9. fejezet

Elkészült a teljes fejezet, remélem tetszeni fog, és örülnék, ha többen véleményt írnátok :) Egyébként köszönöm a részlethez érkezett komikat, most pedig jó olvasást ;)
Abellana

(Kristen)

Reggel már kitisztult fejjel botladoztam le a konyhába, ahol Cameron kortyolgatta kómásan a kávéját. Ahogy eszembe jutott a tegnap este, hirtelen dühbe gurultam.

- Csak nem felkelt Casanova…? – morogtam, miközben töltöttem magamnak a kávéból. A bátyám is morgós hangulatában volt, habár ő a másnaposság miatt.

- Neked is jó reggelt… - dörmögte.

- Hát ez hihetetlen – kiáltottam fel. Valamitől felment bennem a pumpa és idegesíteni kezdett Cam tegnapi viselkedése. Lefeküdt az egyik legjobb barátnőmmel – ami mégis csak törékeny barátság, hisz nem olyan régóta ismerjük egymást – anélkül, hogy gondolt volna a következményekre. Mi lenne, ha elkezdenének érezni egymás iránt valamit, aztán a bátyámnak vissza kéne mennie Amerikába? Talán Ashley rám is megharagudna, és elveszíteném a kevéske londoni barátaim egyikét.

- Miről beszélsz? – értetlenkedett Cam.

- Arról, hogy idejössz és csak úgy megfekteted az egyik barátnőmet! Hogy a francba lehetsz ilyen önző?

- Most meg mi bajod van? Tegnap még semmi bajod nem volt vele!

- Dehogynem volt, csak te egy tuskó vagy és nem vetted észre! – ellenkeztem.

- Minek jössz a szentbeszéddel? Nagy lány vagy már, üdv az életben ahol nem minden úgy történik, ahogy te akarod. Különben is ne rajtam vezesd le a feszültségedet!

- Kurvára tudom, hogy a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy szeretném! – kiabáltam. – Szerinted akkor most itt lennék ebben a rohadt szürkeségben a barátaim nélkül?

- Most komolyan amiatt vagy így kiakadva ami tegnap Ashley-vel történt? – Úgy néztem a bátyámra mint egy idiótára, mintha nem lenne tök egyértelmű amit mondok… - Talán neked is dugnod kéne egyet és akkor nem ordibálnál a képembe! – kiabált rám Cameron, én meg döbbenten hápogva álltam a konyha közepén, míg ő kisétált. Nem szoktam vele veszekedni, vagy legalábbis nem így. Azt meg pláne nem vágta még a fejemhez, hogy „dugnom kéne egyet”, ahogy ő fogalmazott.

- Hát belé meg mi ütött? – kérdezte anya értetlenül, mikor belépett a konyhába.

- A fiad egy idióta – morogtam, majd további szó nélkül távoztam.

***

Ashley nyitott ajtót, mikor kissé idegesen becsengettem hozzájuk. Eléggé idegbeteg fejem lehetett, ami nem is csoda, mivel Cameron kiabálása felhúzott.

- Beszélnünk kell – mondtam rögtön, beljebb tessékelve magamat. Ashley meglepődött, de nem igazán bánta.

- Rendben, miről? – kérdezte ártatlanul.

- Összevesztem Cameronnal – sóhajtottam, mire Ash arcán aggódás jelent meg.

- Jaj ne… csak azt ne mondd, hogy a tegnapi miatt. Tudom, hogy egy kicsit bunkóság volt kikezdeni a bátyáddal, pláne mivel holnapután elutazik.

- Nem ez a bajom – legyintettem. – Vagyis azt hittem, de mégsem. Aztán Cam elkezdett velem kiabálni, mintha csak azt mondaná, hogy én féltékeny vagyok arra, hogy ti ketten… tudod.

- Féltékeny lennél arra, hogy lefeküdtem a bátyáddal? Az kicsit beteg lenne.

