27. fejezet

Először is: nagyon boldog karácsonyt mindenkinek! :)
Ez lenne az én apró meglepetésem, hogy már ma megkapjátok az új fejezetet. Nem mondhatnám, hogy nagyon karácsonyi hangulatú, de azért remélem tetszeni fog :D Örülnék a véleményeteknek :)
Abellana


(Kristen)

Ashley-vel nagyon élveztük az egyetem első napját, azt leszámítva, hogy reggel összefutottam Robbal. De mivel rájöttem, hogy ez elkerülhetetlen, inkább belenyugodtam. Ash hozta a formáját, minden sráccal nekiállt flörtölni. – Hé, te nem a bátyámmal jársz? – kérdeztem összezavarodva. Már fogalmam sem volt, hogy mi történik velük.

- Ő akart nyitott kapcsolatot – vont vállat Ashley. Nem kételkedtem benne, hogy ma este beleveti magát a bulikba és a pasizásba. És ha nem féltem volna attól, hogy megint találkozni fogok Robbal, én is örültem volna a ma estének.

Késő délután, miután visszatértünk a szobánkba, épp végeztem a dolgaim elpakolgatásával, mikor Ashley beállított az egyik ruhájával. Egy hosszú ujjú, fekete ruha volt, csillámokkal borítva mindenütt. Ezen kívül annyira rövid volt, hogy ha ezt akarná felvenni ma este, alig takarná a combját. – Ebben jössz? – kérdeztem.

- Nem, Kris, ugyanis ebben te jössz – jelentette be fülig érő mosollyal.

- Jaj, Ashley – nyögtem fel. – Nagyon aranyos tőled, tényleg, de nem valami szórakozóhelyre megyünk vagy ilyesmi.

- Nem érdekel. Látnád, hogy a kis újgazdag ribancok hogy fognak kinézni… tőled viszont el fogják dobni az agyukat.

- Én nem akarok senkit se felszedni – tiltakoztam.

- Jaj, ne legyél már ennyire makacs – sóhajtott fel Ash. – Csak vedd fel ezt az átkozott ruhát és nem fogadok el nemleges választ!

Inkább nem vitatkoztam tovább, felvettem a ruhát egy szintén fekete harisnyával és magassarkúval, ahogy Ashley javasolta. Kicsit leesett az állam mikor tükörbe néztem. Oké, hogy nem a ruha teszi az embert, de basszus… életemben először tényleg úgy gondoltam, hogy most aztán ki is nézek valahogy. Sőt, nem is akárhogy. Ash laza csigákba sütötte a hajam, a sminket viszont már rám bízta. Nem sokkal később ő is elkészült, és magával húzott kifelé a szobából.

- Szóval hová is megyünk? – kíváncsiskodtam, miközben arra koncentráltam, hogy el ne hasaljak a cipőmben.

- Öhh… oké, ne borulj ki. Ezt a partit Tom szervezi. Tuti, hogy ez lesz a legnagyobb.

- Miért borulnék ki? – értetlenkedtem. Tom a barátunk volt, és igen, néha kitudott borítani, de hát akkor is.

- Hát… Tom szobatársa is nyilván ott lesz a bulin – mondta Ashley, majd félénken az ajkába harapott, mintha valami dühkitörésre számítana. De még mindig nem esett le. Aztán elgondolkodtam…

- Na várjunk csak! Te direkt elrángatsz Tom és Rob bulijába? – kérdeztem szinte hisztérikusan.

- Ne aggódj, rengetegen lesznek, nem is kell majd vele találkoznod – bizonygatta Ashley. – Kérlek, Kristen! Az összes barátunk ott lesz.

- Jól van – adtam be a derekamat, bár először hezitáltam egy kicsit. De talán Ashnek igaza van, talán nem is fogom Őt látni. Már ha szerencsém van. Kár, hogy az soha nem szokott lenni.

Mikor beléptünk az ajtajukon – ami tárva-nyitva volt természetesen, hiszen bárki bemehetett – Tom máris észrevett minket. – Nahát, hölgyeim – vigyorgott ránk, és a kezünkbe nyomott egy-egy poharat. – El sem hiszem, hogy rá tudtad venni – mondta Ashnek.

- Hidd el, nem volt könnyű – grimaszolt Ashley.

- Naná, szerinted minden álmom volt eljönni és azt nézni ahogy Rob felszed mindenféle részeg libát? – tettem fel a költői kérdést, mire Tom csodálkozva megemelte a szemöldökét.

- Szerinted úgy néz ki, mint aki éppen csajozni készül? – bökött a fejével az egyik sarok felé, én pedig követtem a tekintetét. Máris sok ember volt itt, csoportokban ittak és vihogtak, de egyetlen ember egyedül ült az egyik sarokban lévő fotelben, és csak a kezében lévő sörösüveget bámulta. Istenkém, annyira aranyos volt ilyen magányosan, egyszerűen nem tudtam nem megsajnálni.

