43. fejezet

Végre visszatértem, és már csak 2 rész van hátra. Ez kicsit rövidke fejezet lett, de ne utáljatok a vége miatt. :D Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket, jó volt olvasni őket. :)
Abellana

(Kristen)

Egész reggel azon tűnődtem, hogy most mihez kezdjek. Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a mobilom és azt a számot tárcsáztam, ami először eszembe jutott. Szóltam Ashnek, hogy üljünk le beszélgetni egy belvárosi kávézóban. Kicsit meglepődött, de valamit hallhatott a hangomban, mivel megmondta, hogy egy óra múlva találkozzunk.

Ahogy letettem a telefont, két ölelő kar fonódott a derekam köré hátulról. – Nagyon korán keltél – jegyezte meg. Megfordultam és elmosolyodtam.

- Csak nem igazán tudtam már aludni – vontam vállat. Végülis ez igaz volt, nem tudtam aludni, mivel épp a reggeli rosszullétem foglalkoztatott.

- Óh, pedig az a hír járja, hogy a vőlegényed eléggé kifárasztott éjszaka… - A szívem nagyot dobbant a vőlegény szóra.

- Én is hallottam ezt a pletykát. Van benne igazság – feleltem. Rob elmosolyodott, majd magához húzta az arcomat és szédítő csókkal ajándékozott meg. Boldogan merültem bele a mi kis saját buborékunkba, de kénytelen voltam elválni tőle. – Ami azt illeti, Ashley hívott az előbb… összekaptak Cameronnal vagy valami ilyesmit mondott. Szeretne találkozni, szóval beülünk valahova beszélgetni. Anyunak pedig megígértem, hogy délután átmegyek hozzá. Ugye nem bánod?

- Dehogy, nekünk még rengeteg időnk lesz – mosolyodott el boldogan.

- Ahogy mondod – helyeseltem, majd egy utolsó, apró csókért hajoltam felé. – Később találkozunk.

***

- Hogy micsoda!??? – hüledezett Ashley, mikor megosztottam vele a gyanúmat. A ma reggeli „megvilágosodásom” után muszáj volt elmondanom valakinek. – Kris, hiszen ez csodás!

- Jaj, nem is tudom – nyögtem fel kétségbeesetten. – Rob még csak most kérte meg a kezem, gondolom nem számít arra, hogy rögtön jön a baba is…

- Ugyan már, szerintem kiugrana a bőréből! Egyébként meg, már az eljegyzés is elég komoly dolog.

- De egy gyerek teljesen más dolog, egy gyerek nem játék – fakadtam ki idegesen. – Kétlem, hogy ő ezt akarná. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy a szüleink mit fognak hozzá szólni.

- Érett, jegyben járó felnőttek vagytok, nem? Senkinek sem lehet egy rossz szava rátok! Különben is, ez nem olyan, mintha még tizenévesek lennétek. Nálatok fiatalabb emberek is vállaltak már gyereket – érvelt Ashley.

- Nem is tudom – ismételtem sóhajtva. – Eléggé váratlan ez az egész.

- Muszáj megbeszélned Robbal – tanácsolta Ash. – Hidd el, szerintem sokkal jobban reagálna, mint azt gondolod.

- Egyáltalán azt sem tudom, hogy a francba történt… - temettem az arcom a kezembe.

- Hát tudod, mikor két felnőtt szereti egymást, összebújnak, és…

- Jajj, fogd már be – szakítottam félbe Ashley magyarázatát, mire ő felnevetett.

- A fogamzásgátló sem száz százalékig biztos – vont vállat. – Kris, ti vagytok a legszerelmesebb pár akit valaha láttam, tudom, hogy nagyon fogjátok szeretni ezt a babát. És arról sincs szó, hogy anyagi gondjaitok lennétek.

- Ez meg mit akar jelenteni? – néztem fel Ashre.

- Lásd be, a vőlegényedet meg a családját kissé felveti a pénz – magyarázta olyan hangsúllyal, mintha csak azt mondta volna: gratulálok, ezt jól kifogtad, egy pénzes pasi!

