24. fejezet

Na, kérem szépen... élvezzétek ki amíg bonyodalommentes :D Ideje kicsit felrázni a dolgokat hamarosan ;) Megköszönném a véleményeteket, amit mindig nagy örömmel olvasok :)
Abellana

(Kristen)

Reggel arra ébredtem, hogy valami csiklandozza a nyakamat. Felkuncogtam, majd rávettem magam, hogy kinyissam a szemeim. Rob mosolyogva fürkészte az arcomat. – Jó reggelt – köszöntött vidáman, bársonyos hangjától muszáj volt mosolyognom.

- Neked is – motyogtam még kicsit álmosan, majd az órára pillantottam. A reggel eléggé jóindulatú kifejezés volt, ugyanis délután egyet mutatott az ágy melletti vekker. – Ó te jó ég – nyögtem fel.

- Valószínűleg a többiek is most ébredtek fel – mondta Rob. – Hosszúra nyúlt a múlt éjszaka.

És tényleg így volt. Elárasztottak az este képei, ahogy alig tudjuk visszafogni magunkat. Aztán a hajnal, amikor már nem is tettük… Nagy szerencse, hogy akkor már mindenki bent volt. Mikor Robra pillantottam, rájöttem, hogy valószínűleg neki is az a bizonyos medencés akció járt a fejében.

Hamarosan úgy döntöttünk, hogy ideje lenne kimászni az ágyból. Miután felöltöztünk, lementünk a többiekhez, akik éppen a teraszon „reggeliztek”. Nagyjából mindenki csak piszkálgatta a kajáját, szörnyen másnaposok voltak ugyanis…

- Jó, hogy jöttök – mondta Nikki. – Most beszéltük meg, hogy holnap reggel hazaindulunk. Már csak egy kevéske maradt a nyárból, muszáj lesz elrendezni mindent.

- Igen, így lesz a legjobb – bólintottam egyetértően, miközben leültünk hozzájuk. Csendben maradtunk ezután, de a többiekkel ellentétben én remekül éreztem magam. Minden nagyszerű volt. Az egyetlen kis árnyék a boldogságomon az volt, hogy hamarosan vége a nyárnak, ráadásul visszatérve szembe kell néznem egy nem kívánatos személlyel is… Mike-kal.

Viszont egyelőre félresöpörtem ezeket a gondolatokat. A nap hátralévő részét leginkább a vízben töltöttük, kihasználva az utolsó napsütéses időszakot. Az utolsó esténken azt csináltuk, amit az elsőn. Tűz köré gyűltünk a parton, ezúttal kevesebb alkohol társaságában, de annál jobb kedvvel.

- Rob, annyira régen hallottalak már énekelni – szólalt meg Lizzy egyszer csak. Fellelkesültem, ez csodás ötlet volt! Hallottam már őt énekelni, és tudtam, hogy magával hozta a gitárját, ennek ellenére eddig ez nem jutott eszembe. Pedig egyszerűen imádtam a hangját.

- Ugyan már, Liz, senki sem kíváncsi most arra… - forgatta a szemeit Rob.

- Ez ellen tiltakoznék – szólaltam meg dacosan.

- Naná, az mindig bejött a csajoknál – vigyorgott Tom, mire szúrós pillantást vetettem rá. Nem akartam megtudni, hogy azok a lányok mitől dobták le a bugyijukat…

(http://www.youtube.com/watch?v=7bkfmRnNfss)
Rob beleegyezett, majd kihozta a gitárját. Nagy levegőt vett mielőtt belekezdett volna a húrok pengetésébe. Amint énekelni kezdett, úgy éreztem, hogy nincs más a tengerparton, csak ő és én, mintha minden más jelentéktelen lenne. A szemembe nézett és elmosolyodott. Tudtam, hogy most csakis nekem énekel. Szinte transzba estem, csak őt érzékeltem, még akkor sem ocsúdtam fel, mikor Tom és Kellan nekiálltak túljátszva tapsolni is füttyentgetni a dal végén. Lizzy megsimogatta a karom és rám mosolygott. Ő már sokszor elmondta, hogy mennyire örül Robnak és nekem.

Még egy kis ideig kint voltunk, de éjfél körül nagyjából mind visszavonultunk…

- Remélem tudod, hogy Tom viccelt… - szólalt meg Rob, miközben felmentünk a lépcsőn a szobánk felé.

- Mire gondolsz? – kérdeztem.

- Hogy mindig bejött a csajoknál. Eddig két lánynak játszottam csak. Az egyik a húgom, a másik pedig a lány, aki galád módon elrabolta a szívemet.

