41. fejezet

 

Sziasztok! :)
Újabb csütörtök, újabb fejezet... :D És ezennel már csak négy van hátra. Köszönöm azoknak, akik írtak az előző részhez és bocsánat azért, hogy ez most egy kicsit semmilyen rész lett, csak igazából egész héten azzal voltam elfoglalva, hogy az ilyen-olyan év végi jegyeimet javítsam, na de csak kész lett időben, szóval remélem azért nem fogjátok utálni :D
Abellana

(Kristen)

A másnaposság megkeserítette a napomat és ezzel nem voltam egyedül. Ashley-vel végigszenvedtük az órákat, miközben csak az a gondolat éltetett, hogy este már újra Robbal lehetek. Így hát mikor végeztem mindennel, próbáltam magamnak emberi külsőt varázsolni, mielőtt átmegyek hozzá. Tom nyitott ajtót, de rögtön ment is Lizzyhez, épphogy csak köszönt. Kicsit furcsa volt, de gondolom csak a sietség miatt…

Az is meglepett, hogy Rob tudta, hogy mikor jövök hozzá, mégsem láttam sehol. Viszont minden aggodalmam feleslegesnek tűnt, mikor lassan benyitottam a szobájába és megláttam az asztalnál ülni. Nagyon nézett valami papírt, de most nem érdekelt, azonnal az ölébe ugrottam és megcsókoltam. Azt gondoltam ettől kicsit jobb kedve lesz, de nem így lett. Visszacsókolt ugyan, de nem ahogyan szokott.

- Valami baj van? – kérdeztem elválva tőle.

- Nem tudom… szerinted valami baj van? – kérdezett vissza, számomra kifürkészhetetlen tekintettel.

- Nem igazán értelek – motyogtam. Rob továbbra is morcos pillantással meredt rám, majd végül felém nyújtotta azt a papírt, ami a kezében volt. Elvettem tőle és elolvastam. – Mi a franc ez? – kérdeztem megdöbbenve, miután felfogtam az értelmét.

- Az engem is érdekelne – felelte Rob. – Ezt nemrég hagyta itt valaki, aki nyilvánvalóan tud valamit, amit én nem.

- Rob, komolyan nem tudom, hogy mi ez. Biztos csak egy idióta vicc.

- Nem tudom, Kristen… és mi van például Tylerrel? Mikor találkoztál vele utoljára? – faggatott számonkérő hangon, ami nem igazán tetszett.

- Hát, összefutottam vele tegnap reggel, de csak azért beszéltünk, mert el akarta mondani, hogy hallott a balesetről és örül annak, hogy jól vagyok. De ennyi volt az egész. Te komolyan azt hiszed, hogy igaz amit ott írnak? – hitetlenkedtem.

- Fogalmam sincs, hogy mit higgyek, Kristen. Mármint…

- Nehogy megint azt mondd, hogy nem tudom mit akarok – szakítottam félbe dühösen. – Veled akarok lenni, nem bizonyítottam be már elégszer? Ha én bízok benned, te miért nem tudsz bízni bennem? Végül is lásd be, nem éppen hasonló a múltunk…

Rob meglepetten rám kapta a tekintetét. Úgy nézett rám, mintha épp megpofoztam volna. – Te most komolyan ezzel jössz? – kérdezte.

- Nem, csak azt mondom, hogy nekem több okom lenne a féltékenykedésre! – feleltem idegesen. Úgy gondoltam, hogy ebben teljesen igazam van, és nem akartam, hogy Rob eltérítsen ettől a véleménytől.

- Mégis milyen okod lenne rá? Elküldtem Camillát a francba, Candyre sem vetettem egy rohadt pillantást se, mert nem érdekel senki más!

- Egyáltalán nem erre céloztam, Rob! De úgy látom veled képtelenség megbeszélni a dolgokat, mert elvakít a féltékenység, amire semmi okod! – kiabáltam. Láttam, hogy válaszolni akar, de nem hagytam neki. – Szerintem most inkább mennem kéne. Ezzel az egésszel nem érünk semmit.

- Talán hozzá sietsz? – kérdezte azzal a bizonyos féloldalas mosollyal. Ez azonban nem a kedvenc mosolyom volt, hanem gúnyos és leereszkedő. És megbántott vele. Ezt ő is észrevehette, mert leolvadt az arcáról és megenyhülten sajnálkozni kezdett volna. – Kristen, én…

- Menj a fenébe – morogtam, majd kiléptem az ajtón és a saját szobám felé siettem, hogy elrejtsem mindenki elől a könnyeimet.

(Rob)

Összevoltam zavarodva. Pedig tisztában voltam azzal, hogy Kristen szeret, de ő nem látja magát úgy, ahogyan mások, ezért nem is tudja, hogy mennyire értékes. Bennem viszont nem volt semmi különleges, csak egy srác voltam, aki életében mindössze egy olyan kapcsolatot tudott összehozni, ami tovább tartott pár óránál. Tisztában voltam vele, hogy én nem érdemlem meg őt, valaki más viszont igen. És ezért őrülten féltékeny voltam.

Végleg tisztázni akartam mindent, és tudtam, hogy kihez kell mennem. Még akkor is, ha a hátam közepére sem kívánom őt. Mivel még egyáltalán nem volt késő, nem akartam holnapig várni. Mikor bekopogtam, pontosan az nyitott ajtót, akit kerestem. Látszott rajta, hogy nem kicsit meglepődött, hogy engem lát.

- Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte barátságtalanul.

