17. fejezet

Sajnálom, hogy csütörtökön nem jött a friss de egész azóta nem volt netem, úgyhogy most pótolok. Biztos, hogy nem egy csúcs fejezet, de ennyi telt ki tőlem ezen a héten :D
Abellana

(Kristen)

Nem, ez nem lehet. Biztosan csak egy szörnyű rémálom, mindjárt felébredek, Ő pedig megérkezik és megnyugtat, azt mondja majd minden rendben…

Akárhogy is fohászkodtam, hogy kinyíljon a szemem és az ágyamban találjam magam, nem történt meg. A könnyeim anélkül kezdtek el folyni, hogy észrevettem volna. Cameron végtelenül döbbenten rám pillantott, olyan volt, mintha vigasztaló szavakat próbálna találni, de a sokktól nem képes rá. Anya reagált először.

- Kristen, szívem. Nyugodj meg… - mondta határozottan, megragadva a két vállamat. Nem értettem. Miért mondja ezt, miért szorít ilyen erősen? Ekkor vettem észre. Cameron nem főként a hírek miatt nézett rám ilyen sokkosan. Hanem a reakcióm miatt. Az anyám azért nyugtatott, mert olyan volt, mintha valami rohamom lett volna. A hüppögés úgy tört fel belőlem, hogy akarattal sem tudtam leállítani, csak reszkettem és az zakatolt a fejemben, hogy ez nem létezhet. Nem, nem, nem és nem. Rob nem lehetett azon a gépen, ha történt volna vele valami… nem élném túl, nem lehet. Hihetetlen volt így rájönni, hogy mekkora része is ő az életemnek, és mennyire szeretem.

Az anyám még erősebben szorított, és a kezével kényszerített, hogy a szemébe nézzek. De nem tudtam, a könnyeimtől nem láttam semmit. – Kicsim, higgadj le. Legyünk ésszerűek, először hívd fel újra Robot, aztán Lizzy-t is, ha kell. Tudd meg, hogy mi a helyzet.

Logikusnak tűnt amit mondott, úgyhogy kétségbeesetten kaptam a mobilom után. Kipislogtam egy adag könnyet a szememből, hogy lássak valamit és kicsit kitisztuljon a fejem. Rögtön Rob telefonját hívtam, de újból sírva fakadtam, ahogy az idegesítően nyugodt hang közölte, hogy a tárcsázott szám jelenleg nem kapcsolható.

- Nem, ilyen nincs – nyüszítettem fel sírva. Megint összeomlottam volna, de az anyám nem hagyta. Felhívtam Lizzy-t, jelenleg ő lehetett minden reményem. Zaklatottan szólt bele a telefonba.

- Kris, hallottál felőle? Nem lehet elérni, istenem, minden tele van a hírekkel… - hadarta zokogva Liz, amitől friss, meleg könnycseppek gurultak le az arcomon.

- Az volt az utolsó reményem, hogy te tudod, mi van vele – mondtam remegő hangon, mire Lizzy még kétségbeesettebb lett. – Ezer százalék, hogy felszállt arra a gépre?

- Arra szólt a jegye és Vic azt mondta, hogy szerinte Rob időben kiért a repülőtérre – ismerte be gyászos hangon. Mindketten teljesen tanácstalanok és döbbentek voltunk, az egyetlen dolog amit tehettünk az volt, hogy megígértük, bármit is tudunk meg, értesítjük egymást.

Nem tudom, mennyi idő telt el, miután letettem a telefont. Folyamatosan hívogattam Rob számát, de semmi. A könnyeim végig csak folytak, miközben én vagy fel-alá járkáltam, vagy zombiként ülve próbáltam reménykedni. Már vagy egy óra is eltelhetett, mikor a ködön keresztül érzékeltem valamit. Anyám kipillantott az ablakon, az arcára pedig furcsa kifejezés került. Mintha megkönnyebbült volna. Azonnal odarohantam, így láttam meg, ahogy a házunk előtt valaki sietve kiszáll a kocsijából.

Kitört belőlem a zokogás, a padlóra rogytam volna, ha nem parancsolom meg magamnak, hogy maradjak állva. Feltéptem az ajtót és kiszaladtam, egyenesen a karjaiba. Most tényleg összeomlottam a hirtelen megnyugvástól, hogy itt van és jól van, de erősen tartott, így nem landoltam az esőtől nedves gyepen.

- Annyira sajnálom… - mormolta a fülemhez közel.

- Mi a… mi történt? – kérdeztem a szemébe nézve, miközben többször is végigsimítottam az arcán, hogy megbizonyosodjam róla, hogy tényleg velem van.

- Lekéstem a járatom, mégsem értem ki időben – magyarázkodott Rob. – Fel akartalak hívni, de a mobilom teljesen lemerült, használhatatlan volt. De azt gondoltam, hogy nem lesz gond, úgyhogy felszálltam a következő Londonba tartó gépre. Fogalmam sem volt arról, ami történt. Aztán leszálltunk és a Heathrow tele volt a hírekkel. Gondolkodás nélkül azonnal hozzád jöttem.

