1. fejezet

Örülök, hogy máris érdekel titeket a történet, és el is készültem az első fejezettel :) Írjatok véleményt ;)
Abellana

(Kristen)

Ha egy éve valaki azt mondja nekem, hogy a legjobb barátnőm megházasodik, ráadásul álomesküvője lesz Párizsban, biztosan kiröhögöm. Pedig így volt. Amanda a szomszédunk volt Los Angelesben és úgy négy éves korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Vagyis voltunk…

Két hete fordult fel teljesen az életem. Nem mondom, hogy Los Angelesben minden tökéletes volt, mert közel sem. Na de semmiért sem költöztem volna el egy másik földrészre, távol a barátaimtól és a megszokott környezettől. Aztán a szülinapomon anyám bejelentette, hogy irány London. Szeretem őt, de néha hajlamos csak a saját érdekeit nézni. Elváltak apámmal, ő pedig úgy döntött, hogy változtat az életén. Meg az enyémen is.

Néhány bonyodalom után sikerült előbb elvégeznem a gimit és a nyár első napján Angliába költöztünk. Nem értettem, hogy miért volt ennyire sürgős, két hét múlva befejeztem volna az utolsó évemet, de anyám rögtön költözni akart.

Irigyeltem Amandát. Nyolc hónapja találkozott Jacksonnal, és rögtön egymásba is szerettek. Én is valami ilyenről álmodoztam régebben, egy szenvedélyes szerelemről, ami magával ragad és nem is ereszt el többet. De nagyon szerettem őt, és örültem, hogy neki összejött.

Az első ember akit megismertem Londonban, Ashley volt. A szomszédunkban lakik a szüleivel, akik rögtön át is jöttek köszönteni az új lakókat. Anyám oda volt a gyönyörtől, én pedig még mindig sokkban voltam. De Ashley-vel azonnal jóban lettünk. Ugyanannyi idős volt mint én, és neki sem volt túl jó helyzete. A szülei egyfolytában marták egymást, de fenntartották a tökéletes család látszatát.

Az első hét mégsem bizonyult olyan borzasztónak, Ashley bemutatott az unokatesójának és az ő barátnőjének, így ismertem meg Kellan-t és Nikki-t, akik szintén nagyon rendesek és jófejek voltak. De akkor is… semmi sem pótolhatta Los Angeles-t.

A „plusz 1 főm” az esküvőre Ashley volt, egyrészt mert ki más is lehetett volna, másrészt pedig könyörgött, hogy jöhessen, mivel imádja az esküvőket és Franciaországot. Amanda örült neki, hogy nem vagyok annyira egyedül Londonban, én pedig örültem az ő boldogságának.

Az esküvő gyönyörű volt és Ash sem túlzott mikor azt mondta, hogy oda van az esküvőkért. Egész hétvégén fel-alá ugrándozott a ceremónián pedig el is pityeregte magát. Igazán aranyos volt, de aztán felpörgött megint, az esti bulin pedig mindenkivel flörtölgetett, amit én csak nevetve figyeltem. A táncért nem voltam oda, de Amanda persze rávett, hogy az apjával és Jacksonnal mindenképpen muszáj egyet táncolnom. De számomra ezek után ki is fulladt az este, inkább csendesen iszogattam az asztalnál egyedül. És az alkoholtól persze megint fetrengtem az önsajnálatban…

Nem sokkal éjfél után Ash odasietett hozzám kacarászva.

- Kris, te még meddig szeretnél maradni? – kérdezte, miközben egy pasi pár méterrel mögötte figyelt minket. Gondolom máris megvan Ashley esti szórakoztató partnere…

- Ne aggódj, egy ideig még biztos nem megyek fel – feleltem, mire ő hálálkodva megpuszilt, és elrohantak a sráccal a hotel irányába. Mivel egy szobán osztoztunk, tényleg nem terveztem most visszamenni oda. Viszont itt maradni sem akartam, ezért hirtelen ötlettől vezérelve elmondtam még egy utolsó gratulációt a barátnőmnek, majd egyedül neki indultam egy idegen városnak…

Most, hogy egyedül lehettem a gondolataimmal, el kellett ismernem, hogy Párizs csodaszép volt, éjszaka pedig egyenesen mesés. Az épületek aranyszínben pompáztak a kivilágítástól, az egésznek nagyon egyedi hangulata volt és meg tudtam érteni, hogy miért hívják a szerelem városának.

