5. fejezet

Köszönöm a kommenteket az előző részhez :) Ez egy kicsivel rövidebb lett, de remélem tetszeni fog.
Abellana

(Kristen)

Már akkor éreztem, hogy nem kéne ajtót nyitnom, mielőtt megtettem. – Öltözz, bulizni megyünk! – vigyorgott a képembe Ashley.

- Aha, szó sem lehet róla – vágtam rá, mire Ash elfintorodott.

- Ugyan már, péntek este van! Lazítsunk már egy kicsit – nyafogott. – Lizzy és Rob házibulit tartanak, ott a helyünk.

- Semmiképpen sincs ott a helyem – ellenkeztem.

- Akkor most örökké kerülni fogod őt? Ezen a héten már jó párszor akart beszélni veled. Meg kéne hallgatnod.

- Mi van, hirtelen az ő pártját fogod?

- Liz szerint tényleg nagyon odavan érted – felelte bizonytalanul, mire én felsóhajtottam. Talán tényleg meg kéne hallgatnom Rob mondanivalóját, bár szerintem annak ellenére, hogy állítólag „annyira odavan értem” továbbra is be akar mászni minden csaj bugyijába. És én egyáltalán nem terveztem ilyen tucat ribanc lenni. De pár szóból még nem lehet probléma…

- Jó, beugorhatunk – adtam be a derekam, Ash pedig majdnem felsikoltott. Elhadarta, hogy mikor indulunk és hogy milyen remek lesz, majd egyedül hagyott. Este akármennyire is mondogattam magamnak, hogy nem Rob miatt megyek, igyekeztem minél csinosabb lenni. Ezt Ashley is észrevette, mikor megjelent az ajtómban, de mielőtt megjegyzést tehetett volna arra, hogy miért is cicomáztam ki magam, egy éles pillantás elvette tőle a kedvét.

Ash ragaszkodott ahhoz, hogy ő vezessen, az egyetlen rejtély az volt, hogyan jutunk majd haza. Az, hogy Pattinsonék otthonában buli van, már akkor észrevehető volt, mikor bekanyarodtunk az utcába. Az biztos, hogy a legtöbb ismerősük itt van, rögtön látszott, hogy ez nem csak egy apróbb baráti összejövetel. Mikor beléptünk a házba, Lizzy rögtön a nyakunkba ugrott, fogadtam volna, hogy már van benne egy-két pohárral.

- Nem hittem volna, hogy sikerül rávenned – vigyorgott Ashley-re.

- Én se, de úgy látszik meggyőztem – felelte, mire leesett, hogy rólam beszélnek.

- Öhm, hahó, én is itt vagyok – szóltam sértődötten, mire Liz csak legyintett és a kezünkbe nyomott valamit, amiről messziről éreztem, hogy nem kéne meginnom, de aztán eszembe jutott, hogy nem kerülhetem el a Robbal való találkozást, és inkább rögtön lehúztam. De egynél nem álltam meg és lassan kezdtem nem ismerni határokat…

(Rob)

Mikor összefutottam a húgommal és elmondta, hogy Kristen már itt van, rögtön meglódult a szívverésem. Látni akartam őt végre és beszélni vele, de elkerültük egymást. Eddig a sok csaj miatt rendeztünk nagy bulikat, persze ha egy bizonyos lányt kéne megtalálni, máris visszaüt a dolog.

- Láttad már Kristen-t? – kérdezte Tom vigyorogva, mikor egymásba ütköztünk a lépcsőn. Az arckifejezése furcsán perverznek tűnt. Bár neki mindig ilyen az arca…

- Nem, még nem láttam – válaszoltam, mire Tom szája a füléig húzódott.

- Gyere, ettől lemész hídba – mondta, majd gyors léptekkel lefelé indult, én pedig követtem. A konyha egyik sarkába vezetett, ahol a húgom és a barátnői holtrészegen vihogtak valamin. Kételkedtem benne, hogy Kristen köztük lenne, de aztán…

- Te jó ég… - motyogtam, amikor megláttam. Ha azt hittem, láttam már lányt, aki teljesen elitta az agyát és kikapcsolta minden logikáját egy estére, tévedtem. Csak ebben a pillanatban láttam ilyet.

- Csak nem Robert? – kiáltott fel botladozó nyelvvel és a karjaimba rohant. Ha ez nem lett volna elég meglepő, a következő pillanatban vérpezsdítő csókkal támadt le. Bennem volt a tudat, hogy hiába alig ismerem őt, tudom, hogy nem ilyen, de az ajkai mindent kitöröltek a fejemből. Egy röpke másodpercig csak az számított, hogy újra megízlelhetem őket. De aztán észbe kaptam.