- Bemehetek? – kérdeztem vissza, figyelmen kívül hagyva az ő kérdését. Tyler vonakodva bólintott, majd elállt az ajtóból, hogy bemehessek. Várakozva nézett rám. – Ha most megkérdezném, hogy van-e valami közted és Kristen közt, őszintén válaszolnál?

- Attól függ. Tényleg ezt akarod kérdezni? – Gyilkos pillantást küldtem felé, hogy felfogja, ez most nem jó idő a játszadozásra. – Miből gondolod, hogy van valami kettőnk között?

- Ti mindig is jól kijöttetek egymással – vontam vállat. – Számomra túlságosan is jól. És nem vagyok vak, tudom, hogy nem vagy közömbös iránta.

- Ezt mindenki tudja – nevetett fel keserűen. – De arról fogalmam sincs, hogy miért kételkedsz benne. Kristen csak téged hajlandó észrevenni, nem létezik számára senki más és épp ezért sosem férkőzhettem a közelébe. Minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Hidd el, bár azt mondhatnám, hogy egy kicsit is viszonozza az érzéseimet. De ő valami okból érted van oda.

Tyler szavait emésztgetve köpni-nyelni nem tudtam. Furcsa volt belegondolni, hogy ő így látja kívülről a kapcsolatunkat. Mielőtt bármit válaszolhattam volna, hozzátette: - Legalább ha már ekkora mákod van, ne legyél akkora barom, hogy elcseszed!

- Kösz a jótanácsot – morogtam keserűen. Ki tudja, hogy nem csesztem-e el máris…

Miközben eljöttem onnan, még mindig azon gondolkodtam, amit Tyler mondott. De aztán hirtelen meghallottam egy hangot, ami kirántott a gondolataimból. – Rob! – Candy közeledett felém ezer wattos vigyorral a képén, amihez most baromira nem volt hangulatom. – Merre voltál mostanában? Nem is láttalak – mondta lebiggyesztett ajkakkal. Nem volt kenyerem ez a megjátszás…

- Igen, a múlt hetet kihagytam. Hosszú történet…

- Hát rendben. Egyébként úgy sajnálom azt a dolgot, biztos kicsit rosszul érzed magad – mondta, majd elkezdte a karomat simogatni.

- Miről beszélsz? – értetlenkedtem.

- Hát hogy te meg Kristen szakítottatok. Persze én rögtön tudtam, hogy nem illetek össze, csak nem akartalak kiábrándítani. De megértem, ki akartad próbálni, hogy milyen ez a kapcsolat-dolog. Most viszont visszatér az igazi Rob! – vigyorgott.

- Nem tudom honnan vetted ezt, de nem szakítottunk! És különben is, most vagyok önmagam! – feleltem ingerülten. Hogy jön ő ahhoz, hogy véleményt alkosson bármiről, ami Kristennel kapcsolatos! Nyilvánvalóan a nyomába sem érhet.

- Mi az, hogy nem szakítottatok? De hát… én láttam ahogy valaki mással enyelgett! – dadogta értetlenül. – Rob, az a csaj csak dobbantóként használt téged!

Idegesen elkaptam a karomon lévő kezét és a szükségesnél talán kicsit erősebben szorítottam meg. – Te írtad azt a kurva papírt? – morogtam a képébe.

- Hát nem érted, hogy neked nem mellette van a helyed? – nyafogta. Ez egyértelmű beismerés volt. Dühösen ellöktem magamtól.

- Ha még egyszer Kristen közelébe mész, imádkozz, hogy ne akadj össze velem! – Nem vártam meg, hogy válaszoljon, de látszólag egy hang sem tudott volna kijönni a torkán. Faképnél hagytam és a számomra legfontosabb személyhez siettem, hátha még rendbe tudom tenni a dolgokat.

(Kristen)

Mikor kibőgtem magam, úgy döntöttem, hogy nem fájdítom tovább a szívem és inkább lefekszek aludni. Ashley inkább nem is kérdezte, hogy mi bajom, csak próbált megvigasztalni. Mielőtt átöltözhettem volna, meghallottam, hogy valaki kopog az ajtón. Csak azt tudnám mi a fenét akar valaki ilyen későn…

Nagy meglepetésemre Rob állt az ajtóban. – Bemehetek? – kérdezte könyörgő szemekkel. – Nagyon szeretnék beszélni veled, Kristen.

Csak szótlanul bólintottam, majd félreálltam az útból, hogy bejöhessen. Intettem, hogy kövessen a szobámba, mivel gondolom nem Ash előtt akarja megbeszélni a dolgokat… Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, karba tett kézzel vártam, hogy mondja, amit akar.

- Figyelj, tudom, hogy egy idióta voltam és mindent csak elbaszok, és éppen ezért attól félek, hogy bármikor elveszíthetetlek! Kris, te vagy a legjobb dolog az életemben, ha most hajlandó vagy megbocsátani nekem…

- Szóval már nem hiszed el azt a hülyeséget? – szóltam közbe.

- Dehogyis hiszem, sosem hittem, csak barom voltam! És azt is megtudtam, hogy Candy volt. Fogalmam sincs miért, de nem is érdekel, mert tudom, hogy nem igaz.

Candy? Ez egy kicsit meglepő volt, valahogy mégis számítottam rá. Talán azért, mert sosem tűnt százasnak a csaj… Ahogy Rob esdeklő tekintete az enyémbe fúródott, úgy éreztem, hogy a szívem megdagad a sok érzéstől. Jól esett, hogy bevallotta, mennyire szeret, és én is ugyanígy éreztem iránta. Minden rossz és negatív érzés azonnal elszállt belőlem. Közelebb léptem hozzá, méghozzá nagyon közel. Kezét az arcomhoz emelte és leheletfinoman végigsimított rajta.

