalódást okoztam.

- Kris, szerintem Rob egyáltalán nem így látja a dolgot, biztosan nem okoztál neki csalódást – mondta Ash. – Neki te vagy a legfontosabb.

Felsóhajtottam. Remélem Ashnek igaza van. – Mivel nem vagyok terhes, ezért biztos, hogy valami más a gond. Szóval reggel elmondtam neki, hogy holnap elmegyek az orvoshoz és lesz, ami lesz. El akart kísérni, de ha kiderül, hogy tényleg valami nagy baj van, akkor jobb, ha én mondom el neki.

- Én elmegyek veled – ajánlotta Ashley rögtön. – Szerintem jó lenne, ha valaki ott lenne melletted.

- Köszönöm, Ash – öleltem meg hálálkodva barátnőmet. Hamarosan lementünk, és apu már indulni készült, vissza a szállodába. Elköszönt mindenkitől, és mikor megölelt, a fülembe súgott valamit.

- Büszke vagyok rád, kicsim. És kitűnő vőlegényt találtál magadnak. Örülök, hogy boldog vagy.

A könnyeimmel küszködve még erősebben magamhoz szorítottam, majd eltávolodva rá mosolyogtam. – Kösz, apu.

Miután elment, még egy kicsit maradtunk a többiekkel beszélgetni, de nem sokkal utána mi is haza indultunk.

(Rob)

Az utóbbi napokhoz hasonlóan megint egyedül ébredtem az ágyban. Körülnézve a lakásban arra is hamar rájöttem, hogy Kristen elment. Azt hittem, legalább felébreszt, mielőtt arra az orvosi vizsgálatra megy. Rögtön a mobilomhoz kaptam és az ő számát hívtam, de ki volt kapcsolva. Csak még idegesebb lettem attól, hogy nem tudok róla semmit. Aggódtam érte azóta, hogy annyira elszomorította az a negatív teszt.

Nem akartam bevallani magamnak sem, de ugyanazt éreztem, amit ő. Ahogy ott ültünk a kanapén várva az eredményt és próbáltam megnyugtatni Kristent, legbelül én is reménykedtem benne, hogy valóra válnak a szavaim.

Abba pedig bele sem akartam gondolni, hogy talán tényleg valami komolyabb baja lehet. Ezért is idegeskedem halálra most magam. Az nem lehet, hogy így van, az agyam mégis újra meg újra feltette a kérdést: és ha mégis? Percenként próbáltam hívni, hátha hajlandó végre bekapcsolni a mobilját, de nem. Így ment ez vagy fél óráig, miközben és idegesen fel-alá járkáltam, és el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet már… aztán végre betoppant Kristen.

Mikor megláttam, azonnal odamentem hozzá és a karjaimba zártam. – Mi történt az orvosnál? – kérdeztem rögtön. Pár centit hátráltam, hogy az arcára nézhessek, és ijedten vettem észre, hogy könnyek csordulnak ki a gyönyörű zöld szempárból. Ne, ne, ne… - Kris, mi baj van? – érdeklődtem gyengéden. Ő pedig nagy meglepetésemre… elmosolyodott.

- Rob… a teszt tévedett – szipogta. – Az orvos azt mondta, nagyon ritkán esik meg ilyesmi, de száz százalékig biztos, hogy terhes vagyok.

A levegő bent rekedt a tüdőmben, próbáltam felfogni, amit Kristen mondott. Itt van és minden rendben. Nem csak, hogy minden rendben, de téves volt a teszt! Alig merem elhinni…

Gyengéd csókra húztam magamhoz szerelmemet, miközben ujjaim eltüntették a könnycseppeket az arcáról. Boldogan csókolt vissza, és percekig el sem váltunk, csak szorosan öleltem magamhoz. Kristen teljesen jól van és ráadásul babánk lesz… még mindig nehéz volt feldolgoznom. Lassan letérdeltem elé és remegő tenyeremmel hozzáértem a hasához.

- Akkor… örülsz neki? – kérdezte Kristen félve.

- Mindennél jobban – suttogtam őszintén. Kristen letérdelt mellém és újra megcsókolt.

