2. fejezet

És máris itt van a következő rész :D Nagyon-nagyon köszönöm a sok visszajelzést, örülök, hogy tetszik a történet, remélem ez így is marad :)
Abellana

(Kristen)

- Már megint rajta jár az eszed? – kérdezte Ash, az arcom előtt hadonászva a kezeivel, hogy végre figyeljek rá. Mivel úgy döntöttünk, hogy nem telhet el az egész nyár semmittevéssel, most egy kicsi, de elegáns étteremben szolgáltunk fel. Jobbat nem is találhattunk volna, a hely barátságos volt, nem sznob idiótáknak kellett felszolgálnunk, és többnyire a főnök is elviselhető volt. Ráadásul egyenruha helyett csak egy kikötés volt, hogy egy egyszerű fehér blúzt viseljünk.

- Nem jár az eszem mindig rajta – fintorogtam, de közben tudtam, hogy nem mondok igazat. És ezt persze Ashley is rögtön kiszúrta. Kezeit arcom két oldalára tette és mélyen a szemembe nézett, mintha csak hipnotizálni próbálna.

- Figyelj, Kris. Ha egyfolytában egy srácra fogsz gondolni akit pár óráig ismertél, elcseszed az életed. Kifogsz majd valami perverz alakot, hozzámész, szülsz pár kölyköt és közben az jár az eszedben, hogy mi lett volna ha… inkább akadj le a pasiról.

- Furcsa képeid vannak neked a jövőről, Ash – mondtam nevetve, mire ő bosszúsan felsóhajtott.

- Nem érted a lényeget? Lépj túl az egészen, nem vesztegetheted az idődet álmodozással. Sőt, már tudom is mit fogunk tenni. Ma este te, én és Nikki elmegyünk és jól leitatunk téged.

- Remek terv – morogtam.

- Lányok, mi folyik itt már megint? Nem lehetne, hogy dolgozzatok ahelyett, hogy a szátokat jártatjátok? – jött oda mellénk Jack, az étterem vezetője. Felsóhajtva összenéztünk Ashley-vel és folytattuk a munkát.

(Rob)

- Hogy lehet, hogy nem húztad meg? – kérdezte Tom értetlenkedve. – Én ezt nem értem. Ha beadsz neki valami szar szöveget a szerelem városáról, máris a karjaidba omlik. Vagy eljöhettél volna a hotelbe felébreszteni engem, hogy legalább én megfektessem.

- Tom, ezt most nehéz lesz neked elhinni, de a nők nem arra vannak, hogy lezavarj egy pár perces menetet mindegyikkel – mondtam.

- Héé! – emelte fel a kezét védekezésképpen Tom. – Pár perces? Én nem vagyok gyorstüzelő…

- Látom értetted a lényeget – nevettem fel barátom reakcióján.

- Na jó, ha ennyire oda vagy érte, keresd meg – vont vállat.

- Tom, tényleg ennyire hülye vagy? Nem tudom a teljes nevét, csak annyit mondott, hogy amerikai, honnan tudjam hol van? Láttál te már Amerika-térképet? Nem hiába olyan kurva nagy.

- Még mindig nem értem, hogy mitől olyan nagy durranás ez a csaj – sóhajtott fel Tom. – Vele voltál pár óráig, még csak le sem fektetted, erre máris egyfolytában ő jár a fejedben.

- Hát épp ez az, ő nem csak egy lány volt. Egyetlen csóktól olyat éreztem amit még soha.

- Kár, hogy ő nem hallhatja ezt a nyálas szöveget. Rögtön oda lenne érted – fintorgott Tom. Én meg csak nevettem rajta…

Péntek délelőtt volt, mi pedig a könyvesboltban voltunk, ugyanis mindketten itt dolgoztunk. Tom persze a könyvekkel is úgy volt, mint a nőkkel, hogy nem sok dologra jók, de a szülei rávették, hogy kezdjen el melózni a nyáron, így itt kötött ki. Egy valamiben viszont igaza volt: tényleg egyfolytában Kristen járt a fejemben. Tisztában voltam vele, hogy soha többé nem látom, de akkor sem tudtam másra gondolni. De talán így kellett lennie, csak pár óra járt nekünk együtt…

(Kristen)

Munka után Ashley-vel hazamentünk elkészülni, bár ez nekem lényegesen rövidebb ideig tartott, mint neki. Nem vittem túlzásba, csak egy farmert és egy ujjatlan pólót vettem fel tornacipővel, és ugyanaz a szolíd smink volt rajtam mint az étteremben. Ash rögtön rosszallóan csóválta a fejét amint meglátott. A bárba taxival mentünk – mivel most az én leitatásom volt a cél – de először felvettük Nikki-t.