Az Eiffel-torony környéke éjszaka sem volt kihalt természetesen. Ahogy bámultam az építményt, eszembe jutott, hogy fogalmam sincs miért utálhatják a franciák az „Öreg Hölgy”-nek csúfolt tornyot. Lehet, hogy csak azért, mert amerikai vagyok, de engem megfogott a szépsége.

- Gyönyörű, nem igaz? – rántott ki egy hang a gondolataimból. Ránéztem a hang tulajdonosára. Egy velem egykorú srác lehetett, és habár most csak profilból láttam, meg tudtam állapítani, hogy nem semmi… Az első gondolatom az volt, hogy egy ilyen fiú miért áll szóba egy félrészeg lánnyal aki egyedül álldogál Párizs jelképénél, mikor megkaphatná bármelyik francia lányt.

- De, tényleg az – mondtam. Ekkor rám nézett. Helyes, féloldalas mosolya volt, ami szívdöglesztően állt neki, szürkéskék szemei vidáman pillantottak rám.

- Hadd találjam ki… amerikai vagy? – Eltalálta, én pedig kérdőn vontam fel a szemöldököm. – Az akcentusod miatt.

- Hadd találjam ki… csak nem angol? – kérdeztem, egy kicsit gúnyolódva a jellegzetes angol akcentusán. Felnevetett. És istenkém, hogy milyen irtó szexi nevetése volt…

- A nevem Robert – nyújtott kezet. – De mindenkinek csak Rob.

- Kristen – mutatkoztam be én is, szintén felé nyújtva a jobb kezemet. – De mindenkinek csak Kristen.

Újra felnevetett, amitől nekem is vigyor kúszott az arcomra. Számomra is meglepően, az kezdett el járni a fejemben, hogy csak el ne menjen most.

- Szóval Kristen, mi hoz egy amerikai lányt ide Párizsba? – érdeklődött az arcomat fürkészve.

- A legjobb barátnőm ma ment férjhez, és itt akart esküdni Párizsban. Úgyhogy itt vagyok pár napja és holnap utazom is el – válaszoltam. – És veled mi a helyzet? Miért vagy Párizsban?

Robert erre keserűen felnevetett, és a cipőjét fixírozva a fejét csóválta.

- Ez egy hosszú és irtó hülye történet, amit ha elmesélnék, komplett idiótának néznél – mosolygott rám.

- Azért csak próbáld meg, hátha nem nézlek akkora hülyének – viszonoztam a mosolyt, mire ő felsóhajtott.

- Egy lány miatt vagyok itt – bökte ki végül. – Szóval… nem rég végeztem a gimivel, és volt egy csaj akit nagyon meg akartam kapni az utolsó évben. Kis híján össze is jött volna a dolog, de akkor családi vakációra jöttek Párizsba. Erre a legjobb haverom elkezdett győzködni, hogy ez egy életre szóló kaland lesz, egy éjszaka Párizsban egy csajt hajkurászva. Én meg hülye voltam és kis mértékben részeg, úgyhogy lecsaptam az ötletre és az első géppel iderepültünk. A csaj meg a szülei a francia barátaik valami sznob buliján voltak ma este és én meg a haverom – Tom – szmokingban megpróbáltunk belógni. Nem sikerült, én meg rájöttem, hogy ez a lány nem is érdekel. Hajtott a kalandvágyam ezért egy idegen városba jöttem egy elmebeteg ötlet miatt.

A történet végeztével Rob rám nézett. Én pedig elnevettem magam. Igaza volt, tényleg hülyének néztem, de imádnivaló hülyének.

- Látod? Megmondtam! Most azt hiszed, hogy egy idióta vagyok! – kiáltott fel nevetve.

- Nem, tudod mit? Az utolsó szabad nyár, fiatal vagy és kalandvágyó, igazából meg tudom érteni – mondtam, de még mindig nevettem közben. Rob pedig csak mosolyogva nézte a szórakozásomat. Ami pedig furcsa volt, hogy észre sem vettem, ahogy a története közben elkezdünk sétálni. De még furcsább volt, hogy nem is zavart. Idegen utcákon sétáltam egy idegennel és mégis jól éreztem magam és biztonságban.