- Tudod jól, hogy nekem ez sosem számított – mondtam. – És nem is emiatt aggódom. Hanem, hogy esetleg nem fog örülni neki. Hogy majd azt gondolja, hogy csak tönkretettük az életünket ezzel.

- Nyugi, Kris, mert a végén még mindenféléket beképzelsz magadnak. Tudod, hogy Rob nem ilyen! Először is ki kell deríteni, hogy biztosan terhes vagy-e.

Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. – Igazad van – feleltem. – Még ma elmondom Robnak, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.

- Ez a beszéd – mosolyodott el Ash bátorítóan. Ennek ellenére mégis görcsbe rándult a gyomrom a gondolattól, hogy vajon mit fog szólni Rob…

Egy órával később már anyám háza felé tartottam, mivel tegnap délután megígértem neki, hogy benézek. Igazából annyira le voltak foglalva a gondolataim tegnap óta, hogy eszembe se jutott, hogy az eljegyzés miatt titkolóztak Claire-rel. Ezek szerint csak ők meg Lizzyék tudták előre. Szinte már lehetetlenül boldog voltam tegnap este, de most itt volt a baba-kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

Mikor leparkoltam a régi otthonom előtt, anyu fülig érő vigyorral szaladt ki elém, tárt karokkal. – Jaj, kislányom, annyira boldog vagyok! – visította, miközben alaposan megszorongatott. – Claire elmesélte reggel, hogy minden rendben ment és természetesen igen-t mondtál. Mondd, mikor lesz a nagy nap!

- Jajj anya, erről még nem beszéltünk, hiszen Rob még csak tegnap kérte meg a kezem. De hidd el, te leszel az első aki megtudja – mosolyogtam rá.

- Akkor jó – lelkendezett anyám, miközben leültetett a nappaliban és a kezembe nyomott egy csésze teát, majd helyet foglalt velem szemben. – Istenkém, alig várom már az esküvőt, na meg persze az unokákat! – csapta össze a tenyerét.

Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, ami kicsit megzavarta a rendszert és visszaköptem a teát. Elkezdtem köhögni, mire anyám meglepődve méregetett. – Drágám, minden rendben? – kérdezte aggódva.

- Hát persze – köhögtem ki a választ. Anyám nem is sejti, hogy milyen közel lehet az az óhajtott unoka… Ezután szerencsére nem érintettük a kényes témát, és szépen elfecsegtünk mindenféléről. Szó szerint mindenféléről, ugyanis halogatni akartam a hazatérés pillanatát. De nem csinálhattam ezt a végtelenségig, így hát még sötétedés előtt erőt vettem magamon, hosszassan elbúcsúzukodtam anyámtól, majd elindultam.

Az úton próbáltam elterelni a figyelmem arról, amit mondani fogok majd Robnak, de egyfolytában azon kaptam magam,hogy azon gondolkodom miként tálaljam neki.  De hiszen ez még nem is biztos, nyugi, Kris… lehet, hogy nincs is semmilyen baba. Csak úgy tök véletlenül, ok nélkül a terhesség jegyeit produkálom.

Mikor beléptem a lakásba, Rob arcán rögtön boldog mosoly terült szét, majd elém állt és egy csókkal köszöntött. – Azt hittem anyukád már az éjszakára is fogva tart – jegyezte meg.

- Hát… elbeszéltük az időt – feleltem halkan.

- Valami baj van, Kris? – kérdezte aggodalmasan, majd két tenyere közé vette az arcomat. – Olyan sápadt vagy. Reggel sem voltál túl jó formában.

- Én csak… na jó, figyelj. El kell mondanom valamit és nem biztos, hogy örülni fogsz neki. – Rob összezavarodott arckifejezése láttán folytattam. – Az a helyzet, hogy mostanában néha elég rosszul vagyok és vannak más gondok is, a lényeg, hogy… valószínűleg terhes vagyok.

