6. fejezet

Itt is lenne a következő rész, viszont szeretném, ha ide egy kicsivel több kommentet kapnék :) Érdekelne a véleményetek ;)
Abellana

(Kristen)

- Most muszáj mennem, Rob – mondtam rögtön, felugorva az ágyról, mielőtt újra elcsábulnék. Ő viszont értetlenül nézte, ahogy próbálom összeszedni magam.

- Csak úgy elmész? – kérdezte.

- Megígérem, hogy holnap beszélünk, de most el kell mennem – szabadkoztam, mire Rob felsóhajtott.

- És nem is mondasz semmit? Kristen, az előbb elmondtam hogyan érzek.

- Igen, tudom, és ígérem, hogy meg fogjuk beszélni – feleltem szinte kérlelő szemekkel, mire az arca megenyhült és bólintott egyet. Minél hamarabb haza akartam menni, hogy tiszta fejjel gondolkodhassak, de mielőtt kiléphettem volna a szobából, Rob megérintette a karomat majd visszahúzott magához. Felém hajolt és ajkaink lassú, édes csókban forrtak össze. Mégis hogyan gondolkodhattam volna, mikor ilyen ellenállhatatlanul csókol, mikor ennyire közel érzem magamhoz a testét?

Amikor ajkaink elváltak, Rob még mindig szorosan tartotta a testem, homlokát az enyémnek döntötte, és az ő légzése is elég szaggatott volt még. – Ezt ne felejtsd el – suttogta. Ó istenem, még ha akarnám, se tudnám…

Ábrándosan jöttem el onnan, és egész úton magamon kívül voltam. Kavarogtak a gondolatok a fejemben, a szívem azt mondogatta, hogy azonnal rohanjak vissza Robhoz, az eszem pedig próbált távol tartani tőle. Nem értettem a saját érzéseimet, tanácstalan voltam. És a legrosszabb az volt, hogy így telt el az egész szombatom és vasárnap délelőttöm is. Olyan voltam, mint egy gép, csak akkor szólaltam meg, ha muszáj volt, és zombiként jártam-keltem. Délután már Ashley is kiakadt rajtam…

- Na jó, mi a franc van veled? – kérdezte a normálisnál magasabb hangon, mikor munka közben mesélt valamit, de egyáltalán nem tudtam figyelni.

- Tegnap átmentem Robhoz – sóhajtottam. Ash figyelmét máris felkeltette ez a mondat, felvont szemöldökkel várta, hogy folytassam. – Bocsánatot kértem a péntek este miatt, erre ő azt mondta, hogy nagyon kedvel és én… fogalmam sincs mit tegyek.

- Hát… te is kedveled, nem igaz? – kérdezett rá a nyilvánvalóra. Csak egy aprót bólintottam. – Tudom, mit mondtam Robról, de talán megváltozott. És sosem tudhatod mi lesz az egészből, ha nem is adsz neki esélyt. Mikor fogsz vele beszélni?

- Azt ígértem neki, hogy ma. De fogalmam sincs mit akarok.

- Ugyan, Kristen – mosolyodott el Ashley. – Jól tudod, hogy mit akarsz, csak félsz tőle. – Keserűen vettem tudomásul, hogy Ashnek igaza volt. Igen, talán fájó vége lesz, de ha nem próbálom meg, bánni fogom. – Tudod mit? Liz ma is a bárban énekel, említette, hogy Rob és Tom is lenéznek. Talán mi is mehetnénk.

- Jó, legyen – válaszoltam. – Essünk túl rajta minél hamarabb.

- Hé!! – bökött vállba Ashley. – Ne így állj hozzá, minden oké lesz, de muszáj vele beszélned. És a ma este erre tökéletesen megfelel.

