15. fejezet

Megérkezett az új fejezet, bár eléggé nehézkesen hoztam össze, de végül kész lett :D Mostantól pedig valószínűleg csütörtök esténként fog felkerülni az új rész, de ha tudok, előtte mindig hozok majd részletet.
Abellana

(Kristen)

- Ha akarod elmehetünk – nézett a szemembe Rob. Láttam rajta, hogy komolyan gondolta.

- Nem, minden oké – erőltettem az arcomra egy halvány mosolyt, de ez sem győzte meg. Nyugtatóan megsimogatta az arcom és egy apró csókot nyomott a számra.

- Komolyan mondom. Amint zavar, elmegyünk. – Bólintottam, hogy tudomásul vettem, majd megfogva Rob kezét, a szokásos asztalunk felé húztam őt, különben még egy óráig győzködött volna, hogy menjünk.

- Jaj srácok, nem rángattalak volna ide titeket, ha tudom, hogy ez a liba is itt van – jött elénk Lizzy mentegetőzve. – Ez már a pofátlanság teteje, biztosan megint össze akar titeket ugrasztani.

- Ugyan Liz, nem te tehetsz róla – legyintettem.

- Különben is, nem hagyom, hogy összeveszünk miatta megint – jelentette ki Rob, amitől elmosolyodtam. Örültem, hogy ennyire biztos a kapcsolatunkban. Még egyszer Camilla felé pillantottam, aki ráérősen iszogatta a koktélját a bárpultnál. Mintha várt volna valamire…

Csatlakoztunk Ashley-hez és Tomhoz, akik épp civakodtak valamin, mikor leültünk hozzájuk. Viszont mikor Ash megpillantott minket, perverz vigyor ült ki az arcára, nyilván amiatt, amit ma délután meséltem neki. Egy szigorúnak szánt pillantással próbáltam ráfagyasztani a vigyort a képére, de nem igazán sikerült.

- Ááá, megjöttek a szerelmesek! – mért minket végig Tom. – Nagy szerencsétek van, hogy ennek ellenére még mindig veletek lógok.

- Valószínűleg depresszióba taszítana minket a hiányod – gúnyolódtam, de Tom csak lelkesen bólogatott, mintha teljes mértékben igazam lenne. Rob elnevette magát, Liz pedig a fejét csóválta. Észrevettem, hogy Ash nagyon figyel valamit és követtem a tekintetét. Camillát nézte, aki épp a női mosdó felé indult.

- Kris, elkísérsz? – bökött a fejével Ashley a helyiség felé. Nem értettem mit akar, de azért bólintottam, és bementünk Camillát követve. Ő éppen a sminkjét igazította ribisebbre, amikor a tükörben meglátott minket. – Minek rontod itt a levegőt megint? – kérdezte Ashley.

- Mi az, már testőröd is van? – mosolygott rám gúnyosan a lány.

- Fogd be – morogtam, mire ő gőgösen felszegte az állát. Nyilván azon gondolkodott, hogy mivel vágjon vissza. De nem sok minden juthatott eszébe, mert végül újra a barátnőmre nézett.

- Nem mintha közötök lenne hozzá, de azért vagyok itt, hogy szórakozzak, ahogy mindenki más is… - mondta. – Miért, talán veszélyben érzed a ti nagy szerelmeteket? – nézett rám újra, a hangja csupa gúny és irigység volt.

- Nem tudsz te semmit – feleltem éles hangon.

- Itt senki sem kíváncsi rád, Camilla – szólalt meg Ash. – Már az iskolában is feltűnési viszketegséged volt, de akkor sem érdekeltél senkit. Fogadd el és hagyd végre békén az olyan embereket, akik veled ellentétben nem kétszínű idióták.

A hangja hidegségétől libabőrös lettem, Camilla pedig igencsak megbántottnak tűnt. Ashley magabiztosan kivonult, én pedig egy utolsó pillantást vetettem a sértődött lányra, majd én is kimentem.

- Nem volt ez egy kicsit durva? – kérdeztem.

