25. fejezet

Itt is lenne a következő rész, és felhívnám a figyelmeteket, hogy betegen írtam úgy, hogy közben ezer más dolgom is volt, de mégis itt van, méghozzá időben. Ezért ne is reméljetek valami hűűdejó fejezetet. Másik dolog, hogy talán azt fogjátok gondolni most, hogy Rob egy idióta, de majd megértetek mindent :D Jó olvasást és komizzatok sokat! :)
Abellana

(Rob)

Mikor kiszálltam a kocsiból Kristenék háza előtt, a legmeglepőbb dolog tárult elém. A pasi aki annyi fájdalmat okozott neki, most őt ölelgette. Ő pedig nem csak, hogy hagyta neki, de vissza is ölelte. Mi a fasz…?

Becsaptam a kocsi ajtaját, mire szétrebbentek. – Óh, bocs ha belezavarok a ti kis… dolgotokba itt – szólaltam meg dühösen.

- Rob…

- Igaz volt egyáltalán bármi, Kristen? Az a sztori amit előadtál Mike-ról…

Kristen arcára megbántottság ült ki. – Azt hiszem most… mennem kéne – szólt Mike bizonytalanul, mire Kris csak bólogatott.

- Ja. Azt jól tennéd – mondtam barátságtalanul, mire rám meredt. Mit láthatott rajtam? A szeme Kristen és én köztem cikázott. Talán azt hitte képes lennék őt bántani? Magából indulhat ki a rohadék. Szerencsére gyorsan elhúzott. Kristen idegesen kivágta az ajtót majd beviharzott rajta. Tudta, hogy követni fogom, be a házba.

- Megvárhatnád a magyarázatot, mielőtt ennyire felkapod a vizet – kiabálta.

- Alig várom a magyarázatot, édes – mondtam szarkasztikusan. Kristen dühösen szembefordult velem.

- Mike ma hajnalban tudta meg, hogy meghalt az anyja. Az egyetlen ember, aki miatt még volt egy cseppnyi jóság benne. Visszamegy Amerikába, az apja egyetemre küldi.

- És ha csak egy újabb trükk? – kérdeztem. Rögtön ez volt az első reakcióm. Persze, egy ember halála szörnyű. De annyi szar dolgot csinált Mike más emberekkel, köztük a nekem legfontosabbal, hogy nem tudtam sajnálni.

- Hallod te egyáltalán magadat? – emelte fel a hangját. – Ismerem őt, és igen, szar alak. De nem hazudozna ilyenről. Borzasztó állapotban van most.

Mély levegőt vettem, többször egymás után. Le kellett nyugodnom, tiszta fejjel kell gondolkodnom. Pár perc múlva sikerült csak megszólalnom. – Jól van, sajnálom. Teljesen elborult az agyam, hülyeségeket beszélek. Csak amikor megláttam, hogy…

- Felejtsük el – vágott közbe Kristen. Közelebb jött hozzám, egészen közel. – A lényeg, hogy Mike nem fog többet zaklatni.

- Sajnálom, hogy megkérdőjeleztem amit mondtál – simogattam meg az arcát, mire végre a szemembe nézett. Felsóhajtott. Nagyon bántotta a dolog, de nem szólt semmit. Lehajoltam, hogy megcsókolhassam. Egy pillanatra azt hittem elhúzza a fejét, de nem tette. Visszacsókolt. Mégis… valami hiányzott. Valami megváltozott.

(Kristen)

Teljesen megdöbbentem attól, mennyire megváltoztak a dolgok egyetlen reggel alatt. Mike reggel beállított és közölte, hogy nem kell többet miatta aggódnom. Persze azt hittem csak szórakozik, aztán elmondta, hogy mi történt az anyjával. Tudtam róla, hogy egy ideje beteg, mégis megdöbbentett. Valahogy úgy képzeltem, Mike megkap mindent amit akar. Utáltam, mégis sajnálatot kezdtem el érezni iránta. Az anyját legalább tisztelte és szerette. Nem várt tőlem szánalmat vagy bármi ilyesmit, csak tényként mondta, hogy hazamegy. Nem tudtam hogyan reagáljak, sután megöleltem, mire ő szomorúan felnevetett. Sosem mutatná ki, mit érez valójában.