- Hmm, hadd találgassak… Camillára gondolsz? – cukkoltam, mire ő magához rántott és egy csókot nyomott a fejem búbjára.

- Csacsi lány – mormolta szeretetteljesen. – Természetesen rád gondoltam.

- Ajánlom is – nevettem, majd egy csókért nyújtózkodtam fel hozzá. Két tenyere közé fogta az arcomat és úgy csókolt, mint akinek az élete múlik rajta. Karjaim automatikusan a nyaka köré fonódtak, ő pedig még közelebb szorított magához. Minden apró érintésétől összeszorult a szívem, annyira szerettem. Nem is tudnám már elképzelni az életem nélküle.

- Őrülten szeretlek, te tyúk – mosolygott rám, mikor egy pillanatra elváltak ajkaink, én pedig felnevettem. Rob tovább csókolt, miközben keze a pulóverem cipzárjához nyúlt és lassan lehúzta azt.

- Csak nem kacérkodni próbál az úr? – néztem rá kihívóan, mire elvigyorodott.

- Az volt a reménységem, hogy abban az elképesztő szerencsében lesz részem, miszerint ma éjjel szenvedélyesen szerethetem, kedves hölgyem.

- Azt hiszem arról lehet szó – mosolyogtam, Rob pedig felkapott és máris az ágy felé igyekezett velem. Lefektetett, hogy aztán fölém gördüljön, majd nem csak a pulcsimat, de a pólómat is lehúzta rólam. Én a hajamhoz nyúltam és kihúztam belőle a hajgumimat, amivel még délután fogtam össze a sehogyan sem álló tincseimet. Rob rögtön beletúrt a hajamba, miközben csókjai a nyakamat és a kulcscsontomat kényeztették érzékien.

Nekem sem tetszett az a sok ruha, ami rajta volt, úgyhogy rögtön a pólójához nyúltam, aminek a levételében készségesen segédkezett. Bőrének érintésére szomjazva simítottam végig a mellkasán, amitől a csókja hevesebb lett. Szinte türelmetlenül gombolta máris a farmeromat, hamarosan pedig mindkettőnkről eltűntek az utolsó ruhadarabok.

A nyakam és a vállam végigpuszilgatása után Rob csókjai a mellemet vették kezelésbe. Apró harapásai a végtelenségig izgattak, és láthatóan ő is nagyon élvezte a helyzetet. Kezei a hasamat simogatták, ajkai pedig lejjebb haladtak, gondosan bejárva az egész testemet, mígnem nyelve elért a legérzékenyebb pontomhoz. Elakadt a lélegzetem, ahogy finoman szívogatta érzékeny bőrömet. Próbáltam emlékeztetni magam, hogy visszafogjam a hangom, a múltkori mosdós incidens után nem akartam még egyszer Tom és Kellan idióta vicceit hallgatni. Az egyetlen bibi az volt, hogy ez nem igazán sikerült. De jelen pillanatban nem is érdekelt. A lepedőt gyűrögetve tűrtem a mennyei kínzást, majd elragadott egy forgó örvény, beszippantott magába és nem is engedett többé.

Rob elégedetten kúszott vissza fölém, nyilván most hízott a mája. Mosolyogva csókolt meg újra, miközben lassan belém csúszott. Hangos sóhaj bukott ki ajkaim közül, Rob pedig felmordult mikor elkezdett bennem mozogni. A szemembe nézett, majd lassan szívogatni kezdte ajkaimat. Elbódultam a sokféle gyönyörtől ami átjárt abban a pillanatban. Testünk szorosan összepréselődött, éreztem minden mozdulatát, minden apró rezdülését. Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai a kezem alatt. Éreztem, ahogy remegni kezd a csúcshoz közelegve.

Újra csodás csókban forrtunk össze, miközben pár végső mozdulat után mindkettőnket elért a megsemmisülés. Olyan volt, mint milliószor porrá hullni ugyanabban a pillanatban, aztán újra összeállni. Két test egybeforrt és már nem is létezhettek külön.

Nem törődtünk semmi mással aznap éjjel. Csak és kizárólag egymással.

Másnap reggel hozzánk képest korán útnak indultunk, vissza London felé. Szótlanul utaztunk, miközben Tom vezetés közben  a rádiót üvöltette. Robbal néha összenéztünk, és olyankor mindig kiült az arcára az az édes mosoly, amit úgy szeretek.