Rob csak ledöbbenve bámult engem, nem szólt egy szót sem. Kezei az arcomról leestek maga mellé. Vagy percekig meg sem mukkant, miközben én egyre idegesebb lettem. – Mondj valamit – kérleltem kétségbeesetten.

- Te… te szeded a fogamzásgátlót. Mégis hogyan…? – habogta.

- Nézd, én sem tudom, hogy történt – sóhajtottam, majd leomlottam az egyik fotelbe. A sírás kezdett kerülgetni. – Hidd el, nem ezt terveztem én sem, hiszen ez egy gyerek! Egy igazi, lélegző, síró gyerek amire én még nem vagyok felkészülve!

Rob észhez tért könnyeim láttán, gyorsan odajött hozzám és elém térdelt, megint az arcomat simogatva. – Tudom, kicsim. Ne aggódj semmi miatt, most először is ki kell derítenünk, hogy tényleg… tényleg babánk lesz-e – csuklott el megnyugtatónak szánt hangja.

- Igazából… Ash addig nem nyugodott, amíg meg nem vetetett velem egy terhességi tesztet – mondtam.

- Szóval akkor… akár most is megtudhatjuk? – Bólintottam. Rob nagy levegőt vett, majd kifújta. – Rendben – sóhajtotta. Az előbb még ő aggódott értem, de most meg nem kellett attól tartanom, hogy mindjárt elájul a meglepettségtől. Félve hagytam a nappaliban, hogy megcsináljam a tesztet.

Nem merten azon gondolkodni, hogy mi lesz az eredmény. Rob felkapta a fejét az ajtó nyílására, én pedig leültem mellé a kanapéra. – Pár perc és kiderül – magyaráztam halkan. Rob nem felelt. Érezni akartam a biztonságot adó ölelését, és azt, hogy minden rendben van. Szorosan hozzábújtam, ő pedig körém fonta karjait és egy apró csókot nyomott a homlokomra.

- Mi lesz akkor, ha pozitív? – kérdeztem aggódva.

- Hát… először is veszünk egy szép, nagy házat a külvárosban – mosolygott rám. – Ashley bele fog őrülni, ha nem rendezheti be a babaszobát, Liz pedig gyerekkel fogja nyaggatni Tom-ot, mi pedig jót röhögünk rajtuk.

Felnevettem az elképzelésen. – Nem hangzik rosszul – mosolyodtam el. – De biztos, hogy ezt akarod?

- Azt hittem ennél boldogabb már nem is lehetnék, legalábbis a tegnap este után, mikor beleegyeztél, hogy a feleségem légy – mondta. – De tudod mit? Most még boldogabb vagyok, Kristen! Oké, nem terveztük be ezt a kisbabát, és akkor mi van? Tudom, hogy mindketten imádni fogjuk őt.

A szeméből csupa őszinteség és nyugalom áradt. Ebben a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy igenis ez az, amit akarok! Még akkor is, ha kicsit váratlanul ért minket.

A megkönnyebbüléstől könnyek folytak le az arcomon, de Rob azonnal gondosan el is tüntette őket. – Ne aggódj semmi miatt, szerelmem. Mindent megoldunk – mormolta a fülembe, és még közelebb húzott magához. Felnéztem a szemébe, ő pedig mérhetetlen szeretettel pillantott rám, szinte olvadozni kezdtem tekintetétől. Egy csókért hajoltam felé, amit ő természetesen nem vont meg tőlem. Puha ajkai gyengéden játszadoztak az enyémekkel, miközben kezei ott simogattak, ahol csak értek. Mikor eltávolodtunk egy kicsit egymástól, Rob rám mosolygott.

- Azt hiszem most már megnézhetjük – mondtam idegesen. Rob bólintott.

- Minden rendben lesz – szorította meg a kezem bátorítóan. Másik, izgalomtól remegő kezembe vettem a tesztet, majd egy nagy levegő után rávettem magam, hogy rápillantsak. Ahogy megláttam az apró jelet, elállt a lélegzetem.