35. fejezet

Sziasztok! :)
Szerencsére most időben sikerült elkészülnöm, és remélem kárpótollak titeket ezzel a résszel, ami legalább  most hosszabb lett. :D
Másik dolog: elgondolkodtam rajta, hogy még mennyit akarok/tudok foglalkozni ezzel a történettel, és arra jutottam, hogy kb. még 10 fejezet lesz hátra, tehát ha minden terv szerint megy akkor a 45. fejezet lesz az utolsó. De ezt még nem mondom teljesen véglegesen, ha változik valami, úgyis leírom. :)
Jó olvasást a részhez! ;)
Abellana

(Kristen)

Nem is emlékszem, hogy mikor készülődtem utoljára ennyi ideig. Valószínűleg soha. De ma különösen jól akartam kinézni, mert csak az járt a fejemben, hogy ha az esküvőn meglátnak Robbal, mindenki arra fog gondolni, hogy micsoda igénytelen barátnője van. És ezt nyilván nem akartam.

Délelőtt vásárolni voltam Ashley-vel, aki segített kiválasztani egy csinos ruhát és hozzá egy cipőt. Sőt, még a hajamat és a sminkemet is bevállalta. Olyan volt ez neki, mint egy kisgyereknek a karácsony. De tény, hogy nagyon is érti a dolgát, kihozta belőlem a lehető legjobb formámat.

- Kész is vagy – jelentette be hatalmas vigyorral, mikor a legutolsó hajszálam is pont úgy állt, ahogy ő szerette volna. Felhúzott a székről és az egészalakos tükör elé vezetett. – Nem akarom dicsérni magam, de mesterművet alkottam.

- Az egyszer biztos – helyeseltem bólogatva. – Köszönöm, Ash.

Hálásan öleltem meg barátnőmet, mire ő felnevetett. – Azért remélem nem torkollik vérengzésbe az esküvő. Mármint így, hogy Tom is ott lesz meg minden…

Na igen… egy hete Rob – és vele együtt a többiek is – megtudták, hogy Lizzy és Tom eléggé „összemelegedtek”. Nagyon kiakadt a legjobb barátjára, aztán mikor megtudta, hogy titkolóztam, egy kicsit rám is. De én kibékítettem őt bizonyos dolgokkal, amelyekkel Tom nem igazán tudná. Összevesztek, de Tom kijelentette, hogy nem fog szakítani Lizzel. Azóta pedig nem beszélnek egymással, még annak ellenére sem, hogy szobatársak. Olyan makacsul viselkednek, mint két óvodás.

- Hát, reméljük minden rendben megy majd – feleltem.

- Menjünk le – mosolyodott el Ash. – Rob biztosan mindjárt itt lesz.

Bólintottam, és elindultunk lefelé. Bár Ashnek segítenie kellett a lépcsőn, mivel a magassarkúban attól féltem, hogy mindjárt lezúgok. Cam el is röhögte magát, mikor meglátta, hogy Ashley-be csimpaszkodok. – Hűha, ez nem semmi, hugi – mért végig elismerő arccal. – A lovagod oda lesz a gyönyörtől.

- Merem remélni – motyogtam halkan, inkább csak magamnak.

- Mi pedig indulhatunk? – fordult a bátyám Ashley-hez.

- Persze – vigyorodott el Ash, majd odaszökkent Cameronhoz és apró csókot nyomott a szájára. – Holnap mesélj el mindent – szólt felém utoljára, majd kisiettek az ajtón… ahol összetalálkoztak Robbal. Gyorsan köszöntek, majd ugyanilyen sebesen elhúzták a csíkot. Ekkor Rob rám pillantott.

- Hű… - ennyit tudott kinyögni. Elégedettséggel nyugtáztam, hogy majd’ leesett az álla. – Csodálatosan szép vagy, Kris.

- Köszönöm – pirultam fülig. Rob odajött hozzám és átkarolta a derekam. Rám mosolygott, majd olyan csókot adott, amitől a megremegtek a térdeim. Bár abban az is közrejátszott, hogy nehéz volt talpon maradni a cipőmben.