- Gyakran jártok ide? – kérdeztem a lányokat mikor megérkeztünk.

- Nem igazán – vont vállat Ash. – Egyszer-kétszer voltunk itt még kicsit régebben. De hidd el, bírni fogod. Legalább nem ott jár az eszed, ahol nem kéne.

- Mi? Még mindig azon a srácon jár az eszed? – fordult felém Nikki.

- Jó, tudom, reménytelen eset vagyok – forgattam a szemeimet. – Inkább ejtsük a témát. Megígérem, hogy ma este megpróbálok elfelejteni mindent.

- Ez a beszéd – vigyorgott Ash. – Na gyertek, menjünk…

Ashley rögtön a mély vízbe akart ugrani és rövidet itatni velünk, de javasoltam, hogy kezdjünk inkább sörrel, nem akarom, hogy az egész este kiessen majd reggelre. És tényleg jó lett volna, ha egy kicsit elszakadok attól a párizsi éjszakától, úgyhogy elhatároztam, hogy betartom az ígéretem és felejteni fogok ma este.

- Szóval, azt már tudom, hogy Ash fűvel-fával is… - kezdtem, mire Ashley csak kinyújtotta a nyelvét – de veled mi a helyzet? – fordultam Nikkihez. – Hogy jöttetek össze Kellel?

- Természetesen az is Ashley műve – nevetett fel Nikki. – A harmadik éve voltunk osztálytársak a gimiben, amikor közölte velem, hogy az unokabátyja most szakított a barátnőjével és feltett szándéka, hogy összehozzon minket. De én persze először tiltakoztam, aztán persze elérte, hogy találkozzunk. Kellan meg én csak barátok voltunk először, bár akkor is volt már valami vonzódás, de akkor még nem törődtünk vele. És egy hónappal később… mégis összejöttünk.

- Ez aranyos – mondtam mosolyogva. Nem lepett meg, hogy Nikki és Kellan régóta együtt vannak, eddig is összeszokott párosnak tűntek.

- Na igen, Ash összehoz bárkit bárkivel, csak magának nem talál soha senkit – mondta Nikki.

- Na jó, ha jól emlékszem Kris miatt vagyunk itt, úgyhogy ne fecsegjünk többet. Inkább igyatok… - adta utasításba Ash, és igaza is volt. Egy-két ital után kicsit feloldódtunk és jól éreztük magunkat. A színpadon egymást váltogatták a zenészek, egyikük sem volt rossz, de valahogy nem keltették fel az érdeklődésem. A következő lány viszont igen. Pár fiúval lépett fel a színpadra, és nagyon tetszett a hangja. Ashley is felfigyelt rá, és miután pár pillanatig nézegette, hirtelen mintha eszébe jutott volna valami.

- Mi a… őt ismerem! – kiáltott fel.

- Tényleg? Honnan? – kérdeztem.

- Ő Lizzy, vele meg a bátyjával osztálytársak voltunk általánosban, nagyon jóban voltunk, de régóta nem láttam már őket – felelte Ash, az arcán pedig egy nosztalgikus mosoly jelent meg. A szőke lány előadásának a végén Ashley a színpad felé húzott engem meg Nikki-t.

- Lizzy Pattinson? Atyám, évek óta nem láttalak! – köszöntötte Ashley, mikor lesétált a színpadról. A közönség tapsa még mindig hallatszott.

- Ashley? – jelent meg egy fülig érő mosoly a lány arcán. – Már vagy ezer éve nem találkoztunk! Mi van veled? – érdeklődött, miközben megölelték egymást.

- Hát… semmi különös. Mi van a bátyáddal?

- Pff, ne is mondd… az agyamra megy, mint mindig – nevettek fel mindketten, majd Ashley felénk fordult.

- Liz, ők itt a barátnőim, Kristen és Nikki – mutatott be minket, Lizzy pedig egy barátságos mosolyt küldött felénk. Szimpatikus lánynak tűnt.

- Nem is láttalak titeket itt, pedig elég sokszor zenélünk itt a srácokkal – mondta Lizzy.

- Nem járunk ide túl gyakran – felelte Ash. – De úgy örülök, hogy most összefutottunk!

- Igen, én is. Mindenki oda lesz otthon, ha elmesélem nekik, hogy kivel találkoztam – nevetett Lizzy. – Hé, tudjátok mit? Holnap nem énekelek, de eljöhetnénk mindannyian. Megismerhetnénk egymást – intézte ezúttal hozzánk a szavait.

- Persze, az jó lenne – feleltem mosolyogva, mire Lizzy bólintott.