- Nem kell bennem kételkedned – mondtam halkan, a szemébe nézve. – Szeretlek és csakis a tiéd vagyok. Mindenem a tiéd, Rob. – A mondatom végén már az ingét gombolgattam, majd lesöpörtem a válláról azt. Ajkaim lassan lefelé haladtak a mellkasán, mire belőle jóleső sóhajok törtek elő.

- Tudom… és sajnálom – nyögte ki két sóhaj közt.

- Akkor jó – vigyorodtam el boldogan, majd az ajkaira vetettem magam. Rob erősen magához szorított, mintha el sem hinné, hogy itt vagyok, és közben úgy csókolt vissza, mintha már évek óta csak erre a csókra várna. Örömmel simultam biztonságot adó ölelésébe. Az éjszaka hátralévő részében már nem a beszélgetés kötött le minket…

Annak ellenére, hogy alig aludtunk valamit, elég korán ébredtünk fel és én személy szerint teljesen kipihentnek éreztem magam. Talán csak a kicsattanó jókedvem miatt. Robbal csendben osontunk ki, mivel a drága szobatársam még az igazak álmát aludta. Robnak még vissza kellett mennie az órák előtt, de mikor már tizedjére hajolt vissza egy utolsó csókra, nevetve hessegettem el. Magamban mosolyogva – mint egy idióta – fordultam meg, miután becsukódott mögötte az ajtó. Felugrottam az ijedtségtől, mikor Ashley vigyorgó arcával találtam szembe magam.

- Úgy látom jól sikerült a békülés – nevetett fel.

- Nagyon is – mosolyodtam el elégedetten. – Tisztáztunk mindent és többet nem fog előfordulni.

- Ajánlom is, mert ha még egyszer megbánt téged, szétrúgom a mogyoróit! – viccelődött Ash, bár kinéztem belőle, hogy igazat mond. Csak felnevettem barátnőm szavain, majd úgy döntöttem, én is lassan helyre pofozom magam.

Hosszú idő óta úgy éreztem, hogy ma tényleg egy igazán boldog és bonyodalommentes napnak nézek elébe.

40. fejezet

 Szervusztok drágáim! :D
Jó hírrel szolgálhatok: elkészült a fejezet, hosszabb is lett és végre úgy ahogy meg is vagyok vele elégedve. Szóval remélem most már nem keserítetek el ilyen érdektelenséggel mint a legutóbbi fejezetnél, mert hétről hétre sokat dolgozok azon, hogy időre elkészüljön, pedig képzelhetitek mennyi időm van az érettségire készülés mellett. Na mindegy, nem untatlak titeket ilyenekkel, a lényeg, hogy nagyon szeretem a véleményeiteket olvasni, szóval lepjetek meg :D Jó olvasást! Ja és ne feledjétek: már csak 5 rész van hátra!
Abellana

(Kristen)

Azt hiszem még egy hétfő reggelen sem ébredtem ilyen boldogan. Szinte kipattantam az ágyból, majd hipermódra kapcsolva lezuhanyoztam és felöltöztem. Ezután ébredtem csak rá a tényre, hogy még eléggé korán van, ezért valószínűleg alig vannak ébren. Lehuppantam az ágyamra amit előtte gondosan rendbe szedtem, és azon gondolkodtam, hogy most mit csináljak. Végül úgy döntöttem, hogy ellátogatok a kedvenc közeli kávézómba.

Az ég kicsit beborult, de egyelőre nem esett. Kellemesen sétálgattam az éledező utcákon, imádtam újra itt lenni. Az első vásárlók közt voltam a kávézóban, és miután megvettem a koffeinadagomat meg valami péksütit, komotósan visszasétáltam. Már többen voltak kint, mint amikor eljöttem. Olyannyira, hogy megláttam egy ismerős arcot is velem szembe jönni…

Kicsit kétségbe estem… akkor most köszönjek neki vagy ne? Egyáltalán hajlandó észrevenni? Igen, határozottan észrevett. Közelebb érve hozzám lelassított és rám mosolygott. Tehát barátságos, ez jó.

- Szervusz, Kristen – köszönt kedvesen és félszegen megálltunk egymással szemben.

- Szia, Tyler – köszöntem vissza halkan, egy szerény mosollyal.

- Ashley mesélte, hogy mi történt. Aggódtam ám érted! Ugye most már minden rendben, jobban vagy?

- Igen, köszönöm – bólintottam hálálkodva. Picit meglepett a kedvessége. – Veled mi a helyzet mióta nem… szóval mióta nem beszéltünk?

- Csak a szokásos, megvagyok – vont vállat. – Viszont annak nagyon örülök, hogy neked nem esett komolyabb bajod.

- Azt hittem már nem érdekel, hogy mi van velem – feleltem. Nem szemrehányóan, csak érdeklődve. Érdekelt, hogy most miért olyan kedves.

- Jaj, Kris – forgatta a szemeit. – Persze, hogy érdekel mi van veled. Talán már nem vagyunk úgy, mint régen, de attól még az érzéseim nem változtak.

Elvörösödve lehajtottam a fejem. Még élt bennem az emlék, hogy Tyler randira hívott én pedig hazudtam neki azért, hogy Robbal lehessek. Erre ő most mégis arra célozgat, hogy még mindig többet érez a barátságnál, én viszont nem tudtam neki ugyanezt mondani. Könnyű lenne, hiszen Tyler jóképű, vicces, okos és még kedves is. Csakhogy én halálosan szerelmes vagyok valaki másba.