- Tök mindegy – sóhajtottam. – Akkor is jegyezzétek meg, hogy akaratom ellenére vagyok itt.

Anélkül, hogy ránéztem volna az italomra, rögtön megittam húzóra. Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, miközben égeti a torkom, de megálltam, hogy ne kapjak köhögő rohamot tőle.

- Mi a picsa ez? – kiáltottam fel, mire Ashley beleszagolt az ő poharába és grimaszolva húzta el az orrát tőle.

- Orosz vodka – vont vállat Tom. – Az egyik szomszédos srác orosz, ez volt a beugrója.

- Még jó, hogy tőlünk azt nem kértél – jegyezte meg Ashley.

- Naná, ti VIP-vendégek vagytok – vigyorodott el Tom, majd egy-két szót váltottunk még, aztán elvegyült a tömegben. Ash a buli indításaként lehúzta a vodkáját, én meg már a látványtól is megborzongtam. Ez azonban nem ijeszthetett el a további alkoholfogyasztástól, ugyanis csak így bírhattam ki a mai estét.

Egy idő után Ashley magamra is hagyott, de nem bántam, jól elvoltam én, ha tele volt a poharam éppen. Ennek ellenére szememmel a „tömeget” pásztáztam, hátha meglátom valamelyik barátomat. Különösen Tylernek örültem volna, de gyanítottam, hogy nem pont Rob szobájában fog felbukkanni bulizni. A gondolatmenetem akkor szakadt félbe, mikor valaki hátulról eltakarta a szemem a kezeivel.

- Ezer éve nem láttalak – suttogta vidáman a fülembe, én pedig megpördültem.

- Nikki! – kiáltottam fel boldogan, és rögtön összeölelkeztünk. – Tényleg rég találkoztunk már, hiányoztál!

- Te is nekem, Kris. Egyébként hallottam, hogy alakultak a dolgok, sajnálom… - húzta el a száját.

- Mindegy, most azon vagyok, hogy tovább lépjek – sóhajtottam.

- Ha bármiben segíthetek, nyugodtan szólj – ajánlkozott Nikki mosolyogva, én pedig teljesen meghatódtam gyengéd arcától. Sosem találkoztunk olyan gyakran, mint szerettem volna, mégis nagyon jó barátom volt.

Nikki visszament Kellhez, az én tekintetem pedig akaratlanul is Robra tévedt. Csak a barátainkkal beszélt, Tommal ellentétben ő nem vegyült el. De vajon miért ilyen… szomorú? Hiszen ő akart szakítani velem. Valami többre vágyott, vagy csak szimplán megunt, ki tudja… Végre megszabadult tőlem, hát akkor meg mi a baja? Még az is megfordult a fejemben, hogy talán igaz, amit Lizzy mondott róla, és tényleg szenved, akárcsak én. De ennek semmi értelme.

Nem akartam ezen gondolkozni, ezért újra és újra ittam. Néhány óra múlva már csodálkoztam, hogy miért nem dobtam még ki a taccsot. Ahogy egyre később lett – lassan már hajnal – kezdtek elfogyni az emberek, bár még így is voltak jó páran.

- Kris, nem kéne többet innod – szólalt meg egyszer csak egy gyengéd hang, miközben a gazdája fölém hajolt.

- Ó, nocsak – röhögtem idiótán. – Ki tisztel meg a jelenlétével…?

- Teljesen eláztál – sóhajtott fel Rob.

- Nyilvánvalóan nem eléggé – horkantam fel. – Balszerencsémre még tudom, hogy hol vagyok és téged is megismerlek, sőt, még mindig emlékszem arra, hogy összetörted a szívem. Remélem örülsz.

Szemei bánatosak voltak, miközben az arcomat kémlelte és végigsimított a hajamon. – Egyáltalán nem örülök neki – szólt halkan. – De majd jobb lesz, ígérem.

- Egy frászt lesz jobb – zokogtam fel, önkéntelenül is a vállára hajtva a fejem. – Annyira utálom ezt! Miért csináltad, Rob?

- Nem akarok tőled egy lehetőséget sem megvonni – felelte, bár nekem fogalmam sem volt, hogy mit ért ezalatt. A könnyek még mindig ömlöttek a szememből.

- Ennyire rám untál? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Jaj, Kris – sóhajtotta fájdalmas hangon. – Soha az életben nem tudnálak megunni.

Már nem maradt erőm faggatózni, hogy akkor mégis miért hagyott el engem. És esélyem se volt rá, ugyanis ajkai hirtelen az enyémekre tapadtak. Gyengéden játszadozott ajkaimmal, mégis annyi vágy volt ebben a csókban, és annyi szükség…

Egyik keze a derekamra simult, míg a másik az arcomat cirógatta lágyan. Olyan volt, mintha vigasztalni próbálna. – Gyere velem – suttogta, miután elváltunk, én pedig majdnem elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott egy emlék. A legelső csókunk után is pontosan ugyanezt mondta, majd bejártuk Párizst azon az éjszakán. Csak bólintottam, mire ő megfogta a kezem és magával húzott valamerre. Valószínűleg fel sem tűntünk az embereknek – már annak a kevésnek, aki még ott volt. Hirtelen Rob behúzott egy ajtón, amit rögtön be is zárt mögöttünk. Kellett egy-két pillanat, míg a szemem hozzászokott a sötétséghez, de aztán megláttam néhány körvonalat. Ágy, íróasztal, polcok… minden bizonnyal a szobája volt.

