39. fejezet

 
Nagy-nagy bocsánatkéréssel tartozom a késői friss miatt, megint úgy jártam, hogy csak tegnap tudtam elkezdeni, ma viszont késő estig le voltam foglalva, ezért időm sem volt befejezni. Az utolsó oldalt még most próbáltam összeszenvedni, de végül feladtam, szóval a rövidke kis fejezetért is bocsánat. Ráadásul a nyálfaktor borzalmasan nagy lett, de azt talán kibírjátok. :D Köszönöm szépen a véleményeket, habár örülnék ha többen is kifejtenék, de ez van... :) Ígérem, ezért a részért még valamikor kárpótolni foglak benneteket :D
Abellana

(Rob)

Ahogy teltek a napok, Kristen szerencsére egyre jobban lett. Legszívesebben már másnap visszament volna az egyetemre, de erről persze szó sem lehetett. Mindenképp rendbe kell jönnie teljesen, mielőtt visszamegyünk. Az pedig holtbiztos, hogy többet nem fogom egyedül elengedni, bele is halnék az aggodalomba. Szombaton persze már nem bírta tovább, egyfolytában azt bizonygatta, hogy beleőrül a bezártságba. Ezért felajánlottam, hogy menjünk át hozzánk, hogy legalább ott legyen bezárva…

Anyu rögtön letámadta őt, vagy ezerszer elmondta, hogy mennyire boldog és megkönnyebbült, Kristen pedig nem győzte pironkodva fogadni anyám szavait és állandó ölelésrohamait. Vic – aki még a nyár végén a belvárosba költözött, és régóta nem beszélt már Kristennel – hazajött a hétvégére, és szintén kisajátította őt előlem egész délután. Önző voltam és csakis magamnak akartam. Hiába, már az óvodában sem osztozkodtam… a barátnőmön meg pláne nem fogok.

Mikor este végre egyedül maradtam vele a szobámban, Kristen rögtön letámadott egy vérpezsdítő csókkal. Az utóbbi napokban sokszor csinálta ezt, ami eléggé megnehezítette számomra, hogy ne rohanjam le.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – mosolyodtam el, mikor ajkai eltávolodtak tőlem, de karjaival még mindig szorosan ölelt.

- Annak, hogy ezen a héten végig mellettem voltál pedig hagyhattad volna az egészet a picsába. Te voltál az egyetlen, aki megakadályozott attól, hogy kikészüljek.

- Jaj, Kris… ezt már megbeszéltük. Azért voltam veled, mert így akartam és kész – feleltem az igazságnak megfelelően.

- Pedig én teljesen megértettem volna, ha… - kezdte volna Kristen, de egyik ujjam az ajkaira tettem, félbeszakítva a mondanivalóját.

- Inkább azt mondd meg, hogy biztosan elég jól vagy-e ahhoz, hogy hétfőn visszamenjünk! Végül is tényleg a csodával határos, hogy semmi bajod nem lett.

- Abszolút tökéletesen vagyok, semmi bajom – emelte fel a hangját Kristen, mintha csak a büszkeségét sértettem volna meg. – Sőt, akár már tegnap is visszamehettem volna, sosem voltam még ilyen jól, képzeld!

- Na persze – forgattam a szemeimet. – Reménytelenül makacs vagy, mint mindig.

- Bagoly mondja – nyújtotta ki rám a nyelvét, én pedig nem tudtam nem elvigyorodni. Imádtam, amikor ilyen kis harcias. Nem bírtam ki, hogy ne követeljek egy csókot tőle azonnal. Erre persze már ő is felengedett, és már esze ágában sem volt ellenkezni velem bármiben is. Egyik keze a tarkómat simogatta és még közelebb húzott magához, miközben nyelveink érzékien egymásra találtak. Ujjaim végigsimították a gerince vonalát, mire éreztem, hogy libabőrös lesz. Egész héten még idáig sem mertem elmenni, mert féltem, hogy előbb-utóbb átlépném a határokat, amelyeket én állítottam fel. Épp ezért most elragadott az érzelmek és érintések sokasága, olyannyira, hogy észre sem vettem, mikor Kris ujjai az ingem legfelső gombjához kúsztak…

- Tudod, hogy nem szabad – mondtam eltávolodva tőle, és lefogtam a csuklóját is.