- Nagyon szeretlek – mosolygott rám, és szemei is a szavai igazságát tükrözték. Ahogy a szemeibe néztem, eszembe jutott az utóbbi néhány csodálatos év, amit ő ajándékozott nekem. És az is eszembe jutott, hogy milyen voltam előtte. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy alig öt év múlva én leszek a legboldogabb férj és apa, biztosan kiröhögöm. Pedig így lett.

***

NÉGY ÉV MÚLVA

(Kristen)

Mikor reggel felébredtem, nem tudtam eldönteni, hogy mi ébresztett fel: az ablakon beszűrődő napsütés vagy a konyhából hallatszó csörömpölés. – Psszt, csendben! – hallottam meg egy suttogást. Pár pillanatra még visszahunytam a szemem, és közben megéreztem, hogy valaki bemászik mellém az ágyba. Aranyos szuszogásából rögtön felismertem, hogy ki az. Megsimogatta az arcom, de én tovább tettettem az alvást.

- Mami – suttogta, tovább simogatva az arcom. Mikor kis keze a szám közelébe ért, hirtelen megragadtam és úgy tettem, mintha le akarnám harapni. – Mami, neee – visította nagy nevetések közepette a pici fiam. Persze már egyáltalán nem volt olyan pici, de nekem mindig is az marad.

- Jó reggelt – puszilta meg az arcomat, mikor lecsillapodott a nevetése.

- Jó reggelt, édesem. Miben mesterkedtek ti odakint? – kíváncsiskodtam.

- Meglepetés! – villantotta rám legédesebb mosolyát. – Hogy van a kishúgom? – kérdezte, majd fejét a gömbölyödő pocakomhoz nyomta, mintha hallani akarná a testvérét. Megsimogattam puha, világos haját és egy puszit nyomtam a feje tetejére.

- Nagyon is jól van – mosolyogtam rá. Sammy megelégedett a válaszommal. Megfogta a kezem és kifelé húzott a hálószobából. – Hová viszel?

- Mondtam, hogy meglepetés – nevetett. Így hát csak hagytam, hogy vezessen magával. Mikor megérkeztünk a konyhába, éppen tüsténkedő szerelmem megfordult és elmosolyodott, amint észrevett. Megsimogatta Sammy fejét – aki utána rohant is az asztalhoz – engem pedig magához húzott és szédületes reggeli csókban részesített.

- Hogy érzed magad? – érdeklődött mosolyogva, miközben megsimogatta a pocakom.

- Tökéletesen – feleltem, majd újabb csókot követeltem.

- Palacsintát csináltunk, remélem éhes vagy.

- Mint a farkas – mondtam mosolyogva, majd leültem a fiunkkal szemben, hogy én is nekilássak a hatalmas adagomnak. Rob leült Sam mellé, én pedig boldogan figyeltem kettejüket: a két férfit, aki a szívemet birtokolta. Mikor Londonba kellett költöznöm, azt hittem, az életem maga lesz a pokol. És mégis… életem legboldogabb éveit töltöttem itt.

De az egyik legboldogabb nap az életemben az volt, mikor Párizsban megismertem a férjem, a gyerekeim apját. Ki tudja, mi lett volna, ha a legjobb barátnőmnek nem támad az az őrült ötlete, hogy ott akar esküvőt tartani. De most már áldom őt érte. Azt hittem, az egy megismételhetetlen és egyszeri alkalom. Azt hittem, nem látom őt többé. Nem gondoltam, hogy az az éjszaka Párizsban örökre fog szólni…

VÉGE

44. fejezet

Itt is lenne az utolsó előtti fejezet! Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem ma csaptam össze, de az lenne igaz, sajnos nagyon kevés időm volt. Köszönöm az előző részhez írt véleményeket. Ehhez csak annyit, hogy nagyon fogtok utálni... :D Nem is mondok többet, inkább olvassátok. ;)
Abellana

(Rob)

Borzasztóan zúgni kezdett a fejem, mikor felébredtem. A másnaposság szörnyű átka. De legalább a saját ágyamban ébredtem. Lassan megfordultam, és rögtön megpillantottam magam mellett egy hosszú, szőke hajzuhatagot és a hozzá tartozó testet – méghozzá teljesen meztelenül. Elvigyorodtam, ahogy beugrott néhány emlék a tegnap estéről. Tom elhurcolt valami hülye bárba, ahol teljesen leittam magam. A szőkét felszedni szinte gyerekjáték volt, már vagy hetek óta nem jött össze egy dugás ilyen könnyen.