- Tyler, én… - Felsóhajtottam. Nem tudtam, hogyan fejezhetném be a mondatot.

- Nyugi, Kris – nevetett fel Tyler. – Csak azt akartam mondani, hogy tényleg nagyon örülök, hogy jól vagy. Azért egy ölelés még belefér?

Mosolyogva bólintottam, mire ő közelebb lépett hozzám és körém fonta a karjait. Szigorúan barátian. Hosszabb ölelés volt egy átlagosnál, de nem bántam. Miután elköszöntünk, vidáman szökdécseltem vissza a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat mielőtt órára megyek. A terem felé tartva azonban belefutottam még valakibe. Ahogy megpillantottam mosolygós arcát, nekem is ezer wattos vigyor kúszott a fejemre és boldogan ugrottam a nyakába.

- Nagyon elemedben vagy ma cicám – nevetett. Mikor végre hajlandó voltam lefejteni szorító karjaimat a nyakáról, két keze közé vette az arcomat és egy vérpezsdítő csókkal köszöntött rendesen. Majd elfolytam szorosan tartó karjai közt, ahogy nyelve lassan bekúszott a számba és lassú, érzéki táncba keveredett az enyémmel. Percekig nem gondoltam semmi másra, csak átadtam magam a csodás érzésnek. – Megőrülök érted – suttogta rekedten a fülembe miután elváltunk, a szívem pedig rögtön vágtázni kezdett.

- Ez kölcsönös – feleltem mosolyogva. – Majd este folytatjuk.

- Azt remélem is – mondta a kedvenc féloldalas mosolyom társaságában, majd egy utolsó csók után mindketten órára mentünk. Nem vártam már semmi mást, csak az estét, hogy végre újra Robbal lehessek.

Mikor végre mindketten szabaddá váltunk a nap végén, letelepedtünk nálunk a kanapéra, rendeltünk valami kaját és épp arról dumáltunk, hogy csak egy nyugis hétfő estét szeretnénk. Mintha csak ezt meghallotta volna, hirtelen berobbant az ajtón Ash.

- Készüljetek! – kiáltott fel fülig érő vigyorral. – Negyed órátok van.

- Pontosan mire is? – kérdezte Rob. Ashley úgy nézett rá, mintha valami eltűrhetetlen káromkodást vágott volna a fejéhez.

- Mi az, hogy mire is? Elmegyünk a bárba, jön az egész banda. És nincsenek kifogások! Megünnepeljük, hogy újra itt vagytok és Kristen a lehető legjobban van.

- Ez nagyon édes, Ash, de igazán…

- Fogd be! – szakította félbe Ashley a tiltakozásom szánalmas próbálkozását. – Jöttök és kész, mert csak egyszer élünk és használjuk ki!

Robra néztem, aki egy fájdalmas fintor kíséretében rábólintott a dologra. Ash nekiállt tapsikolni, aztán berángatott ruhát válogatni és megparancsolta Robnak, hogy várjon ott, ahol van. Drága barátnőm hozzám vágott egy miniszoknyát és egy szexi felsőt. Hiába magyaráztam neki, hogy lassan tél van, csak legyintett, arra hivatkozva, hogy úgyis kocsival megyünk. Ja, csak hibernálódok mire kisétálunk…

Mikor kiléptünk a szobából, Rob végigjáratta rajtam a tekintetét és szó szerint szájtátva bámult. Mikor észbe kapott, megköszörülte a torkát és a szemembe nézett. Ash erősen próbálta nem elnevetni magát. Rob a derekamnál fogva magához húzott és a fülembe suttogott, hogy csak én halljam.

- Nagyon megnehezíted a dolgom – morogta vágytól fűtött hangon, mire gonoszan felkacagtam és egy csókot nyomtam puha ajkaira. Kimentünk, hogy találkozzunk a többiekkel, akik éppen hevesen magyaráztak egymásnak valamit. Közelebb érve az is kiderült, hogy mit.

- Ugyan nyuszi, majd én, te szórakozz csak… - gügyögött Tom Liznek, miközben szorosan magához ölelte.

- Szó sem lehet róla, nekem tökéletesen jó így is, maci! – felelte Lizzy, majd elkezdték egymást csókolgatni. Fúj. És még én hittem, hogy nyálas típus vagyok. Majdnem visszajött az ebédem attól, hogy Lizzy komolyan egy kicseszett medvének becézgette Tomot.

- Eldöntitek még ma? – morogta közbe Kellan.

- Mi a fenéről beszélnek? – kérdezte Rob fintorogva.

- Arról, hogy ki vezessen – felelte Nikki a szemét forgatva. Nem értem miért nem felel meg egy átkozott taxi. Megelégeltem nyuszi és maci heves csókcsatáját, és inkább félbeszakítottam őket.

- Tudjátok mit? Majd én vezetek – jelentettem ki. Tom kompromisszumként felajánlotta, hogy ő vezet visszafelé, mivel úgy sem akarja leinni magát. Négyünk közül csak neki és Robnak volt itt a kocsija, de mivel ő elfelejtett tankolni, Rob türelmetlenül kiabált rá Tomra, hogy akkor az övével megyünk, csak induljunk már. A többiek Kellan kocsijával mentek.

