20. fejezet

Sziasztok!
Először is köszönöm a véleményeket az előző részhez :) Előre is bocsánat ennek a fejezetnek a minőségéért, de egyszerűen az iskola leszívja minden erőmet és délután már képtelen vagyok használni az agyamat bármire is és abból lesznek az ilyen fejezetek... :/ De jövő héten szerencsére szünet, úgyhogy megpróbálok egy jobb és jóval hosszabb fejezetet összehozni :) Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

Vasárnap délelőtt nem volt valami sok kedvem bemenni dolgozni, de muszáj volt. Ahogy láttam, Ashley sem volt éppen hangulatban. Ő tegnap este Camerontól tudta meg nagy vonalakban a Mike-sztorit, én pedig elmondtam neki, hogy miért volt ott a bárban. Egyetértett azzal, hogy Mike egy szemétláda. Csak abban reménykedtem, hogy hamar elmennek Londonból…

Kivételesen szótlanul végeztük a munkát és csak a vendégekre koncentráltunk, ezért most nem kaptunk szúrós pillantásokat a főnöktől. Viszont megváltozott a hozzáállásom a munkához, mikor megláttam, hogy kik ülnek az egyik asztalnál…

- A fenébe – morogtam. Ashley követte a tekintetem.

- Honnan tudja, hogy hol dolgozol? – kérdezte meglepetten.

- Ő Mike… - sóhajtottam. – Elég sok embert ismer ahhoz, hogy ilyeneket is kiderítsen. – Ash rám nézett és nyugtatólag megsimogatta a karom.

- Nyugi, majd én elintézem. Cseréljünk asztalt – intett a fejével azok felé, akiknek épp most vette fel a rendelését. Hálásan bólintottam. Ezután a fél szemem mindig Mike-on volt, és tudtam, hogy lát engem. Nem tűnt túl csalódottnak, amikor Ashley szolgálta ki. Kimentem a dolgozók ajtaján, hogy elszívjak egy cigit és kicsit lenyugodjak. Nem lesz semmi baj, ezentúl ügyet sem vetek majd Mike-ra, és mikor észreveszi, hogy már egyáltalán nem érdekel, továbbállnak. Próbáltam elhitetni magammal, hogy így lesz. Nem érek én annyit bárkinek is, hogy ennyit fáradjon…

Mikor visszamentem a pulthoz, szembetaláltam magam Vele…

- Fizetni szeretnék – közölte fülig érő vigyorral, a szemöldökét vonogatva. Úgy néztem rá, mintha őrült lenne. Talán az is.

- Az asztalnál is jelezhetted volna, az egyik pincér odaadta volna a számlát – mondtam, egyértelműen a tudtára adva, hogy takarodjon a fenébe.

- Ugyan, akkor esélyem se lenni ilyen kedélyesen elbeszélgetni veled – mosolygott.

- Mégis mit akarsz tőlem, Mike? – sóhajtottam fel. – Ha azt hiszed, hogy a történtek után még hajlandó vagyok lefeküdni veled, biztosan nem vagy százas.

- Én viszont reménykedem, Stew. Ki tudja, egy fájdalmas szakítás után talán én foglak megvigasztalni…

- Őt ne keverd bele – morogtam a szemébe nézve. – Életemben először igazán boldog vagyok és ha ezt tönkreteszed, személyesen zúzom össze a nyeszlett kis mogyoróidat. – A mondat végére nyugodt, de szadista mosoly került az arcomra. Mike meglepődött.

- Nahát bébi, igazi harcos amazon lett belőled – nevetett. – De tudod mit? Engem nem zavar, ha személyesen akarsz találkozni a mogyoróimmal – kacsintott. Látványosan megjátszottam, hogy mindjárt öklendezni kezdek, mire ő megint felnevetett. – Mindig is te leszel a legviccesebb csajom, Stew – mondta.

- Fizess, aztán tűnj el – mondtam neki nem túl kedvesen, odacsúsztatva a számlát. Előszedett pár bankjegyet a tárcájából és odaadta.