- Kristen, talán ezt nem kéne – mondtam nyomatékosan, a szemébe nézve. De ő már rég túl volt azon, hogy hassanak rá az észérvek.

- Igazad van, nem itt – suttogta kéjesen a fülembe, majd mielőtt észhez térhettem volna, magával húzott. Miközben előttem ment fel a lépcsőn, minden pillanatban azt figyeltem, mikor kell majd elkapnom. De kisebb botladozásokkal és nem túl egyenes útvonalon feljutottunk, miközben még mindig a kezemet szorította. Ezután jött a következő meglepetés: a cél a szobám volt.

- Inkább haza kéne hogy vigyelek – próbáltam meggyőzni, de mintha meg se hallott volna, tovább húzott maga után, míg végül el nem érte az ajtómat és belökött rajta. Amint az ajtó csapódott, újból rám vetette magát. Nyelve türelmetlenül játszadozott az enyémmel, kezei a mellkasomról szinte észrevehetetlenül, de lassan és biztosan lejjebb csúsztak. A vágy egyre jobban magával ragadt, addig kellett megállítanom, míg van még akaraterőm, és nem teszek – teszünk – semmi olyat, amit megbánnánk. Hiszen törődtem Kristennel és nem akartam, hogy így emlékezzen – vagy épp ne emlékezzen – az első alkalomra. Megfogtam a kezét és hátrébb léptem.

- Mi van, talán nem ezt akarod? – kérdezte sértődötten.

- Most csak az alkohol beszél belőled. Gyere, hazaviszlek – győzködtem. Kristen arckifejezése arról árulkodott, hogy megbántódott, szemei könnyekkel teltek meg. – Kristen, kérlek. Holnap beszélünk.

- Talán ma este valaki mást akarsz megkefélni? – vágta hozzám zord hangon, nem lehetett hallani, hogy sír.

- Te nem vagy ilyen. A lány akit megismertem, nem csinálná ezt a műsort! – emeltem fel a hangom.

- Bazd meg, Rob! – kiabálta, majd kiviharzott a szobámból, de az ajtóból még visszaszólt: - Kurvára nem ismersz! – Bántott a viselkedése, de ha jobban belegondoltam, csakis miattam volt. Miattam ivott ma este, és már rég meg kellett volna mondanom neki, hogy nagyon is kedvelem. De nem tettem, és a helyzet csak még rosszabb lett.

(Kristen)

Reggel nagy meglepetésemre a szobámban ébredtem. Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem ide, sőt, az egész tegnap este kiesett. De pár perc múltán – szerencsétlenségemre – emlékfoszlányok kezdtek el derengeni. Sok-sok poháremelgetés, érzéki csókok, bőgés, kiabálás…

Majdnem elsüllyedtem szégyenemben, mikor eszembe jutott, hogy viselkedtem tegnap Robbal. Olcsó ribi módjára letepertem, aztán leordítottam és zokogni kezdtem. Gratulálok Kristen, irány a mentálisan sérültek klinikája, hátha ott kezdenek veled valamit…

Egyetlen dolog volt csak biztos: muszáj beszélnem Robbal és bocsánatot kell kérnem tőle. Klassz, ez aztán nagyon hiányzik. Elgondolkodtam azon, hogy egész nap – vagy egész életemben – ágyban maradok, távol a külvilágtól. Viszont rá kellett jönnöm, hogy ezt nem tehetem. Fel kell kelnem. Hosszú elhatározás után felültem az ágyamban, de rögtön vissza is hanyatlottam. Az első dolog amit megéreztem, az iszonyatos hányinger volt, a második pedig az az érzés, mintha a fejem éppen felrobbanni készülne. Kis idő után megpróbálkoztam másodszor, de a gyomrom ezt már nem bírta ki. Gyorsan a fürdőszobába rohantam, ahol szó szerint kiürült belőlem a tegnap este. Elkönyveltem, hogy ez életem egyik legborzasztóbb napja, majd rájöttem, hogy még csak reggel van és fájdalmasan felnyögtem. Megmostam a fogam és az arcom, hogy aztán letántorogjak a konyhába.

Azt elégedetten tapasztaltam, hogy képes vagyok befogadni a kávét anélkül, hogy rögtön ki is jönne belőlem ugyanott. Nem sokkal később anyám is betalált a konyhába.

- Kislányom… - csóválta meg a fejét rosszallóan. – Megmagyaráznád, mi a fene történt veled tegnap este?

- Hidd el anya, nem akarod – nyögtem.

- Egy lány meg a barátja hozott haza, akiket még csak nem is ismerek! Nem voltál magadnál, bűzlöttél az alkoholtól! – kiabált anya magából kikelve.