Miután végre elrendeztük ezeket az életfontosságú dolgokat, mi indultunk el elsőként, Nikkiék pedig utánunk jöttek a másik autóval. A vége az lett, hogy Rob vezetett, ha már Tom lesz az, aki „feláldozza” magát és hazaszállít minket ma este. Mikor megérkeztünk, fellélegeztem, mivel ez a negyed óra is sok volt összezárva a hátul ülő szerelmes párocskával. Ahogy láttam, Rob is megkönnyebbült.

Voltunk már ebben a bárban néhányszor, már-már az új törzshelyünk lett. Hasonlított a kedvenc londoni szórakozóhelyünkhöz, csak ez kisebb volt és folyton részeg egyetemisták tivornyáztak bent. Kellan, Nikki és Ashley előbb bementek, mivel nekünk még szét kellett választani és berángatni Tomot és Lizzy-t. Ma nagyon elemükben voltak, talán jobb lett volna őket a suliban hagyni kettesben. Mire bementünk, a többiek már elfoglalták az egyik bokszot a sarokban.

- Mi tartott ennyi ideig? – méltatlankodott Nikki.

- Nem olyan könnyű ám becipelni őket, ha állandóan össze vannak cuppanva – bökött a fejével Rob a kedvenc párosunk felé. Szerencsére megpróbálták visszafogni magukat, mi pedig habozás nélkül megrendeltük az első italainkat.

Épp Ashley-vel beszélgettem, mikor megéreztem, hogy Rob először a combomat simogatja, majd lassan felkúszik a keze a szoknyám alá. Hitetlenkedve rápillantottam, mire ő csak ártatlanul vállat vont. Annyira édes volt, egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne rohanjam le egy csókkal máris. Még hallottam, ahogy Ash felkuncog, de utána minden figyelmem Robra összpontosult.

Ahogy üvöltött a zene és egyre többet ittam – mondhatni becsiccsentettem – a hangulatom az egekbe szökött. Ash elrángatott táncolni, én pedig nem figyeltem semmire, a testem ösztönösen tekergett a zenére. Néha megálltunk egy-egy pillanatra inni, de ezen kívül jóformán a világomat sem tudtam, ki tudja milyennek tűnhetett kívülről a ribis vonaglásom. Csak akkor érzékeltem a külvilágot, mikor valakinek hozzásimult a mellkasa a hátamhoz. Boldogan dörgölőztem még jobban hozzá, mire egyik keze csípőmről a hasamra kúszott. Szembefordultam vele és azonnal heves csókot követeltem.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – hajolt a fülemhez Rob. – Ahogy észrevettem, legszívesebben az összes barom leteperne itt helyben…

- Csak a te érintésedre reagálok így – feleltem kacér mosollyal, mire ő a fenekembe markolt és még közelebb húzott magához. Ajkai újra birtokba vették az enyémeket, így pedig már minden kerek volt számomra. Kezei még mindig a fenekemen voltak, az én ujjaim pedig befurakodtak a pólója alá és a mellkasát cirógatták. Csak annyit érzékeltem, hogy morog egyet aztán megragadja a kezem és kifelé húz a bárból… de nem bántam.

A kocsihoz érve először azt hittem, hogy most komolyan haza akar száguldani ittasan, de nem ez volt a terve. Kinyitotta a kocsiajtót, majd jelentőségteljesen rám nézett. Felkacagtam, ahogy összeállt a fejemben, hogy mit akar, és engedelmesen bemásztam a hátsó ülésre. Még el sem helyezkedtem rendesen mikor Rob már becsapta az ajtót és az ölébe rántott. Nyelve rögtön az enyémet kutatta, miközben forró csókot váltottunk. Elkezdtem mozgatni a csípőmet, és éreztem, hogy ő már nagyon is készen áll. Ő is ugyanezt tapasztalta, mikor keze ellentmondást nem tűrően a bugyimba kúszott. Hangosan felsóhajtott ahogy ujjai izgatni kezdtek, én pedig belenyögtem a nyaka csókolgatásába. Én sem tétlenkedtem közben, kezeimet a nadrágjához vezettem, bár a kigombolás elég bonyolult műveletnek bizonyult, mivel csípőm akaratlanul is az ujjai által diktált ritmusra ringatózott. Ahogy megragadtam már igencsak tettre kész vágyát és elkezdtem mozgatni a kezem, ő pár mozdulat után lefogta azt.

- Akarlak! Most! – mondta elfúlva, a szemembe nézve. Tetszett, hogy ezt váltom ki belőle, úgyhogy még kínozni akartam egy kicsit. Szadistán elmosolyodtam és megráztam a fejem. Leszálltam az öléből és amennyire tudtam, elé térdeltem. Csábosan mosolyogva megnyaltam az ajkaim, miközben egyenesen a szemébe néztem. – Óh, Kristen… - nyögött fel szenvedő arccal mikor rájött, hogy mi következik, majd megmarkolta az ülést maga mögött. Nem tétováztam, ajkaim rögtön rátaláltak férfiasságára. Imádtam mély nyögéseit hallgatni közben, az egóm szinte a kétszeresére nőtt. A kezemet és nyelvemet egyaránt bevetettem az ő élvezete érdekében. Úgy tűnik elértem a célomat, Rob ugyanis alig bírta visszafogni magát. Már csak arra eszméltem, hogy újra felhúz az ölébe, és mivel már én is türelmetlen voltam, habozás nélkül magamba vezettem.