- Na jó, ha túljutottál a megalázó történetemen, akkor van egy ötletem. Játsszunk egyet! – mondta Rob, miközben szembe fordult velem és hátrafelé kezdett el sétálni. Akárcsak egy nagy gyerek…

- Hogy mivan?? Játszani? Hány éves is vagy, Rob? – nevettem fel.

- Ó, hidd el, a játékokat sokan alábecsülik pedig így megismerheted az ellenfeled – mondta, az arcán egy szexi, veszélyes kifejezés ült. – Megmondom, hogy lesz. Kérdezek valamit, te őszintén válaszolsz, aztán fordítva.

- Honnan tudod, hogy nem hazudok?

- Ugyan, Kristen… két idegen egy éjszaka találkozik, valószínűleg sosem látják egymást újra. Mi értelme hazudni? Hova lenne akkor a móka? – Rájöttem, hogy igaza van. Úgyhogy csak hagytam neki, hogy ő kezdjen. – Szóval az első kérdésem… mi a legfontosabb az életedben?

- Ez egy hülye kérdés – forgattam a szemeimet.

- Számomra nem. Na gyerünk, válaszolj.

- A legfontosabb…? A barátaim, gondolom. Már amennyi megmaradt belőlük. A legjobb barátnőm férjhez ment, a többi barátomat el kellett hagynom, és… nem is tudom. Szeretném megbecsülni azokat, akik még megmaradtak.

Engem is meglepett, hogy kezdtem teljesen megnyílni egy idegennek. Rob egy ideig halkan nézte az arcomat, a szemeiben mintha a szimpátia jele csillant volna.

- Na jó, én jövök. Melyik volt az eddigi legboldogabb pillanat az életedben?

- A mostani – vágta rá rögtön, szinte gondolkodás nélkül.

- Most csak hülyéskedsz. Tessék, így kitárom neked a lelkem, erre mit kapok cserébe?

- Nem, komolyan mondom – ellenkezett Rob szinte már felháborodva. – Gondolj bele, mi lehet annál szebb, mikor két ismeretlen találkozik és rögtön egy hullámhosszra kerülnek, megértik egymást, elmondják az igazi gondolataikat… hányszor fordul ez elő bárkivel is az életben?

Ahogyan őt hallgattam, rájöttem, hogy mennyire igaza van. Ez tényleg egy varázslatos dolog. És éppen velem történik meg…

- Akkor most én jövök – lelkesült fel rögtön Rob. – Mikor volt az első alkalom, hogy… tudod.

- Nem, nem tudom – értetlenkedtem. Vagy csak nem akartam megtudni, hova akar kilyukadni.

- Oké, mikor voltál először pasival? – kérdezett rá konkrétan.

- Mi?? Miféle kérdés ez már? – nevettem fel.

- Na mi az, csak nem szégyenlősködünk? – kérdezte Rob enyhén szadista mosollyal.

- Nem, csak…

- Csak?

- Csak még nem volt alkalom! – böktem ki idegesen, fülig elpirulva, kissé hangosabban a kelleténél. Ő pedig láthatóan megdöbbent.

- Hű, nézzenek oda. Milyen bájos – méregetett mosolyogva.

- Rendkívül – nevettem. – Csak egyik barátomnál sem éreztem azt, hogy vele kell megtörténnie. Ennyi az egész.

- Szerintem ez jó. Mármint a legtöbb csaj a gimiben szétteszi a lábát bárkinek. Ritka, ha van valaki aki nem ugrik be akárki ágyába csak mert ez a menő.

- Mondja ezt az aki Párizsba jött egy dugásért – nevettem, mire Rob csak a szemeit forgatta. – Na jó, nincs több játék. Azt hiszem így is eleget fecsegtem.

- Szerintem egyáltalán nem volt fecsegés. Érdekes lány vagy. És hidd el, ez nagy szó, mert eddig sose a csaj mondanivalója érdekelt.

- Szerintem meg az érdekes nem feltétlenül egy bók. Ha azt mondod egy lánynak, hogy érdekes az azt jelenti, hogy „egész okos vagy, de elég ronda”.

