10. fejezet

Íme, elérkezett ez is, az első nap a pokolban xD Viszont elkészült a legújabb rész, köszönöm azoknak, akik írtak az előzőhöz. (Mellesleg a kommentek nagyon ösztönzőleg hatnak ám :P)
Abellana

(Kristen)

Annyira kényelmesen éreztem magam mikor felébredtem, hogy először ki sem akartam nyitni a szemeimet. De mikor megtettem, rájöttem, hogy nem a saját ágyamban vagyok. Ugyanis Rob karjaiban feküdtem. Szinte elvesztem az ölelésében, szegénynek elég kényelmetlen lehetett így egész éjszaka. Mikor felnéztem az arcába, láttam, hogy már ő is ébren van.

- Szia – suttogtam félénken, amikor eszembe jutottak részletek a tegnap estéről. – Mióta vagy ébren?

- Nem olyan régóta – mosolygott rám. Ha nem feküdtem volna, biztosan megremegtek volna a térdeim. Felsóhajtottam, mert rájöttem, hogy ideje színt vallanom.

- Sajnálom a tegnap estét – kezdtem. – Esküszöm, soha többet nem hagyom, hogy Ashley leitasson, mert akkor mindig a szobádban kötök ki.

- Írnom kéne neki egy köszönőlevelet – vigyorgott Rob.

- Ne már, komolyan beszélek. Megint egy idióta voltam.

- Dehogy voltál az – simított végig az arcomon Rob. – Fiatalok vagyunk, előfordul az ilyen. És örülök, hogy most itt vagy.

Az utolsó mondatától muszáj volt mosolyognom, ha ő örül neki, mit mondjak én…? Rob felém hajolt, hogy csókra illessze ajkainkat. Gyengéden becézgette őket, én pedig szinte elolvadtam a karjaiban. Annak ellenére, hogy milyen szorosan öleltük egymást, próbáltuk még közelebb húzni a másikat. Egyszerűen úgy éreztem, sosem lehet elég.

- Csak hogy tudd, régóta nem aludtam már ilyen jól – jegyeztem meg mosolyogva, miután egy picit eltávolodtunk. Rob felnevetett.

- Akkor talán gyakrabban kéne velem aludnod…

- Ki mondhatna erre nemet – nevettem, majd újabb apró csókot váltottunk. – Haza kéne mennem – mondtam kelletlenül. – Anyám már a haját tépheti az utóbbi hetek miatt.

- Rendben van – sóhajtotta Rob. – Viszont… ki kéne békülnöd Cameronnal. Holnap elmegy, te pedig bánni fogod, ha így váltok el.

Tudtam, hogy Robnak igaza van, de nagyon nem szívesen kezdeményeztem én a békülést a bátyámmal. – Gondolom beszélhetek vele – forgattam a szemeimet. Rob elmosolyodott a makacsságomon, és egy csókot nyomott a homlokomra. Még egy kicsit kiélveztük ezeket az édes pillanatokat, majd Rob felajánlotta, hogy hazavisz. Örömmel mentem bele, legalább addig is vele lehetek…

Mikor beléptem a házba, egy árva hangot sem hallottam, úgyhogy kezdtem azt hinni, még egy kis időre megúszom a „csevegést” Cammel. De Kristen Stewart megszokta, hogy a sors szereti őt csesztetni…

A lépcső tetején a drága bátyámba botlottam bele. Kicsit mogorva tekintettel végigmért, majd megszólalt: - Hű, anyának igaza volt. Mostanában mintha kicsit túlzásba vinnéd…

Felszegtem az állam és vetettem rá egy „na és akkor mi van?”-pillantást. De megint eszembe jutott, amit Rob mondott. Megbánom, ha haragban válok el tőle. – Épp azt akartam javasolni, hogy próbáljunk meg kibékülni. De ahogy látom, még mindig eléggé pöcs vagy.

- Eddig sem voltam az – forgatta a szemeit Cam. – Elismerem, hogy nem vettem számításba, hogy Ashley nagyon jó barátnőd. Te pedig ismerd el, hogy nem kellett volna ennyire kiakadnod.

- Jól van, elismerem – sóhajtottam. Cam rám vetette könnyed mosolyát, amitől muszáj volt nevetnem, és egy apró öleléssel koronáztuk meg a békülést.

