11. fejezet

Íme a következő fejezet, ami ezúttal rövidebb lett, de remélem elnyeri a tetszéseteket :) És ugye minél több komment érkezik, annál hamarabb jön az új rész is... :D Jó olvasást ;)
Abellana

(Rob)

- Ezt… nem értem – dadogtam döbbenten. Los Angelesben van?? Miért és mikor? Annyi kérdés merült fel bennem, fogalmam sem volt, melyiket tegyem fel először.

- Megbeszélte a dolgot a családjával és ma reggel Los Angelesbe ment Cameronnal – magyarázta Ashley.

- Miért? És mikor jön vissza? – záporoztak a kérdéseim Ashre.

- Nem tudom. Csak annyit mondott, hogy egy időre visszamegy, mert már nem bírja Londonban – vont vállat Ashley. – Elég nehéz volt neki ilyen hirtelen átrendeznie az életét, jót tesz neki egy kis idő Los Angelesben. És te is csak bonyolítottad a dolgokat – húzta el a száját.

- Tudom, a tegnapi félreérthető volt – sóhajtottam. Hirtelen szörnyű érzés lett, hogy nem tudom mikor láthatom újra Kristent.

- Félreérthető? Csókolóztatok vagy nem?

- Igen,de…

- Akkor nem félreérthető – vágott közbe Ashley igazi női logikával. Pedig most nem volt igaza.

- Ő csókolt meg engem! – tiltakoztam. – És amint észbe kaptam, ellöktem magamtól. Egyáltalán nem érdekel már Camilla, én… kezdek valamit érezni Kristen iránt.

Ashley tekintete ellágyult. – Figyelj Rob, nem tudom mi történt. Csak azt tudom amit Kristen mondott. Vissza fog jönni Londonba, emiatt ne aggódj.

- Kösz, Ashley – sóhajtottam, majd elköszöntem tőle és kocsiba ültem. Hazafelé végig az járt a fejemben, hogy Kristen milyen messze van most tőlem és még magamat is megleptem azzal, hogy mennyire hiányzik.

Amint beléptem a házunkba, a szobám felé vettem az irányt és közben Kristent hívtam. Nem lehettem benne biztos, hogy ezúttal felveszi, de reménykedtem benne. Hosszasan csöngött a telefon, de végül…

- Mit akarsz, Rob?

- Kristen, csak most tudtam meg… tényleg Los Angelesben vagy?

- A repülőn ülök, igen – felelte halkan az édes hang. Minden pillanatban attól féltem, hogy mikor csapja le a telefont. De eddig nem tette… - Miért hívtál?

- Mikor jössz vissza? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Nem tudom, Rob – sóhajtotta. – Talán egy hét múlva. El sem hinnéd, mekkora szükségem van most erre. Egész végig azt bizonygattam, hogy el tudom fogadni, hogy egy teljesen másik országba kellett költöznöm, de nem megy. Hiányzik Los Angeles és mikor tegnap kiborultam… az volt az utolsó csepp.

- Figyelj, ami Camillával történt… meg kell értened, hogy én egyáltalán nem akartam. Ő támadt le engem hirtelen, reagálni is alig tudtam. De szinte rögtön ellöktem magamtól. Azt is megbántam, hogy beszéltem vele.

- Neked pedig azt kell megértened, hogy ezt nem tudom csak úgy elhinni. Az isten szerelmére, Rob, amikor találkoztunk te éppen egy lány után rohantál Párizsba! Honnan tudhatnám, hogy ez most tényleg más?

- Kristen… már nem tudlak kivonni az életemből. Hiányzol – mondtam halkan, szinte könyörögve. És komolyan is gondoltam. Kristen felsóhajtott. Sokáig nem válaszolt.

- Majd mindent megbeszélünk, ha hazaértem – felelte végül. – Felhívlak, ha már tudom, hogy az mikor lesz.