Nem húztam tovább az agyát, hiszen mindketten ugyanarra vágytunk. Gyors mozdulatokkal igyekeztem magunkat gyönyörhöz juttatni, majd Rob is besegített, mikor a fenekemnél fogva mozgatott magán. Néha csókokkal próbáltuk elfojtani élvezetünk hangjait, de legtöbbször nem bírtunk magunkkal és már az sem érdekelt, hogy valaki meghallhatja odakint. Rob egyik kezét bevezette a felsőm alá, majd elérve a melleimet, finoman masszírozni kezdte őket. Ezzel még közelebb repített a csúcshoz és egyre nehezebben kontrolláltam magam, miközben vadul téptük egymás ajkát. Nem túlzok ha azt mondom, hogy ez volt az eddigi leggyorsabb és talán legvadabb szeretkezésünk. A ránk lesújtó gyönyör után levegőért kapkodva próbáltunk lenyugodni egymás karjaiban.

Miután nagyjából visszarendeztük magunkat, pár perc múlva visszamentünk a bárba. A többiek felhőtlenül szórakoztak a táncparketten, kivéve Lizzy-t és Tomot, akik inkább egymás társaságát élvezték a bokszban. Viszont arra felkapták a fejüket, mikor beültünk mi is.

- És még mi nem bírunk magunkkal, mi? – csóválta a fejét Tom vigyorogva. De ezúttal nem érdekelt. Összemosolyogtunk Robbal, majd magához húzva homlokon csókolt.

(Rob)

Másnap délután még mindig a tegnap éjszakát próbáltuk kiheverni, Tommal el is lógtunk pár órát. Viszont nem bántam meg, hogy a tervezett nyugis hétfő este helyett inkább szétcsaptuk magunkat, Kris tett róla, hogy jól érezzem magam. És már alig vártam, hogy ma este viszontlássam.

Mivel nagyjából egész nap az ágyban fetrengve próbáltam kiheverni az éjszakát, délután kimerészkedtem a szobámból. Ott találtam Tomot a kanapén ücsörögve sört inni.

- Most viccelsz? Alkohol… ezek után?

- Ó, én józan maradtam, nem emlékszel? – vigyorgott rám. – Persze nem csodálom, ha kiesett egy-két dolog. Ja és mellesleg kilométerekről kiszagolom, ha két ember szexelni volt, úgyhogy lebuktatok.

- Nekem elhiheted, hogy megérte a lebukást – feleltem szintén fülig érő vigyorral, mire Tom elröhögte magát. A következő pillanatban valami neszezést hallottunk az ajtó felől, de mielőtt felállhattunk volna, hogy kinyissuk, valaki becsúsztatott egy papírlapot az ajtó alatt. Tommal furcsálkodva egymásra néztünk.

Odamentem az ajtóhoz, de már senki nem volt előtte. Lehajoltam a papírdarabért, miközben Tom is odajött, hogy megvizsgálja mi áll rajta. Mindössze pár szót írt rá valaki kézzel – jellegtelen, nyomtatott nagybetűkkel. Mindkettőnknek elkerekedett a szeme. Egyértelmű, hogy nekem szólt az üzenet. Ledöbbenve bámultam azt a pár szót:

„A helyedben aggódnék, hogy a barátnőd megcsal.”

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Hát képzelhetitek, hogy mennyi kedvet adott az íráshoz, hogy ennyire értékelitek amit csinálok... :D De ahogy mindig mondom, ez van. :) A lényeg az, hogy úgy döntöttem én sem teperek annyira, fárasztó ez a hét és a szülinapomat sem kívánom írással tölteni. Eddig azon voltam gőzerővel, hogy időben kész legyen a fejezet, de jelenleg nem látom értelmét. Jövő héten lesz új rész, ha befejezem.
Abellana

Boldog szülinapot, Kristen! :)

39. fejezet

 
Nagy-nagy bocsánatkéréssel tartozom a késői friss miatt, megint úgy jártam, hogy csak tegnap tudtam elkezdeni, ma viszont késő estig le voltam foglalva, ezért időm sem volt befejezni. Az utolsó oldalt még most próbáltam összeszenvedni, de végül feladtam, szóval a rövidke kis fejezetért is bocsánat. Ráadásul a nyálfaktor borzalmasan nagy lett, de azt talán kibírjátok. :D Köszönöm szépen a véleményeket, habár örülnék ha többen is kifejtenék, de ez van... :) Ígérem, ezért a részért még valamikor kárpótolni foglak benneteket :D
Abellana

(Rob)

Ahogy teltek a napok, Kristen szerencsére egyre jobban lett. Legszívesebben már másnap visszament volna az egyetemre, de erről persze szó sem lehetett. Mindenképp rendbe kell jönnie teljesen, mielőtt visszamegyünk. Az pedig holtbiztos, hogy többet nem fogom egyedül elengedni, bele is halnék az aggodalomba. Szombaton persze már nem bírta tovább, egyfolytában azt bizonygatta, hogy beleőrül a bezártságba. Ezért felajánlottam, hogy menjünk át hozzánk, hogy legalább ott legyen bezárva…

Anyu rögtön letámadta őt, vagy ezerszer elmondta, hogy mennyire boldog és megkönnyebbült, Kristen pedig nem győzte pironkodva fogadni anyám szavait és állandó ölelésrohamait. Vic – aki még a nyár végén a belvárosba költözött, és régóta nem beszélt már Kristennel – hazajött a hétvégére, és szintén kisajátította őt előlem egész délután. Önző voltam és csakis magamnak akartam. Hiába, már az óvodában sem osztozkodtam… a barátnőmön meg pláne nem fogok.

Mikor este végre egyedül maradtam vele a szobámban, Kristen rögtön letámadott egy vérpezsdítő csókkal. Az utóbbi napokban sokszor csinálta ezt, ami eléggé megnehezítette számomra, hogy ne rohanjam le.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – mosolyodtam el, mikor ajkai eltávolodtak tőlem, de karjaival még mindig szorosan ölelt.