- Kicsit túlságosan is elővigyázatos vagy – nézett dacosan a szemembe. – Remekül vagyok. Az egyetlen bajom az, hogy lassan a közeledbe sem mehetek. Attól még, hogy volt egy balesetem, nem lettem egy roncs vagy ilyesmi!

- Kristen… - mormoltam halkan a nevét, miközben egyik kezem finoman megsimogatta az arcát. – Jól tudhatnád, hogy erről szó sincs. Mindössze csak annyi, hogy a listám legtetején most az áll, hogy te rendben legyél.

- Nagyon is rendben vagyok! – emelte fel a hangját megint. – Mióta felébredtem, mindenki csak dédelget mint egy kisgyereket, mert pár óráig azt hitték, hogy meghalhatok, persze ezt senki sem mondja ki! – Összerándultam a szavaitól. Attól, hogy kimondta azt, amire mind gondoltunk. – Kérlek! Csak egy kicsit hadd érezzem én is, hogy tényleg élek.

Esdeklő tekintetétől egyszerűen lehetetlen volt nem meggyengülni. Közelebb léptem hozzá és először csak egy leheletfinom csókot nyomtam ajkaira. Éreztem, hogy ettől újra megenyhül és teste még szorosabban simul hozzám. Egyik keze felkúszott a hátamon, hogy aztán újra megállapodjon a tarkómon. Tudta, hogy imádom mikor ezt csinálja. Lassan elkezdtünk az ágy felé hátrálni. Kristen a szélére ült én pedig elé térdeltem. Ajkaim lefelé haladtak és finoman szívogatták a nyakának selymes bőrét, miközben mindkét tenyerem a combjaira simult. Mikor azonban elértem pántos felsőjének az aljához és lassan feljebb gyűrtem, Kristen megfogta a kezem és zihálva távolodott el tőlem.

- A hegem… - suttogta, kerülve a tekintetem. Tudtam, hogy a baleset miatt maradt egy heg az oldalán, de eddig gondosan takarta előlem.

- Kris, nézz rám! – kértem. Apró habozás után rám emelte szomorú tekintetét. – Engem nem érdekel semmiféle heg. Ugyanolyan gyönyörű vagy, mint mindig – bizonygattam, miközben kezem ellentmondást nem tűrően egyre feljebb csúsztattam az útban álló ruhadarabot, míg végül le nem húztam róla. Vágyakozóan felsóhajtottam, amint megpillantottam. Tényleg gyönyörű volt. Ajkaim végighúztam lapos hasán, majd az oldalán, ahol az alig látszódó hege volt, végül pedig kikötöttem az általam annyira imádott – és ezúttal szerencsére fedetlen – kebleinél. Továbbhaladva megérkeztem kívánatos ajkaihoz, de csókunk közben éreztem valami nedvességet az arcán. Egyik ujjammal letöröltem a kósza könnycseppet és a szemébe néztem.

- Nincs miért szégyenkezned előttem – mormoltam. – Ismerem minden egyes porcikádat és rezdülésedet, és csak hogy tudd, odavagyok értük.

Ajkaim rögtön újabb csókba csábították az övéit, és ezúttal sokkal lelkesebben viszonozta. Csókunk megszakítása nélkül a karjaimba emeltem Kristent, hogy aztán végigfektessem az ágyon, majd én is fölé gördültem. Most eszembe sem jutott megállítani, mikor kezei leügyeskedték rólam az inget. Én lejjebb haladtam ajkaimmal, és lassan kihámoztam őt a nadrágjából, miközben végigcsókolgattam szexi lábait. Mikor már csak egyetlen ruhadarab választotta el tőlem, lassan végighúztam ajkaimat a belsőcombján, és meghallottam vágyakozó sóhajait.

Úgy éreztem, mintha már évek óta nem hallottam volna őt így. Pedig pontosan egy hete volt. A legutolsó ruhadarabot ami előlem takarta, számomra is kínzóan lassan húztam le róla. Ezután viszont nem óvatoskodtam tovább, ajkaimmal és nyelvemmel rögtön a lényegre tértem. Kristen csípője megvonaglott alattam én pedig élvezettel hallgattam a hangokat, amelyeket én hoztam ki belőle. Az volt a legfőbb célom, hogy minél nagyobb gyönyörhöz juttassam, és minden jel szerint jó úton jártam, de mi tagadás, én is nagyon élveztem a neki való örömszerzést. Az volt számára az utolsó csepp, mikor ujjaim is becsatlakoztak, és egy nem éppen halk nyögés kíséretében elérte a legfelsőbb pontot. Még szerencse, hogy a szüleim szobája lent volt és jó messze az enyémtől.