A csaj most mozgolódni kezdett, megfordult az ágyon és álmosan kinyitotta a szemét. Elvigyorodva a mellkasomra mászott, majd elkezdett csókolgatni. – Elképesztő volt az éjszaka. Életem legjobbja – nyávogta a fülembe.

- Remek, örülök – nyögtem ki, azon gondolkodva, hogyan koptassam le. Mi a francért nem elég egyiknek sem egyetlen éjszaka? Megköszörültem a torkom és finoman eltoltam a lányt. – Figyelj, nekem sajnos nemsokára el kell mennem, szóóóóval…

A csaj szerencsére fogta a jelet, és máris kipattant az ágyból. – Óh, hát persze, megértem! De ugye később felhívsz? Talán megismételhetnénk az éjszakát, mondjuk ma este! – ajánlkozott fel, miközben elkezdett felöltözni.

- Ja, naná, hogy felhívlak – feleltem fásultan. Ezt minden csajnak elmondom, de nem éreztem magam rossznak emiatt. Ezek a csajok pár ital után bárkinek szétteszik a lábukat, hamar túljutnak egy kis csalódáson.

Felkaptam magamra a padlón heverő ruháimat, egy perccel később pedig a szőke is elkészült az öltözködéssel. Elismerem, a nevüket azért megjegyezhetném. Finoman kitereltem az ajtón, majd le a lépcsőn. Az ajtó előtt visszafordult.

- Alig várom, hogy újra találkozzunk – vigyorgott rám. Na már, kislány, hová tetted a büszkeséged?

- Hát persze – feleltem elmosolyodva. Nem tudom elhinni, hogy beveszi a dumámat. Utoljára egy csókért hajolt felém, majd kilépett az ajtón.

- Mekkora egy pöcs vagy – szólalt meg hirtelen valaki, amint becsukódott a bejárati ajtó. Ijedten pördültem meg. Lizzy a konyhaajtónak dőlve állt. – Látom kihasználod, hogy anyáék elutaztak. Nem tudnál csak egyszer valaki normálisat kifogni?

- Jaj, hagyjál már – sóhajtottam fel. – Úgy baszogatsz ezzel a csajozás témával, mintha az anyám lennél.

- Bocs, hogy törődök veled, ha már a húgod vagyok – horkant fel.

- Köszi Liz, de erre semmi szükség – mondtam bűbájos mosollyal. Még hallottam a morgását, miközben felmentem a lépcsőn, de figyelmen kívül hagytam. Bemenekültem a szobámba, becsuktam az ajtót magam mögött és az ágyra zuhantam.

Felsóhajtottam a plafont bámulva. Tegnap végleg véget ért a középiskola, megvolt az alkoholtól és szextől nem mentes ünneplés. Nem kéne éreznem valamit? Nem kéne kiugranom a bőrömből, tudva, hogy előttem az egész nyár? Gondtalan és meggondolatlan fiatalnak kéne éreznem magam. Mégsem vagyok rá képes, és ez megrémiszt. Hirtelen elveszettnek érzem magam. Döbbenettel sújtott le rám a gondolat, hogy mennyire nem vagyok boldog.

Megráztam a fejem, mintha így kiűzhetnék belőle mindent. Nem akarok erre gondolni. felpattantam és a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy vegyek egy hideg zuhanyt.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig álltam a víz alatt, de mikor kijöttem, a telefonom öt nem fogadott hívást jelzett. Mindegyik Tomtól, ez semmi jóra nem utal. Már épp készültem volna visszahívni, mikor újra rákezdett a mobilom…

- Mi ennyire fontos? – szóltam bele rögtön. El nem tudtam képzelni, hogy miféle hülyeséggel hív megint.

- Ezt. Nem. Fogod. Elhinni – mondta, nyomatékosítva minden egyes szót.