Rob féltékenységi rohamja miatt csak még szarabbul éreztem magam. Egy olyan arcát mutatta meg, amiről álmodni sem mertem volna. Meglátja, hogy megölelem Mike-ot, és máris azzal gyanúsítgat, hogy mindenről hazudtam? Persze kibékültünk, ő pedig azzal védekezett, hogy ezt csak a szerelem hozta ki belőle.

Utána nem maradtunk együtt sokáig, ő is érezte, hogy nem kéne ezt fokozni. Megbeszéltük, hogy majd este a többiekkel találkozunk lent a bárban. Még csak búcsúcsókot sem váltottunk. Valami nagyon nem volt rendben. És habár a ma reggel miatt haragudtam Robra, természetesen szerettem őt. Ezért is ijesztett meg a kettőnk közötti tartózkodás.

Délután Ashley-vel voltam, akinek el is meséltem mindent a mai napról. – Hű, hát ez… durva – esett le az álla.

- Az – sóhajtottam egyetértve. – Mi a franc történik velünk…?

- Az tény, hogy eléggé ellenetek dolgozott eddig valami – válaszolt Ash a költői kérdésemre. – De gondolj bele, Mike elment, ti ketten pedig annyira szeretitek egymást. Most már rendben kell menniük a dolgoknak.

- Az én életemben soha semmi sem megy rendben – feleltem pesszimistán. Ashley csak rosszallóan csóválta a fejét, majd elvigyorodott.

- Inkább felejtsd el az egészet. Ma csajos délutánt tartunk, hogy aztán este ragyogjunk. Mikor Rob meglát, elájul tőled, aztán szobára mentek és kész.

Felnevettem Ashley megfogalmazásán. – Lehet, hogy nálad ez így működik drágám, de a szex nem mindenre megoldás. Erre meg pláne nem.

- Mindenesetre nem árt – mosolyodott el tündöklően, ezzel megint nevetésre késztetve engem. Ragaszkodott hozzá, hogy estére kicsípjük magunkat, én pedig nem ellenkeztem. Ha ez boldoggá teszi…

Ketten mentünk le a bárba, és mikor odaértünk, Rob ott volt már, méghozzá Kellan és Cameron társaságában. Csak egy apró csókot váltottunk, majd mind leültünk a szokásos bokszunkba.

- Hol van Nikki? – érdeklődtem.

- Megbetegedett, úgyhogy otthon maradt – vont vállat Kellan.

- Nyáron? – kérdeztem meglepődve.

- Ne is mondd – forgatta a szemeit. – Csak ő képes erre…

Mivel a többiek már gondoskodtak maguknak az alkoholról, Ashley elment, hogy piát szerezzen nekünk. Én addig írtam egy sms-t Nikkinek, amiben jobbulást kívántam neki. Legalább addig sem kell hozzászólnom senkihez. Szerencsére mire befejeztem, Ash visszatért, én pedig fel lettem mentve az alól, hogy jókedvet színleljek. Rob viszont észrevette a szokatlan csendességemet. Sőt, ő tudta is, hogy mi az oka.

- Minden rendben? – kérdezte halkan, hogy csak én halljam. Csak egy apró bólintásra futotta tőlem. – Figyelj, nagyon sajnálom a ma reggelit…

- Tudom – sóhajtottam fel. Megbántott ma reggel, de hogy is tudtam volna rá haragudni, mikor ennyire gyengéd és törődő most. – Nem haragszom.

- Meg sem érdemellek – mosolyodott el édesen.

- Az biztos – nevettem fel. Képtelenségeket beszél… még hogy ő nem érdemel meg engem? Én inkább fordítva láttam a dolgot. Egy csókért hajolt hozzám, ami most érezhetően boldogabb volt mint a legutóbbi. És habár már nem volt olyan mélyen bennünk a tüske, még érezhetően ott volt…

Azt nem mondhatnám, hogy az este hátralévő részében szociálisabb lettem, de Robbal nagyjából rendeződtek a dolgok, aminek nagyon örültem. Inkább kihasználtuk, hogy a mi házunk most üres, és hazamentünk. Csodás éjszakát töltöttünk együtt, és eszembe se jutott többet Mike.

(Rob)

Reggel először azt hittem, hogy otthon vagyok, de ahogy kinyitottam a szemeim, eszembe jutott a tegnap éjszaka. Megfordultam, hogy megpillantsam a gyönyörű lányt aki valamilyen csoda folytán megtűrt még maga mellett, csak hogy nem feküdt már mellettem.

