19. fejezet

Sziasztok! :)
Előre is bocsánat, de ez a fejezet nem lett az eddigi legjobb, azon egyszerű oknál fogva, hogy borzasztó volt ez a hét (és még nincs vége...) és csak ennyit tudtam most összehozni. Nem is túl izgalmas, ne várjatok valami nagy dologra :D Az előző részhez érkezett véleményeket azért köszönöm és remélem, hogy ide is írtok majd :)
Abellana

(Kristen)

- Minden rendben? – kérdezte a gyengéd hang. Lassan végigsimított az arcom oldalán ujjbegyeivel, én pedig felébredtem a bambulásomból. Robra néztem, és megpróbáltam kipréselni magamból egy némileg meggyőző mosolyt.

- Persze, semmi gond – legyintettem. Pedig volt gond, méghozzá az, hogy minden porcikámmal undorodtam attól, hogy egy bizonyos személy a múltamból most felbukkan a jelenemben. Utáltam őt, mert kétszínű és hazug, a nők pedig annyit se érnek neki mint a kosz a cipőjén.

- Nem muszáj ma is elmennünk – erősködött Rob. – Különben is, egész nap annyira… nyugtalan vagy.

Felsóhajtottam. Naná, ő mindent észrevesz. – Muszáj most a barátaim közt lennem, különben beleőrülök – feleltem halkan. Rob hirtelen elrántotta a kormányt és félreállt a kocsival.

- Nem megyünk tovább, amíg nem mondod el, hogy mi a baj – jelentette ki. – Kristen, ha a tegnapi miatt van…

- Egyáltalán nem amiatt van – szóltam közbe. – Már megbeszéltük a tegnapi dolgot és túlléptünk rajta.

- Akkor meg…

- Rob, kérlek! Csak ne most beszéljük ezt meg, megígérem, hogy a ma este után mindent elmagyarázok. – Pár pillanatig tanulmányozta az arcomat, végül nyugtalanul bólintott. – Sajnálom. Később tényleg elmondok mindent.

Rob szótlanul indított és vezetett tovább. Remek, egyetlen telefonhívás és máris képes vagyok elijeszteni magamtól azt, akit tényleg szeretek. Csendben voltunk egész idő alatt, míg oda nem értünk a bárhoz. Mikor Rob kiszállt a kocsiból, úgy indult befelé mintha ott sem lennék, de a karjába kapaszkodtam, hogy megállítsam. Morgósan felém fordult, de lebiggyesztettem az ajkaimat és elővettem a kiskutya-nézésem. Megenyhült az arca, de még mindig nem volt teljesen nyugodt. Lábujjhegyre álltam és apró csókokat nyomtam ajkaira. Ettől rögtön felolvadt a fagyos álcája és egy igazi csókért hajolt felém.

- Szeretlek – suttogtam, miután különváltunk, de továbbra is szorosan ölelt.

- Tudom – villantotta meg Rob a legszexisebb féloldalas mosolyát, amitől rögtön elolvadtam. Kézen fogva mentünk be, miközben arra gondoltam, hogy talán pár órára elfelejthetem a ma reggeli hívómat. Ebben Ashley is készségesen segített, akinek a mai mottója valószínűleg az lehetett, hogy „igyuk le magunkat a sárga földig aztán feküdjünk a hányásunkba”. Ebben ő és Tom voltak a profik, de ennek ellenére Ash folyamatosan újabb koktélokat rakott elém – valószínűleg látta a feszültségemet. Mivel étteremben dolgoztam, be tudtam őket azonosítani, drága barátnőm csakis a legerősebb mérgeket dugta le a torkomon. De nem érdekelt… ma nem.

Ő pedig csak akkor jutott eszembe, mikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen számot jelzett, először arra gondoltam, hogy nem veszem fel. De mégis… megtettem.

- Óh édesem, ha tudnád, mennyire hiányollak… - szólt bele a bájologva az a borzasztó, behízelgő hang. Meg sem várta, hogy beleszóljak a telefonba.

- Mi a faszt akarsz? – kérdeztem botladozó nyelvvel. Hiába, az alkoholtól nem csak káromkodok, de a nyelvem is összecsomózódik. Ő felnevetett.

- Na de Stew… - szólított a régi becenevemen, amitől rögtön kirázott a hideg. – Egy hölgynek nem illik káromkodnia, pláne ha ilyen észveszejtően fest a szűk nacijában és a kivágott felsőjében.

