8. fejezet

Elkészültem a következő résszel :) Kicsit talán összecsaptam a végét, de azért örülnék a véleményeknek.
Abellana

(Kristen)

Boldogan rohantam a bátyám tárt karjaiba, szinte a nyakába ugrottam. – Micsoda fogadtatás – nevetett.

- Miért nem szóltál, hogy jössz? Vártalak volna – nyafogtam rögtön, de Cam csak vállat vont. – Mióta vársz itt?

- Ne aggódj, csak pár perce. Gondoltam, így nagyobb lesz a meglepetés – vigyorgott. – Vidámabbnak tűnsz, mint mikor telefonon beszéltünk – jegyezte meg, miközben bementünk a házba.

- Gondolom kezdem elfogadni a helyzetet…

- Csak ennyi? – kérdezte gyanakodva. Felvontam a szemöldököm. Talán tud valamit? – Mikor Amanda visszajött Los Angelesbe a férjével, összefutottam vele…

- Oh… sajnálom – mondtam halkan. A legjobb barátnőmnek és a bátyámnak is megvolt a maga múltja. Két éve jöttek össze, és minden rendben volt köztük, nagyon szerették egymást. Amanda még azt is elmondta, hogy neki Cameron volt az első, de a bátyám szexuális életéről inkább nem akartam tudni. Össze voltak nőve, mindenki egy egységként gondolt rájuk. Aztán nyolc hónapja találkozott Amanda és Jackson… Cam maga alatt volt, nekem pedig ezért haragudnom kellett volna a barátnőmre, de nem tudtam. Mikor megláttam őt és Jacksont, rájöttem, hogy ez nem csak egy szeszély, tényleg imádják egymást.

- Megemlítette, hogy aggódik miattad, mert magad alatt voltál. És hogy… van egy fiú is a képben – folytatta Cameron.

- Jajj, inkább hagyjuk ezt – sóhajtottam. – Jól vagyok és már minden megoldódott.

- Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem törik össze a szíved.

- Úgy mint a tiéd? – szaladt ki a számon, mire Cam lehajtotta a fejét. – Sajnálom, ezt nem kellett volna. De nagylány vagyok már, tudok vigyázni magamra. Aranyos ez a törődő báty szerep, de semmi szükség rá.

- Legyen, ahogy gondolod – hagyta rám Cam. – De nekem örökké a kishúgom maradsz, akivel megismertettem a cigit és az alkoholt.

- Na igen – nevettem fel. – Neked köszönhetem a végtelen züllöttségemet.

- Cameron!! – visított fel anyánk, ahogy belépett a házba és meglátott minket. – Te aztán jól meg tudod lepni az anyádat, nem mondom… Mikor érkeztél? – érdeklődött, miközben megszorongatta a fiát.

- Csak most jöttem – mosolygott Cam, miközben anya jól végigmérte, mintha az elmúlt négy hétben olyan rengeteget változott volna…

- Meddig maradsz?

- Pénteken megyek vissza Los Angelesbe, dolgoznom kell. – Anya sopánkodott egy sort vacsora közben, hogy milyen rövid ideig marad az egy szem fia, mire Cameron belekezdett a „mit vársz tőlem, hogy egy évre jöjjek?”- beszédébe, én meg csak röhögve hallgattam őket. De aztán…

- És kislányom, ma merre voltál? – A kislányom felszólításból valahogy rájöttem, hogy nem Cameronnak szólt a kérdés és felnéztem.

- Most mi van, már nem Cam a téma? – kérdeztem értetlenül.

- Egész napra eltűntél, gondoltam azt már csak megtudhatom, hogy merre jár a gyerekem… - nézett rám anya szúrós tekintettel. – Ashley-vel voltál?

- Mondhatjuk úgy is… - hárítottam, de anyám csak nem engedett.

- Mi az, hogy mondhatjuk? Akkor most vele voltál vagy nem? – Utolsó mentőövként a bátyámra néztem, hogy kisegítsen szorult helyzetemből, de ezúttal ő vigyorgott rajtunk.

- Hát… nemrég benéztem hozzá, igen. Azelőtt meg Lizzynél voltam – füllentettem. – Tudod, a múltkor náluk volt az a buli.