- Ki hozott haza? – kíváncsiskodtam.

- Jajj, Kristen, hát számít ez? A lány a barátjával jött, a neve… öö… Victoria! Azt mondta ott lakik, ahol a buli volt. – Ezen meglepődtem. Vic hozott haza? Az egyértelmű, hogy Ashley és Lizzy hasonló állapotban voltak, Robot elküldtem a francba, de Victoriát alig ismertem. Tartozom neki is egy köszönömmel.

- Anya, sajnálom a tegnap estét, ez… bonyolult, nem fordul elő többet – mentegetőztem, mire anya pillantása aggódó lett.

- Kris, van valami baj? – kérdezte. – Nekem nyugodtan elmondhatod, megoldjuk.

- Nyugi, semmi gond – feleltem rögtön. – Ez csak egy görbe este volt. – Anyám láthatóan vívódott önmagával, de végül felsóhajtott és egyedül hagyott a konyhában. Reméltem, hogy a tegnap estével nem okoztam neki csalódást.

Arra gondoltam, hogy átmegyek Ashley-hez megnézni, hogy érzi magát, de elvetettem az ötletet, úgyis alszik még. Így hát az volt a legjobb, ha minél előbb átesem a nehezén…

Nem sokkal később szorongva csöngettem be a Pattinson-házba. Victoria nyitott ajtót, frissen és mosolygósan. – Szia, Kristen! – köszöntött, amint meglátott. – Mi járatban?

- Jajj Vic, annyira örülök, hogy te nyitottál ajtót, meg kell köszönnöm a tegnapit és sajnálom, én csak… - hadartam össze-vissza, de Victoria félbeszakította a mondanivalómat.

- Kristen, soha ne szabadkozz, ha egy pasi miatt őrültséget csinálsz – legyintett mosolyogva. Ha már pasit említett, ideje volt a következő próbatételemnek…

- Figyelj csak, Rob itthon van? – érdeklődtem, mire a szemében mindentudó fény csillant.

- Persze, a szobájában van, már felébredt. Menj csak fel hozzá nyugodtan – tárta szélesebbre az ajtót, én pedig apró habozás után beléptem rajta. Veszettül dobogott a szívem, miközben Rob szobája felé meneteltem. Ezen az ajtón legalább kétszer olyan idegesen kopogtam be, és lassan be is nyitottam.

Rob az ágyon ült és egy gitár volt a kezében. Mikor felnézett, láthatóan megdöbbent. – Szia – köszöntem félszegen egy halvány mosollyal. – Nem zavarok?

- Dehogy, gyere, ülj csak le! – mondta rögtön, én pedig helyet foglaltam mellette.

- Rob, tegnap este egy igazi hisztis, hülye liba voltam, annyira sajnálom – fogadkoztam rögtön, de Rob nem felelt. Kínzóan hallgatott és lassan letette a gitárt a kezéből, hogy aztán rám emelje a tekintetét.

- Igazam volt – jelentette ki, de nem értettem mire gondol. Kérdőn felemeltem a szemöldököm. – Mikor azt mondtam, akarjuk egymást, igazam volt.

- Nézd, Rob, én azért jöttem, hogy elnézést kérjek, de ha te megint ezzel jössz… - Rob nem engedte, hogy befejezzem, ugyanis közelebb kúszott hozzám és a szemembe nézve megsimogatta az arcom.

- Nem, Kristen, akarlak. Úgy, ahogy még senkit sem. Azon kapom magam, hogy egyfolytában rád gondolok, veled akarok lenni, érezni akarom a közelséged. Fogalmad sincs, mennyire kedvellek. – Rob hirtelen vallomása belém fojtotta a szót, azt sem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e neki. De nem is hagyott időt döntésre, ugyanis a következő pillanatban ajkai puhán, de szenvedélyesen ostromolták az enyémeket. Elvesztem a csókban, karjaim önálló életre kelve kulcsolódtak a nyaka köré, egyik kezem a tarkójánál fogva húzta az arcát még közelebb. Hiába tiltakoztam volna, a testem reagált, és hevesen viszonoztam a csókot.

Egy idő után kénytelen voltunk elszakadni egymástól, Rob pedig homályos tekintettel fürkészte az arcomat. Legszívesebben újból az ajkai után kaptam volna, de még bennem volt az is, hogy tegnap totál hülyét csináltam magamból előtte, és fogalmam sincs, mennyi idő után unna meg és keresne mást. Azt pedig még mindig nem tudom, hogy mennyire örüljek annak, hogy Párizs után újra találkoztunk…

Rob válaszra várt, de nem tudtam mit felelhetnék neki. Végül rájöttem…