Munka után fél óránk volt, hogy elkészüljünk, és az eddigi zombiságom után most izgatottan vártam az estét. Elvégre Robról van szó, akivel életem legjobb óráit töltöttem, és aki tegnap kijelentette, hogy folyton rám gondol és velem szeretne lenni. Nem sülhet el rosszul a dolog…

Miután lezuhanyoztam, olyan dilemmával álltam szemben, amilyennel még sosem: mit vegyek fel? Szerencsére az én előrelátó barátnőm ebben is a segítségemre sietett, miután otthon elkészült, átjött hozzám és segédkezett mindenben, amiért most tényleg hálás voltam neki. Mikor lementünk a bárba, összefutottunk Lizzy-vel, aki épp a fellépése előtt volt.

- De jó, hogy eljöttetek! – kiáltott fel, mikor meglátott minket. – Nem rég jött Rob és Tom is, valahol itt vannak, üljetek le hozzájuk, aztán ezután megiszunk valamit, rendben? – Mi csak bólintottunk, majd Liz mosolyogva elköszönt és a színpad felé vette az irányt. Ashley szemeivel máris a fiúkat kereste, és nem is olyan sokára megtalálta őket.

- Na ne… - morogta, mire én követtem a tekintetét. Csalódottság lett rajtam úrrá, mintha a múlt megismétlődött volna. Tom és egy csaj az egyik bokszban ülve falták egymást, mellettük pedig… a múltkori szőke cicababa épp Rob csókolgatásával volt elfoglalva.

(Rob)

Este. Már este van. Este van, és még nem is hallottam Róla. Azt mondta ma beszélünk, de már este van. Akárhogy is mondogattam ezt magamban, annál rosszabb kedvem volt. Viszont megígértem Lizzynek, hogy ma lemegyek a bárba, annak ellenére, hogy a tudomása szerint Kristen nem lesz ott. Tommal az épület előtt találkoztam és máris be volt zsongva.

- Mi ez a fancsali kép már megint? – kérdezte. – Azt ne mondd, hogy még mindig Kristen miatt.

- És ha igen? – vontam vállat flegmán.

- Haver, ez nem egészséges. Egyetlen nőbe beleesni természetellenes, ezért vagyok én a világ összes nőjébe szerelmes – vigyorgott Tom, én pedig úgy néztem rá, mint egy idiótára.

- Ugye tudod, hogy valami komoly baj van veled? – röhögtem.

- Figyelj, ne búsulj a csaj miatt, ugyanis ma este itt lesznek a múltkori lányok is – jelentette be, de nem ugrott be kikre gondol.

- Milyen múltkori lányok? – értetlenkedtem.

- Hát a csaj akivel összemelegedtem meg a barátnője, akivel annyira elvoltál – kacsintott.

- Jesszusom, még a nevükre sem emlékszel?

- Mert talán te igen? – kérdezte szemrehányón.

- Én egyiket se dugtam meg! – vágtam vissza. – Különben is, egyáltalán nem érdekel az a csaj.

- Pedig a múltkor elég behatóan tanulmányoztad…

- Hagyjál már, te is tudod, hogy az csak Kristen miatt volt – morogtam. – És mellesleg azt is megbántam, teljesen kiborult utána.

- Akkor elég szarul smárolhatsz – nevetett Tom.

- Nem a csaj, te idióta, hanem Kristen!

Miután újra közöltem drága barátommal, hogy mennyire hülye, bementünk a bárba, de én úgy éreztem mintha foghúzásra rángatnának éppen. Semmi kedvem nem volt most üresfejű csajokhoz.

- Nézd, ott ülnek! – mutatott Tom az egyik fal mentén lévő bokszra, és lelkesen (vagy legalábbis Tom) elindultunk arra. – Hát itt az én cicám! – kiáltott fel Tom, mire a vörös hajú lány félig öntudatlan vigyorgással a karjaiba bújt. Kis híján felnevettem, Tom jól kikerülte a csaj nevének kimondását. Én csak biccentettem egyet a szőke lánynak, mire ő csábosnak szánt mosolyt vetett rám.

