3. fejezet

Nagyon köszönöm a sok véleményt, jól esik, hogy ennyien írtok :) Éppen ezért igyekeztem a következő résszel is ;) Bocsi a sok váltakozó szemszögért, de így sikerült... :D
Abellana

(Rob)

Tom máris azt tervezgette, hogy szépen leisszuk magunkat és találunk valami csajt. De nekem ehhez most nem igazán volt kedvem. Hülyeségnek tűnt, tudom, de az jutott eszembe, mit gondolna most Kristen. Hogy én is csak egy srác vagyok aki szombat este elmegy lerészegedni és felszedni valakit egy menetre? Pedig általában ezt csináltam.

A gondolataimból a Lizzy szobája felől érkező hangok ragadtak ki. Nem is tudtam róla, hogy vendégei vannak…

- Hú anyám, meg kéne nézni, hogy jó csajok vannak-e nála – szólalt meg Tom.

- Te teljesen hülye vagy, ugye tudod? – néztem rá, mintha tényleg őrült lenne. Talán az is.

- Na ne már… csekkold le őket. Menj át, hogy túl hangosak vagy ilyesmi, aztán jelentsd nekem amit láttál.

- Tom, nem fogod megdugni a húgom barátnőit.

- Ezt nem értem – morogta. – Azt sem engeded, hogy őt megdugjam, most meg a barátnőit se, akkor mégis kit engedsz meg nekem?

- Jól van, átmegyek, csak fogd már be – mondtam idegesen, és átmentem a szomszéd szobába. Kopogással nem törődve nyitottam be. - Liz, nem lehetne, hogy kicsit… - Készen álltam rá, hogy Tom kéréséhez híven szemrevételezzem a lányokat, de ekkor megpillantottam Őt. Először azt hittem csak hallucinálok. Máris annyit gondoltam volna Kristenre, hogy minden lány helyébe őt képzelem? De ő ugyanolyan meglepetten tekintett rám vissza. Még mindig a szemébe néztem, de a következő szavaimat nem hozzá intéztem. – Lizzy, gyere egy kicsit, beszélnünk kell.

- Miről? – értetlenkedett.

- Csak gyere már – morogtam, mire ő fintorogva felállt és kijött, becsukva maga mögött az ajtót.

- Mi van?

- Te honnan a fenéből ismered Kristen-t? – érdeklődtem meg rögtön.

- Honnan tudod a nevét? – nézett rám összeszűkült szemekkel Liz.

- Ő az!! A lány Párizsból, Kristen az! – magyaráztam kicsit túl lelkesen.

- Azt mondtad amerikai. Várj csak… de hisz Kristen pár hete költözött ide Amerikából, az előbb mesélte. Jesszusom Rob, ő az!!! – kiáltott fel drága húgom, végre felfogva azt amit már egy ideje próbálok megértetni vele.

- Veletek megyünk – jelentettem ki rögtön.

- És mi van, ha Kristen nem akarja? – kérdezte Liz.

- Már miért ne akarná? Ugrasztom Tomot, lent találkozunk öt perc múlva, én intézem a taxit! – közöltem a tervet, kis habozás után pedig Lizzy rábólintott.

(Kristen)

- Hát ez meg mi a franc volt? – kérdezte értetlenül Ashley, mikor kettesben maradtunk. – Mármint Robról eddig is tudtam, hogy hülye tud lenni, de…

- Ashley, ő az – suttogtam döbbenten, miközben még én is alig hittem el.

- Miről beszélsz? Ki az? És micsoda?

- Akivel Párizsban találkoztam. Robert az!

- Tájékoztatlak róla, hogy ez rossz vicc. Nem lehet Rob az a srác akibe belezúgtál. A titokzatos srác Párizsból okos, szellemes, jóképű, aranyos és… minden amit még meséltél.

- Nem zúgtam bele! – tiltakoztam. – És komolyan beszélek, ő az.