- Viszont mintha hiányozna valami – jegyezte meg végignézve rajtam.

- Mire gondolsz? – kérdeztem ijedten, és gyorsan végiggondoltam, hogy vajon mit felejthettem el.

- Ez az amire gondolok – felelte édesen, és előhúzott a zsebéből egy kisebb fekete dobozt, majd felém nyújtotta. Kérdő tekintettel pillantottam rá. – Nyisd csak ki – biztatott. Elvettem tőle a dobozt és kinyitottam. Egy gyönyörű nyaklánc lapult benne, egyszerű és elegáns. A dísze egy közepes méretű fénylő kő volt, amely egy nagyon vékony aranyláncon függött.

- Jaj Rob, ez csodaszép – tekintettem rá hálálkodva. – De igazán nem kellett volna. El sem akarom képzelni az árát.

- Még hogy nem kellett volna! Szégyellem magam, ha belegondolok, hogy semmit nem kaptál tőlem eddig – mondta fejcsóválva.

- Inkább nagyon is sokat – bizonygattam. – Ez… tökéletes, köszönöm.

Egy apró csókra illesztettem ajkainkat, majd megfordultam, hogy Rob felrakhassa az ékszert a nyakamba. Finoman eltűrte a hajamat, hátul összekapcsolta a láncot, aztán egy leheletnyi csókot nyomott a nyakamra. – Nagyon jól áll – mondta halkan. Megfordultam és belenéztem abba a boldog, szürkéskék szempárba.

- Szeretlek – suttogtam elfúló hangon, mert attól féltem, hogy mindjárt elsírom magam.

- Én is téged – felelte mosolyogva, majd még egyszer, indulás előtt utoljára magához húzott egy mindennél édesebb csókra.

Az út kocsival több, mint egy órás volt. Rob és Liz unokatestvérének – Emilynek – és az ő szüleinek volt egy hatalmas birtoka Bedfordban, ott tartották az esküvőt. Rob elbeszéléséből megtudtam, hogy nem ápolnak túl szoros kapcsolatot, éppen csak annyira, hogy a megjelenés kötelező legyen.

Mikor megérkeztünk, ámuldozva tekintettem körbe. Bedford gyönyörű hely volt, tökéletesnek tűnt egy esküvőhöz. Rögtön észrevettük Claire-t és Richardot mikor bementünk. Már elfoglalták a helyüket, mellettük pedig Tom és Lizzy ültek. Köszöntünk mindannyiuknak, habár Rob leginkább csak a szüleinek, na meg odabökött valami morgásfélét Liznek.

- Szóval még mindig nem békélt meg vele? – súgta Tom a fülembe, miután mi is leültünk.

- Nem – sóhajtottam panaszosan. – Valószínűleg csak idő kérdése. Ha majd látja, hogy nem úgy bánsz Lizzyvel, mint az eddigi… öhm… „barátnőiddel”, akkor kibékültök.

Tom hitetlenkedve rám pillantott. – Csak azt ne mondd, hogy te sem bízol bennem. Neked kéne a legjobban megértened az egész helyzetet.

- Értem én, Tom, de kívülről elég nehéz ezt elfogadni. Mind láthattuk az igen sebesen váltakozó partnereidet… - Kicsit talán nyersen fogalmaztam, de ez volt az igazság.

- Akkor most mégis kinek az oldalán állsz?

- Senkinek sem állok az oldalán, ne legyél ennyire gyerekes – néztem rá dühösen. Tom válaszra nyitotta volna a száját, de nem tehette, ugyanis felcsendült Wagner nászindulója, a menyasszony pedig elindult a széksorok közt. A szertartás gyönyörű volt, és habár nem ismertem a párost, mégis elérzékenyültem a ceremónia alatt. Ezt Rob is észrevette, és rám pillantva elmosolyodott, majd egy apró, gyengéd csókkal ajándékozott meg.