- Viszont… tényleg aggódom érted egy kicsit, Kris. Ahogy anya is. Elmesélte, hogy egy csomószor nem töltöd itthon az éjszakát, vagy részegen jössz haza. Azt gondolja, hogy eléggé megviselt a költözés.

- Semmi köze ennek a költözéshez. Anya hajlamos elfelejteni, hogy az összes tizenkilenc éves ilyen – fintorogtam.

- De azelőtt nem voltál ennyire… kimozduló – keresgélte a szavakat Cameron.

- Figyelj Cam, minden oké. És a többiekkel is találkoztál, és nagyon megkedvelted őket. Különben is, ha részegen jövök haza, az csakis az ágyasod hibája.

Cameron elnevette magát a kifejezésen, de beismerte, hogy ha a barátaimmal vagyok, nem eshet velem nagy baj. Leültünk a konyhába, hogy egy kávé mellett dumáljunk tovább, és nem sokkal később anyánk is lejött. Meghatottan csapta össze a tenyerét, mikor meglátott minket.

- Jaj, végre nem marjátok egymást! – mondta, majd kifejezte a rosszallását az újabb kimaradásom miatt. Viszont Cam elmagyarázta neki, hogy minden oké, és nem kell ennyire aggódnia értem. Nagyon hálás voltam neki ezért.

Délután Ashley-vel dolgoztunk és elmeséltem neki mindent, ami tegnap este óta történt. Kicsit helytelenítette, hogy részegen és egyedül útnak indultam, miután lefektetett, de érdeklődve hallgatta a történet többi részét, és örült, hogy kibékültem a bátyámmal.

Este megint lementünk mindannyian a bárba, ám ezúttal én vezettem, mivel ma eszemben sem volt, hogy akár egy kortyot is igyak. Legalábbis a tegnapi után. Rob irtó édesen kijelentette, hogy támogatása jeleként ő sem fog ma inni. „Megünnepeltük” Cam utolsó estéjét, aki meglepően jól elvolt Ashley-vel anélkül, hogy egymásnak estek volna. Persze flörtölgettek, de a múltkorinál sokkal jobb volt a helyzet. Mindenkivel remekül szórakoztunk, míg meg nem jelent egy igencsak idegesítő tényező…

- Hát ő meg mi a francot keres itt? – kérdeztem, a szememet Camillán tartva, aki épp pár másik csajjal iszogatott egy viszonylag távolabbi asztalnál.

- Ó, a fenébe… - morogta Rob, mikor követte a tekintetem. – Valószínűleg csak véletlen.

- Vagy tudja, hogy ide szoktál járni – jegyezte meg Lizzy, akinek láthatóan még mindig nem volt szimpatikus ez a csaj.

- Amíg nem zavar meg minket, úgyis tök mindegy – vont vállat Rob. És így is volt egy darabig, Camilla mintha észre sem vett volna minket. De mikor kimentem a mosdóba, visszafelé pont belé botlottam…

- Jéé! Kristen, igaz? – lepődött meg mosolyogva. Kár, hogy szarul színészkedik.

- Mintha nem tudnád… - mosolyogtam vissza gúnyosan.

- Úgy látom nagyon jól megvagytok – mondta, ezúttal láthatóan idegesebben. Természetesen mondania sem kellett, hogy Robról van szó.

- Így van – bólintottam. – Úgyhogy talán ne is törd magad.

- Na idefigyelj – szólalt meg csupa méreggel a hangjában, és ezúttal eltűnt a műmosoly az arcáról. – Végig körülötte voltam, hogy ha megjön végre az esze, én legyek az, akivel együtt akar majd lenni. Ha azt hiszed ennyiben hagyom az egészet, nagyot tévedsz.

Akármennyire is nem akartam bevallani, kicsit megijesztettek Camilla szavai. Hiszen ki tudja, mikor unja meg Rob ezt a „kapcsolatot”, vagy akármi is ez… és akkor a drágalátos Camilla lesz a legközelebb.