- Dehogyis, fúj! – tiltakoztam. – Azt mondta nem ordibálnék vele, ha…

Ash kitalálta a mondat végét, és felnevetett. – Van benne valami – jegyezte meg még mindig mosolyogva. – Mindig ez van egy új kapcsolat elején. Ott van köztetek az a szexuális feszültség, amitől nem tudsz szabadulni. Csak egy módon…

- Neked hogyan történt meg… az első? – kíváncsiskodtam. Ashley vállat vont.

- Még mikor tizenöt voltam, Kellan meg én elmentünk egy házibuliba. Persze a szüleim a lelkére kötötték, hogy vigyázzon rám, de tudod, a bulin elváltunk… Úgyhogy találkoztam egy helyes sráccal, egyre forróbbak lettek a dolgok egy idő után, és aztán az egyik szobában megtörtént.

- És nem bántad meg? – kérdeztem meglepetten. Én biztosan lelkifurdalással ébredtem volna a következő reggel.

- Nem igazán – felelte. – Előbb-utóbb úgyis meg kellett történnie. – Elgondolkozva hallgattam, Ash pedig az arcomat fürkészte. – Kezdesz iránta érezni valamit, nem igaz? – kérdezte mindentudó csillogással a szemében. Jól tudtam kire gondol. És azt is tudtam, hogy igaza van.

(Rob)

- Szóval tényleg igaz – sóhajtott fel Tom, ahogy lehuppantunk a nappaliban, mikor megérkeztünk hozzánk este.

- Micsoda? – kérdeztem értetlenül.

- Hát hogy ti ketten… úgy értem, persze, egyértelmű volt, hogy bírjátok egymást. De ma este egy csajt se bámultál meg, végig Kristent nézted! Azt fontolgattam, hogy szélütést kaptál – hitetlenkedett Tom, mintha ez lenne a legfurább dolog a világon. – Szóval tényleg komolyodik a dolog? – kérdezte.

- Igen – kúszott egy mosoly az arcomra. – Nem is tudom, hogy magyarázzam el… mindig is elvoltam, de mintha minden fekete-fehér lett volna. Aztán egyszer csak megpillantottam őt Párizsban és… az élet színes lett. Egy érdekes, okos és gyönyörű lány aki egyszerűen magával ragadott.

- Most egymás nyakába borulunk és megnézzük a Szerelmünk lapjait? – kérdezte ijedten Tom.

- Oké, tudom, nyálasan hangzik – nevettem fel. – De ő sokkal különlegesebb, mint az eddigiek.

- Esküszöm, elmehetnél valami ügynöknek. Még a monogám kapcsolatokat is jónak tünteted fel… - csóválta a fejét.

- Hülye vagy – vigyorogtam. – Tényleg nem gondoltam, hogy ez lehet ilyen is…

- Én pedig azt nem gondoltam, hogy előbb érik be a fejed lágya, mint nekem – nevetett Tom, de a hangjában komolyság is volt.

- Amelyik lány képes lesz téged levenni a lábáról, tényleg különleges lesz. Vagy elmebeteg – viccelődtem, mire Tom csak gúnyosan fintorgott. Egy kis ideig beszélgettünk még, aztán felmentem a szobámba. Megint Kristen lett a gondolataim központja, mielőtt elaludtam.

Másnap a húgom elment valahova Ashley-vel és Krisszel, viszont nem hagytam Liznek, hogy kisajátítsa őt. Együtt töltöttük a délutánt, eleinte csak beszélgettünk, de aztán valahogy az ágyra keveredtünk.

- Valami baj van? – kérdeztem végigsimítva aggódó arcán, miközben egymással szemben feküdtünk.

- Semmi különös – sóhajtotta. – Csak… ma reggel összevesztem Cameronnal, méghozzá elég csúnyán, pedig már csak két napig marad.

- Ashley miatt? Tegnap úgy tűnt, hogy kibékültél a helyzettel.

- Igen, de aztán reggel mikor megláttam a bátyámat, ideges lettem. Mármint… még csak meg sem fordult a fejében, hogy Ash és én emiatt összeveszhetünk.

- Ashley nem ilyen, Kris – nyugtattam meg. – Nem fog veled emiatt veszekedni. És most… mi lesz? Beszélsz Cameronnal?