Ijedten néztem körül. Tényleg egy csőnadrág volt rajtam – az egyik kedvenc farmerem – és egy fekete mélyen dekoltált, ujjatlan felső. – Hol vagy? – kérdeztem kicsit tisztább fejjel. Pedig tudtam a választ.

- Nézd meg egy kicsit jobban – nevetett. Kétségbeesetten tekintettem körbe, de rengeteg ember volt ma a bárban, a fejem pedig zsongott a sok koktél miatt. Aztán hátranéztem… a mögöttünk lévő bokszban ott volt egyedül egy telefonáló férfi. Megdöbbenve bámultam, a torkom elszorult, egy pillanatra mintha nem kaptam volna levegőt… Ő volt az.

Előre fordultam és lassan letettem a telefont a kezemből. Körbenéztem a barátaimon akik mind önfeledten nevetgéltek minden apró hülyeségen, hiszen teljesen a fejükbe szállt a sok alkohol. De én… nagyon is kijózanodtam. Tudtam, hogy az Ő jelenlététől szédülök. Rob persze észrevette, hogy valami nincs rendben.

- Nagyon elsápadtál – jegyezte meg aggódva, miközben megsimogatta az arcom. Sírni tudtam volna ettől a gyengédségtől. Tudtam, hogy be kell vallanom…

- Rob, ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni… - kezdtem lassan, mire arcvonásai megkeményedtek.

- Miért kéne kiakadnom? – kérdezte óvatosan. Nem tudtam válaszolni. Az asztalunk mellett megjelent az a személy, akit többé nem akartam látni. Arcán magabiztos – vagy inkább nagyképű – vigyor ült. Mike tenyérbemászó, idegesítő modorral pillantott le rám. Hallottam, ahogy Cameron felmordul.

- Micsoda meglepetés! Ki hitte volna, hogy itt látjuk egymást viszont, Kristen… - mondta mosolyogva, de én csak undorodva néztem rá. Nem akartam, hogy a barátaim előtt műsort rendezzen, felálltam és a karjánál fogva arrébb rángattam őt.

- Mi a fenét képzelsz te magadról? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdezősködtem.

- A kismadarak csiripelték – nevetett fel. – Nem valami szép fogadtatás, Stew…

- Mégis mit vártál? Mire jó ez a játék, csak mondd meg, hogy miért zaklatsz! – fakadtam ki kétségbeesetten, de ő természetesen teljesen nyugodt maradt.

- Nem tagadom, hogy rosszul sültek el a dolgok köztünk. De értsd meg, úgy tekintek rád mint egy befejezetlen ügyre. És addig nem nyugszok, amíg meg nem kapom amit akarok.

- Te beteg vagy – köptem felé a szavakat. Mike viszont úgy folytatta, mintha nem is mondtam volna semmit.

- Bár azt be kell vallanom, hogy kissé elkeserít, hogy ennyivel túlléptél rajtam – magyarázta bosszúsan. – Úgy látszik az egyikükkel – itt az asztalunk felé bökött a fejével – nagyon is jóban vagy.

- Semmi közöd hozzá, hogy kivel vagyok jóban és kivel nem – feleltem.

- Kíváncsi lennék… vajon tud rólam? Vagy azt hiszi, hogy az az ártatlan szűzkislány típus vagy?

- Semmit sem jelentett az, ami köztünk volt, Mike. Neked mindig is csak egy tárgy voltam, valaki akit nem kaphattál meg és ez zavart téged! Csak egy újabb trófeának kellettem, de én a többiekkel ellentétben nem feküdtem hanyatt neked, és ezért tekintesz befejezetlen ügynek!

- Jaaaj, csak azt ne mondd, hogy ti ketten… - forgatta a szemét. – Nagy kár, bájos lett volna, ha én lehetek a legelső, de megelégszem azzal is, ha csak a második leszek.

- Mondj le róla – morogtam. – Szeretem őt és ezt te sem teheted tönkre!

- Fogadunk? – nézett rám kihívó tekintettel. Álltam a pillantását, pedig legszívesebben elrohantam volna és hagytam volna Mike-ot a fenébe… de nem abból a fából faragtak engem.

- Hagyj békén Mike és tegyél le az elmebeteg ötletedről – mondtam, majd mielőtt megvárhattam a válaszát, visszamentem az asztalhoz.

- Mi a francot keres itt Mike? – kérdezte Cameron dühösen amint odaértem.