- Jó, majd igyekszem – forgattam a szemeimet, amit ő persze nem láthatott. – Mi van?

- Jessica ma Párizsba utazott! – jelentette be nagy izgalommal. Erre már felkaptam a fejem. Jessica az évfolyamunk egyik legjobb csaja volt, valószínűleg az egész iskola szívesen megdöntötte volna. Csakhogy a szülei előtt fenntartotta a jó kislány szerepét, így hát nem kurválkodhatott olyan feltűnően, mint a többi. Senkinek sem adta be a derekát. Nekem viszont majdnem sikerült, nem is akármikor. A tegnapi búcsúbulin csak egy hajszálon múlott, hogy nem őt hoztam haza. Az egész kibaszott évben azon voltam, hogy megkapjam. Erre ma ő Párizsba ment.

- Minek? – Ennyit tudtam kinyögni.

- A szüleivel ment vakációzni, de ez még mind semmi. Azt is pontosan tudom, hogy hol lesz ma este! Egy nagy puccos eseményen valami barátaiknál. Anyámék erről dumáltak ma reggel – hadarta izgatottan.

- Jó, és? – sóhajtottam fel. – Ugye tudod, hogy Párizs az nem London egyik városrésze? Nem állíthatunk csak úgy be oda. Sőt, képzeld! Még csak nem is Angliában van!

- Hahaha, röhög a májam – morogta. – Tudom, hogy hol van Párizs! Hát nem érted, Rob? Itt a nagy esély! Odamegyünk, beállítunk a partira, és akkor tuti megkapod a csajt! Én meg felszedek valami francia bigét és mindenki boldog!

Szinte hallottam, ahogy vigyorog. – Tom, eszednél vagy egyáltalán? Nem fogok Párizsba repkedni egy csaj miatt!

- Ez nem egy csaj, ez Jessica! Akit egész évben próbáltál gerincre vágni, de most tényleg itt az esély!

- Hát te megvesztél… - jelentettem ki hitetlenkedve. Ez már nem az első alkalom, hogy ezt mondom Tomnak.

- Ugyan miért? – horkant fel. – Képzeld el, hogy így kezdjük a nyarat! Felülünk egy Párizsba tartó gépre, belógunk egy sznob bulira, megkapod az áhított csajt! Hát mikor legyünk felelőtlenek, ha nem most? Felejthetetlen éjszaka lesz!

Már majdnem újra belekezdtem a „Tom látogass meg egy orvost…” kezdetű monológomba, de mégsem tettem. Egész reggel bennem volt valami furcsa érzés, valami elkeserítő és rossz érzés. Mi van, ha éppen erre van szükségem? Hogy kitomboljam magam… és Tomnak ebben tényleg igaza van, ki büszkélkedik olyan régi sztorikkal, hogy Párizsba utazott egy éjszakára és belógott valami elit partira? Itt az idő a meggondolatlanságra!

- Tudod mit? Legyen! – vágtam rá.

- Most komolyan?? – szólalt meg Tom pár oktávval magasabb hangon a meglepődöttségtől.

- Komolyan. Vágjunk bele, menjünk Párizsba!

Tom beleüvöltött a telefonba. – Fasza! Két óra múlva ott vagyok, annyi pénzt hozz, amennyit tudsz! – Amint kiadta ezeket az utasításokat, le is rakta a telefont. Nekem pedig egy csapásra jobb lett a kedvem. Éreztem, hogy ez kell nekem. Éreztem, hogy ma este egy elképesztő nyár fog elkezdődni.

Legidiótább barátom betartotta az ígéretet, két órával később megjelent és beviharzott a házba. – Minden készen áll? – kiabálta, mellőzve a köszönést.

- Minden – bólintottam rá, majd máris kifelé vettük az irányt.

- Rob!! Mégis hová mész? – kiáltott utánam Lizzy, én pedig visszadugtam a fejem az ajtón.

- Hát Párizsba, butus – feleltem a legtenyérbemászóbb vigyorommal, majd villámgyorsan becsaptam magam mögött az ajtót és Tommal kocsiba ültünk. Tudtam, hogy ebből kisebb balhé lehet később, de most leszartam. Mit aggódjak, ha vár rám Párizs?