- Soha… többet… ne tegyél… velem… ilyet! – morogtam összeszorítva a fogaimat, minden egyes szó után megütve őt – de az erőm egy pillangóéhoz sem ért fel jelen pillanatban.

- Soha többet, megígérem – susogta a fülembe, miközben magához szorított és a karjaiban ringatott. A megkönnyebbülés könnyei törtek most utat maguknak, de nem bántam. A lényeg, hogy Ő itt volt velem…

Miután Rob egy kicsit megnyugtatott, felhívta Lizzy-t is, akinek szintén hatalmas kő esett le a szívéről és rögtön közölte a jó hírt a szüleivel. Az eredeti terveink szerint mi átmentünk az ő házukba. Bár az útközben csendben voltunk, én végig Robra figyeltem, miközben ő egyik kezével a combomat simogatta. Az érintése teljesen lenyugtatott, alig hittem el, hogy túl voltam életem legrosszabb óráján.

Mielőtt kiszálltunk a kocsiból, Rob még adott egy rövid – számomra túlságosan is rövid – csókot, aztán bementünk a házba. Míg ő lerakta a cuccokat a szobájában, én csendesen lehuppantam az ágyára. Most döbbentem rá, hogy túlságosan is durva volt ez a reggel. Rob észrevette a letörtségemet, lassan odajött hozzám és megállt velem szemben. Mélyen a szemembe nézett, mintha azt sugallta volna, hogy most már tényleg minden rendben lesz. Ahogy összeforrt a tekintetünk, annyi érzelem söpört végig rajtam…

Összeszorult a szívem, annyira szerettem őt, amennyire csak bírtam. Végigsimított kipirult arcomon, én pedig nem bírtam tovább… feltérdeltem az ágyon, hogy elérjem ajkait. Vágyakozva és türelmetlenül csókoltam, amit ő azonnal viszonzott is, miközben két karja szorosan ölelt. Kezei lassan cirógatták az oldalam, egyre lejjebb tévedő ujjai befurakodtak a felsőm alá. Akaratlanul is belenyögtem a csókba, nem csak a vágy miatt, hanem azért is, mert szimplán jól esett ilyen közel érezni őt magamhoz majdnem egy hét távollét után. Na jó, csak öt nap…

Mikor eltávolodtunk, még egy-két apró csókot nyomott ajkaimra, majd gyengéden a szemembe nézett. Egyik keze beletúrt összefogott hajamba és kihúzta belőle a hajgumit. – Hiányoztál, gyönyörűm – mormolta, mire fülig érő vigyor kúszott az arcomra. Már csak a szavaitól is hevesebben vert a szívem.

- Te is hiányoztál – mondtam halkan, és újabb lágy csókért hajoltam felé. Miközben ajkaink érzékien játszadoztak, eddig derekamon nyugvó keze most feljebb gyűrte a blúzomat, én pedig örömmel hagytam, hogy megszabadítson tőle. Miután lekerült rólam a ruhadarab, ujjaim máris Rob ingjével foglalatoskodtak. Kicsit nehéz volt a dolgom úgy, hogy közben megőrjített a csókjával, de nem adtam fel. Amint lesimítottam vállairól az anyagot, óvatosan hátradöntött az ágyon és fölém került.

Kezeim bejárták a mellkasát és a hátát, elképesztően jól esett az érintése, és ahogyan éreztem meleg testét az enyémnek feszülni. Ő a nadrágom gombjához vezette egyik kezét, hogy eltüntesse rólam a farmerem, amiben készségesen segédkeztem is neki. Mikor már csak fehérneműben feküdtem Rob alatt, a hátára döntöttem őt, és átvetve combomat a teste fölött, most én voltam irányító helyzetben. Ajkaim lejjebb vándoroltak és most a nyakát szívogattam finoman, ami láthatóan nagyon is tetszett neki. Miközben lassan végigcsókolgattam mellkasát, a kezem is lejjebb igyekezett, hogy ő is megszabaduljon a nadrágtól végre. Izgalomtól remegő kezekkel varázsoltam le róla az utolsó ruhadarabokat. Az izgalom természetes volt, hiszen olyat készültem tenni, amit még soha.

Visszamásztam ajkaihoz, hogy újabb csókot kapjak tőle, majd újra bejártam az előbbi vonalat nyakától a hasa aljáig. Rob rekedtesen felnyögött, ahogy kezembe vettem feszülő vágyát, én pedig élvezettel figyeltem, hogy mit váltok ki belőle. De itt még nem akartam leállni. Viszonozni akartam mindazt az örömöt amit eddig ő okozott nekem. Kezem mellé ezúttal csatlakoztak ajkaim és nyelvem is, hogy így kergessem őt az őrületbe.