- Vagy ami még érdekesebb, hogy ki is ő pontosan… - nézett rám Rob várakozva, de ezt nem a többiek előtt kívántam megbeszélni. Megkértem, hogy menjünk most és elmagyarázok mindent. Cameronnak pedig megígértem, hogy otthon beavatom a dolgokba. Rob nem tűnt túl boldognak és tudtam, hogy azután sem lesz az, miután mindent elmondtam neki. – Szóval… elmondod végre, hogy mi közöd ehhez a Mike-hoz? – kérte számon kíváncsian, miután visszamentünk hozzájuk.

- Elmondom – sóhajtottam, miközben lehuppantam az ágyra. Ebből aztán hosszú monológ lesz. Rob leült velem szemben és idegesen fürkészte az arcomat. – Egy éve ismertem meg Mike-ot, mikor még tizenhét voltam… - kezdtem. – Cam egyik haverjával randizgattunk és ő vitt el egyszer egy házibuliba, ahol Mike és én találkoztunk. Hallottam már róla, egy-két barátnőmet akkor már jól kihasználta és még Amandánál is próbálkozott. Mégis mikor azon a bulin rám hajtott, valahogy imponált nekem a dolog. Egy naiv kislány voltam, azt hittem érdeklem őt, de csak egy dologra kellettem neki. Elvitt minden buliba és mindenkinek azt mesélgette, hogy egyszerűen csak meg fog fektetni aztán szakít velem. Persze akkor ezt még nem tudtam. Úgyhogy az egyik ilyen házibulin bementünk egy szobába és elég sokáig elmentünk, majdnem megtörtént közöttünk a dolog. – Miközben erről meséltem, Rob arca dühös maszkba fordult, láttam ahogy a keze ökölbe szorul. – De az utolsó pillanatban leállítottam, részeg voltam és nem akartam, hogy vele történjen meg. Úgyhogy ő teljesen dühbe gurult, elmondott mindennek a többiek előtt. Elég szarul esett és komolyan azt hittem, hogy alakul köztünk valami… szerelemféle. Irtó hülye voltam – nevettem fel keserűen.

Félve Robra tekintettem, akinek megenyhült az arca, bár úgy tűnt, dühíti az, amit Mike-ról meséltem. – És mit keres most Londonban? – kíváncsiskodott.

- Ma reggel hívott fel, azért voltam egész nap ilyen. Azt mondta, hogy a haverjaival van egy európai körúton. Naná, képzelheted, a kőgazdag szülei kifizetnek neki bármit…

- Kitalálom. Zavarja az önbecsülését, hogy téged nem kapott meg. Most pedig kihasználja az alkalmat, hogy Londonban van… - találgatott Rob. Én csak bólintottam.

- Istenem, most azt gondolhatod rólam, hogy mekkora hülye liba vagyok – mondtam, szemembe akaratlanul is haragos könnyek gyűltek.

- Sosem gondolnék rólad ilyet, Kristen – nyugtatott meg, miközben egyik kezével megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek. – Nem fogom hagyni, hogy ez a szemétláda egy ujjal is hozzád érjen. Nem érdemel meg egy olyan lányt, mint te.

Elmosolyodtam a szavain, és egy csókért hajoltam felé. Pontosan tudta, hogy mire van most szükségem, gyengéden kóstolgatta ajkaimat, ujjai pedig a tarkómat simogatták. Mégis megszakította a csókot, úgy tűnt, mintha rájött volna valamire.

- Hát ezért voltál olyan, amikor először találkoztunk Londonban – mondta. – Tudtad, hogy milyen vagyok, hiszen azzal is tisztában voltál, hogy egy lány miatt mentem Párizsba. Mike-ra emlékeztettelek, aki kihasznált, és nem akartál még egyszer akkora csalódást.

- Részben ezért – vallottam be. – Persze azóta tudom, hogy nem vagy olyan, mint ő, te megváltoztál és sosem lennél képes így… megalázni valakit – kerestem a megfelelő szót.

- Te változtattál meg, Kris. Miattad megérte – vont vállat. Elmosolyodtam és újabb csókot nyomtam ajkaira.

Nem sokkal később mindketten elaludtunk – vagyis inkább csak Rob, én pedig álomtalanul figyeltem őt. A gondolataim a ma este körül jártak. A múltam és a jelenem kezdett összekeveredni… ez pedig egy cseppet sem tetszett.