- Óh, Cameron, ha láttad volna, hogy pénteken milyen állapotban hozták haza a húgodat… - sopánkodott anyám újra, úgyhogy szerencsére a következő tíz percre lekerült a napirendről a „merre kóborolt ma Kristen?”- téma. Mielőtt újra előjöhetett volna, előadtam egy-két műásítást, megköszöntem a vacsorát, és felmentem. Egy gyors zuhany után lefeküdtem, és mielőtt elaludtam, a mai nap járt az eszemben…

- Ébresztőőő, álomszuszék – keltegetett egy hang finoman. Olyan érzésem volt, mintha csak egy órája aludtam volna el, úgy aludhattam mint akit fejbe vágtak. De a szoba már teljesen világos volt. Felnéztem a galád ember arcára, aki nem hagyott tovább aludni.

- Megmondanád, hogy mit művelsz az ágyamban, Ashley? – morogtam kómásan. – Egyáltalán hogy jutottál be?

- Hát nem vagytok túl óvatosak, annyi szent. Nyitva volt az ajtó. Gondoltam meglátogatom az én Kristen barátnőmet – mosolygott szemkápráztatóan, de korán reggel ezzel nem tudott meghatni.

- Reggel nyolckor???

- Héé, a múltkor te is felébresztettél, kvittek vagyunk…

- Igen, Ash… délben! – emeltem meg a hangom.

- Na ne legyél már durci. Hamarosan amúgy is mehetünk dolgozni. – Felnyögtem. Naná, ma még az étterembe is mehetünk… Erőt vettem magamon és feltápászkodtam, majd Ashley-vel lementünk a konyhába és csináltam kávét. Egy ideig csacsogtunk mindenféléről, de aztán megjelent a konyhában kómás fejjel – és nem mellesleg félmeztelenül – Cameron.

- Oh… ömm, sziasztok – motyogta, mikor meglátta, hogy nem vagyok egyedül.

- Szija – vigyorgott bárgyú mosollyal Ashley, miközben szemrevételezte a bátyámat, majd bemutattam őket egymásnak. Leesett állal figyeltem, ahogy a bátyám visszamosolygott rá, és végig egymás szemébe néztek, míg Cameron kávét töltött magának és beleivott. Úgy éreztem magam mintha valami párzási szertartás közepén lennék.

- Viszlát, hölgyeim – kacsintott Cam Ashley-re, majd kisétált a konyhából.

- Mi az, hiányod van? – röhögtem Ash-re nézve.

- Kristen, tudod te, hogy mikor voltam utoljára pasival? Párizsban, Amanda esküvőjén! Naná, hogy hiányom van.

- Különben ki is volt az? – érdeklődtem.

- Mit tudom én… - vont vállat. – Valakinek a rokona, másodunokatesó vagy ilyesmi. Vagy valami pincér, már nem emlékszem, ittam egy kicsit.

Nevetve csóváltam a fejemet Ashley szavai hallatán. Ő mindig spontán volt, de mégis törődő, ezért is lett ilyen jó barátom. De nem igazán tetszett ez a flörtölgetés a bátyámmal, hisz ő tanulhatott volna az Amandával való kapcsolatából, de úgy látszik nem tette. Viszont nem akartam beleütni az orrom ebbe az egészbe. Egy óra múlva bementünk az étterembe, az egyetlen gond csak az volt, hogy negyed óra késéssel. Jack, a főnökünk csúnya pillantást mért ránk.

- Majd mikor kirúgnak, emlékezz arra, hogy én előre megmondtam – sóhajtottam fel.

- Amúgy sem melózunk már itt olyan sokáig – vont vállat Ashley. – Jack meg egy pöcs. Azóta pikkel rám, mióta nem hagytam, hogy megdugjon az irodában. Vén kéjenc, vagy ötven éves…

- Azt hittem nős – jegyeztem meg.

- Az is – felelte Ash, majd mindketten felnevettünk és nekiláttunk a munkának. Most, hogy végre teljesen ébren voltam, teljesen eluralkodott felettem a jókedv. Gőzerővel benne voltunk a nyárban, ráadásul itt van a bátyám is, sőt… Robbal sem alakulnak éppen rosszul a dolgok. Magamnak sem akartam bevallani, de ennek örültem a legjobban.

A délután elején Ash és én helytálltunk a szokásos csúcsforgalomban, majd következett egy „csendesebb” óra, általában ilyenkor szoktunk szünetet tartani. Kimentem a hátsó, személyzeti bejárón, hogy elszívjak egy szál cigit. Közben Cam-et is felhívtam, hogy megtudjam hogyan bírja otthon egyedül. Feltalálta magát és úgy döntött, hogy kimozdul és felfedezi Londont. Azt is megbeszéltük, hogy valamelyik nap benéz az étterembe.

