36. fejezet

Sziasztok!
Hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy időben kész lesz ez a rész, ugyanis csak tegnap éjszaka tudtam elkezdeni írni, ma pedig egész nap ezzel voltam elfoglalva, mivel személy szerint én nem ismerek más normálisan frissülő történetet és igyekszem azon lenni, hogy ez az legyen. Sikerült befejeznem, de nem túl eseménydús, a minőség miatt pedig már meg sem próbálok magyarázkodni. Azért köszönöm az előző fejezethez érkezett véleményeket, ennek pedig bocsánat a végéért. (Majd meglátjátok, hogy mire gondolok.)
Abellana

(Kristen)

Reggel nagyon szokatlan dologra ébredtem. Napsütésre. Úgy tűnik az időjárás is átvette a hangulatom, én ugyanis mértéktelenül boldog voltam. Tökéletes napnak indult…

Elmosolyodtam, ahogy megpillantottam a békésen alvó Robertet. Hirtelen ezernyi boldog emlék elevenedett fel bennem a tegnapi napról és éjszakáról. Viszont a mobilom nem hagyott elmerülni az emlékekben. Szerencsére rezgőre volt állítva, ezért Rob nem kelt fel. Gyorsan kiosontam a szobából és felvettem. Vidáman tapasztaltam, hogy a legjobb barátnőm keresett.

- Nem fogod elhinni – sikított bele a telefonba. – Itt vagyok Londonban. Jackkel. Muszáj beszélnünk.

- Várj, micsoda? De hát mikor érkeztetek… és miért? Nem mintha nem örülnék, csak…

- Tegnap este – vágott közbe türelmetlenül Amanda. – De nem akartam az esküvő közben vagy után zavarni téged, ezért most hívtalak. Jackson munkaügyben jött ide, én pedig elkísértem, ugyanis híreim vannak számodra.

- Ezt nem ér előre elmondani – puffogtam. – Most végig az jár majd az eszemben, hogy milyen hírekről van szó.

Amanda csak felkuncogott. – Majd megtudod. Ebédelhetnénk valahol négyesben, ha Rob is benne van. Mit szólsz?

- Az remek lenne – mondtam őszintén. Még egy-két szót beszéltünk, majd nagy nehezen abbahagytuk a fecsegést és leraktuk a telefont. A következő pillanatban megéreztem magam körül két hátulról ölelő kart.

- Újabb zaklató ex-pasi? – kérdezte Rob gonosz mosollyal.

- Roppant vicces – forgattam a szemeimet a sajnos találó poénon. – Amanda volt az, a férjével itt vannak Londonban. Azt javasolta, hogy ebédeljünk együtt, négyesben. Persze csak ha lenne hozzá kedved…

- Persze, hogy van – bólintott. – Úgyis csak egyszer találkoztam Amandával és akkor is csak futólag. Tudom, hogy mennyire hiányzik neked.

- Az biztos – motyogtam szomorkásan. Tényleg nagyon hiányoltam őt a mindennapi életemből. – Azt mondta, hogy van valami bejelentenivalója. Úgy két óra múlva találkoznánk az étteremben.

- Nekem tökéletesen megfelel – egyezett bele Rob. Lassan összeszedtük magunkat egy kicsit, aztán átmentünk hozzánk. Anya persze nem hagyott szabadulni, leültetett kettőnket és mindenféléről kifaggatott: az egyetemről, a tegnapi esküvőről és minden hasonlóról. Rob persze aranyosan tűrte anyám kérdéseit, én pedig próbáltam menekülni. Sikertelenül.

Mikor mégis elszabadultunk, Rob megvárta, míg átöltöztem és nagyjából elfogadható állapotba hoztam magam. A nyár utolsó hétvégéjén találkoztam Amandával utoljára, és akkor eléggé rettenetes hangulatban voltam. Reméltem, hogy jóvá tehetem majd neki egyszer azt az elfuserált hétvégét.

Egész hamar elkészültem, és utána elindultunk a megbeszélt étterembe. A ritka napsütést kihasználva – és a picivel melegebb időt – sokan a kinti asztaloknál foglaltak helyet, akárcsak mi. Mikor megpillantottuk egymást Amandával, azonnal vidám mosoly kúszott mindkettőnk arcára. Hevesen megölelgetett, majd Robnak is úgy köszönt, mintha már jó ideje barátok lennének és nem is csak egyszer találkoztak volna. Bemutatta neki Jacksont is, aki barátnőm oldalán mindig annyira boldognak tűnt. Ritkán láttam őket együtt, de akkor mindig sugárzott belőlük a szerelem, Amanda egyenesen ragyogott.