Mikor befutottunk a reptérre és Tom zihálva kért jegyet a következő Párizsba tartó gépre, a pult mögött ülő nő úgy nézett ránk, mintha szökött elmebetegek lennénk. Nem csodálom, kezdtem is úgy érezni magam. – Dehát az öt perc múlva indul – fintorgott a nő.

- Akkor meg mit tököl, adja már! – kiabált rá Tom szegény csajra, mire ő felhúzta az orrát. Míg a gépét nyomogatta, Tom idegesen dobolt az ujjaival. A nő szinte felnyársalta őt a tekintetével. De egyikünket sem érdekelte, hiszen percek múlva már úton voltunk Franciaországba…

***

- Mesésen nézek ki öltönyben – vigyorgott saját magára Tom a tükörben. – Sokkal jobban, mint te.

- Pff… azt csak szeretnéd, Don Juan – feleltem fellengzősen. – Gondolod, ennyi elég lesz, hogy bejussunk?

- Naná – mondta magabiztosan. – Hozzácsapódunk valami öregekhez, észre se fogják venni, hogy nem vagyunk odavalóak, mert öltöny van rajtunk. Aztán megkeresed a csajt, benyögsz neki valami nyálas dumát, ő meg a karodba fog omlani, meglátod.

- Ha lebukunk ma este, kicsinállak – szólaltam meg fenyegetőzve.

- Persze, persze – legyintett Tom, de nem is figyelt rám, csak tovább csodálta magát. Végül megigazította a csokornyakkendőjét és felém fordult. – Indulhatunk végre?

Nem sokkal később megérkeztünk. Az egyik legelőkelőbb hotelben volt ez a bizonyos parti, szörnyen puccos volt, még annál is puccosabb, amiben mi szálltunk meg. Őszintén szólva annyira sokan voltak, hogy szinte gyerekjáték volt bejutni. Annál nehezebb volt viszont a célszemélyre vadászni. Tommal elvegyültünk egy ideig, aztán leálltunk a terem szélén.

- És most mégis mit akarsz csinálni? – kérdeztem, várva a következő „zseniális” ötletet. Azonban választ már nem kaptam, ugyanis megjelent mellettünk két férfi. Jéé, mégis csak fizetik valamiért a biztonságiakat, ha már mindenkit beengednek ide…

- Qu'est-ce tu fais ici? – morogta mély hangon az egyik. Egy szavát sem értettük, de az arcáról könnyen leolvastuk a lényeget… lebuktunk.

- Ott egy egyszarvú! – kiáltott fel Tom a pasi háta mögé mutogatva. Mindketten hátranéztek, vagy azért, mert nem értettek angolul, vagy csak ennyire hülyék voltak. – Futás – mondta nekem, és mire a két férfi visszanézhetett volna, mi már kint lihegtünk.

- Egyszarvú?? Most komolyan?? – néztem rá idiótán.

- Működött, nem? – védekezett széttárt karokkal.

- Ez pocsék ötlet volt – mondtam, majd elröhögtem magam. Annyira abszurd volt az egész este, nem tudtam nem nevetni. Azt hittük buli lesz ez a spontaneitás, de végül egy képzeletbeli egyszarvú mentett meg minket. – Na jó, tudod mit? Nem kell, hogy tönkremenjen az éjszaka! Menjünk el valahova inni, szórakozzunk, ha már Párizsban vagyunk!

Tom az órájára nézett. – Már éjfél is elmúlt, a jó csajokat már rég gerincre vágta valaki – felelte lebiggyesztett ajkakkal. – Visszamegyek a szállodába. Nem jössz?

Felsóhajtottam. – Nem, inkább sétálok egyet. Aztán reggel a legelső géppel visszamegyünk Londonba, értetted? Nincs több idióta ötlet!

- Zseniális ötlet volt – legyintett Tom, majd további szó nélkül elindult. Én is, csak azzal a kivétellel, hogy fogalmam sem volt merre megyek.