- Minden ügyfelednek ezt mondod? – incselkedett vigyorogva. Legszívesebben tökön rúgtam volna. Utolsó morcos pillantásom láttán még egyszer elnevette magát, majd kiment a kocsiban várakozó haverjaihoz. Emiatt a barom miatt egész délután fel voltam paprikázva. Miután hazaértem, úgy éreztem, hogy muszáj felfrissülnöm egy ilyen nap után, első dolgom volt lezuhanyozni és átöltözni. Nemsokára meghallottam az egyetlen hangot, ami jobb kedvre derített: a csengőt. Vidáman szaladtam le a lépcsőn és egy pillanatra fel is nevettem, ahogy megláttam Cameront elterülve a kanapén, pár méterre az ajtótól, de persze esze ágában sem volt kinyitni.

Mikor szélesre tártam az ajtót, egy mosolygós Robbal találtam szembe magam. Azonnal a nyakába ugrottam, ő pedig felnevetett heves köszöntésemen. – Úgy látom jó kedvedben vagy – jegyezte meg féloldalas mosollyal.

- Csak miattad – sóhajtottam.

- Milyen volt a napod? – érdeklődött kedvesen, miközben már hozzájuk mentünk.

- Hát… semmi különös – feleltem óvatosan, mert nem akartam, hogy felidegesítse magát Mike miatt. – Csak a szokásos unalom.

- Igazán? – kérdezte kétkedve. Ránéztem, ő pedig felsóhajtott. – Ashley elmondta, hogy mi volt Mike-kal.

- A fene vigye Ashley-t – morogtam. Rob halványan elmosolyodott. – Csak azért nem szóltam, mert alig pár szót váltottam vele és amúgy sem akartam, hogy emiatt dühös legyél.

Rob leállította a kocsit a házuk előtt és felém fordult. Tekintete komoly és tűnődő maradt, miközben megsimogatta az arcom. – Ne miattam aggódj, Kris – mondta. – Én csak azt akarom, hogy hagyjon téged békén és ne okozzon több fájdalmat. Biztos, hogy nem tud minket szétszakítani. Ahogy senki más sem.

Meghatódtam magabiztos szavaitól és egyszerre hajoltunk egymáshoz közelebb. Amint ajkaink egymást érintették, megszállt a nyugalom. Hittem Robnak, tényleg elhittem, hogy Mike békén fog hagyni. Most semmi mással nem akartam törődni, csak azzal, hogy végre kettesben lehetünk, a mai napon először.

Kiszálltunk a kocsiból, Rob pedig kézen fogott és így mentünk be a házba. Leültetett a kanapéra, majd arra utasított, hogy maradjak ott amíg vissza nem jön. Mikor visszatért a nappaliba, a kezében egy bögre gőzölgő valami volt. Leült velem szemben és odanyújtotta nekem.

- A mai nap után rád fér – mosolygott. Megállapítottam, hogy a bögrében lévő forró ital kakaó volt és felnevettem. Hogy lehet valaki ennyire imádnivaló?

- Most visszaidézted az ovis koromat – mondtam továbbra is nevetve. – Köszönöm, ez figyelmes tőled.

Még sokáig csak ültünk és beszélgettünk, ami most nagyon jól esett. Rob nem csak a férfi, akit szeretek, de egyben a legjobb barátom is. A legelső éjszaka óta – mikor találkoztunk Párizsban – úgy éreztem, hogy előtte nincs semmi szégyellnivalóm, nem ítél el semmiért.

Egy idő után azonban nem a szavakkal voltunk elfoglalva. Finoman kóstolgattuk egymás ajkát, egyre jobban belelendülve a dolgokba, percről percre nagyobb vággyal. – Talán fel kéne mennünk – ziháltam kicsit eltávolodva Robtól. A hangom csak egy suttogás volt. Tőle is csak egy bólintásra futotta, kezei máris végigsimítottak a combomon és a csípője köré fonta őket, majd felemelt és megindult velem a szobája felé.

Érzéki csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, miközben lerakott az ágyra és fölém gördült. Szinte megőrültem a közelségétől, csókjaink egyre vadabbak lettek. Mikor Rob eltávolodott tőlem, a szemembe nézett, majd tekintete lassan végigsimogatta a testem, pillantását pedig hamarosan egyik keze is követte. Blúzom aljánál megállt, és kicsit feljebb gyűrte az anyagot. Leheletfinoman csókolgatta a hasamat, én pedig elmosolyodtam. Ahogy ajkaival egyre feljebb haladt, a felsőm is úgy tűrődött még feljebb, míg nem Rob óvatosan áthúzta a fejemen. A melltartóm sem váratott sokáig magára, rögtön követte is az előző ruhadarabot.