- Megkeresem Lizzy-t, mindjárt jövök – szóltam, legalább addig sem kell asszisztálnom Tom hódításához. Könnyen megtaláltam a húgomat, a színpad közelében volt éppen és a hely vezetőjével dumált. Épp akkor értem oda, mikor a pasi elment.

- Hűű, nem hittem, hogy tényleg eljössz a kedvemért – mosolygott Liz.

- Csak nehogy azt mondd, hogy rossz bátyád vagyok…

- Eszemben sincs. Látom valaki elemében van… - nézett Tom felé.

- Teljesen hülye, mint mindig – feleltem. – Persze nem is ő lenne, ha egyszer normálisan viselkedne.

- Na igen – nevetett. – Azt sajnálom csak, hogy Ashley és Kris nincsenek itt. – Ennek hallatán megint elkomorultam, amit a húgom is észrevett. – Még nincs veszve semmi – tette a vállamra a kezét, én pedig halványan elmosolyodtam.

- Kösz, Liz – mondtam. – Kéz- és lábtörést!

- Ebben a cipőben meg is lesz – nevetett fel a magassarkújára nézve. Miután elköszöntünk, kértem egy sört, majd kelletlenül visszaindultam a ma esti társaságom felé.

- Szóval, Rob… elég jó volt a múltkori este, nem gondolod? – búgta máris a szőke csaj, egyre közelebb araszolva hozzám.

- Ja – feleltem szűkszavúan, majd belekortyoltam a sörömbe, hogy a csaj addig se kerülhessen a szám közelébe.

- Arra gondoltam, hogy megismételhetnénk – folytatta.

- Pontosan mit is? – érdeklődtem. A smároláson kívül nem volt mit megismételni, azt is inkább mással művelném ebben a pillanatban…

- Hát… talán ezután feljöhetnél hozzám – súgta a fülembe.

- Kösz, de nem – utasítottam vissza határozottan, de a csajt nem lehetett ilyen könnyen lekoptatni.

- Hidd el, nem csalódnál – mondta. Régebben egy ilyen ajánlaton kapva kaptam volna, de most nem akartam ezt. A csaj viszont enyhén pióca volt, amint ezeket a szavakat kimondta, ajkai a nyakamat kezdték el csókolgatni. Abban a pillanatban, ahogy el akartam tolni magamtól, megláttam, hogy gondolataim rabul ejtője épp kifelé siet a bárból.

Az első dolog ami átsuhant az agyamon, az volt, hogy mit keres itt? De ennek ellenére habozás nélkül utána indultam.

- Várj, akkor most ennyi volt? – kérdezte döbbenten a szőke csaj.

- Igen, bocs… izé… Holly – próbáltam emlékezni a nevére.

- Hannah! – felelte dühösen a lány.

- Jah, hát… szép neved van – mondtam, majd gyorsan Kristen után indultam. Mikor kiértem hozzá, éppen taxit fogott.

- Kristen, ne menj el – kértem.

- Mit érdekel az téged? – nézett rám dühösen. – Különben is mi a francot művelsz itt? Inkább menj vissza szórakozni. – A szórakozni szót olyan undorral ejtette ki, hogy meglepődtem, mennyire bántja ez a dolog őt. Ezek szerint neki is éreznie kell valamit irántam…

- Az a csaj csak nem akart leszállni rólam, egyáltalán nem érdekel! Azt sem tudtam, hogy itt lesz ma, nem is emlékeztem már rá.

- Micsoda megtiszteltetés, hogy rám még emlékszel! – kiabálta.

- Kristen… miért jöttél ma ide? – kérdeztem halkan, reménykedve, hogy a válasz az lesz, hogy miattam.

- Természetesen azért, hogy meghallgassam a húgodat, mi másért?

- Szóval… csakis miatta? – célozgattam. Kristen jól tudta, mire gondolok, de nincs az a pénz, amiért ő bevallaná, hogy esetleg miattam jött.