Párizs gyönyörű és hangulatos volt így éjszaka, jól esett kiszellőztetni a fejemet. És én hülye még azt hittem, hogy ma elkezdődik valami. Egy fantasztikus nyár, naná… max álmaimban. Feljegyeztem magamnak, hogy soha többet ne adjam be a derekam Tom hülye ötleteinek. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig sétálgattam, mire odaértem az Eiffel-torony elé.

Máskor talán elbűvölt volna a látvány, de ma nem. Egy másik látvány babonázott meg. Megpillantottam a leggyönyörűbb lányt, akit valaha láttam.

43. fejezet

Végre visszatértem, és már csak 2 rész van hátra. Ez kicsit rövidke fejezet lett, de ne utáljatok a vége miatt. :D Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket, jó volt olvasni őket. :)
Abellana

(Kristen)

Egész reggel azon tűnődtem, hogy most mihez kezdjek. Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a mobilom és azt a számot tárcsáztam, ami először eszembe jutott. Szóltam Ashnek, hogy üljünk le beszélgetni egy belvárosi kávézóban. Kicsit meglepődött, de valamit hallhatott a hangomban, mivel megmondta, hogy egy óra múlva találkozzunk.

Ahogy letettem a telefont, két ölelő kar fonódott a derekam köré hátulról. – Nagyon korán keltél – jegyezte meg. Megfordultam és elmosolyodtam.

- Csak nem igazán tudtam már aludni – vontam vállat. Végülis ez igaz volt, nem tudtam aludni, mivel épp a reggeli rosszullétem foglalkoztatott.

- Óh, pedig az a hír járja, hogy a vőlegényed eléggé kifárasztott éjszaka… - A szívem nagyot dobbant a vőlegény szóra.

- Én is hallottam ezt a pletykát. Van benne igazság – feleltem. Rob elmosolyodott, majd magához húzta az arcomat és szédítő csókkal ajándékozott meg. Boldogan merültem bele a mi kis saját buborékunkba, de kénytelen voltam elválni tőle. – Ami azt illeti, Ashley hívott az előbb… összekaptak Cameronnal vagy valami ilyesmit mondott. Szeretne találkozni, szóval beülünk valahova beszélgetni. Anyunak pedig megígértem, hogy délután átmegyek hozzá. Ugye nem bánod?

- Dehogy, nekünk még rengeteg időnk lesz – mosolyodott el boldogan.

- Ahogy mondod – helyeseltem, majd egy utolsó, apró csókért hajoltam felé. – Később találkozunk.

***

- Hogy micsoda!??? – hüledezett Ashley, mikor megosztottam vele a gyanúmat. A ma reggeli „megvilágosodásom” után muszáj volt elmondanom valakinek. – Kris, hiszen ez csodás!

- Jaj, nem is tudom – nyögtem fel kétségbeesetten. – Rob még csak most kérte meg a kezem, gondolom nem számít arra, hogy rögtön jön a baba is…

- Ugyan már, szerintem kiugrana a bőréből! Egyébként meg, már az eljegyzés is elég komoly dolog.

- De egy gyerek teljesen más dolog, egy gyerek nem játék – fakadtam ki idegesen. – Kétlem, hogy ő ezt akarná. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy a szüleink mit fognak hozzá szólni.

- Érett, jegyben járó felnőttek vagytok, nem? Senkinek sem lehet egy rossz szava rátok! Különben is, ez nem olyan, mintha még tizenévesek lennétek. Nálatok fiatalabb emberek is vállaltak már gyereket – érvelt Ashley.

- Nem is tudom – ismételtem sóhajtva. – Eléggé váratlan ez az egész.

- Muszáj megbeszélned Robbal – tanácsolta Ash. – Hidd el, szerintem sokkal jobban reagálna, mint azt gondolod.

- Egyáltalán azt sem tudom, hogy a francba történt… - temettem az arcom a kezembe.

- Hát tudod, mikor két felnőtt szereti egymást, összebújnak, és…

- Jajj, fogd már be – szakítottam félbe Ashley magyarázatát, mire ő felnevetett.

- A fogamzásgátló sem száz százalékig biztos – vont vállat. – Kris, ti vagytok a legszerelmesebb pár akit valaha láttam, tudom, hogy nagyon fogjátok szeretni ezt a babát. És arról sincs szó, hogy anyagi gondjaitok lennétek.