- Jaj, annyira jó együtt látni titeket – tapsikolt vidáman, miután leültünk. – Pedig véget nem érő monológokat hallottam rólad – nevetett fel Amanda, ezúttal Robra pillantva.

- Igazán? – nézett rám Rob egy imádnivaló mosollyal.

- Nem is igaz – tiltakoztam elvörösödve. Persze, hogy igaz volt. Inkább megpróbáltam elterelni a témát magamról és alaposan kifaggattam őket a házasélet mindennapjairól. Kellemesen elbeszélgettünk és megebédeltünk, de aztán nem bírtam tovább…

- Szóval… mi is volt az a hír, amit el akartatok mondani? – kérdeztem izgatottan.

Amanda rámosolygott Jackre, aki szerelmes mosollyal nézett rá vissza. – Mondd csak el – simogatta meg barátnőm arcát. Amanda ránk nézett, látszott, hogy majd’ kiugrik a bőréből az izgalomtól.

- Az a helyzet, hogy kisbabánk lesz – jelentette be. Az, hogy meglepődtem, eléggé enyhe kifejezés. Ledöbbentem. Tudtam, hogy Amanda imádja a gyerekeket és szeretne is, de azt nem hittem volna, hogy már tizenkilenc évesen anya lesz… Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, mennyire eltávolodott az életünk egymástól. De annyira boldognak tűnt! Hát hogy is ne örülhetnék neki?

- Hűha – nyögtem ki. Mindössze ennyit bírtam mondani. – Hát ez…

- Gratulálunk – fejezte be helyettem Rob, mikor látta, hogy megszólalni sem bírok. De a mosolya mögött láttam, hogy ő is kicsit lesokkolt.

Még egy kis ideig elbeszélgettünk, de belül még mindig nem ocsúdtam fel. Mikor elbúcsúztunk, Amanda megígérte, hogy hamarosan találkozunk. Bár azt hiszem ez kicsit bajos lesz, mivel én csak hétvégenként vagyok itthon, ő meg… terhes. Gondolom inkább otthon fog készülni a baba megérkezésére.

- Minden rendben? – kérdezte Rob megsimogatva a kezemet, mikor egy ideje már szótlanul ültem a kocsiban. – Nagyon elgondolkodtál.

- Csak meglepett – vontam vállat.

- Azt elhiszem – felelte. – De végül is boldog házasok meg minden, és ha ezt akarják…

- Csak rájöttem, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól – sóhajtottam. Rob leállította a kocsit a házunk előtt és együttérzően rám mosolygott.

- Ne aggódj, Kris – simogatta meg az arcom. – Biztos vagyok benne, hogy nem fogod őt elveszíteni és mindig a barátod lesz.

Hinni akartam Rob szavaiban. Lehet, hogy kívülről önzőnek tűntem amiatt, hogy nem örülök teljes bedobással a barátnőm sokkoló hírének, de ő megértett engem. Megértette, hogy örülök Amanda boldogságának, viszont félek attól is, hogy ezentúl elveszik köztünk a barátság és elmaradnak a találkozások, végül pedig telefonhívások sem maradnak…

Egy apró csókot nyomtam Rob ajkaira, ezzel is megköszönve neki a szavait. Belépve a házba ott találtuk Ashley-t és Cameront, akik épp valami filmet néztek. Ezek szerint anya már elment…

- Hát ti merre voltatok? – kapta fel a fejét az érkezésünkre Cam.

- Elmentünk ebédelni – feleltem röviden. Semmi szükség rá, hogy a bátyám megtudja, hogy az épp várandós exe meg az ő férje itt vannak a városban. Hiszen csak pár napig maradnak, addig kétlem, hogy összefutnának bárhol is. Cameron nem is firtatta tovább, inkább visszafordult a tévéhez. Ash viszont észrevehetett rajtam valamit, ugyanis kirángatott a konyhába, ezzel magukra hagyva Robot és a bátyámat, akik rögtön elkezdtek hülyéskedni.