- Egyáltalán nem. Annyi ilyen féreggel volt dolgom, megérdemelte már, hogy valaki a szemébe mondja – felelte Ashley. – És hidd el, ezentúl békén fog hagyni titeket.

- Kösz ezért, Ash – öleltem meg, ő pedig mosolyogva ölelt vissza.

- Ugyan már, számomra volt öröm – nevetett fel, majd visszamentünk a többiekhez. Mikor leültem Rob mellé, mosolyogva egy csókot nyomott ajkaimra és a combomra simította a kezét. Még ettől az érintéstől is lángra gyúlt bennem a vágy iránta, de visszafogtam magam. Miután Camilla eltűnt, nem aggódtam már semmi miatt, és az este hátralévő részében nagyon jól éreztem magam.

***

Mikor Rob leállította a kocsit a házuk előtt, hátrafordult a húgához. – Liz, előremennél? – kérdezte tőle, mire Lizzy kicsit értetlenül rám nézett. Picit megráztam a fejem, jelezve, hogy én sem tudom miről van szó. Kiszállt a kocsiból, Rob pedig felém fordult.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, Kristen – sóhajtotta.

- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem értetlenül. Rob az utóbbi időben mindent megtett az én boldogságomért.

- Nem kéne összetalálkoznod az ilyen elmebeteg exbarátnőkkel… - csóválta a fejét, én pedig felnevettem.

- Ne aggódj emiatt, Rob. Ma nem okozott semmilyen gondot és még Ashley is megmondta neki a magáét. Nem lesz vele több gond – vontam vállat. Rob gyengéden megsimogatta az arcomat és egy puha csókot nyomott ajkaimra. Elképesztően jól esett az érintése, de most mindketten fáradtak voltunk ahhoz, hogy több történjen. De ez nem jelenti azt, hogy el kell válnunk…

- Ugye itt maradsz? – kérdezte.

- Ha szeretnéd, maradok – feleltem, mire Rob elmosolyodott.

- Mindig szeretném. – Még egy csókot váltottunk, majd kézen fogva mentünk be a házba. Mikor már a szobájában voltunk, Rob leültetett magával szemben az ágyra. – Kris, van még valami amit el kell mondanom.

- Miről van szó? – érdeklődtem kicsit ijedten.

- Hétfőn az egész család elmegy egy hétre Chicagóba, apám egyik üzleti ügye miatt. Megígértem, hogy én is elmegyek, de még a hétvége előtt hazajövök.

- Akkor jövő héten szinte nem is foglak látni – mondtam kicsit csüggedten, mire Rob mosolyogva felemelte az állam, hogy ránézzek.

- Sajnos nem, de majd együtt töltjük a hétvégét. Csak mi ketten…

- Jól hangzik – mosolyodtam el, majd egy édes csókban egyesültünk. Nem sokkal később már egymás ölelésében próbáltunk elszenderedni…

***

Mikor másnap hazamentem, anyám örömhírrel fogadott. Cameron hívta és közölte, hogy hosszabb időre meglátogat minket. Őszintén szólva ez egy kicsit gyanús volt a bátyámtól, mert tudtam, hogy semmilyen körülmények között nem hagyná el Los Angelest „hosszabb időre”. Ennek ellenére persze örültem a hírnek.

A következő nap nekem kellett kimenni a reptérre Cameronért, aki széles mosollyal ölelt meg mikor meglátott. – Hiányoztál már, hugi – sóhajtotta hazafelé menet. – És boldogabbnak is nézel ki.

- Tényleg? – kérdeztem meglepetten. Természetesen nekem feltűnt a változás, tényleg sokkal jobban éreztem magam, de nem hittem, hogy ez másoknak is ilyen szembetűnő.

- Igen – felelte Cam. – Valószínűleg jót tett neked az az egy hét LA-ben.

Csak hümmögve helyeseltem, mert a boldogságom oka leginkább egy személy volt, de ezt nem osztottam meg a bátyámmal. De ő eléggé jól értesült volt… - És mi a helyzet Robbal? Úgy hallottam, nem volt semmi a hétvégétek.

- Istenem, ha te meg anya összejöttök, olyanok vagytok, mint a pletykás vénasszonyok – nevettem fel.