- Rendben van – feleltem. Ez volt a legjobb ajánlat amit ebben a helyzetben kaphattam. Nagy nehezen elköszöntem Kristentől, arra gondolva, hogy a következő pár nap nem lesz könnyű…

***

Egész héten zombiként jártam-keltem, bementem dolgozni és néha Tom elrángatott „szórakozni”. Közben pedig végig Kristen hívását vártam. Végül csütörtökön közölte, hogy holnap – azaz ma – hazajön végre. Majdnem sikerült rávennem, hogy én mehessek ki elé a reptérre, de nem egyezett bele, előbb mindenképpen szeretett volna hazamenni. Aggódtam amiatt, hogy az egy hét alatt eldöntötte, hogy nem akar tőlem semmit. Viszont a hangja vidámabb volt legutóbb, így hát türelmetlenül vártam péntek délelőtt. Annyira türelmetlenül, hogy dél körül már azt tervezgettem, felpattanok és rögtön rohanok Kristenhez. A lépcső tetején viszont meghallottam a húgom örömittas sikongását.

- Alig hiszem el, hogy egy szót sem szóltál – dorgált valakit.

- Bocs, Liz. Nagy szükségem volt erre – válaszolta a hang, amit rögtön felismertem. Nem is mertem elhinni, hát eljött, tényleg itt van Londonban újra. Lesiettem a lépcsőn, és a zöld szempár rám szegeződött.

- Szia – köszöntem halkan, bizonytalanul abban, hogy mi is következik ezután.

- Szia – felelte egy apró, alig észrevehető mosollyal a szája sarkában. A tekintetünk egybeforrt, csak az számított, hogy újra láthatom őt.

- Lizzy, ha nem bánod most elrabolnám Kristent – szólaltam meg, mire a húgom csak mosolyogva bólintott és utunkra engedett minket, én pedig felhúztam Kris-t a szobámba. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, megálltunk egymással szemben és a másik arcát kémleltük. Csak akkor vettem észre, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, mikor egyik kezem rátalált az övére és ujjaink összefonódtak.

- Tényleg hiányoztál – suttogtam. Az arcunk pár centire volt a másikétól.

- Te is nekem – felelte Kristen halkan. – Sajnálom, hogy nem mondtam semmit mielőtt elmentem. El kellett menekülnöm innen egy kicsit. De már minden rendben – támasztotta alá egy mosollyal a szavait.

- Nem számít, az a lényeg, hogy most itt vagy. És tényleg sajnálom ami történt. Azóta nem láttam Camillát és nem is érdekel.

Kristen felsóhajtott és mélyen a szemembe nézett. – Hiszek neked – bólintott. Megkönnyebbülten öleltem magamhoz, olyan szorosan amennyire csak tudtam. Szerencsére Kristennek esze ágában sem volt eltávolodni tőlem, a nyakamat ölelve húzott magához még közelebb. Hosszú percekig álldogáltunk így, míg végül szét nem váltunk egy kicsit, hogy ajkaink egymásra találhassanak. Egy hét után megízlelni a csókját olyan volt, mint újra fellélegezni.

Először csak gyengéd csókban forrtunk össze, majd nyelveink is érzéki táncot jártak. Egyre közelebb húztam Kristent, de fegyelmeznem kellett magam, hogy ne lépjek át semmilyen határt, ebben pedig hozzám simuló teste cseppet sem segített. Apró kezei a mellkasomon pihentek, az én érintéseim pedig befurakodtak pólója alá, hogy csupasz derekát cirógassam. Kristen belesóhajtott a csókunkba és egy picit eltávolodott tőlem. Kipirosodott ajkaira édes mosoly ült ki, amit nem tudtam nem viszonozni. A délután hátralévő részében beszélgettünk az elmúlt hét dolgairól vagy további csókokkal élveztük egymás társaságát.

- Mennem kéne – mondta kelletlenül Kristen egy idő után. Mikor kinéztem az ablakon, észrevettem, hogy már be is sötétedett. Nem gondoltam rá, hogy milyen gyorsan telik az idő ha jól érzi magát az ember…

- Ne, inkább maradj itt – kérleltem. – Hiányoztál, aludj ma velem.

Kristen az ajkába harapott és egy-két pillanatig elgondolkodott a dolgon. Tisztában volt vele, hogy nem fogok erőltetni semmit amit ő nem akar.

- Rendben – bólintott. – Csak telefonálok egyet.

Amíg Kristen telefonált én gyorsan elintéztem a zuhanyt. Közben az is eszembe jutott, hogy elég nehéz helyzetbe sodortam magam, hiszen mellette töltöm az éjszakát és minden önuralmamra szükség lesz. Mikor visszatértem a szobába és Kristen meglátott – félmeztelenül – nyelt egyet, amin kajánul elvigyorodtam. Nagyon is tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá.