- A francokat – tiltakozott. – Majd ha elém áll és bocsánatot kér…

- Makacs vagy – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

- Csak kitartó – nevetett fel Kristen. Ezzel a mosollyal annyira imádnivaló és ellenállhatatlan volt, akaratlanul is egy csókért hajoltam felé. Ajkaink gyengéd, de határozott csókban forrtak össze, ami még mindig ugyanolyan felemelő érzés volt, mint a legelső alkalommal. Nyelvem besiklott ajkai közé, a csók pedig még szenvedélyesebb lett. Kristen kezei utat találtak maguknak a pólóm alatt és így tapintották végig a hátamat. Egy apró morgás tört fel belőlem az érintése hatására, miközben egyik kezem a combját kezdte el cirógatni, ami most a csípőm köré fonódott. Másik kezem az oldalán pihent, vészesen közel a melltartója aljához. Ki tudja meddig jutunk el, ha nem zavarnak meg minket…

Morogva fordultam az ajtóm felé, amin épp kopogtattak. Bocsánatkérően Kristenre néztem és az ajtóhoz mentem. Bár talán jobb is így, lehet, hogy nem tudtam volna visszafogni magam…

- Bocs, hogy zavarok – szabadkozott Lizzy – de egy csaj keres, odalent van.

- Milyen csaj? – értetlenkedtem.

- Nem tudom, nem mondta meg a nevét sem. Azt mondta, hívjalak le téged. Meg hogy biztos örülni fogsz neki.

Már éppen rávágtam volna, hogy azt kétlem, mikor Kristen megjelent a hátam mögött. – Gond van? – kérdezte.

- Nem, gyere csak – mondtam megragadva a kezét és lefelé vettem az irányt. Bárki is van odalent, azt nem fogom titkolni Kris elől. De mikor megláttam a lányt, ledöbbentem. Végképp nem számítottam őrá.

(Kristen)

Rob láthatóan meglepődött a lány láttán, aki nem mellesleg sokkal szebb volt nálam és valószínűleg megfordult már Rob ágyában, úgyhogy kezdtem magam feleslegesnek érezni.

- Camilla… - lehelte Rob döbbenten, mire a csaj ragyogó mosolyt vetett rá, majd engem és az összefonódó kezeinket kezdte el méregetni. – Mit keresel itt? Azt hittem elköltöztetek a családoddal az ország másik végébe.

- Elmúltam tizennyolc, már ott élek ahol akarok – vont vállat. – Egy barátnőmmel lakást bérelünk Londonban. – Rob köpni-nyelni nem tudott, így hát újból a Camillának nevezett csaj szólalt meg. – Be sem mutatsz?

Összeszedte magát és rám nézett, majd vissza a lányra. – Camilla, ő itt Kristen. A barátnőm – hangsúlyozta ki az utolsó szót, és meg kell mondjam, ez jól esett.

- Oh. Csak nem megszelídültél végre? – kérdezte döbbenten, miközben felém indult és a kezét nyújtotta. – Örülök, hogy találkoztunk Kristen – mondta, bár az arckifejezéséből ítélve ezt igen nehéz volt elhinni. – Meglep, hogy Rob nem mesélt rólam, régi jó ismerősök vagyunk.

A mondat közben kajánul Robra vigyorgott, aki nem viszonozta ezt. Gondoltam, hogy miféle ismerősök. – Engem nem lep meg – feleltem gőgösen. – Csak fontos dolgokról szoktunk beszélni. – Mindezt olyan édes vigyorral mondtam, hogy a csaj műmosolya rögtön lehervadt.

- Kösz, hogy benéztél Camilla, de most eléggé elfoglalt vagyok – nézett rá Rob keményen.

- Oh igen, nem akartam zavarni, csak gondoltam szólok, hogy a városban vagyok. Jó volt téged újra látni – kacsintott rá, majd mormogott nekem egy sziát és kiment.

- A kis ribanc – kiáltott fel Lizzy, aki eddig messziről figyelte csak az eseményeket. Rob rá is csak egy szigorú pillantást vetett, majd újra felfelé húzott engem, ahol már nem hallhatnak.