Felkeltem az ágyból, magamra kaptam a nadrágom és a pólóm, mindeközben pedig kifelé tévedt a pillantásom. Közelebb mentem az ablakhoz, ahogy megláttam kint két mozgó alakot. A kapu előtt Kristen és Tyler valamin nagyon jól szórakoztak. Az első reakcióm természetesen a féltékenység volt. Pláne ahogy láttam, hogy Kris végigsimít annak az idegesítően sokat felbukkanó srácnak a karján, az ő vigyora pedig még szélesebb lett ettől.

De aztán… elgondolkodtam. Mi van, ha erre van szüksége? Kristen és én is éreztük, hogy a tegnapiak után a mi kettőnk kapcsolata szinte borotvaélen táncol. Ha még egyszer elszúrom, vége mindennek. Ezt pedig nem viselhetem el. Talán csak arról van szó, hogy megunta. Ahogyan a Tylerrel való „flörtölgetését” figyeltem, eszembe jutott, hogy talán megunta. Én sok lánnyal voltam már, ezért tudtam, hogy Kristen az igazi. De neki sok tekintetben elsőnek számítottam. Mi lenne, ha egy kis időre elengedném? A szívem is belesajdult a gondolatba, de ha ez segítene… ha egy kicsit szabadon élne, talán idővel hazatérne hozzám. Hiszen én tudtam, hogy nekünk egymás mellett a helyünk.

Kristen és Tyler elköszöntek, bennem pedig nehezen, de létrejött egy döntés. Tudtam, hogy így lesz a legjobb. Kris belépett a szoba ajtaján, és elmosolyodott mikor megpillantott.

- Szia! Nem tudtam, hogy már fent vagy – köszöntött vidáman. Én nem örültem ennyire…

- Aha… láttam, hogy Tylerrel beszélgetsz – mondtam közönyös hangon.

- Ja, igen. Véletlenül hozzájuk dobták be a postánkat, úgyhogy áthozta. Beszélgettünk egy kicsit erről-arról.

- Kristen… - köszörültem meg a torkom. – Én gondolkodtam, és… kitaláltam valamit.

- Mivel kapcsolatban? – kutatta az arcomat bizonytalanul.

- Hát, talán szünetet kéne tartanunk – nyögtem ki lassan. Megkönnyebbültem a mondanivalóm súlyától. Most szépen elfogadja, valameddig meglesz nélkülem, aztán rájön ő is, hogy együtt kell lennünk. Sima ügy. De ahogy döbbent tekintete az enyémbe fúródott, még nagyobb lett a nyomás.

- Rob, mi a francról beszélsz? Megbeszéltük, hogy mi volt tegnap, megbocsátottam. Ha most Tylerről van szó…

- Nem kifejezetten róla – szakítottam félbe a mondanivalóját. – Csak arról, hogy talán jót tenne egy kis szünet, hogy utána mindketten megnyugodhassunk.

- Egyszerűen nem értem, hogy miről beszélsz – kiabált. – Mike elment, azt mondod nem Tyler a gond, akkor meg mégis mi a fenéért akarnál véget vetni neki?

- Nem véget vetni, én csak…

- Rólad van szó, igaz? – vágott közbe még hangosabban. – Gratulálok Rob, most aztán tényleg előjött az igazi éned, amiről annyit hallottam. Megkaptál pár menetre és most továbbállsz, jöhet a következő hülye liba.

- Micsoda? Hogy gondolhatod ezt? – kérdeztem felháborodva. Hát nem tudja, mennyire szeretem? Még azt is elviselem, hogy valameddig távol legyen tőlem és kiszórakozza magát. – Ez a te érdeked, Kristen!

- Már hogy lenne ez az én érdekem? Pontosan olyan vagy, mint Mike! Ugyanezt tette velem, én hülye pedig bizalmasan elmondtam neked.

- Kris, én nem…

- Menj innen – suttogta alig hallhatóan, tekintetét a padlóra szegezte. Közelebb mentem hozzá, hátha rám néz, hátha arra kér mégse menjek. De nem tette. – Most azonnal menj ki, Rob.

Láttam, hogy könnyes a szeme, mégsem tettem semmit. Hosszú távon ez mind az ő érdeke, csak az ő boldogságát akarom. Talán rossz ötlet, de nem folytatódhat minden úgy, ahogy eddig. Elfojtottam a késztetést, hogy magamhoz öleljem, hogy a fülébe suttogjam az igazságot, hogy nekem csakis őrá van szükségem. Felsóhajtottam és kisétáltam az ajtón.