Ashley leesett állal bámult és képtelen volt magához térni. Na igen, tényleg elég vicces volt, hogy a véletlen összehozott Rob húgával. Aki épp ekkor jött be újra…

- Kristen, nem bánod, ha a fiúk velünk tartanak? – kérdezte, olyan arccal, mintha a reakciómtól rettegne. És igazából azt sem tudtam mit reagáljak. Azt hittem ez az egész úgy volt tökéletes, hogy találkoztunk egy gyönyörű idegen városban egy éjszakára, és soha többet nem látjuk egymást. De ez ma mégis megtörtént. Rájöttem, hogy Lizzy a válaszomra vár.

- Hát, gondolom oké…

- Ha akarod lerázhatjuk őket – mondta, de én csak megráztam a fejem.

- Szóval elmondta neked, ugye? – kérdeztem.

- Hogy elmondta-e? Azóta csakis rólad beszél. Erre most bejelenti, hogy „jéé, amúgy képzeld, Kristen az a lány akiről egyfolytában dumálok”. Kicsit ledöbbentem. Meg gondolom te is.

- Az nem kifejezés – sóhajtottam, miközben a szívem hatalmasat dobbant arra a gondolatra, hogy Rob rólam mesélt a húgának.

- Nem tudom elhinni – suttogta Ash maga elé meredve, más helyzetben biztosan nevettem volna rajta, de most valahogy túl sokkos állapotban voltam. Mikor elindultunk lefelé a fiúkhoz, úgy izgultam, mintha kivégzésre vittek volna. Nagy lélegzetvételekkel próbáltam lenyugtatni magam, hogy legalább ne tűnjek teljesen idiótának. Mikor kiléptünk a házuk ajtaján, Rob rögtön felénk indult, de Lizzy nem engedte neki, hogy rögtön lerohanjon kérdésekkel.

- Rob, emlékszel Ashley-re, ugye? – kérdezte tőle, de Rob csak rám nézett. Még akkor is, mikor a következő mondatát nem hozzám intézte.

- Naná, szia Ashley – mondta hanyagul, a többiek pedig valószínűleg úgy néztek rá mint egy őrültre. De nem tudhattam biztosan, ugyanis az én tekintetem is belefúródott az övébe. Pár pillanat után kényszerítette magát, hogy ránézzen a húgára. – Két taxit hívtam, remélem megfelel.

- Nincs az az isten, hogy én Tommal utazzak együtt, úgyhogy megfelel – mondta Lizzy, mire Tom egy túljátszott sértődött pillantást vetett rá.

- Nem, Liz, úgy értettem, hogy ti mentek egy taxival, Kristen és én a másikkal – jelentette ki Rob. Mielőtt Lizzy tiltakozhatott volna, összeszedtem magam és megszólaltam.

- Talán én is eldönthetném kivel megyek – mondtam felháborodottan.

- Kristen, kérlek, szeretnék veled beszélni.

- Jó, majd megbeszéljük máskor – feleltem, de Rob továbbra is könyörgő tekintettel nézett rám. A francba, most komolyan, ki állt volna ellen neki? – Ha ennyire akarod… - vontam vállat, mire az arcán megjelent egy halvány mosoly. Szerencsére ekkor a taxik is megérkeztek, de mielőtt beszálltunk volna Ash vetett rám még egy „ezt nem tudom elhinni”-pillantást. Ezúttal viszonoztam is. – Oké, miről akarsz beszélni? – kérdeztem könnyedén Robtól, miután elindultunk.

- Most viccelsz? Kristen, hogy mi újra találkoztunk, ez… csodás!

- Mindketten Londonban lakunk, előbb-utóbb meg kellett történnie – próbáltam nyugodt hangon beszélni, de valószínűleg nem sikerült túl jól.

- Azt sem tudtam, hogy itt élsz! Elmondhattad volna. Kristen, az utóbbi pár napban csakis te jártál a fejemben – vallotta be, egyik kezével pedig finoman maga felé fordította az arcomat, hogy a szemembe nézhessen.

- Mégis mit szeretnél hallani? – sóhajtottam. – Hogy te is az enyémben?

- Miért viselkedsz így?