- Sajnálom ezt – mondta halkan, miközben kezei közé vette az arcomat. – Ő csak…

- Csak kicsoda? – érdeklődtem kicsit idegesen.

- Camillával két éve ismerjük egymást, és ő… egyike volt annak a nagyon kevés lánynak, akivel többször is együtt voltam. De ő sem jelentett semmit, mindig leráztam, aztán pár hónapja elköltöztek innen. És ezzel vége, most már nem számít.

- Hát úgy tűnik szerinte még nincs vége – jegyeztem meg.

- Pedig így van – bizonygatta Rob. Pár pillanatig vizsgáltam az arcát, mielőtt újra megszólaltam.

- Most én is megyek – sóhajtottam fel.

- Kristen, ne, kérlek! Ő komolyan csak egy lány, aki sosem jelentett semmit. Most itt vagy nekem te, és csak te számítasz. Ne törődj Camillával.

- Tudom Rob, csak… ez eléggé megölte a hangulatot – nevettem fel keserűen. – Majd később találkozunk – mondtam, majd egy apró puszit nyomtam a szája sarkához és lementem. Hazafelé vettem az irányt, de mégsem a mi házunkba mentem be, hanem újra Ashnél kötöttem ki és elmeséltem neki mindent. Annak a lehetősége, hogy Rob bármikor egy másik csaj „társaságát” keresheti, eléggé elkeserített.

- Próbálj meg nem aggódni emiatt – javasolta Ashley. – Bízol Robban, nem?

- Tudom, hogy nem hazudik. De bármikor megelégelheti, hogy engem még nem kapott meg, és akkor mást keres.

- Nem hinném, hogy ezt fogja tenni. Úgy tűnik nagyon odavan érted – mondta félénken, de aztán eszébe jutott valami. – Tudod mit? Feledkezz meg egy kicsit az egészről, és ehhez a régi bevált módszert fogjuk alkalmazni! – Csak kérdőn néztem Ashley-re, de nemsokára kiderült a „terve”.

***

Ash ugrasztotta Nikki-t, és lementünk a bárba. Annak ellenére, hogy tudtam róla, milyen borzasztó ötlet, engedelmesen iszogattam az összes koktélt, amit elém toltak az este folyamán. Na igen, Ashnél ezt jelenti a jótékonyság. Viszont ezután sem hagytak magamra, szépen hazavittek és befektettek az ágyamba. Ash félrészegen jó éjszakát kívánt, majd átsétált a szomszédba. Persze arra nem gondolt, hogy innen könnyű a szökés…

Kocsiba ülni enyhén elmebeteg vállalkozás lett volna, úgyhogy taxit hívtam és bediktáltam Rob címét a pasasnak. Magam sem tudtam miért, de a kábult elmém hozzá hajtott.

- Kris, hát te meg… - kezdte Rob, mikor ajtót nyitott, de egy csókkal félbeszakítottam. Úgy látszik részegen hajlamos vagyok rávetni magam.

- Nem akarok zavarni, csak látni akartalak – mondtam botladozó nyelvvel, mire Rob a szemembe nézett.

- Te ittál? – kérdezte, mire én csak röfögve elröhögtem magamat. – Na jó, gyere szépen – sóhajtotta Rob, majd a karjába kapott, én pedig ösztönösen visítottam fel. Óvatosan lépkedett felfelé a lépcsőn, míg elértünk a szobájáig, ahol talpra állított.

- Találkoztál ma vele? – kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal. Rob tudta kire gondolok.

- Hát persze, hogy nem – felelte halkan, végigsimítva az arcomon és a nyakam oldalán. – Mondtam, hogy ne aggódj emiatt. Ezért ittál?

Figyelmen kívül hagytam a kérdését, és a karjaiba bújtam, mire egy kicsit megfeszült. – Veled akarok lenni, Rob – mormoltam a mellkasába, mire ő ellazult.

- Együtt vagyunk, Kristen – suttogta, majd egy apró csókot nyomott a számra. Egy kis ideig így öleltük egymást, majd Rob nagyokat nyelve lesegítette rólam a farmeremet és az ágyba fektetett, majd ő is mellém telepedett. Hozzábújva nyomott el az álom.