- Remek! Örülök, hogy találkoztunk – mondta. – Még mindig ugyanaz a számod? – kérdezte Ashley-től, aki bólintott. – Oké, akkor holnap hívlak. Nemsokára látjuk egymást – mosolyodott el Lizzy, majd elköszönt tőlünk és a pár sráccal akivel zenélt, összepakoltak. Hamarosan pedig mi is taxit hívtunk és hazamentünk. Lefekvés előtt az volt az utolsó gondolatom, hogy az este folyamán nem is jutott olyan sokszor az eszembe Rob.

Reggel fejfájással ébredtem, úgy látszik, ha az estémre nem is, de a reggelemre hatással volt a tegnapi piamennyiség. Örültem, hogy ma nem kell dolgoznunk, kiheverhetjük a másnaposságot estig, csak hogy felkészüljünk egy újabbra.

Nagyjából rendbe szedtem magam a fürdőben, aztán letámolyogtam a konyhába a hívogató kávé illatára. Anya persze máris ott tevékenykedett.

- Látom felébredtél, álomszuszék. Jó reggelt! – köszöntött, mikor meglátott. – Hogy telt az este? – kérdezte, miközben én leültem az asztalhoz, ő pedig elém tolt egy bögre gőzölgő kávét és pár szelet pirítóst.

- Nem volt rossz – feleltem. – Találkoztunk Ashley egyik régi barátnőjével, úgyhogy ma megint lemegyünk mindannyian.

- Óh… hát, jó szórakozást – mondta anyám.

- De ugye nem gond? – kérdeztem. – Mármint… ha kell valamit segíteni itthon vagy ilyesmi…

- Jajj, ne butáskodj Kristen – legyintett anyám. – Örülök, hogy ilyen jól viselted a költözést, megismertél pár embert és még munkát is találtál. Mindezt pár hét alatt.

- Hát… miért is ne hozzuk ki a legjobbat a helyzetből – motyogtam.

- Na látod, ez a jó hozzáállás. Jut eszembe, a bátyád megígérte, hogy hamarosan meglátogat majd minket – közölte anya.

- Micsoda? Cameron idejön? – élénkültem fel rögtön. Cam már pár éve nem lakott velünk, úgyhogy ő ott maradt Los Angelesben, amiért eleinte egy kicsit nehezteltem rá, de aztán rájöttem, hogy nem ő tehet anyánk hóbortjáról. Mindig is jól kijöttünk, csak apróbb testvéri veszekedések voltak köztünk, mint a legtöbb családban. Örültem, hogy hamarosan láthatok egy ismerős arcot, és nagyon hiányzott már amúgy is.

- Nem rögtön, gondolom – felelte anya. – De előbb-utóbb úgyis meglátogat minket pár napra.

Hirtelen belelkesültem, nem csak ettől a hírtől, de máris kezdtem úgy látni, hogy London nem olyan borzasztó. Persze a meleg és napos Los Angelesbe bármikor visszamentem volna, de összefoglalva mindent, lehetne rosszabb is. Van munkám, van pár barátom, és gyakorlatilag tiszta lappal kezdhetek mindent.

Úgy döntöttem, hogy átmegyek Ash-hez, gondoltam örülni fog, hogy most bármilyen hülye ötletére vevő lennék. Mikor bekopogtam a szomszédba, az anyukája nyitott ajtót.

- Kristen, szervusz! – mosolygott rám.

- Jó reggelt, Mrs. Greene! Ashley már felébredt? – kérdeztem udvariasan. Ash anyukája idegesen legyintett egyet.

- Ugyan… ki sem lehet rángatni az ágyból. De nyugodtan menj fel hozzá, hátha te sikerrel jársz – invitált be kedvesen, úgyhogy felmentem Ash szobájába. Mikor benyitottam, szétterülve feküdt az ágyon, össze-vissza tekerve maga alatt a takarót. Majdnem felnevettem a látványtól, de nem a hangommal szándékoztam felébreszteni. Egyszerűen fogtam magam és beugrottam mellé az ágyba.

- Jesszusom, mi a frász van? – morgott Ashley, de mikor felém nézett volna, a beszűrődő napfény elvakította. – A kurva élet… mit művelsz, Kris? Mennyi az idő, hajnali hat?

- Délelőtt fél tizenkettő van édesem, de rá se ránts. Van egy ajánlatom, amit nem akarsz kihagyni.

- Kora reggel van… bármit kihagyok, ha alvásról van szó.

- Nos, az nagy kár – mondtam. – Ugyanis ebben a pillanatban bárhová elmennék veled, akárhová csak kedved tartja. – Ashley erre rögtön felkapta a fejét és rám nézett, mire én elvigyorodtam.