Tovább csókolt, én pedig nem törődtem semmivel. Csak még egyszer hadd érezzem az odaadását és a törődését, mit meg nem adnék érte. – Olyan szép vagy – mormolta halkan, miközben végignézett rajtam. Megremegtem ezektől a szavaktól, egy pillanatra muszáj volt lehunynom a szemem. Szánalmasan alávetettem magam ennek a férfinak, egyetlen bókjától kivirul minden az én kis világomban. De ez sem érdekelt ebben a pillanatban.

Folytatta ajkaim kóstolgatását, míg kezei a hátamra kúsztak, ahol könnyedén lehúzta az apró ruha cipzárját. Rob az ágyra fektetett, majd óvatosan fölém gördült. Nagyon-nagyon lassan húzta le rólam a ruhát, és közben végigcsókolgatta a vállam és a karom. Nem is emlékszem, volt-e már valaha ennyire nagyon gyengéd. Persze mindig az volt, de ez most valami más. Mintha egy hívő imádná az istenét.

A harisnyával is ugyanígy járt el: lassan eltávolította rólam, miközben apró és érzéki csókokkal borította be a combjaimat. Mennyei volt minden érzés, ami átjárt, miközben forró ajkai és érintései mindenhol kényeztettek. Felhúztam magamhoz egy szenvedélyes csókra, kezem pedig befurakodott a pólója alá, és egész tenyeremmel rátapadtam a bőrére. Felsóhajtott, ahogy mellkasát simogattam, majd nemes egyszerűséggel a póló aljához nyúlt, hogy eltűntesse magáról, amiben én is örömmel segédkeztem. Ezután a nadrágja övéhez nyúltam, ugyanis rajtam már csak egy bugyi és melltartó volt. Pontosan az a fekete szett, amit az első szeretkezésünk alkalmával viseltem.

Kicsit megemeltem a hátam, mikor Rob alá nyúlt, hogy kikapcsolja a melltartómat. Vágyakozva simított végig a felszabaduló halmokon, majd ajkaival és nyelvével folytatta. Nyöszörögve tűrtem az édes kényeztetést, miközben kezei lejjebb igyekeztek. Annyira vágytam már rá, vad csókban forrtunk össze, míg lekerültek rólunk a legutolsó ruhadarabok. Párszor végigsimított vágyaim központján, majd egy határozott mozdulattal teljesen elmerültünk egymásban – pontosabban ő bennem.

Máris átjárt egyfajta gyönyör, remegni kezdtem az újraegyesüléstől. Rob is hasonlóan reagált, majd újra olyan gyengéd lett, mint az elején. Ajkai a nyakamat borították be finom csókokkal, tenyere pedig érzékien feszült a mellemnek. Fáradhatatlanul hajtott minket a gyönyör felé, egy pillanatra pedig eszembe jutott, hogy ettől a sok hitelen érzéstől nagyjából kijózanodtam.

Nem tudom meddig tartott. Néha egészen lassú volt, máskor nem bírtunk magunkkal. Volt, amikor Rob a szemembe nézett, és volt amikor a vállamba temette az arcát. Néha én kerültem fölé, de mindig visszaadtam neki az irányítást. Egyszerűen csodálatos volt. Mikor elért a gyönyör, Rob vállába haraptam, mire felnyögött és ő is elérte a csúcspontot.

A szemembe nézett, majd egy végtelenül édes csókkal ajándékozott meg újra. Mellém feküdt és magához húzott, de nem szóltunk egy szót sem. Néhány perc múlva ő már békésen szuszogott.

Egy kicsit még kigyönyörködtem magam az arcában, majd sóhajtva felálltam. Az ágy melletti óra hajnali hármat mutatott. Gyorsan és lehetőleg minél halkabban újra felvettem a ruháimat, a kezembe vettem a magassarkúmat, és kiosontam a szobából. A buli véget ért, már senki sem volt itt, csak a nagy felfordulás.

Visszamentem a saját szobánkba, ledobtam a cipőmet, és háttal az ajtónak dőltem. Mindketten tudtuk, hogy ez csak egyetlen éjszaka volt. A sírógörcs kerülgetett, ahogy rájöttem, hogy elvesztettem azt az embert, akit jobban szeretek mindennél és mindenkinél. Talán csak erre kellettem neki ma este, hogy valaki az ágyát melegítse…

Könnyek folytak le az arcomon. Borzasztóan éreztem magam.