- Na és… bezavarta a macit a málnásba? – vigyorgott kajánul, mire én meglepetten rápillantottam.

- Cameron!! – kiabáltam. – Ehhez egyáltalán semmi közöd.

- Ugyan már, Kris. Felnőtt emberek vagyunk. Különben is, te tudtál arról, hogy mi volt Ashley-vel a múltkor…

- Elég nehéz nem tudni róla, ha világgá kürtölöd – morogtam. – Mindegy is, csak anya előtt ne tegyél ilyen megjegyzéseket. Már így is az a mániája, hogy korai nagymama lesz. – Cameron felnevetett. – Na de… most te mesélsz. Semmi komoly lány a láthatáron?

Cameron arckifejezése komoly lett, az arcáról lefagyott a mosoly. Máris megbántam, hogy megkérdeztem. – Amanda óta nem akarok semmi komolyat – sóhajtotta. Nagyon szerettem volna megvigasztalni, de fogalmam sincs mivel.

- És meddig maradsz? – próbáltam terelni a témát.

- Hát még… khm… meglátjuk, hogy alakul – nyökögte a bátyám, mire még gyanúsabb lett a szememben. Cameron idejön Londonba és nem tudja meddig marad? Kell, hogy legyen valami a háttérben.

Nem tudtam ezen sokáig gondolkozni, ugyanis hamarosan megérkeztünk a házunkhoz, ahol anya már tűkön ülve várta az egy szem fiát, és jól meg is szorongatta. Na meg persze kifaggatta az utóbbi hetekről… Neki is ugyanazt válaszolta a „meddig maradsz?” kérdésre, de anyánk persze nagyon örült ennek – nem mintha én el akarnám zavarni Cameront, vagy ilyesmi.

A hét hátralévő részében Cam is velünk lógott – aminek Ashley különösen örült. Úgy látszott, hogy a dolgok újra felizzanak köztük, bár nem tudtam, hogy ennek mennyire örüljek. És akkor még fogalmam sem volt róla, hogy milyen bonyodalmak lesznek még ebből…

Az utolsó napot, mielőtt Rob elutazott volna, természetesen együtt töltöttük. Az egyik legtisztább nyári nap volt Londonban, mi pedig teljes mértékben kiélveztük. Hétfő reggel a szobámban apró neszezésre ébredtem. Elkeseredve vettem észre, hogy Rob már teljesen felöltözött.

- Már mész is? – kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal.

- Muszáj, a gépünk korán indul. De te aludj csak még – mondta halkan, miközben végigsimított a hajamon és egy puha csókot nyomott ajkaimra.

- Nem, legalább a ház elé hadd menjek veled – tiltakoztam, és gyorsan felpattantam, hogy magamra kapjam az első pár ruhadarabot, ami a kezem ügyébe kerül. A ház előtt állva Rob szorosan magához ölelt, de nem tudtunk elválni. Hiába lesz csak öt nap az egész, már hetek óta össze vagyunk nőve, és hiányozni fog mellőlem. Már most tudtam, hogy éjszaka lesz a legnehezebb, mikor nem fog átölelni és nem érzem majd minden lélegzetvételét miközben magához szorít.

- Ne aggódj, Kris. Csak öt nap, simán kibírjuk – bizonygatta Rob, mintha magát próbálta volna meggyőzni.

- Tudom – sóhajtottam. – Pénteken már látjuk is egymást…

- Aztán miénk a hétvége – fejezte be a mondatomat egy mosollyal, majd a szemembe nézett, amiben valami komolyság csillant. – Szeretlek, Kristen – mondta, megsimogatva az arcomat.

- Én is téged – feleltem, és tényleg így éreztem. Rob megszüntette ajkaink közt a távolságot, hogy szerelmes csókban forrhassunk össze. Nyelveink szinkronban mozogva találtak egymásra, ahogy a csókunk egyre szenvedélyesebb lett, de el kellett válnunk. Még egy utolsó, apró csók után Rob elindult, rajtam pedig máris úrrá lett a melankólia. És még nem is sejtettem, hogy hamarosan milyen megpróbáltatásokban lesz részem.