Ash ma reggel elmesélte, hogy Cameronnal patthelyzetbe kerültek, úgyhogy nem változik köztük semmi. Még az is lehet, hogy Cam visszamegy Amerikába a nyár végén. Hiába martuk egymást egyfolytában, be kellett vallanom magamnak, hogy hiányozni fog.

Dél körül hazaérkeztünk, elköszöntünk a többiektől, majd Cam és én becuccoltunk a házba. Anya rögtön megölelgetett minket és a párnapos nyaralásról érdeklődött. Egymás szavába vágva áradoztunk róla, anyánk pedig mosolyogva hallgatta.

- Egyébként beszéltem Amandával – közölte anya, miután Cameron felment. – Párizsba utaznak, és szeretne hozzád átjönni Londonba egy-két napra még mielőtt elmentek a kollégiumba.

Ettől a hírtől rögtön fellelkesültem és mint egy idióta, elkezdtem tapsikolni. Szinte felvágtattam a szobámba, a kipakolással nem is foglalkoztam, ráér később is. Azonnal Amanda számát tárcsáztam, csakis az övét tudtam fejből – szégyen vagy nem, Robét sem tudtam.

Régi szokásunkhoz híven vagy egy percig sikoltoztunk a telefonba, mikor felvette. – Olyan rég nem láttalak – panaszkodtam.

- Tudom, nekem is hiányzol – felelte. – Szar ez a külön földrészen élés. De az utolsó hétvégédet együtt töltjük.

- Annyi mindent kell mesélnem – sóhajtottam. – El sem hinnéd.

- Lesz rá időnk bőven – mondta Amanda kedvesen. Miután még egy kicsit beszélgettünk, rávettem magam, hogy kipakoljak. Sőt, rendet tettem a szobámban és beraktam egy adagot a mosásba. Már épp lementem volna, amikor megcsörrent a telefonom. Szinte már azelőtt tudtam ki hív, mielőtt ránéztem volna a kijelzőre. Naná, hogy Mike.

- Mi van? – szóltam bele flegmán, nagyot sóhajtva. Csak hogy tisztában legyen azzal, hogy ellenemre van vele beszélgetni.

- Jajj Kristen, mindig ez a negativitás – mondta megjátszva magát, de tudtam, hogy jól szórakozik.

- Csak bökd ki, hogy mit akarsz – morogtam. Egy idióta vagyok. Minek vettem fel egyáltalán a telefont?

- Napok óta nem láttalak. Merre jársz, szépségem?

- Nem mintha közöd lenne hozzá, de elutaztam a barátaimmal – feleltem lenézően. – Itt pedig már csak egy hétig kell kibírnom, utána nem látom többet az arcod, remélhetőleg.

- Nagy kár, Stew. Pedig ha egy kicsit kedvesebb lennél, a világ végére is követnélek. Mindegy, azt hiszem. Úgyis találni fogok rá valami módot, hogy találkozzunk.

- Álmodik a nyomor…

Mike felnevetett. – Aludj jól, drága Kristen – súgta behízelgő hangján, majd letette a telefont. Morgolódva hajítottam az ágyamra a mobilomat. Kezdett nagyon elegem lenni Mike idióta viselkedéséből. Hirtelen minden jókedvem elszállt, nem akartam mást, csak lezuhanyozni és befeküdni az ágyamba. Elalvás előtt még utoljára arra gondoltam, hogy remélem nem látom őt viszont hamar. Nem is hittem volna, hogy mekkora fordulatot vesznek holnap a dolgok…

Reggel a telefonom visítása ébresztett. Milyen keresett ember lettem mostanában… - gondoltam szarkasztikusan. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, álmosan tapogattam ki a mobilomat, hogy aztán a fülemhez emeljem. Belemotyogtam valamit köszönésképpen, meg sem néztem ki hív.

- Csak nem felébresztettelek? – érdeklődött Rob aggodalmasan, mikor meghallotta a hangomat.

- Dehogyis, fent voltam – hazudtam rögtön, amit ő persze ki is szúrt.

- Naná, hogy fent – nevetett. – Kár, pont most akartam átmenni…

- Teljesen ébren vagyok – pattantam fel ülőhelyzetbe, amivel újabb nevetést csaltam ki Robból. Ha az alvás és közte kell választanom, nem is kérdéses a döntésem. Megígérte, hogy nemsokára átjön, én pedig lassan kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem, gyorsan megfésülködtem és mosakodtam.

Meglepődtem, mikor alig pár perccel később megszólalt a csengő. Máris itt lenne Rob? Odavánszorogtam az ajtóhoz és szélesre tártam. Nem kellett volna.

- Szervusz, Stew…