- Annak, hogy ezen a héten végig mellettem voltál pedig hagyhattad volna az egészet a picsába. Te voltál az egyetlen, aki megakadályozott attól, hogy kikészüljek.

- Jaj, Kris… ezt már megbeszéltük. Azért voltam veled, mert így akartam és kész – feleltem az igazságnak megfelelően.

- Pedig én teljesen megértettem volna, ha… - kezdte volna Kristen, de egyik ujjam az ajkaira tettem, félbeszakítva a mondanivalóját.

- Inkább azt mondd meg, hogy biztosan elég jól vagy-e ahhoz, hogy hétfőn visszamenjünk! Végül is tényleg a csodával határos, hogy semmi bajod nem lett.

- Abszolút tökéletesen vagyok, semmi bajom – emelte fel a hangját Kristen, mintha csak a büszkeségét sértettem volna meg. – Sőt, akár már tegnap is visszamehettem volna, sosem voltam még ilyen jól, képzeld!

- Na persze – forgattam a szemeimet. – Reménytelenül makacs vagy, mint mindig.

- Bagoly mondja – nyújtotta ki rám a nyelvét, én pedig nem tudtam nem elvigyorodni. Imádtam, amikor ilyen kis harcias. Nem bírtam ki, hogy ne követeljek egy csókot tőle azonnal. Erre persze már ő is felengedett, és már esze ágában sem volt ellenkezni velem bármiben is. Egyik keze a tarkómat simogatta és még közelebb húzott magához, miközben nyelveink érzékien egymásra találtak. Ujjaim végigsimították a gerince vonalát, mire éreztem, hogy libabőrös lesz. Egész héten még idáig sem mertem elmenni, mert féltem, hogy előbb-utóbb átlépném a határokat, amelyeket én állítottam fel. Épp ezért most elragadott az érzelmek és érintések sokasága, olyannyira, hogy észre sem vettem, mikor Kris ujjai az ingem legfelső gombjához kúsztak…

- Tudod, hogy nem szabad – mondtam eltávolodva tőle, és lefogtam a csuklóját is.

- Kicsit túlságosan is elővigyázatos vagy – nézett dacosan a szemembe. – Remekül vagyok. Az egyetlen bajom az, hogy lassan a közeledbe sem mehetek. Attól még, hogy volt egy balesetem, nem lettem egy roncs vagy ilyesmi!

- Kristen… - mormoltam halkan a nevét, miközben egyik kezem finoman megsimogatta az arcát. – Jól tudhatnád, hogy erről szó sincs. Mindössze csak annyi, hogy a listám legtetején most az áll, hogy te rendben legyél.

- Nagyon is rendben vagyok! – emelte fel a hangját megint. – Mióta felébredtem, mindenki csak dédelget mint egy kisgyereket, mert pár óráig azt hitték, hogy meghalhatok, persze ezt senki sem mondja ki! – Összerándultam a szavaitól. Attól, hogy kimondta azt, amire mind gondoltunk. – Kérlek! Csak egy kicsit hadd érezzem én is, hogy tényleg élek.

Esdeklő tekintetétől egyszerűen lehetetlen volt nem meggyengülni. Közelebb léptem hozzá és először csak egy leheletfinom csókot nyomtam ajkaira. Éreztem, hogy ettől újra megenyhül és teste még szorosabban simul hozzám. Egyik keze felkúszott a hátamon, hogy aztán újra megállapodjon a tarkómon. Tudta, hogy imádom mikor ezt csinálja. Lassan elkezdtünk az ágy felé hátrálni. Kristen a szélére ült én pedig elé térdeltem. Ajkaim lefelé haladtak és finoman szívogatták a nyakának selymes bőrét, miközben mindkét tenyerem a combjaira simult. Mikor azonban elértem pántos felsőjének az aljához és lassan feljebb gyűrtem, Kristen megfogta a kezem és zihálva távolodott el tőlem.

- A hegem… - suttogta, kerülve a tekintetem. Tudtam, hogy a baleset miatt maradt egy heg az oldalán, de eddig gondosan takarta előlem.

- Kris, nézz rám! – kértem. Apró habozás után rám emelte szomorú tekintetét. – Engem nem érdekel semmiféle heg. Ugyanolyan gyönyörű vagy, mint mindig – bizonygattam, miközben kezem ellentmondást nem tűrően egyre feljebb csúsztattam az útban álló ruhadarabot, míg végül le nem húztam róla. Vágyakozóan felsóhajtottam, amint megpillantottam. Tényleg gyönyörű volt. Ajkaim végighúztam lapos hasán, majd az oldalán, ahol az alig látszódó hege volt, végül pedig kikötöttem az általam annyira imádott – és ezúttal szerencsére fedetlen – kebleinél. Továbbhaladva megérkeztem kívánatos ajkaihoz, de csókunk közben éreztem valami nedvességet az arcán. Egyik ujjammal letöröltem a kósza könnycseppet és a szemébe néztem.

- Nincs miért szégyenkezned előttem – mormoltam. – Ismerem minden egyes porcikádat és rezdülésedet, és csak hogy tudd, odavagyok értük.