- Hogyan viselkedem? – értetlenkedtem. Pontosan tudtam, hogyan viselkedem. A baj csak az volt, hogy magam sem tudom miért.

- Úgy, mintha az a pár óra nem jelentett volna semmit! – emelte fel egy kicsit a hangját Rob.

- Tudod mit? Nincs kedvem ezt most megvitatni! – mondtam dühösen, Rob szemébe nézve. Állta a pillantásomat, majd előre fordult.

- Rendben van – felelte keményen, és nem is nézett rám többet. Ezt akartam, vagy nem? Akkor most miért zavar ennyire, hogy rám se hederít? Mikor megérkeztünk, a többiek észrevették a nem éppen rózsás hangulatunkat. Tomot azonban ez egyáltalán nem érdekelte, vigyorogva jött oda hozzám.

- Azt hiszem mi még nem is találkoztunk, a nevem…

- Tom, szállj le róla! – kiabált rá Rob, mire rögtön visszavonult. Ezen azért majdnem sikerült elnevetnem magam. A bár előtt találkoztunk a Nikki-Kellan párossal is, és mint kiderült, a fiúk ismerték Kellan-t még régebbről, és jóban is voltak. Nikki közben észrevette a furcsa helyzetet, és valószínűleg én festhettem a legelveszettebben, ugyanis értetlenül rám pillantott. Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy majd később elmagyarázom. Ekkor odajött mellém Lizzy.

- Na gyere, szerzünk neked alkoholt. Rengeteg alkoholt…

(Rob)

Kezdtem tényleg azt hinni, hogy Kristen-t egyáltalán nem érdekli, hogy újra találkoztunk, és ez valahol bántott. Pedig egészen eddig meg voltam róla győződve, hogy engem egy lány viselkedése sem tud bántani. Miután bementünk, a húgomék gőzerővel azon voltak, hogy leigyák magukat a sárga földig, nem is csodálom, ezt az estét nem is élhetnénk túl másképp. Én bezzeg magányosan ültem a bárpultnál, míg Tom oda nem jött…

- Hé, ez itt az új csajom, Maggie – jelentette be vigyorogva, miközben mellette két nagyon-nagyon öntudatlan lány állt.

- Az új csajod? Mióta tart a románc? – érdeklődtem.

- Meglehet vagy már öt perce… nem ez a lényeg – legyintett. – Ő itt Maggie egyik barátnője, Hannah. Jól jönne neki egy pasi – vonogatta a szemöldökét Tom.

- Fantasztikus… csak engem hagyjál békén – morogtam.

- Jaj, ne már! Hát nem érted? Féltékennyé teheted Kristen-t!

Ha ma nem épp az idiótábbik énem kerekedett volna felül rajtam, Tom képébe mondom, hogy nem leszek ilyen gyerekes és semmi kedvem ehhez. De az tény, hogy Kristen nem tűnt túl boldognak a viszontlátástól, és így talán ki is deríthetném, hogy tényleg ennyire nem érdekli, vagy csak úgy tesz…

(Kristen)

Még egy csomó pia után is arra törekedtem, hogy semmiképpen se figyeljem Robot. Legszívesebben a karjaiba ugrottam volna, de volt bennem valami rossz érzés, ami visszatartott ettől. Így hát próbáltam egész este úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelne, de a próbálkozásom nem volt túl sikeres. Apró habozás után megengedtem magamnak, hogy egy pillantást vessek Rá. A szemeimmel végigpásztáztam a helyiséget, és nagyon nem kellett volna megtalálnom…

Rob és valami szőke csaj egymás torkán dugták le a nyelvüket éppen egy közeli asztalnál. Alig mertem elhinni, de fájt a látvány, ahogy egy szinte idegen srác egy másik csajjal enyeleg. Rájöttem, hogy az az egyetlen éjszaka Párizsban csodálatos volt. De ahogy visszajöttem ide, a mesének vége lett.