- Azért el ne bízd magad – morogta, mire én felnevettem. De visszakaptam mindezt, mikor ágyba bújtunk és rajta csak egy pántos felső, és egy franciabugyi volt. Nagyon is megkísértett ezzel, amit ő is észrevett, és elégedett mosollyal nyugtázta. A hátával a mellkasomnak simult, majd hátrahajolt egy csókért.

- Jó éjt – mondta vidáman. Nyilvánvalóan rájött, hogy mekkora hatással van rám, és ő uralja minden vágyamat.

- Neked is – feleltem vágyakozó, mély hangon, majd a szememet lecsukva próbáltam elaludni, habár tudtam, hogy ez most szinte lehetetlen. Különösen akkor lett az, mikor Kristen úgy döntött, hogy elkezd „helyezkedni” a fenekével, ezzel az őrületbe kergetve engem. Egy perc múlva már abban is biztos voltam, hogy direkt hergel, talán ezzel is büntetve engem egy kicsit Camilla miatt.

- Borzasztóan gonosz vagy és ez nagyon nem szép dolog tőled – mormoltam a fülébe, míg egyik kezem befurakodott a felsője alá, ezzel a hasát érintve.

- Hupsz… - szólalt meg, mintha tényleg ártatlan lenne, de a hangjában bujkáló mosoly elárulta őt. Na meg az is, mikor a következő pillanatban ajkait megéreztem az enyémeken, és szenvedélyes csókba kezdtünk. Kristen egyik keze a tarkómra siklott, közelebb húzva az arcomat, de még mindig háttal volt nekem. Eddig hasán nyugvó kezem szinte akaratlanul indult meg felfelé, ő pedig felnyögött, mikor megérezte a tenyeremet fedetlen mellén. Engem is elködösített a vágy, őrülten kívántam őt, de nem mehettünk tovább. Vagyis nem akartam, hogy az első együttlétünk azért történjen, mert egyszerűen nem bírtunk leállni. Kris ennél többet érdemel.

Nagyon nehezen, de sikerült elszakítanom magam tőle. Kiszálltam az ágyból és a cigimet felkapva az erkély felé indultam, hogy egy kicsit lenyugodjak. Nagyokat szippantottam a friss levegőből, majd rágyújtottam egy szálra. Próbáltam nem gondolni az iménti percekre, így is elég egyértelmű volt a vágyam. Hihetetlen, hogy mekkora hatással van rám…

Akárhogyan is próbálkoztam, egyre csak Kristen járt a fejemben, és mintha ezt megérezte volna, a következő pillanatban vékony karjai öleltek körbe hátulról. Nem szóltam egy szót sem, csak elnyomtam a csikket, és végigsimítottam engem ölelő kezein. Percekig álltunk így, de az előbbi kínjaim ellenére nagyon jól esett most a közelsége. Végül megfordultam és egy apró csókot váltottunk.

- Nagyon-nagyon gonosz vagy… - csóváltam a fejem mosolyogva, mire Kristen felnevetett. Visszabújtunk az ágyba, és nemsokára mindketten elaludtunk.

Mikor reggel felébredtem, Kristen még nyugodtan szuszogott a karjaimban. Annyira imádnivaló volt, hogy nem lett volna szívem felébreszteni, de azt nem tudtam megállni, hogy ne nyomjak egy-két puha csókot a nyakára, majd a vállára…

Kris mégis ébredezni kezdett, ugyanis egyik keze felfelé haladt csupasz hátamon, megborzongatva ezzel minden érzékemet. Picit eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. Mindketten elmosolyodtunk és egy lágy csókkal köszöntöttük az új napot.

- Bocs a tegnapiért – szólalt meg Kristen miután elváltak ajkaink. – Kicsit… türelmetlen voltam – keresgélte a szavakat.

- Felejtsük el. De egyszer még kamatostól visszakapod – vigyorodtam el, de Kristen nem rémült meg a „fenyegetésemtől”.

Szép lassan elkészültünk, majd hosszas búcsúzkodás után kiengedtem Kristent a karjaimból, hogy hazamehessen. Nehéz volt ez az egy hét nélküle, és jó pár dologra kezdtem ráébredni kettőnkkel kapcsolatban. És bizony zseniális ötletem támadt…