- Dehogy jelenti – nevetett Rob. – A kedvedért helyesbítek. Te egy nagyon szép és érdekes lány vagy, Kristen. És még senkivel sem beszélgettem ilyen jót.

Rob a szemembe nézve elmosolyodott, én pedig akaratlanul is visszamosolyogtam. Le sem tagadhattam volna, hogy ő nem csak úgy érdekel engem, mint egy beszélgetőtárs. De többet amúgy sem találkozunk, és ő valószínűleg csak egy egyszerű lányként tekint rám.

- Hát… kösz, asszem – nyögtem ki nehezen, ugyanis az arca közelsége elbódított. Észre sem vettem, hogy mosolyra húzódó ajkait figyelem, csak mikor elkezdett felém közeledni. Ösztönösen kezdtem el hátrálni, míg a hátam hozzá nem ért valamihez. Egy épület falához.

Rob két karjával megtámaszkodott a fejem mellett, hogy esélyem se legyen elmenekülni. Egyik keze végigsimított az arcomon, alig érintve a bőrömet. Arca újra felém közeledett, de először nem azt tette amit vártam. Finoman végighúzta az ajkait az arcomon, míg el nem ért a fülemhez.

- Nagyon szívesen – felelt halkan arra a pár szóra, amit még pár perce nyögtem ki. Újra végighúzta az ajkait az arcomon, de a szám sarkánál megállt, homlokát az enyémnek döntötte, testével pedig szorosabban hozzám simult. A szívem mindennél hangosabban vert. Ajkaival nagyon óvatosan megérintette az enyémeket, de nem ment tovább, csak azt hagyta, hogy összeérjenek. Én viszont nem tudtam tovább várni.

Türelmetlenül kezdtem el csókolni, amire rögtön reagált is. Szenvedélyesen ostromolta ajkaimat és közben nyelve is bebocsátást kért a számba, amit örömmel adtam meg. Nagyon lassan kezdett el játszadozni a nyelvemmel, miközben a testét még közelebb éreztem magamhoz. Végtelenül érzéki csók volt, eszményibb, mint amit valaha láttam vagy amiről valaha olvastam. Teljesen elragadott az ereje, fantasztikus volt így csókolózni valakivel.

Óráknak tűnő percek után elváltak az ajkaink, de nem távolodtunk el egymástól. Rob a szemembe nézett, egyik keze a nyakamon pihent, a másik pedig a csípőmön volt. Mindketten ziháltunk még egy kicsit az előbbi szenvedélyes percek után.

- Gyere velem – mondta hirtelen Rob, majd megragadta a kezemet és magával húzott. Azon az éjszakán bejártuk Párizst, és folytattuk a beszélgetést, néha apróbb csókokat váltva. Kétségtelenül életem legjobb éjszakája volt.

Mikor Rob elkísért a hotelig, már reggel hat óra körül járt az idő, a Nap is felkelt már.

- Hát… megérkeztünk – mondtam, mikor odaértünk az épület elé. Akaratom ellenére is kihallatszott a szomorúság a hangomból, hiszen tudtam, hogy nem lesz még egy ilyen éjszaka az életemben. És mi ketten valószínűleg nem látjuk egymást többé.

- Muszáj elmondanom – kezdte Rob – hogy még soha egy lánnyal sem éreztem ilyen jól magam. Sőt, senkivel sem.

- Talán minden nap el kéne utaznod valahova és felszedned egy idegent – javasoltam viccelődve, mire ő csak elmosolyodott. Közelebb lépett hozzám, arcomat a két tenyere közé fogta. Arcával egyre csak közelített, hogy mindketten megkapjuk az utolsó csókunkat. Ajka lassan és gyengéden mozgott az enyémmel, miközben karjai a derekamat ölelték, az enyémek pedig a nyakát. Percekig nem engedtük el egymást, tudva, hogy akkor már tényleg el kell búcsúznunk. De nem is maradhattunk így örökké.

- Jó volt veled, Kristen – súgta mosolyogva, majd ellépett tőlem. Utoljára megvillantotta a pimasz, féloldalas mosolyt, majd hátat fordított és elsétált.