Ha szemmel ölni lehetne, Camilla valószínűleg most holtan esett volna össze a pillantásomtól, de egy szó nélkül hagytam ott. Mikor visszamentem az asztalhoz, próbáltam nem mutatni, hogy valaki eléggé felhúzott az előbb, de Liz észrevette az idegességem és kérdőn nézett rám. Kicsit megráztam a fejem, jelezve, hogy majd később elmondom. De akkor már pláne nem tudtam lenyugodni, mikor Camilla egy órával később odabájolgott az asztalunkhoz.

- Rob, beszélhetnék veled egy kicsit kettesben? – kérdezte a jól bevált megjátszott mosolyával.

- Egyáltalán nincs miről beszélnünk – felelte szinte már unottan Rob. De a ribi csak nem adta fel a próbálkozást…

- Kérlek, tényleg nagyon szeretnék veled beszélni. – Rob azért nem volt egy totál pöcs, nem akart túl bunkó lenni. Rám nézett, az én tekintetem pedig valószínűleg már könyörgő lehetett. Hezitált egy kicsit, majd felsóhajtott. Végigsimított a hajamon és egy apró csókot nyomott a számra.

- Nem fog történni semmi – mondta olyan halkan, hogy csak én hallhattam. Kelletlenül elengedtem őt, mire ő felállt és elindultak Camillával egy csendesebb sarokba, bár végig tartva a távolságot a lánytól. Egy olyan helyen álltak meg, ahol tudtam volna úgy hallgatózni, hogy nem látnak meg… Nem, Kristen, ez őrültség! Légy észnél, nem csinálhatod ezt! Pár percig tépelődtem magamban, és ahogy az lenni szokott, végül a hülyébbik ötletem győzedelmeskedett.

Mikor a barátaim körül senki sem figyelt, észrevétlenül arra osontam, amerre Rob és Camilla mentek. Egy fal mellett álltak meg, így nem messze tőlük, a túloldalról jól hallhattam mindent.

- Ezt nem mondhatod komolyan! – mondta Camilla szinte felháborodottan. – Te is tudod, hogy sokkal többet adhatok annál, amit ő adhat neked.

- Fogalmad sincs, hogy mit beszélsz! – morogta dühösen Rob.

- Nagyon is van róla fogalmam – felelte Camilla, majd a következő történéseket látnom sem kellett, hallás alapján is jól megállapítható volt az egész. Elég közel voltam ahhoz, hogy halljam a csókjuk apró „zajait”, és ahogy Camilla belenyög a csókba. Nem volt többre szükségem. A következő pillanatban már idegesen vágtattam a kocsimhoz, anélkül, hogy bármi másra is figyelmet fordítottam volna. Ennyi volt a tündérmese…

Mielőtt kocsiba szállhattam volna – még szerencse, hogy Nikkiék is kocsival jöttek – valaki megragadta a karomat.

- Kris, mi a baj? – kérdezte a bátyám aggódva. Észre sem vettem, hogy idő közben a megbántódástól könnyek szaladtak végig az arcomon.

- Hazamegyek – feleltem gyorsan, és beszálltam volna de Cam nem engedett.

- Miért? Mi történt? – kérdezősködött tovább, de én egy szót sem szóltam. – Na jó, majd én vezetek, te meg csak nyugodj le – mondta, majd beült a kocsiba, én pedig az anyósülés felé vettem az irányt. Néha rám pillantott út közben, de nem szólt semmit. Az én könnyeim csak hangtalanul folytak. Igazam volt, Robnak nem én kellek. Hanem valaki, aki ennél többet is megadhat neki, valaki, aki nem egy tapasztalatlan liba. És ő nem tiltakozott Camilla csókja ellen…

Amikor beléptünk a házba, Cameron megszólalt: - Akkor elmondod végre mi a baj? Összekaptatok Robbal vagy valami?

- Légy szíves Cam, hagyj most ezzel – kérleltem őt, majd felmentem a szobámba. Jelen pillanatban egyetlen ember volt, aki nyújthatott némi vigaszt. Sírva kikerestem a számát a mobilomból, és tárcsáztam. Szinte azonnal felvette.