- Ez meg mit akar jelenteni? – néztem fel Ashre.

- Lásd be, a vőlegényedet meg a családját kissé felveti a pénz – magyarázta olyan hangsúllyal, mintha csak azt mondta volna: gratulálok, ezt jól kifogtad, egy pénzes pasi!

- Tudod jól, hogy nekem ez sosem számított – mondtam. – És nem is emiatt aggódom. Hanem, hogy esetleg nem fog örülni neki. Hogy majd azt gondolja, hogy csak tönkretettük az életünket ezzel.

- Nyugi, Kris, mert a végén még mindenféléket beképzelsz magadnak. Tudod, hogy Rob nem ilyen! Először is ki kell deríteni, hogy biztosan terhes vagy-e.

Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. – Igazad van – feleltem. – Még ma elmondom Robnak, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.

- Ez a beszéd – mosolyodott el Ash bátorítóan. Ennek ellenére mégis görcsbe rándult a gyomrom a gondolattól, hogy vajon mit fog szólni Rob…

Egy órával később már anyám háza felé tartottam, mivel tegnap délután megígértem neki, hogy benézek. Igazából annyira le voltak foglalva a gondolataim tegnap óta, hogy eszembe se jutott, hogy az eljegyzés miatt titkolóztak Claire-rel. Ezek szerint csak ők meg Lizzyék tudták előre. Szinte már lehetetlenül boldog voltam tegnap este, de most itt volt a baba-kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

Mikor leparkoltam a régi otthonom előtt, anyu fülig érő vigyorral szaladt ki elém, tárt karokkal. – Jaj, kislányom, annyira boldog vagyok! – visította, miközben alaposan megszorongatott. – Claire elmesélte reggel, hogy minden rendben ment és természetesen igen-t mondtál. Mondd, mikor lesz a nagy nap!

- Jajj anya, erről még nem beszéltünk, hiszen Rob még csak tegnap kérte meg a kezem. De hidd el, te leszel az első aki megtudja – mosolyogtam rá.

- Akkor jó – lelkendezett anyám, miközben leültetett a nappaliban és a kezembe nyomott egy csésze teát, majd helyet foglalt velem szemben. – Istenkém, alig várom már az esküvőt, na meg persze az unokákat! – csapta össze a tenyerét.

Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, ami kicsit megzavarta a rendszert és visszaköptem a teát. Elkezdtem köhögni, mire anyám meglepődve méregetett. – Drágám, minden rendben? – kérdezte aggódva.

- Hát persze – köhögtem ki a választ. Anyám nem is sejti, hogy milyen közel lehet az az óhajtott unoka… Ezután szerencsére nem érintettük a kényes témát, és szépen elfecsegtünk mindenféléről. Szó szerint mindenféléről, ugyanis halogatni akartam a hazatérés pillanatát. De nem csinálhattam ezt a végtelenségig, így hát még sötétedés előtt erőt vettem magamon, hosszassan elbúcsúzukodtam anyámtól, majd elindultam.

Az úton próbáltam elterelni a figyelmem arról, amit mondani fogok majd Robnak, de egyfolytában azon kaptam magam,hogy azon gondolkodom miként tálaljam neki.  De hiszen ez még nem is biztos, nyugi, Kris… lehet, hogy nincs is semmilyen baba. Csak úgy tök véletlenül, ok nélkül a terhesség jegyeit produkálom.

Mikor beléptem a lakásba, Rob arcán rögtön boldog mosoly terült szét, majd elém állt és egy csókkal köszöntött. – Azt hittem anyukád már az éjszakára is fogva tart – jegyezte meg.

- Hát… elbeszéltük az időt – feleltem halkan.

- Valami baj van, Kris? – kérdezte aggodalmasan, majd két tenyere közé vette az arcomat. – Olyan sápadt vagy. Reggel sem voltál túl jó formában.

- Én csak… na jó, figyelj. El kell mondanom valamit és nem biztos, hogy örülni fogsz neki. – Rob összezavarodott arckifejezése láttán folytattam. – Az a helyzet, hogy mostanában néha elég rosszul vagyok és vannak más gondok is, a lényeg, hogy… valószínűleg terhes vagyok.