- Úgy érted, hogy még vásárolni is? – kérdezte. – Nyafogás nélkül, órákig tűrnéd a próbafülkében?

Rögtön elfintorodtam. Naná, Ash meg a vásárlás… örök cimborák. – Legyen – mondtam beletörődve. – Elmegyek veled vásárolni.

Ash rögtön felsikoltott és kipattant az ágyból. Villámsebességgel kapkodott elő pár ruhadarabot, amit rögtön magára is rángatott, majd megigazította magát a fürdőben és szaladt is vissza hozzám.

- Hidd el, nem fogod megbánni – vonogatta a szemöldökét, mire felnevettem. Lefelé menet Mrs. Greene elképedve nézte, hogy a pár perce még félig hulla lánya most össze-vissza pattog. Ashley csak pár szót intézett hozzá, majd azon igyekezett, hogy engem kifelé húzzon a házból. Hihetetlen, de most még a vásárlás sem tűnt akkora rémálomnak mint általában…

Az ígéretemhez híven nyafogás nélkül bírtam a ruhapróbákat és a kirakatok nézegetését, sőt, vettem egy-két cuccot ami megtetszett és a pénztárcám is megengedhette. Ashley „ez már haladás”-arcot vágott, amin nevetnem kellett. Pár óráig jártam vele a butikokat, aztán visszamentünk hozzájuk és a szobájában beszélgettünk, míg ő az új ruháit próbálgatta. Valamikor hét körül Lizzy felhívta Ashley-t, és pár percig beszéltek, de nem igazán figyeltem rájuk. Már megint befurakodott a gondolataim közé Ő…

- Na jó, most felöltöztetlek aztán átmegyünk Lizzy-hez – jelentette ki Ash.

- Miért?

- Ő javasolta, azt mondta a szülei is örülnének ha újra látnának, és én mindig is nagyon kedveltem őket, úgyhogy miért ne. Aztán majd együtt elmegyünk a bárba és Nikki meg Kellan ott várnak majd minket – mondta a tervet.

- Oké, én benne vagyok – vontam vállat, mire az újonnan beszerzett ruháim közül Ash kiválasztott egy szűk farmert és egy ujjatlan fekete pólót, ami igencsak mélyen dekoltált volt, de nagyon megtetszett. Elküldött átöltözni, hogy utána sminkeset játszhasson rajtam.

- Még mindig nem értem mire kellett ez az egész – fintorogtam.

- Hogy csini legyél! – kiáltott fel szinte felháborodva. – Nem mintha alapból nem lennél az. De ma szórakozunk, jó néha csak úgy kicsípni magunkat.

Sóhajtva elfogadtam a magyarázatot, majd elindultunk Lizzyékhez. Mikor odaértünk a házukhoz, ő nyitott ajtót.

- Ashley, Kristen! Köszi, hogy előbb idejöttetek – mondta mosolyogva, Ashley pedig csak legyintett. A hangokat hallva egy újabb ember csatlakozott hozzánk.

- Ashley, de régen láttalak! – mondta mosolyogva a barátságos, szőke nő, aki valószínűleg Lizzy anyukája lehetett.

- Anya, ő itt Kristen, vele is tegnap találkoztam a bárban – mutatott be Lizzy, az anyukája pedig felém is egy kedves mosolyt küldött.

- Örülök, hogy találkoztunk. Clare vagyok. – Kezet fogott velem, én pedig szintén elrebegtem egy „én is örülök”-öt. Pár mondat után hárman felmentünk Lizzy szobájába. Elkezdtünk beszélgetni és kicsit jobban megismertük egymást, és most már biztosan kijelenthettem, hogy tényleg nagyon jófej és normális lány volt. Egyszer csak hangos röhögést hallottunk a szomszéd szobából.

- Mi ez? – kérdezte Ashley a homlokát ráncolva.

- Csak a bátyám – legyintett Liz a szemét forgatva. – Itt van Tom, úgyhogy most teljesen barmok, mindig ez van…

De miközben egyre jobban szórakoztunk, mi sem fogtuk vissza a hangunkat, Ashley és Lizzy remek sztorikat meséltek egymásról a régi időkből, és sokat nevettünk a visszaemlékezéseken. És úgy látszik mi is elég zavaróak voltunk, ugyanis hirtelen benyitott valaki az ajtón.

- Liz, nem lehetne, hogy kicsit… - Nem tudta befejezni a mondatot. Észrevett engem. A szürkéskék szempár értetlenül bámult rám. Az első gondolatom az volt, hogy ez lehetetlen. De mégis… Rob az ajtóban állt.