Fogalmam sincs miért, de a könnyeim eleredtek. Nem akartam az ismerőseim előtt megalázni magam, így hát gyorsan felálltam és a női mosdó felé igyekeztem, miközben elhaladtam az asztaluk mellett. Szerencsére a helyiségben nem volt senki, így szabadjára engedtem a zokogásom. Nem értem, mi történik velem, miért fáj, hogy mással látom Őt? Alig ismerem…

Csak álltam a csapnak támaszkodva, bámulva a könnyeim a tükörben, mikor valaki benyitott. Remek, pont Rá volt most szükségem…

- Kristen… - szólt hozzám vigasztaló hangon, de most nem akartam őt látni, mikor az előbb olyan jól elvolt egy szőke macával.

- Talán vak vagy? – kiabáltam rá. – Az ajtón egy szoknyát viselő bábu van, ha nem viselsz szoknyát, húzz innen a fenébe!

- Most meg mi a frászért húzod így fel magad!? – emelte fel a hangját. – Egész este úgy viselkedsz, mintha nem történt volna semmi Párizsban! Annyira jól megvoltunk, csak beszélgettünk és sétáltunk, néha percekig csókolóztunk! Tökéletes volt az egész, erre most így viselkedsz!

- Nem vár a csajod? – gúnyolódtam.

- Jajj, hagyd már ezt – sóhajtott fel Rob. – Tudom, hogy érdekel, mert elsírtad magad.

Rob közelebb jött hozzám, és szembe fordított magával, ujjaival óvatosan eltüntette a könnycseppeket az arcomról.

- Mit akarsz tőlem? – bukott ki a kérdés belőlem.

- Azt, hogy ne legyél ilyen – felelte Rob halkan, majd lassan felém hajolt, hogy ajkait az enyémhez érintse. A csókja most gyengéd volt és figyelmes, de mégis megvolt benne az a tűz… Ujjai a hajamban voltak, a testemet szorosan az övéhez vonta, míg nyelveink játéka egyre csak szenvedélyesebb lett. A karjaiban elfelejtettem mindent. – És csak hogy tudd… - szólalt meg Rob miután elváltunk – az a csaj egyáltalán nem érdekel. Megint Tom hülye ötletét követtem, aki azt mondta, hogy tegyelek féltékennyé. Azt hiszem sikerült.

Felnéztem az arcába, és rám mosolygott. A szám akaratlanul is halvány mosolyra húzódott, mire Rob még egy apró csókot nyomott az ajkaimra. – Jobb lesz, ha megyek, mielőtt itt találnak – mondta, majd lassan elengedett és kisétált a mosdóból.

(Rob)

- Óh nocsak, Ashley Greene, ha látnád, hogy a karjaimba omlottál… - mondta vigyorogva Tom, a karjaiba véve az alvó Ashley-t, hogy felvigye hozzánk. De a megjegyzését Lizzy is hallotta és jól tarkón vágta őt. Csodálkoztam, hogy még ennyire magánál volt…

Rám hárult az a feladat, hogy felvigyem az alvó Kristen-t. Ő nem ütötte ki magát úgy, mint Ashley, de a mai dolgok után nem lepődtem meg rajta, hogy elszundikált a taxiban. De így is imádnivaló volt.

Miután Tom befektette Ashley-t Liz ágyába, a húgomhoz fordultam. – Jobb lenne, ha kényelmesen meglennétek itt. Tom majd a kanapén alszik, Kristen-t meg beviszem magamhoz.

- Hmm… lássuk csak, engedjem-e, hogy bevidd magadhoz Kristen-t… NEM! – vágta rá Lizzy rögtön.

- Ne csináld már, nem teszek vele semmit – mondtam őszintén, Lizzy pedig az arcomat fürkészte. Valamit láthatott rajta, mert végül felsóhajtott és rábólintott a javaslatomra. Átvittem Kristen-t az én szobámba és lefektettem az ágyra. Kisimítottam egy tincset az arcából, ami annyira nyugodt volt most, hogy nem tudtam nem elmosolyodni. Egy apró csókot nyomtam az ajkaira, vigyázva, hogy ne ébredjen fel, és utána még percekig – vagy órákig – figyeltem, ahogy alszik…