Rob csak ledöbbenve bámult engem, nem szólt egy szót sem. Kezei az arcomról leestek maga mellé. Vagy percekig meg sem mukkant, miközben én egyre idegesebb lettem. – Mondj valamit – kérleltem kétségbeesetten.

- Te… te szeded a fogamzásgátlót. Mégis hogyan…? – habogta.

- Nézd, én sem tudom, hogy történt – sóhajtottam, majd leomlottam az egyik fotelbe. A sírás kezdett kerülgetni. – Hidd el, nem ezt terveztem én sem, hiszen ez egy gyerek! Egy igazi, lélegző, síró gyerek amire én még nem vagyok felkészülve!

Rob észhez tért könnyeim láttán, gyorsan odajött hozzám és elém térdelt, megint az arcomat simogatva. – Tudom, kicsim. Ne aggódj semmi miatt, most először is ki kell derítenünk, hogy tényleg… tényleg babánk lesz-e – csuklott el megnyugtatónak szánt hangja.

- Igazából… Ash addig nem nyugodott, amíg meg nem vetetett velem egy terhességi tesztet – mondtam.

- Szóval akkor… akár most is megtudhatjuk? – Bólintottam. Rob nagy levegőt vett, majd kifújta. – Rendben – sóhajtotta. Az előbb még ő aggódott értem, de most meg nem kellett attól tartanom, hogy mindjárt elájul a meglepettségtől. Félve hagytam a nappaliban, hogy megcsináljam a tesztet.

Nem merten azon gondolkodni, hogy mi lesz az eredmény. Rob felkapta a fejét az ajtó nyílására, én pedig leültem mellé a kanapéra. – Pár perc és kiderül – magyaráztam halkan. Rob nem felelt. Érezni akartam a biztonságot adó ölelését, és azt, hogy minden rendben van. Szorosan hozzábújtam, ő pedig körém fonta karjait és egy apró csókot nyomott a homlokomra.

- Mi lesz akkor, ha pozitív? – kérdeztem aggódva.

- Hát… először is veszünk egy szép, nagy házat a külvárosban – mosolygott rám. – Ashley bele fog őrülni, ha nem rendezheti be a babaszobát, Liz pedig gyerekkel fogja nyaggatni Tom-ot, mi pedig jót röhögünk rajtuk.

Felnevettem az elképzelésen. – Nem hangzik rosszul – mosolyodtam el. – De biztos, hogy ezt akarod?

- Azt hittem ennél boldogabb már nem is lehetnék, legalábbis a tegnap este után, mikor beleegyeztél, hogy a feleségem légy – mondta. – De tudod mit? Most még boldogabb vagyok, Kristen! Oké, nem terveztük be ezt a kisbabát, és akkor mi van? Tudom, hogy mindketten imádni fogjuk őt.

A szeméből csupa őszinteség és nyugalom áradt. Ebben a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy igenis ez az, amit akarok! Még akkor is, ha kicsit váratlanul ért minket.

A megkönnyebbüléstől könnyek folytak le az arcomon, de Rob azonnal gondosan el is tüntette őket. – Ne aggódj semmi miatt, szerelmem. Mindent megoldunk – mormolta a fülembe, és még közelebb húzott magához. Felnéztem a szemébe, ő pedig mérhetetlen szeretettel pillantott rám, szinte olvadozni kezdtem tekintetétől. Egy csókért hajoltam felé, amit ő természetesen nem vont meg tőlem. Puha ajkai gyengéden játszadoztak az enyémekkel, miközben kezei ott simogattak, ahol csak értek. Mikor eltávolodtunk egy kicsit egymástól, Rob rám mosolygott.

- Azt hiszem most már megnézhetjük – mondtam idegesen. Rob bólintott.

- Minden rendben lesz – szorította meg a kezem bátorítóan. Másik, izgalomtól remegő kezembe vettem a tesztet, majd egy nagy levegő után rávettem magam, hogy rápillantsak. Ahogy megláttam az apró jelet, elállt a lélegzetem.