Mikor visszamentem, Ashley épp felém igyekezett. – Valaki miattad jött – mosolyodott el, majd elindult vissza, én pedig követtem. Amint megláttam a rám váró személyt, hatalmas vigyor kúszott az arcomra.

- Mi járatban? – kérdeztem meglepetten Robtól, miután egy vágyakozó csókot váltottunk.

- Liznek a környéken volt dolga, megígértem, hogy elhozom. Gondoltam benézek – vont vállat.

- Ó, szóval… nem is csak miattam jöttél? – játszottam meg a sértődöttet lebiggyesztett ajkakkal.

- Az segít, ha bevallom, hogy hiányoltalak? – nevetett fel Rob.

- Megteszi… - mosolyodtam el, mire ő még közelebb húzott magához és ajkai újból megérintették az enyémeket.

- Emberek, szét! – került mellénk Ashley. – Ez egy nyilvános hely. – Rob és én mosolyogva összenéztünk. – Apropó, ha már Rob is itt van, támadt egy ötletem. Mi lenne ha ma is lemennénk a bárba mindannyian? – „Miért is ne?” alapon belementünk a dologba, majd Ashley folytatta. – Szuper! Mi lenne ha elhívnád Cameron-t is?

- Jajj, Ashley, én nem is…

Ash egy „édes, naiv Kristen”- mosolyt vetett rám, majd félbeszakította a mondatomat. – Akkor másképp fogalmazok. Hívd el Cameron-t is!

- Ki az a Cameron? – szólt közbe Rob.

- A bátyám – feleltem. – Mint kiderült Ashley odavan érte.

- A bátyád itt van Londonban? – érdeklődött tovább.

- Igen, tegnap este jött.

- Tudod mit? Szerintem is jó ötlet, hívd le őt ma este – mondta Rob, mire én vetettem rá egy „te meg mi a fenét művelsz?”- pillantást. De ő csak ártatlanul mosolygott rám…

- Felőlem, legyen… - adtam meg magam sóhajtva. Még egy kicsit beszélgettünk, majd miután Rob elment, kora estig folytattuk a munkát, aztán hazamentünk elkészülni. Cam lelkesedéssel fogadta a meghívást, főleg mikor megtudta, hogy Ashley is ott lesz. Drága barátnőm át is jött és megkérte a bátyámat, hogy menjenek együtt, arra hivatkozva, hogy Rob és én kettesben legyünk… Azt azért reméltem, hogy nem a taxiban fognak egymásnak esni.

- Minden rendben? – kérdezte Rob, mikor meglátott. Csak mosolyogva bólintottam, de átlátott rajtam. Közelebb jött és körém fonta karjait, ami most is – mint mindig – megnyugtató érzés volt. – Ne gondolj ma este semmire. Ashley és Cameron felnőttek már, biztosan egy futó kapcsolatot is tudnak kezelni. Te meg csak engedd el magad, szórakozz.

- Igazad van – feleltem halkan, mire ő elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám. Ajkaink – majd nyelveink – mohón mozogtak együtt, miközben egyre szorosabban öleltük egymást. Észre sem vettem, mikor hátrálni kezdtünk, csak mikor lehuppantunk a kanapéra… vízszintes helyzetben.

A csók egyre követelőzőbb lett, amennyire Rob próbálta visszafogni magát, én annyival vadabb lettem. Nem tudtam már irányítani mit teszek és mit nem. Szüzesség ide vagy oda, legalább ugyanannyira akartam őt, mint ő engem. Nem szándékoztam elmenni a végletekig, de mint mondtam… kontrollálhatatlan lettem.

Kezem elindult kettőnk közt és befurakodott az inge alá. Viszont Rob megfogta az elvándorló kezemet, és elhúzta magától.

- Kristen… - zihálta elválva az ajkaimtól. – Ha ezt folytatnád, nem tudnám türtőztetni magam. Azt pedig nem hagynám, hogy bármit is megbánj.