Letörölhetetlen, fülig érő mosollyal az arcomon felkúsztam hozzá, mire ő szenvedélyes csókkal köszönte meg az előbbieket. Kezei máris a nadrágomat bontogatták, én pedig örömmel besegítettem neki. Kezeim újra és újra bejárták testének minden apró részletét, nem akartam őt siettetni. Mégis ő volt az, aki nem bírta tovább. Egyik tenyerét az arcomra simította, és jelentőségteljesen a szemembe nézett.

- Kérlek… Rob… - suttogta szinte hangtalanul. Még mindig a szemébe néztem, miközben teljesítettem a vágyát és egy határozott mozdulattal elmerültem benne. Egyszerre nyögtünk fel és most jöttem csak rá, hogy mennyire megőrjített a hiánya. Érezni azt, ahogy a testünk egy ritmusra mozdul és érezni a másik legapróbb rezdüléseit is… leírhatatlan.

Csodálattal figyeltem Kristen arcán az élvezet megnyilvánulásait, egyszerűen nem értettem, hogy hogyan lehet ez a lány az enyém. Ebben a pillanatban mindennél szebb volt. Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, tekintetét az enyémbe fúrta.

- Szeretlek – nyögte halkan, majd újabb csókért hajolt felém.

- Én is szeretlek – feleltem, miközben újból végigsimítottam testén és még gyorsabb tempóra váltottam. Kris nem is bírta tovább sokáig, hamarosan a fejét hátravetve nyögött fel a gyönyör legfelsőbb pontján, pár mozdulat után pedig én is követtem. Hihetetlen nyugodtság szállt meg, mintha minden újból a helyére került volna. Egy hét óta először, ezen az éjszakán remekül aludtam.

(Kristen)

Ahogy reggel megpillantottam a mellettem békésen szuszogó Robot, eszembe jutottak az éjszaka emlékei. Mióta hazajöttem a kórházból, kétség kívül végig azon fáradozott, hogy tényleg mindenem meglegyen. De mégis, a fizikai közelsége mindennél jobban hiányzott, különösen mivel nagyon figyelt arra, hogy ne lépjen át semmilyen határt. Pedig én pontosan ezt akartam elérni, és tegnap végre sikerült is.

Nem bírtam ki, hogy ne férkőzzek hozzá még közelebb, és apró puszikkal borítottam be a vállát és a mellkasát. – Micsoda ébresztő – mormolta álmosan.

- Nagyon is megérdemled – mosolyodtam el. Hirtelen kinyitotta a szemét és pillantása az enyémbe fúródott. El tudtam volna olvadni tőle.

- Biztos vagy te ebben? – kérdezte felvont szemöldökkel. Istenem, annyira lehetetlenül szexi volt… ráadásul a hangja újabb és újabb szenvedélyes pillanatokat idézett fel bennem az éjszakáról, ami csak még jobban beindított.

- Teljes mértékben – feleltem egy kacérnak szánt mosollyal, majd egy jóreggelt-csókért hajoltam felé, amit örömmel viszonzott is. Határozottan fantasztikus kezdése volt ez a napnak.

A felöltözés művelete elég hosszúra sikeredett, mivel kicsit nehezen váltunk el egymástól, de végül sikerült olyan állapotba hozni magunkat, hogy már emberek közé ismehettünk. Mivel Rob tudta, hogy mennyire kikészített a bezártság és a túlzott óvatosság egész héten, ezért bementünk a városba. Arra a napra emlékeztetett, mikor elkezdtünk „hivatalosan” is járni. Az azt megelőző napon vallotta be, hogy velem szeretne lenni. Azt hittem, mostanra már meg fogom szokni a közelségét, de még mindig remegni kezdtek a végtagjaim, mikor egészen közel húzott magához.

Megint ugyanabba a parkba vitt, mint akkor, de ezúttal sokkal boldogabbak és felszabadultabbak voltunk mindketten. Szinte villámgyorsan elrepült a vasárnap, én pedig nem is lehettem volna vidámabb, mikor este végre visszamentünk a többiek közé. Hiányoztak már a barátaim és hiányzott az ottani életem.

Egyszerűen csakis egy dologra tudtam gondolni: arra, hogy valahogy most minden tökéletesnek tűnik. Talán túlságosan is tökéletesnek…