34. fejezet

Újra itt...! Először is bocsánat a hosszú kimaradásért, az indokom egész egyszerűen annyi, hogy valamiért egy szót sem tudtam leírni, minden pocsékan hangzott, pedig minden nap nekiálltam, hogy most megírom, de nem sikerült. És sajnos ez még mindig nem javult, de összedobtam valamit, hogy legalább a mostani csütörtök ne múljon el friss nélkül. Épp ezért - és ezt most nem szerénységből mondom - tényleg ne várjatok jó fejezetet, ennyit bírtam kipréselni magamból, higgyétek el, nagyon nehezen ment. Jövő hétre jobban próbálkozom. Ha valaki ír véleményt, megköszönöm, de nagyon is megértem, ha nem. :D
Abellana

(Kristen)

Hetek után először hazatérni és elmerülni a puha és kényelmes ágyamban egyszerűen maga volt a mennyország. Persze imádtam azt az önállóságot, amivel a kollégiumi életem járt, de már vártam a péntek délutánt, hogy visszajöhessek egy kicsit Londonba. Ezúttal mind visszajöttünk, amitől olyan lett minden, mint a nyáron.

Mikor megérkeztem, anyám rögtön faggatni kezdett, főként Robról, és nagyon örült, hogy újra együtt vagyunk. Aztán persze panaszkodott egy sort, hogy túl sovány vagyok, teletömött kajával és hagyta, hogy újra birtokba vegyem a szobámat. Nem sokkal később átmentem Camhez, aki a napokban költözött egy apró lakásba a belvárosban. Persze szanaszét volt minden, de a bátyám roppant büszke volt magára, hogy most már szinte igazi angol, még az akcentust is elkezdte próbálgatni, én meg inkább nem ábrándítottam ki.

Kora este értem haza és mivel egész héten alig aludtam, úgy döntöttem, hogy egy kicsit lefekszem, mielőtt találkozom Robbal. Meglepően könnyen jött a pihentető sötétség, mikor lehunytam a szemem. Még félálomban voltam, mikor éreztem, hogy valaki becsusszan mellém és átölel a karjaival. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy kinyissam a szemem, de megfordultam, mire a valaki még szorosabban magához húzott én pedig teljes nyugalommal hajtottam fejem a nyaka tövébe. Még éreztem, ahogy a hátamat cirógatja, majd teljesen elnyomott az álom…

Hirtelen pattantak fel a szemeim, úgy éreztem, mintha csupán egy perccel ezelőtt aludtam volna el. A szobámban már teljesen sötét volt, csak a Hold fénye hatolt be az ablakon, de azt is eltompították London állandó felhői. Döbbenten fedeztem fel, hogy valaki a karjaiban tart, aztán elkezdett derengeni egy-két pillanat az elalvás előtti perceimből. Kicsit eltávolodtam tőle, és elmosolyodtam, ahogy megláttam Rob nyugodt arcát. Tekintetem az ágyam melletti órára fordítottam, ami azt mutatta, hogy pár perccel múlt éjfél. Tehát az egész péntek esténk pocsékba ment… szegény Rob meg csak egy alvó némbert talált itt.

Óvatosan végigsimítottam az arcán és észrevettem, hogy megváltozott a haja, mióta délelőtt elváltunk. Hirtelen beugrott, hogy valamikor a héten említette, hogy meg fog tőle válni. Most egészen rövid volt. Nem fair, hogy valaki mindenhogyan ilyen jól nézzen ki… sosem fogom megérteni, hogy miért szeret éppen engem. Úgy tűnik én már csak ilyen mázlis vagyok…

Közelebb bújtam Robhoz és elkezdtem a nyakát puszilgatni, miközben egyik kezem utat talált magának a pólója alatt a mellkasáig. Mikor ajkaimmal elértem az övéit, már ébren volt és lelkesen csókolt vissza.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – érdeklődött egy imádnivaló mosollyal, majd elkezdte a nyakamat szívogatni. Ajkaimat akaratlanul is elhagyta egy halk sóhaj.

- Annak, hogy tönkretettem a péntek esténket – feleltem, mire ő morcosan nézett rám.

- Butaságokat beszélsz – grimaszolt egyet. – Különben is, én is elég fáradt voltam. Végül is nem alvással foglaltuk el magunkat éjszakánként – kúszott egy vigyor az arcára. Elmosolyodtam. Ebben igaza volt. Egy csókért nyújtóztam felé, amit ő örömmel meg is adott. Mintha nem is most ébredtünk volna fel, teljesen éberek voltunk, amit egyre szenvedélyesebb csókunk is bizonyított. Egy darabig csak ártatanul ízlelgettük egymás ajkait, majd Rob maga fölé húzott és a combomat kezdte simogatni. Belenyögtem forró csókcsatánkba, és éreztem, hogy ő is egyre vágyódóbb lesz, miközben reflexszerűen elkezdtem a csípőmet ringatni.