- Elég furcsa képet vágtál – fogta halkra a hangját Ashley. – Ugye nincs köztetek valami baj megint?

- Nem, velünk minden a legnagyobb rendben – nyugtattam meg.

- És mi volt az esküvőn?

- Az is remek volt – válaszoltam tömören.

- Hát akkor mi baj van? – nézett rám aggódva.

- Amanda és Jackson ideutaztak pár napra. Az előbb velük ebédeltünk. Amanda azt mondta, hogy van valami híre amit muszáj elmondania, ezért is találkoztunk. Kiderült, hogy terhes – meséltem.

- Hű… - lehelte Ashley. Szinte hallottam, ahogy koppan az álla a padlón.

- Ja, én is valahogy így reagáltam – mosolyodtam el. – Figyelj, megtennéd, hogy Cameronnak egyelőre nem szólsz róla? Most kezd rendbe jönni az élete, annyira boldog. Ez taccsra vágná.

- Hát persze – bólogatott Ashley. – Egyetértek. Őszintén szólva már azon is meglepődtem, hogy Amanda ilyen fiatalon megházasodott, de hogy most gyereke is lesz…

- Én is meg vagyok lepve – feleltem. Pár pillanatig csak csendben ültünk, a nappaliból átszűrődött valami akciófilm hangja. – Mikor indulsz vissza az egyetemre? – kérdeztem Ashley-től.

- Csak holnap reggel, itt maradok még Cammel egy éjszakát – vont vállat. – És ti?

- Egyedül megyek vissza – javítottam ki a többes számot. – Ma este. Robnak meg kell várnia, hogy Lizzy visszajöjjön és majd együtt mennek valamikor.

Ashnek erről eszébe jutott valami. – Rob még mindig haragszik Tomra?

- Az nem kifejezés – nevettem fel. – De Tom már tegnap is azon volt, hogy bebizonyítsa, hogy nem csak játszadozik Lizzel. Engem már eleve az megdöbbentett, hogy betette a lábát egy esküvőre. Ez olyan, mintha maga a sátán belépne egy templomba.

- Milyen igaz – nevetett Ashley. Visszamentünk a fiúkhoz, és a délután nagyon hamar elrepült. Kora este Ash elment a bátyámmal, Rob is hazafelé vette az irányt, hogy később ő is elindulhasson, én pedig összepakoltam a cuccaimat és szintén útnak indultam, vissza az egyetemre ezután a csodálatos hétvége után.

A kocsiban benyomtam valami zenét, és teljesen megjött a hangulatom, ahogy átautóztam a naplementében is annyira szép Londonon. Egyre jobb kedvem volt, amit az is segített, hogy este már újra együtt leszek Robbal.

A külváros felé haladva megcsappant a forgalom, és egyre sötétebb is lett. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen kihalt az út. Épp vidáman, de azért mérsékelt hangerővel dúdoltam a rádióban szóló dalt, mikor oldalról hirtelen vakító fényre lettem figyelmes. De már nem tudtam odanézni. Csak annyit éreztem, hogy fáj. Valami borzasztóan fáj. Pedig tökéletes napnak indult…

(Rob)

Életem egyik legjobb hétvégéjén voltam túl, ezért is nem örültem túlzottan, mikor haza kellett mennem, hogy elinduljak Lizzyvel vissza az egyetemre. Tudtam, hogy kínos csönddel teli másfél óra vár ránk az autóban. Gondolom ő is inkább Tommal enyelegne… amit nagyon nem akartam elképzelni.

Míg arra vártam, hogy anyáék visszaérjenek, összepakoltam a cuccaimat, de közben teljesen máshol járt az eszem. Vagyis más valakin, hogy pontos legyek. Éppen ezért észre sem vettem a hülye fejemmel, hogy a mobilomat is elpakoltam, csak akkor, mikor megcsörrent.

Gyorsan kutattam végig a táskát, mígnem az egyik oldalsó zsebben megtaláltam a mobilomat. Meglepődve néztem a kijelzőre. Mégis minek hív Cameron, ha egy órája beszéltünk? Ahogy a fülemhez emeltem a telefont, ő máris megszólalt.

- Rob… be kell jönnöd a kórházba. – A hangja nagyon nyugtalan volt, és rám tört valami szörnyű érzés. Hirtelen megéreztem, hogy csakis Vele lehet valami baj. Kristennel.