- Hagyj engem békén, Rob!

- Nem, Kristen! – ellenkeztem. – Azt ígérted, hogy ma megbeszélünk mindent!

- Az azelőtt volt, hogy a csajoddal enyelegtél…

- Nem a csajom és nem enyelegtem vele! Csak egy lány, aki nem volt képes felfogni, hogy egyáltalán nem érdeklődöm iránta, mert más érdekel! – kiabáltam idegesen. Az utolsó szavaim hallatán Kristen mintha elbizonytalanodott volna, ezért hát ezt kihasználva halkan folytattam. – Tegnap elmondtam neked mindent. Én szeretném ezt az egészet, Kristen, de fogalmam sincs, hogy te mit akarsz. Az egyik pillanatban hozzám se szólsz, a másikban már bánt ha mással látsz…

- Tök mindegy, hogy mit akarok – sóhajtotta. – Úgy sem tarthatna sokáig…

- És ezt mégis honnan tudod? Mindketten akarjuk, Kristen, nincs értelme ellenállni – próbáltam meggyőzni, miközben egyre csak közeledtem hozzá. Mikor már csak pár centi választott el minket egymástól, végigsimítottam karjain, majd arcát két kezem közé fogva gyengéden felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. Arra vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette. Ehelyett felém hajolt, és ajkai lágy táncba kezdtek az enyémekkel. Puhán és érzékien csókoltam, azt akartam, hogy érezze mennyire érdekel engem.

- Szóval… ezt hogyan is értsem? – kérdeztem, miután ajkaink külön váltak. Kristen fejét a vállamnak döntve felnevetett, egyik kezét a tarkómra csúsztatta.

- Értsd úgy, ahogy csak szeretnéd – mosolygott rám ragyogóan. Visszamosolyogtam, és újból megcsókoltam, ezúttal kicsit vágyakozóbban. Miután elváltunk, szorosan magamhoz öleltem. A családomon kívül még sosem ölelkeztem nővel ruhában, de Kristennel ez is csodálatos volt, olyan érzések rohamoztak meg, amelyek még sohasem. Azt akartam, hogy csakis az enyém legyen, csakis hozzám tartozzon…

- Ülj be a kocsimba – nyomtam a kezébe a kulcsomat. – Szólok Ashley-nek, hogy elmegyünk, aztán hazaviszlek.

- Rendben – felelte halkan, majd egy apró csók után visszamentem a bárba, hogy megkeressem Ashley-t.

- Hol van Kristen? – kérdezte, mikor meglátott.

- A kocsimban, hazaviszem – feleltem egyszerűen.

- Mi történt odakint, Rob? – kíváncsiskodott Ash.

- Azt még én sem tudom biztosan – vigyorogtam. Visszasiettem Kristenhez és beültem a kocsiba.

- Remélem a szőke nem bánta nagyon – mosolygott.

- Nagy szerencse, hogy hidegen hagy – feleltem, mire Kristen mosolya még nagyobb lett. Végigsimítottam az arcán és felé hajoltam egy csókért, amit ő meg is adott. Nehezen, de elváltam tőle, és beindítva a kocsit elindultam a házuk felé. Mikor megérkeztünk, az ajtóig kísértem Kristen-t, hogy addig se kelljen elköszönnöm tőle.

- Holnap beszélünk – mondta halkan.

- Ezúttal tényleg?

- Igen, tényleg – nevetett fel Kristen. Mélyen a szemembe nézve elmosolyodott, ezzel teljesen elbűvölve engem. Gyönyörű volt és imádnivaló, ahogyan rám nézett, pont olyan volt mint Párizsban. Utoljára egy csókot követeltem tőle, ami most tele volt törődéssel, sosem tudtam elképzelni, hogy egyszer ennyire magával ragad majd egy lány. És akkor jött Kristen…

A csók után elköszöntünk, én pedig boldogan indultam haza.