Anélkül, hogy megszakította volna izgató játékunkat, ülő helyzetbe tornázta fel magát az ágyon, én pedig az ölében maradtam. Keze a derekamra kúszott, hogy onnan aztán egyre feljebb tűrje a pólómat, majd végül teljesen megszabadítson tőle. Elakadt a lélegzete, ahogy meglátta a nyilvánvalót, vagyis hogy nem volt rajtam melltartó. Ajkaival rögtön birtokba is vette melleimet, mire sűrű sóhajok bukkantak elő belőlem. Én sem tétlenkedtem, kezeimmel máris az ingét gomboltam.

Miután sikeresen eltávolítottam a zavaró anyagot, Rob kezei végigsiklottak a melleimtől a hasamon át egészen a nadrágomig. Az izgalomtól csomó ugrott a gyomromba, ahogy maga alá fordított, fölém helyezkedett és leügyeskedte rólam a farmert. A sokadik alkalommal is úgy hatott rám minden érintése, mint legelőször.

Mindketten türelmetlenek és vágytól fűtöttek voltunk, így hát nem is tétováztunk sokat. Rob villámgyorsan eltűntette magáról – és egyúttal rólam is – az utolsó ruhadarabokat. Egy végtelen pillanatig a szemembe nézett, majd olyan csókban részesített, hogy beleborzongott minden egyes porcikám. Belenyögtem ajkaink mesés egyesülésébe, mikor megéreztem magamban.

Gyorsan és precízen sodort minket a gyönyör felé, érintését és csókjait mintha mindenhol magamon éreztem volna. Még sosem volt ennél élvezetesebb az éjszaka közepén való felébredés. Sokáig tobzódtunk az élvezetekben, majd kimerülten, egymás karjában próbáltunk lenyugodni.

- Még nem is mondtam… őrülten szexi ez az új haj – mosolyogtam Robra, mire ő édesen felnevetett. De aztán mintha kicsit ideges lett volna. Végül megszólalt.

- Figyelj, Kris… Nem tudom, hogy említettem-e, de az unokatesóm jövő hétvégén férjhez megy. Lizzy azt mondta hoz valakit, szóval gondoltam… talán ha lenne kedved… te is eljöhetnél – nyögte ki. Annyira aranyos volt, mintha zavarban lett volna, nem tudtam nem mosolyogni.

- Persze, hogy van kedvem – feleltem, és egy apró csókot nyomtam a szájára. Aztán eljutott a tudatomig amit előtte mondott. – Várj, azt mondtad Liz hoz valakit? – Rob bólintott. – Nem mondta, hogy kit?

- Nem – vont vállat. – Gondolom megismert valami srácot az egyetemen.

- Oh – csak ennyit bírtam kinyögni a meglepődöttségtől. Hiszen csak egy valaki lehet az… Lizzy jövő hétvégén fel akarná fedni Rob előtt, hogy Tommal „randizgatnak”? Erre nem számítottam. De többet nem is beszéltünk erről, hamarosan újra elaludtunk.

Reggel az eső kopogása ébresztett fel. Hülye London. Rob persze még édesen szuszogott, húsz év alatt hozzá szokhatott az eső hangjához. Kikeltem az ágyból és először is összeszedtem a tegnapi ruháimat, amikben délután elaludtam, aztán éjszaka lekerültek rólam… Kimentem a fürdőbe megmosakodni, aztán pedig előkapkodtam a szekrényből néhány tiszta ruhát. Közben „valaki” hátulról átölelte a derekam.

- Nem maradhatnál inkább meztelen? – mormolta Rob a fülembe. Felnevettem.

- Szó sem lehet róla.

- Pedig ha jól emlékszem azt mondtad, anyukád ma dolgozik és miénk a ház. Semmi szükség ruhákra.

- Csak a poén kedvéért legyünk egy napra civilizált emberek és öltözzünk fel – mosolyogtam rá.

- Hát legyen. Úgyis újra megszabadítalak majd tőlük – vigyorgott rám pimaszul, mire csek a szemeimet forgattam.

- Ha-ha. Inkább menjünk le – javasoltam. – Irtó rendes barátnőd leszek és kapsz valami reggelit.

- Benne vagyok – vágta rá rögtön. – Pótolni kell azokat a kalóriákat – kacsintott rám, mire válaszul megérezte az öklömet a vállában. Hamarosan már teljesen felöltözve mentünk le a konyhába. Rob megrökönyödve pillantott rám, mikor előszedtem két tálat és egy doboz müzlit.

- Most mi van? – emeltem meg a szemöldököm. – Amerika nemzeti reggelije.