Rob kínzó lassúsággal kényeztette melleimet a kezei és nyelve érintésével, én pedig halkan nyögdécseltem az élvezettől. Még magamnál voltam annyira, hogy az én kezeim is lejjebb igyekeztek, egészen a pólója aljáig, ő pedig készségesen segített abban, hogy minél gyorsabban lekerüljön.

Ajkai újból az enyémeket ostromolták, miközben tovább kezdett vetkőztetni. Ujjai a nadrágom gombjánál tevékenykedtek, majd lehúzta lábaimról a zavaró anyagot. Csak azt érzékeltem, amit ajkai műveltek velem, csókjai mintha mindenhol égették volna bőrömet. Nem bírtam tovább lassú kínzását, egyetlen mozdulattal fölé kerültem. Miközben felültem, csípőmmel őrjítően köröztem vágyódó testrésze fölött, mire ő is felült és vadul ajkaim után kapott. Karjai szorosan öleltek, amitől kissé nehezebb lett az a feladat, hogy végre őt is megszabadítsam a nadrágjától, de végül sikerült.

Boldogan merültem bele Rob csókjaiba és simogatásaiba, elfeledkezve az egész világról és mindenről, ami a kettőnk közös kis buborékának kívülre esett. Azt viszont nagyon is érzékeltem, mikor egyik keze befurakodott az alsóneműmbe és két ujját eltűntette bennem. Mellkasából egy apró morgás tört fel mikor megérezte, hogy mennyire is kívánom valójában. Szenvedélyesen csókolt tovább, miközben csípőm az ujjai által diktált ritmusra mozgott. Viszont már mindketten türelmetlenek voltunk, mielőtt elérhettem volna az édes beteljesülést, Rob mindkettőnket megszabadított az utolsó ruhadaraboktól.

Elégedetten ereszkedtem vissza ölébe, ajkaimon pedig egy nem túl halk nyögés szaladt ki, ahogy újra egybefonódott a testünk. Lassan kezdtem el mozogni, Rob pedig gyengédebb csókokkal kényeztetett, miközben ujjai az oldalamat és hátamat cirógatták finoman. Valahogy sokkal visszafogottabbak lettünk, csak élveztük egymás közelségét és ahogy a testünk reagál a másik minden kis mozdulatára. Az ilyen pillanatokban alig tudtam elhinni, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy találtam egy olyasvalakit, mint Rob.

Hosszú ideig kényeztettük egymást, míg nem mindkettőnket magával sodort a gyönyör hulláma. A fárasztó nap után egymás karjában zuhantunk álomba végül. Furcsa, de mielőtt elaludtam volna, még eszembe jutott Mike. Eltűnődtem, hogy vajon mit forgathat még a fejében, de már túl kimerült voltam ezen gondolkozni és aggódni.

Mikor másnap reggel felébredtem, Rob éppen öltözködött. – Mit művelsz? – nyöszörögtem fáradtan, mire ő felnevetett.

- Hát nem emlékszel? – kérdezte. – Hétfő reggel van. Ki kell mennem anyuék elé a reptérre.

Ahogy kimondta a szavakat, rögtön felpattantam és máris a szanaszét dobált ruháim után kutattam. Rob mosolyogva nézte a kapkodásom, de végül megszánt és felém nyújtotta a ruhadarabokat. – Nem kell sietned, Kris – mondta nyugodtan. – Még bőven van időnk, haza is vihetlek előtte.

- Nem, jobban szeretnék sétálni – tiltakoztam. – Ne fáradj, csak menj ki eléjük. Később úgyis találkozunk, ugye? – kérdeztem reménykedve.

- Persze – felelte magától értetődve. – De komolyan mondom, hogy nyugodtan…

Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, egy csókkal fojtottam belé. – Nem akarom, hogy miattam rohangálj, gyalog is csak pár perc az egész.

- Hát legyen – sóhajtotta. – Gondolom Lizzynek úgyis az első dolga lesz, hogy átrohanjon hozzád. – Ennek örültem, ugyanis Liz nagyon jó barátom lett a nyáron és most, hogy egy hete nem is láttam, már hiányzott, és jó lesz megint személyesen beszélgetni vele.

Miután felöltöztem, még elbúcsúztam Robtól, aztán hazaindultam. A borongós hét után végre napos hétvége volt Londonban, úgyhogy különösen jól esett a séta. Mikor azonban a házunk közelébe értem, valami furcsa dolgot vettem észre…