Körülbelül egy órával később, mikor a násznép már nagyban ünnepelt, eszembe jutott a beszélgetésem Tommal. – Nem gondolod, hogy meg kéne már beszélned a dolgokat velük? – kérdeztem Robtól, fejemmel a táncparketten lévő Lizzy és Tom felé bökve.

- Nem gondolom – jelentette ki Rob határozottan. – Előbb-utóbb Tom úgyis megbántja, aztán Lizzy persze halálosan le lesz törve.

- Elég komolynak tűnik a dolog – vontam vállat. – Talán jár egy esély Tomnak is.

Rob haragos pillantást vetett rám. – Nálam ez nem működik – feleltem ugyanolyan tekintettel. – Legalább annyira makacs vagyok, mint te. Ellenfeledre leltél, Pattinson.

- Óh, igazán? – nézett rám kihívóan. – Akkor tartozol nekem egy tánccal.

- Azt már nem – ellenkeztem rögtön. Még normális esetben is alig bírok megállni a lábamon, nemhogy magassarkúban billegni… - Kizárt.

- Nincs apelláta – jelentette ki felém nyújtva egyik kezét. Kissé félve, megadóan csúsztattam bele a sajátomat. Mosolyogva húzott fel a székről, majd a táncparkettre vonszolt. Teljesen idétlenül éreztem magam, de Rob egy szenvedélyes csókkal űzte el rögtön minden gondolatomat. Szorosan magához ölelt, és elkezdtünk a lassú dallamra mozogni…

- Örülök, hogy eljöttél ma velem – mondta. – Biztosan halálra unnám magam.

- Azt képzelem – nevettem fel. – Nem vagy az esküvők híve.

Rob elmosolyodott. – Ez alól persze kivétel lesz a mi esküvőnk – mormolta a fülembe, mire én döbbenten rákaptam a tekintetem. Az ő arcáról is lefagyott a mosoly, ahogy ráébredt, hogy mit is mondott.

- Hupsz. Ez csak úgy kicsúszott, sajnálom. Az arckifejezésed alapján ez valami rémálom lehet számodra.

- Nem, én csak meglepődtem – szabadkoztam rögtön. – Mármint nem hittem volna, hogy neked ez egyáltalán eszedbe jutott.

- Persze, hogy eszembe jutott – vont vállat. – Kristen, én csak veled tudom elképzelni ezt az egészet.

A szívem nagyot dobbant erre, és akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra. – Ezzel én is így vagyok – feleltem, majd egy parányi csókot nyomtam a szájára.

- Akkor megegyezhetünk abban, hogy úgy teszünk, mintha az utóbbi percek meg sem történtek volna? – kérdezte Rob reménykedve, én pedig nevetve bólintottam.

Furcsa volt belegondolni, hogy legutóbb akkor voltam esküvőn, mikor megismertem Robot. Ez kicsit nosztalgikus hangulatba hozott. Hihetetlen, hogy az a párizsi éjszaka csak öt hónapja volt, szinte éveknek tűnt. Úgy éreztem, mintha egész életemben ismertem volna őt.

Nem sokkal később Rob megkönyörült rajtam és végre leültünk, viszont utána táncolnia kellett egyet az unokatestvérével. Akárhányszor csak elkapta a pillantásom, rám mosolygott a táncparkettről, én pedig majd’ elolvadtam. Annyira, hogy észre sem vettem, mikor valaki leült mellém…

- Látnod kellene ilyenkor az arcodat – mondta kedvesen Claire, majd szívmelengetően elmosolyodott. – Szerencsés, hogy ilyen barátnőt talált magának.

Ebbe egy kicsit belepirultam. Sosem gondoltam volna, hogy kívülről valaki így láthatja a kapcsolatunkat. – Inkább én érzem magam szerencsésnek – feleltem az igazságnak megfelelően.

- El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy minden rendbe jött köztetek. Robert nagyon le volt sújtva. Sohasem láttam még olyannak, mint akkor. – Ezek a mondatok fájdalmasan szorongatni kezdték a szívemet. De Claire következő szavai felvidítottak. – Ebből is látszik, hogy mennyire szeret téged. És nem is kívánhatnék többet, mint hogy valaki boldoggá tegye őt. Örülök, hogy itt vagy neki, Kristen.