- Sosem fogom megérteni a népeteket – csóválta a fejét.

- Mi legalább tudjuk mi az a száraz időjárás – grimaszoltam, mire Rob elmosolyodott. Tudta, hogy az eső a gyengém.

- Ne aggódj, egyszerűen imádni fogod a telet. Mikor néha minden sárban úszik és mindened tele lesz hóval, miközben úgy érzed majd, hogy megfagysz. Mintha csak neked találták volna ki.

- Alig várom – morogtam. Rob elnevette magát. Épp le akartam szidni amiért ennyire örül a nyomorúságomnak, de az ajtócsengő nem engedte. Gyorsan felpattantam, hogy megnézzem ki zavarta meg a késői reggelinket. Ashley állt az ajtóban.

- Ash, mi újság? Gyere be! – invitáltam beljebb drága barátnőmet, aki valamiért nagyon boldognak tűnt. Hatalmas mosollyal az arcán válasz nélkül a konyhába libbent, mintha megérezte volna, hogy ott voltunk. Rá se hederített Robra, miközben leült az egyik székre álmodozó tekintettel.

- Hát veled meg mi történt? – címezte neki a kérdést Rob.

-  Csupán a legcsodálatosabb éjszaka – mosolygott Ashley. – Este Cameron áthívott magához és…

- Fúj, ezt ne is folytasd – szóltam közbe. – El tudom képzelni azt a csodálatos éjszakát.

- A lényeg, hogy azt mondta újra szeretne kezdeni mindent. Többek közt a kettőnk kapcsolatát is. Ami most már nem csak abból áll, hogy… tudjátok.

- Éppen ideje volt rájönnötök, hogy milyen idióták vagytok – mosolyodtam el. Láttam, hogy milyen volt Ash az utóbbi hetekben, ezért most nagyon örültem a boldogságának. Na meg annyi szenvedés után Cameron is megérdemel egy ilyen lányt.

Még egy kicsit beszélgettünk, aztán Robnak el kellett mennie, mivel ő és Liz megígérték a szüleiknek, hogy a szombat délutánt velük töltik, mivel mostanában alig látják egymást. Ashley úgy döntött, hogy addig boldogít a társaságával, én pedig nem is sejtettem, hogy mikre fog fény derülni még a mai nap folyamán…

(Rob)

Anyu a lelkünkre kötötte, hogy szombaton csináljunk valami családi programot, ami elég fair kérés volt annak fényében, hogy sosem voltunk itthon. Mégis, a szombat délutánt most inkább mással töltöttem volna, hogy őszinte legyek. De persze belementem. És ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen morcos hangulatú lesz a délután. Ami pontosan azzal kezdődött, hogy behajtottam az utcánkba…

Messziről csak annyit láttam, hogy Lizzy egy sötét hajú srácot ölelget meg csókolgat. Grimaszolva vettem tudomásul, hogy mindjárt biztosan bemutatja a legújabb idióta barátját. Nem vettek észre engem, a srác pedig megfordult, hogy beszálljon a kocsijába…

Hirtelen azt sem tudtam mi történik. Mit keres itt Tom? És miért csókolgatja a húgom? Ahogy eljutottak a képek az agyamig, ledöbbentem… Tom elhajtott a velem ellenkező irányba, és ekkor látott meg Lizzy. Leállítottam a kocsit a ház előtt, és kiszállva szembetaláltam magam Liz ijedt arcával.

- Ez meg mi volt? – kérdeztem dühösen. Tomról mindig is tudtam, hogy szar alak. Na de annyira, hogy még a legjobb haverja húgára is ráhajtson? Azt nem gondoltam volna.

- Ezért nem mondtam el – motyogta Lizzy. – Tudtam, hogy kiakadtál volna. Figyelj, Rob… ő már megváltozott.

- Az ember nem változik meg csak úgy varázsütésre – feleltem cinikusan.

- Te is azt tetted – vágta hozzám a szavakat Liz.

- Az teljesen más – mondtam rögtön. Hiszen én azért változtam meg, mert találkoztam egy olyan személlyel, akiért megérte megváltozni. De Tom? Ő egész életében ismerte a húgomat, miért éppen most javulna meg?

- Már miért lenne más? Annyira önző vagy Rob! – kiabált. – Ahelyett, hogy örülnél a boldogságomnak, csak tönkre akarod tenni! – Liz már olyan magas hangon sipákolt, amit csak a kutyák hallanak meg, majd fogta magát és berohant a házba, mint egy követelődző tini akit nem engedtek el egy buliba.

Csak csóváltam a fejem a drágalátos húgom hisztériáján. Naná, hogy akkor sértődik meg, amikor jót akarok neki… de ami tény, az tény: Tommal is lesz egy-két megbeszélnivalóm.