- Rendben, igazad van… megint – sóhajtottam fel, majd a törődése miatt hálásan a szemébe néztem és újabb csókban forrtunk össze. Ez viszont már gyengéd és édes volt. Nemsokára rávettük magunkat, hogy elinduljunk a többiekhez…

Természetesen utolsónak érkeztünk, Ashley nagy örömére, akinek perverz vigyor jelent meg az arcán, mikor meglátott minket. Őt sem kellett félteni, szépen összemelegedett a bátyámmal. Rajtuk kívül ott volt még Nikki, Kellan, Lizzy és Tom is. A szórakozással persze nem vártak meg minket, már nagyban ittak. Liz mégis intett a fejével, hogy menjünk a bárpult felé.

- Hála az égnek, hogy itt vagytok – sóhajtott fel, mikor távolabb kerültünk a többiektől. Olyan kétségbeesettnek tűnt, nem tudtam nem felnevetni.

- Miért, mi a gond? – kérdeztem.

- Ashley meg a bátyád mintha szemmel dugnák egymást, nem viccelek! Tom meg minden csajjal kikezd aki a párméteres körzetébe kerül. Úgy éreztem előbb-utóbb valami orgiába kerülök… - Elnevettem magam Lizzy komoly hangján, de ő nem találta viccesnek a helyzetet. Ekkor egy huszonéves srác jött oda hozzánk.

- Ne haragudj, de… meghívhatnálak egy italra? – kérdezte a szemembe nézve. Nem tűnt túl szimpatikusnak, pláne, hogy így a lényegre tért.

- Öhm… kösz, de nem – hárítottam mosolyogva, de csak nem adta fel.

- Ugyan, csak egyetlen ital, kicsit beszélgetnénk, ilyesmi… - Ki tudtam találni mi az az „ilyesmi”, de mielőtt felelhettem volna, a következő pillanatban nagy meglepetés ért. Hirtelen pár pillanatra ajkak érintették meg az enyémeket, fel sem fogtam mi történik, csak mikor megláttam a srác döbbent arcát.

- Nem gerjed a pasikra, felfognád végre? – nézett Lizzy gúnyosan a szemébe, nekem pedig leesett. Az aprócska csókot ő adta. A srác sokkosan távozott, Liz és én pedig abban a pillanatban elnevettük magunkat. Még akkor is megszakadtunk a röhögéstől, mikor visszamentünk az asztalhoz, de úgy látszik, senki sem vette észre a bárpultnál történteket. Kivéve Robot…

- Szóval ezentúl ez lesz? – kérdezte, mikor becsusszantam mellé. – Meg kell küzdenem a húgommal?

- Csak nem féltékenykedsz? – érdeklődtem nevetve. Viszont ekkor Rob arcáról eltűnt az eddigi viccelődő mosoly.

- Hát, ha rá nem is, a nyomuló srácra mindenképpen…

- Azt hiszem őt egy életre elijesztettük.

- Hát tényleg nem vetted észre? – kérdezte Rob. Nem értettem mire gondol, de a következő pillanatban megértette velem. – Amikor bejöttünk ide, szinte nem is volt olyan pasi aki ne nézett volna meg magának.

- Most csak túlzol – forgattam a szemeimet.

- Nagyon is komolyan mondom. De azon leszek, hogy megtartsalak – mondta halkan, miközben végigsimított az arcomon és egy törődő csókban részesített. Az este hátralévő részében nem beszéltünk erről, inkább a többiekkel szórakoztunk. Egy idő után viszont Ashley és Cameron menni készültek, a bátyám meg csak annyit fűzött hozzá, hogy „majd valamikor otthon lesz”. Fantasztikus, nem akartam tudni róla, hogy mi fog történni a szomszédban, mikor hazamegyek…

A többiekkel még vagy két óráig maradtunk, ami nagyjából azzal telt el, hogy vagy Tom sikertelen csajozásain nevettünk, vagy pedig ő sopánkodott azon, hogy nem látta a „leszbi csókot”, ahogy ő hívta.

Mikor hazaértem, a ház előtt nem másba botlottam, mint a bátyámba, aki elégedett vigyorral jött át a szomszédból éppen. Szúrós pillantást vetettem rá.

- Mi van? – kérdezte Cameron értetlenül.

- 24 órája vagy itt és máris sikerült megfektetned valakit – csóváltam a fejem nevetve, miközben előhalásztam a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.

- Drága húgom, ez az amit… művészetnek hívnak. – Felnevettem a részeg, vigyorgó bátyám láttán, majd beléptünk a házba.