- Köszönöm, Claire. Ez sokat jelent nekem – mondtam, azon erőlködve, hogy ne kezdjek el Rob anyukája előtt bőgni. Ekkor viszont visszatért az említett is. Claire még egy utolsó mosolyt küldött felém, majd magunkra hagyott bennünket.

Viszonylag korán, nem sokkal éjfél előtt úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk a bulit és elindulunk vissza Londonba. Lizékhez hasonlóan mi is ott maradhattunk volna Bedfordban az éjszakára, de mindketten úgy gondoltuk, hogy inkább visszamegyünk.

- Remélem nem volt túlságosan borzasztó – mondta Rob, mikor már megérkeztünk hozzájuk, ő pedig fáradtan dőlt le az ágyára.

- Egyáltalán nem – feleltem őszintén, miközben mellé bújtam, és ő szorosan magához húzott egyik karjával. – Jól éreztem magam. Köszönöm, hogy elhívtál.

Rob ekkor rám pillantott, és egyik kezével kisimított egy tincset az arcomból. Volt valami a pillantásában. Annyi érzelem volt benne, hogy úgy éreztem, egyszerűen nem bírok még több szerelmet elviselni, csak úgy túlcsordul a szívem. Legszívesebben elsírtam volna magam attól a rengeteg szeretettől, ami átjárta minden porcikámat és minden végtagomat remegésre késztette.

- Jaj, Kristen… - sóhajtott fel. – Van róla fogalmad, hogy mennyire szeretlek téged?

Máskor ezek a szavak boldog nevetést váltottak volna ki belőlem, de most annyira komolyan mondta, hogy hirtelen megbénított ez a sok érzelem. Rob lassan felém hajolt és egy édes, gyöngéd csókot nyomott ajkaimra. Egyik kezemet felvezettem a tarkójáig, hogy még inkább magamhoz húzzam, mire ő fölém gördült és így kényeztetett tovább szerelmes csókjával.

Kezeim szinte automatikusan söpörték le válláról a zakóját, majd ugyanerre a sorsra jutott az inge is. Ujjai felfelé siklottak a combomon, míg nem befurakodtak a ruhám alá, feltűrve azt egészen a csípőmig. Mikor gombolni kezdtem a nadrágját, gyorsan megszabadult tőle, majd a hátam alá nyúlva lehúzta az apró ruhám cipzárját és lassan eltűntette rólam. Hangosan felsóhajtott, mikor meglátta, hogy már csak egyetlen ruhadarab van rajtam.

- Őrülten szexi vagy – mondta szenvedélyesen, majd olyan érzéki csókban részesített, hogy teljesen beleremegtem. Ajkai a nyakamat szívogatták, miközben egyik keze bekúszott a rajtam lévő apró bugyi alá. Először csak finoman körözgetett legérzékenyebb pontom körül, majd két ujjával elmerült bennem. Hangos nyögések kíséretében a lepedőt gyűrögetve vezettem le a bennem tomboló kéjt. Nem sokkal később viharos sebességgel csapott le rám a gyönyör, Rob pedig örömmel figyelte pihegő testem.

Nem hagytam ennyiben, rögtön fölé gördültem, amit ő készségesen hagyott nekem. Lassan ringattam fölötte a csípőmet, mire ő a fenekembe markolt és a szemembe nézett.

- Ne csináld ezt velem – morogta a vágytól elfúlva, én pedig gonoszan elvigyorodtam a türelmetlenségén. Szenvedélyes csókra illesztettem ajkainkat, ami egyszerre nyomta el nyögéseinket, mikor beleültem merev vágyába. Órákig szerettük egymást, néha lassan, kiélvezve minden pillanatot, néha pedig vadul és érzékien. Nem tudtunk betelni egymással, hajnalig űztük a vágyainkat. A legelső fénysugarakkal együtt kimerülten, bágyadt simogatások közepette aludtunk el…

Kristen kinézete az esküvőn
A nyaklánc