Ajkaim rögtön újabb csókba csábították az övéit, és ezúttal sokkal lelkesebben viszonozta. Csókunk megszakítása nélkül a karjaimba emeltem Kristent, hogy aztán végigfektessem az ágyon, majd én is fölé gördültem. Most eszembe sem jutott megállítani, mikor kezei leügyeskedték rólam az inget. Én lejjebb haladtam ajkaimmal, és lassan kihámoztam őt a nadrágjából, miközben végigcsókolgattam szexi lábait. Mikor már csak egyetlen ruhadarab választotta el tőlem, lassan végighúztam ajkaimat a belsőcombján, és meghallottam vágyakozó sóhajait.

Úgy éreztem, mintha már évek óta nem hallottam volna őt így. Pedig pontosan egy hete volt. A legutolsó ruhadarabot ami előlem takarta, számomra is kínzóan lassan húztam le róla. Ezután viszont nem óvatoskodtam tovább, ajkaimmal és nyelvemmel rögtön a lényegre tértem. Kristen csípője megvonaglott alattam én pedig élvezettel hallgattam a hangokat, amelyeket én hoztam ki belőle. Az volt a legfőbb célom, hogy minél nagyobb gyönyörhöz juttassam, és minden jel szerint jó úton jártam, de mi tagadás, én is nagyon élveztem a neki való örömszerzést. Az volt számára az utolsó csepp, mikor ujjaim is becsatlakoztak, és egy nem éppen halk nyögés kíséretében elérte a legfelsőbb pontot. Még szerencse, hogy a szüleim szobája lent volt és jó messze az enyémtől.

Letörölhetetlen, fülig érő mosollyal az arcomon felkúsztam hozzá, mire ő szenvedélyes csókkal köszönte meg az előbbieket. Kezei máris a nadrágomat bontogatták, én pedig örömmel besegítettem neki. Kezeim újra és újra bejárták testének minden apró részletét, nem akartam őt siettetni. Mégis ő volt az, aki nem bírta tovább. Egyik tenyerét az arcomra simította, és jelentőségteljesen a szemembe nézett.

- Kérlek… Rob… - suttogta szinte hangtalanul. Még mindig a szemébe néztem, miközben teljesítettem a vágyát és egy határozott mozdulattal elmerültem benne. Egyszerre nyögtünk fel és most jöttem csak rá, hogy mennyire megőrjített a hiánya. Érezni azt, ahogy a testünk egy ritmusra mozdul és érezni a másik legapróbb rezdüléseit is… leírhatatlan.

Csodálattal figyeltem Kristen arcán az élvezet megnyilvánulásait, egyszerűen nem értettem, hogy hogyan lehet ez a lány az enyém. Ebben a pillanatban mindennél szebb volt. Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, tekintetét az enyémbe fúrta.

- Szeretlek – nyögte halkan, majd újabb csókért hajolt felém.

- Én is szeretlek – feleltem, miközben újból végigsimítottam testén és még gyorsabb tempóra váltottam. Kris nem is bírta tovább sokáig, hamarosan a fejét hátravetve nyögött fel a gyönyör legfelsőbb pontján, pár mozdulat után pedig én is követtem. Hihetetlen nyugodtság szállt meg, mintha minden újból a helyére került volna. Egy hét óta először, ezen az éjszakán remekül aludtam.

(Kristen)

Ahogy reggel megpillantottam a mellettem békésen szuszogó Robot, eszembe jutottak az éjszaka emlékei. Mióta hazajöttem a kórházból, kétség kívül végig azon fáradozott, hogy tényleg mindenem meglegyen. De mégis, a fizikai közelsége mindennél jobban hiányzott, különösen mivel nagyon figyelt arra, hogy ne lépjen át semmilyen határt. Pedig én pontosan ezt akartam elérni, és tegnap végre sikerült is.

Nem bírtam ki, hogy ne férkőzzek hozzá még közelebb, és apró puszikkal borítottam be a vállát és a mellkasát. – Micsoda ébresztő – mormolta álmosan.

- Nagyon is megérdemled – mosolyodtam el. Hirtelen kinyitotta a szemét és pillantása az enyémbe fúródott. El tudtam volna olvadni tőle.

- Biztos vagy te ebben? – kérdezte felvont szemöldökkel. Istenem, annyira lehetetlenül szexi volt… ráadásul a hangja újabb és újabb szenvedélyes pillanatokat idézett fel bennem az éjszakáról, ami csak még jobban beindított.

- Teljes mértékben – feleltem egy kacérnak szánt mosollyal, majd egy jóreggelt-csókért hajoltam felé, amit örömmel viszonzott is. Határozottan fantasztikus kezdése volt ez a napnak.

A felöltözés művelete elég hosszúra sikeredett, mivel kicsit nehezen váltunk el egymástól, de végül sikerült olyan állapotba hozni magunkat, hogy már emberek közé ismehettünk. Mivel Rob tudta, hogy mennyire kikészített a bezártság és a túlzott óvatosság egész héten, ezért bementünk a városba. Arra a napra emlékeztetett, mikor elkezdtünk „hivatalosan” is járni. Az azt megelőző napon vallotta be, hogy velem szeretne lenni. Azt hittem, mostanra már meg fogom szokni a közelségét, de még mindig remegni kezdtek a végtagjaim, mikor egészen közel húzott magához.

Megint ugyanabba a parkba vitt, mint akkor, de ezúttal sokkal boldogabbak és felszabadultabbak voltunk mindketten. Szinte villámgyorsan elrepült a vasárnap, én pedig nem is lehettem volna vidámabb, mikor este végre visszamentünk a többiek közé. Hiányoztak már a barátaim és hiányzott az ottani életem.

Egyszerűen csakis egy dologra tudtam gondolni: arra, hogy valahogy most minden tökéletesnek tűnik. Talán túlságosan is tökéletesnek…