- Kristen… - nyögte nevemet elfúlva, és ez még inkább lázba hozott. Egyre gyorsabban szedte a levegőt, miközben számmal kényeztettem őt, míg végül átadta magát az édes kielégülésnek. Izgatottan figyeltem gyönyörittas arcát, ami hatalmasat dobott az egómon. Ahogy arcunk ismét egy vonalba került, máris letepert szenvedélyes csókjával. – Hihetetlen vagy – mormolta, miközben nyakam csókolgatására tért át. Kezei végigsiklottak hátamon, hogy aztán elérjenek a melltartóm kapcsához. Rob könnyedén biztosította a szabad utat melleimhez, hogy aztán azokat borítsa be finom csókjaival, én pedig nyögdécselve tűrtem kényeztetését.

Egyik keze lefelé indult, ajkaimat pedig hangos sóhaj hagyta el ahogy megéreztem ujjai játékát legérzékenyebb pontomon. A csípőm szinte hullámzott a vágytól, miközben egyre közelebb kerültem a gyönyörhöz. Nem is érzékeltem semmit a külvilágból, még azt sem vettem észre, hogy az ajkamba haraptam, csak mikor Rob végigsimított rajta és a fülembe suttogott: - Hallani akarlak…

Nem is fojtottam el a nyögéseimet miközben ajkai a fülem alatt szívogatták nyakam érzékeny bőrét. Akaratlanul is felé lendült a csípőm, körmeim pedig a vállát karcolászták. Hamarosan a csodás érzések egyre csak feljebb törtek bennem, mígnem elértem az élvezet tetőpontját. Elégedetten pihegtem Rob karjaiban, míg ő mosolyogva szemlélte az arcom. Pillanatok alatt újra vágyódni kezdtem utána, köszönhetően a további kényeztetésének. Újra ajkaira hajoltam, hogy ezúttal mindennél tüzesebb csókban forrjunk össze. Mikor Rob eltávolodott, a szemembe nézett, és közben végigsimított a melleimen, majd az oldalamon, végül megemelte a csípőm és őrjítően lassan belém temetkezett.

Magamon kívül nyöszörögtem az édes kínzástól, de úgy tűnt, hogy ő sem tudja visszafogni magát, a vágytól remegve merült el bennem újra és újra. Hol gyorsan, hol pedig egészen lassan űzött minket az újabb kielégülés felé. Hiába volt öt napja, hogy utoljára voltunk együtt, most mégis olyan volt, mintha több hónapig távol lettünk volna egymástól. Olyan intenzíven rohantak le a szerelmes érzések, hogy megint azt éreztem, egyszerűen túlcsordul a szívem mert nem képes mindezt elviselni. Ahogy Rob újra a szemembe nézett, tudtam, hogy neki is ilyen gondolatok járnak a fejében. Lágy csókot nyomott ajkaimra, nyelveink pedig mesés táncba kezdtek egymással. Nem hiszem, hogy ez az érzés lehetne még jobb vagy még erősebb. Nemsokára egy hangos nyögés kíséretében öntötte el testemet a legnagyszerűbb érzés, hamarosan pedig Rob is követett.

Ahogy elégedett pillantásunk egybefonódott, teljes harmónia lett úrrá rajtam. Rob még egy utolsó csók után mellém feküdt és a mellkasára húzott, miközben lassan cirógatni kezdte a hátamat. Egy szó sem kellett ahhoz, hogy kifejezzük az érzéseinket.

- Tényleg sajnálom a ma reggelt, Kris – szólalt meg egyszer csak Rob halkan.

- Nem a te hibád – mosolyogtam fel rá. – Annyira örülök, hogy már vége van. Borzasztó érzés volt a bizonytalanság, hogy nem tudhattam mi van veled…

- Ne is mondd – sóhajtotta Rob. – Azt hiszem ha fordítva történt volna… ha egy pillanatra is azt hittem volna, hogy történt veled valami… valószínűleg beleőrültem volna.

Meghatódtam a szavaitól és még közelebb bújtam hozzá, mintha csak eggyé akarnék válni vele. – A lényeg, hogy most már minden rendben – feleltem halkan. – És ha még egyszer így rám ijesztesz, nem lesz ilyen élvezetes az újratalálkozás – viccelődtem.

- Nagy kár lenne érte – vigyorodott el Rob, majd egy elképesztő csókban részesített újra. – Tudod… - halkította le a hangját – még mindig azon jár az eszem, hogy ha időben megérkezek a repülőtérre, most én is…

Mielőtt kimondta volna a végét ennek a borzasztó gondolatnak, tenyerem az arcára simítottam és a szemébe néztem. – Elképesztően örülök, hogy nem így történt – suttogtam. – Bár nagyon megijedtem, amikor Lizzy azt mondta, hogy valószínűleg időben kiértél.

- Túl nagy volt a forgalom, én meg persze, hogy az utolsó pillanatra hagytam mindent. És most jól jött – húzódott ajka keserű mosolyra.

- De legalább most már egy remek hétvége áll előttünk – mondtam.

- Így igaz – felelte Rob már egy őszintébb mosollyal és újból egy csókért hajolt felém. Biztos voltam benne, hogy most már semmi sem ronthatja el a következő napokat.