- Amanda? – zokogtam. – Nem bírok tovább itt lenni…

(Rob)

Azt hittem egyértelmű lesz Camillának, hogy barátnőm van és nem akarok tőle semmit, de úgy tűnik mégsem volt az. Ezért meg is lepődtem, mikor megláttam őt a bárban. Csak amiatt aggódtam, hogy békén hagyja-e Kristent. Tudtam, hogy még nem nyertem el teljesen Kris bizalmát, és nem hagyhatom, hogy ebbe Camilla belerondítson. Viszont mikor odajött az asztalunkhoz, nem lehettem ennyire seggfej, gondoltam had mondja csak a magáét…

- Mit akarsz? – kérdeztem türelmetlenül, mikor odaértünk egy falhoz. Vissza akartam már menni a barátaimhoz.

- Én csak… - dadogta Camilla, nyilván megilletődött a modoromtól. – Csak beszélni akartam veled. Mármint… elmentem pár hónapja és akkor még rendben voltak a dolgok köztünk. Erre most visszajövök, te meg közlöd, hogy barátnőd van.

- Köztünk nem voltak semmiféle dolgok, Camilla. Néhányszor lefeküdtünk és kész. Soha nem volt köztünk semmi komoly, és nem is lesz, mert nem érdekelsz. Sajnálom, de így van.

- És mégis mitől lesz ez a csaj más?

- Közte és köztem olyan dolog van, amit te sosem fogsz megérteni – mondtam hidegen, Camilla szemébe nézve. Úgy nézett rám, mintha felpofoztam volna.

- Ezt nem mondhatod komolyan! – emelte fel a hangját. – Te is tudod, hogy sokkal többet adhatok annál, amit ő adhat neked.

- Fogalmad sincs, hogy mit beszélsz! – rivalltam rá mérgesen. Ő azt hiszi, csak a fizikai dolgok körül forog egy kapcsolat. De Kristen egyetlen érintésétől úgy érzem magam, mint Camillával soha.

- Nagyon is van róla fogalmam – felelte dühösen, majd fogta magát és megcsókolt. Lefagytam a meglepettségtől, de volt annyi eszem, hogy nem csókoltam vissza. Mikor felnyögött, ellöktem magamtól.

- Mégis mi a francot képzelsz? – kiabáltam rá. Nem pocsékoltam rá még több időt, idegesen visszamentem az asztalunkhoz. Viszont Kristen már nem volt ott. És Cameron sem.

- Lizzy, hová tűnt Kristen? – követeltem választ a húgomtól.

- Nem tudom. Valami nagyon felzaklathatta, mert könnyes szemekkel rohant kifelé, Cameron pedig rögtön utána ment. Aztán eltűntek mindketten.

Felnyögtem. Ahogy Liz kimondta, rögtön rájöttem: csak egy ok lehet. Kristen valahogy megláthatott minket, ráadásul pont a legrosszabb pillanatban. És gondolom arról épp lemaradt, hogy leüvöltöttem Camilla fejét.

Taxit fogtam és rögtön hazamentem, hogy egyedül lehessek. Az első dolgom az volt, hogy felhívjam Kristent, de nem vette fel a mobilját. Először foglaltat jelzett, aztán hagyta csörögni, végül pedig már ki is nyomta a hívásaimat. Elhatároztam, hogy ma már nem tehetek ennél többet, ilyen késő este a házuknál sem zavarhatok, majd megkeresem reggel…

Egész éjjel hánykolódtam, azon gondolkodva, hogy mit fogok mondani Kristennek, amivel meggyőzhetném. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy megint közénk állnak a dolgok. Pontosabban ezúttal egy személy.

Reggel kómásan felöltöztem és kocsiba ültem, de még mindig nem tudtam mit fogok mondani. Apró habozás után becsöngettem Kristenékhez, de senki nem nyitott ajtót. A második és a harmadik csöngésre sem. Úgy tudtam Cameron reggel utazik, talán az anyja vele van, Kristen meg esetleg Ashley-nél. Így hát becsöngettem a Greene-házba is. Szerencsémre Ashley nyitott ajtót.

- Öhh… szia – köszönt meglepetten Ash. – Mi járatban?

- Fontos, hogy tudjam: Kristen nálad van?

- Miért lenne nálam? – értetlenkedett.

- Szóval nem – sóhajtottam fel.

- Hát nem is mondta el? – kérdezte Ashley. Értetlenül pillantottam rá, mire a tekintete mintha… sajnálkozó lett volna. – Rob… Kristen Los Angelesben van.